– Nézd kicsikém, mit olvastam Barthos Miklósné szép erkölcsi tanácsai között! Nektek szól mai asszonyoknak!
– Már megint talált valamit a bácsi?
– Mondhatom nagyon érdekes.
– Mi az, kérem?
– «Fogadd szivesen férjed rokonait.»
– Tudtam, hogy újra faggat. Hát nem látom én szívesen a borízű Palit, a politikus Zoltánt, a pikáns Amáliát, a csípős sógorasszonyt, Pepit és a többi édes-kedves atyafiságot, a kik minden lépten bekopogtatnak az ajtón, hol ez, hol az kell nekik! az én Pistám nem tud eleget lótni-futni érdekökben. A mult héten ott járt a közoktatási ministernél Pali ügyében, azelőtt a Pepi fiát tette be a pénzügyminiszteriumba, a Zomboryné árváját elhelyezte az Andrássy-úti nevelőbe. És igy végig. Ki tudná mindezt elsorolni?
– Igaz, édesem! De nem erről van szó. Neked kell igaz szívvel, meleg rokonszenvvel, barátsággal fogadnod őket. Lásd, hogy itthon érezzék magukat a körödben, te is keresd fel őket és tedd szerető rokonaiddá.
– Én nem tehetek többet, mint a mit teszek. Az én Pistámnak sem kell több. Maga sem örül, ha sokáig itt űlnek a nyakunkon. Alig várja hogy magunk maradjunk.
– Édes gyermekem, talán igazad van, mikor azt állítod, hogy nem tehetsz többet. Mert ha szétnézünk és figyelemmel kisérjük az egyes családok életét, bizony kevés helyen látják annyi szívességgel a férj rokonait, mint a hogy te látod. Nem szivesen vagy velök, csupa udvariasságból és gyöngédségből fogadod őket s örülsz, ha távoznak; de máshol egy év alatt is ritkán találkoznak a férj rokonaival, néha gyűlölségben élnek, örökös haragban vannak a drága anyóssal és ha közéjök vetődik a férj, nem merik bántani a feleséget, de annál jobban szapulják az anyóst.
– Nincs igaza, kedves bácsi! Lássa, Kövesiéknél mindig ott van a férj bátyja, eljönnek leány testvérei is. Nagyon bizalmasan vannak együtt.
– Az más, édes gyermekem. Kövessyné egy mostoha leánya, a kinek nincsenek közeli rokonai. Férjén kivül egyedül áll a világon. De a kinek bő rokonsága van, a kinek él még az édes anyja, közel vannak testvérei, annak majdnem lehetetlen, hogy szivesen lássa férje rokonait.
– Hát hogy magyarázza ezt a tüneményt kedves bácsi?
– Nagyon egyszerűen. Az emberiség haladása hullámszerű mozgásnak történik. Egy végtelen nagy tengernek látom az emberiséget, melyet az idealismus hatalmas lökése fenékig fölkavar, míg lassankint elenyészik a nagy hullám és végre elsimúl a tenger. Mikor beáll az idealismus lökése, egyesűl a három eszme, a szép, jó és igaz eszméje, s a vallás és erkölcs iránti lelkesedés kezdi eltölteni az ember szívét. Mindenütt a becsület, a tisztesség, a tekintély szava nyilatkozik meg. A férj, az atya, a felsőség stb. tekintélye követeli hatalmát és uralmát a családban, a községben, az országban.
De a szélső idealis lökés után beáll a realis gondolkodás visszahatása. Mindjobban gyöngűl az idealismus és a hullám teljes elsímúlásáig, a realismus végeig apad és enyészik a tekintély hatalma és befolyása. A hullám közepe táján még nagy és erős a tekintély szava, de mentől jobban közeledünk a végéhez, annál inkább enyészik, erőtlenedik. A realismus alkonyán már teljesen elreked. Csakhogy a mennyivel gyöngül a tekintély befolyása, annyival gyarapszik a család, a község, az ország alkotó részeinek ereje, érvényre jut a részek akarata.
A családban a férj, az atya a tekintély képviselője; ti asszonyok és a gyermekek vagytok az alkotó részek. A realismus idején a ti szavatok a döntő. A férj csak akkor érzi jól magát, ha nem saját akaratát kivánja érvényesíteni, hanem a ti kivánságtoknak, szeszélyteknek hódol. Csak akkor örűl az atya, ha nejének és gyermekeinek valamivel kedveskedhetik. Ha mulatságba vihet benneteket, ha csinos játékokat hozhat gyermekeinek, szép ruhát és ékszereket nejének. Nehány év előtt ítéltek el egy sikkasztó tisztviselőt, a ki ezreket érő ajándékokat hordott haza feleségének, gyermekeinek. A mit ez nagyban csinált, azt teszi most kisebb mértékben minden jó férj és családapa.
– De hát mi köze ennek a férj rokonaihoz?
– Várj egy kissé, rátérünk erre is. Mert lásd, mi a családi élet kicsinyben? Nem egyéb mint a haladás hullámának kezdetétől végéig az alkotó részek küzdelme az egésznek képviselője ellen. Ti asszonyok és gyermekek örökös harczot, háborut viseltek a férj és atya ellen. E háboru még nagyon gyönge és erőtlen az idealisabb napokban; de a mint gyarapszik a realismus, a nő és gyermekek követelőbbek lesznek. Az idealisabb napokban nem háborodunk fel, ha erélyesebb eszközökkel torolja meg a férj és atya tekintélyének megsértését, szigorúbb a családélet, fegyelmet követel a gyermekek nevelése. Mihelyt növekszik a realismus, bosszankodunk a fér durvaságán, a gyermekek bántalmazásán, készek vagyunk saját atyja ellen védelmezni fiát, könnyen elnézzük a fiú kisebb-nagyobb szemtelenségét, és jaj a tanítónak, ha érinteni meri gyermekünket.
– De hát bácsi, mikor tér már a férj rokonaira?
– Ott vagyunk már, édes fiam. A család e harczában a férj és asszony természetes szövetségesei az ő rokonaik, hisz e rokonság utján jutnak a család körébe. A férj rokonai tehát önkéntelen ellenségei az asszonykának; ez mindjárt esküvő után megkezdi ellenök a harczot, lehetőleg távol tartja őket és annál közelebb hozza saját rokonait, különösen az édes anyját.
Ez az édes jó anyai szív lesz azután intézője az egész háborúnak, fővezére a férj elleni csatákban s szülője a tömérdek anyósviccznek. Mert végre nincs más, nem marad más fegyvere a férjnek, a tekintély képviselőjének, mint a derék anyós háta mögött kicsinyes élczekkel venni elégtételt magának. Innét ered, hogy élczlapjaink, naptáraink és mulattató könyveink most tele vannak anyós vicczekkel. Ennek köszönhetni, hogy este nem ülhetünk össze egy pohár sör vagy bor mellett a nélkül, hogy néhány anyósvicczen ne kelljen nevetnünk. A lefolyt húsz esztendőt bátran elnevezhetnők az anyósvicczek korszakának.
Minél jobban ritkúlnak az anyósvicczek, mentől szivesebben fogadják a nők férjeik rokonait, annál biztosabbak lehetünk róla, hogy megjelent már az idealismus.