– Ugyan bácsi, ki mondta, hogy az a legjobb asszony, a kiről se jót, se rosszat nem hallani?
– Lehet, hogy ősrégi mondás, de mi Thukydides görög történetíróról olvastuk, a ki az idealismus hajnalán írta munkáját.
– A görög asszonyról könnyű volt se jót, se rosszat nem beszélni, mert mindig elvonulva élt családja körében; a modern nő azonban más szabály alá esik. A görög asszony igazi anya volt, én ha akarnám, se tehetném. Még e héten két választmányi ülésen, azután egy küldöttségben, holnap az ős-budavári ünnepélyen, szombaton a margitszigeti mulatságon kell részt vennem. Lehetek-e én jó anya?
– Hát ne menj kicsikém.
– De kell, Pista is akarja. Azután ott lesznek barátaink, ott lesz a mi társaságunk. Pistának érdekében áll, hogy találkozzunk a miniszterrel és különösen én hassak reá.
– A realismus alatt mindig előkelő szerepet játszott az asszony. A görögöknél otthon maradt a feleség, a külső szerepet a hetära, a szerető vitte. Perikles Aspasiája történelmi alak lőn. A rómaiaknál kijárhatott a nő, azért maga vitte a realisabb időkben a politikai és társadalmi szerepet. Számos adatunk van a római nő szabadabb életéről, nyilvános szerepléséről a III. században Kr. e. és a II. század első feléről, továbbá a Kr. u. I. és II. századból. Plutarch, a ki 120 körül halt meg, számos görög és római jeles embernek írta meg az életrajzát, melyekben erősen hangoztatja a nő szabadságát, önállóságát, követeli az asszony kiműveltetését.
– Hát a kitörő idealismus a rómaiaknál is megnemesítette az erkölcsöket?
– Meg bizony. Eszményibb napokban róhatták meg azt a senatort, a ki leányai jelenlétében csókolta meg feleségét; róhatták meg az anyát, a ki nem maga szoptatta gyermekét; kárhoztatták az elvált asszonyt és a másodszor nősülő férfit. Nagy tiszteletben tartották a matronát, a hitvest s nagyra becsülték a női erényt. De mihelyt realisabb lőn az érzés, gondolkodás, önállóbb, függetlenebb lett az asszony s annyira tetszett a nőtlen élet, hogy Augusztus törvényeket hozott ellene, melyek keveset használtak. Ez időtájban mondhatta Numidius Metellus a tanácsban: Rómaiak! Ha feleség nélkül élhetnénk, mindnyájan elhárítanók ezt a bajt; de mivel így rendelte a természet, hogy se velök elég nyugalmasan, se nélkülök valami módon nem élhetünk, azért inkább tartsuk szemünk előtt örök üdvünket mint rövid gyönyörünket. Azonban a senator lelkesítő szavai szintén elhangzottak. Az eredmény kevés vagy semmi sem volt. S némi joggal mondhatta a görög költő, hogy csak két boldog nap van a házasságban; az első, mikor először szorítja szívéhez nejét a férfi, a második, mikor sírjába teszi, a mit a római így fejezett ki: In thalamo vel in tumulo, a nászágyban vagy a sírban.
– Bácsi olyan sötét képet rajzol a házas életről, a minő egy-egy satyricus fejéből kerülhet ki; pedig a női hűség, gyöngédség, hitvesi szerelem a realis időkben is virágzik.
– Igen fiam. A lágy, kedves, gyöngéd, síma nő, a kinek hasonló realis természetű férje van, szóval mindketten harmoniában vannak az idők árjával, ezek aránylag boldogan élhetik világukat, nevelhetik gyermekeiket, részt vehetnek a különféle szórakozásokban. Nincs ugyan erkölcsi érzésök, de barátságosak, kedvesek, irgalmasok, jótékonyak: ők a realismus szép jellemei. Szerencsére nem ritkák; elég sokan vannak. De sokkal többre rúg a féktelenek száma. Az erős individualismus erkölcsi korlát nélkül féktelenül csapong ide-oda. A realis élet millió alkalma, tömérdek szórakozása, érzéki társalgása, művészete és irodalma folyton izgatja a hitvest s egy-egy ballépésre vagy tartós viszonyra csábítja. Szerencsére a realista könnyen elnézi az efféle kihágást, nem üldözi oly kegyetlenül mint az idealisabb napokban teszik. Nemcsak a realismus vígjátékai mutatják ezt a könnyű megbocsátást, hanem a komolyabb drámai és elbeszélő munkák is. A ki közelebbről ismeri a társadalmat, az tudja, hogy számtalan Marcus Aurelius van a realismus idején.
– Mit csinált Marcus Aurelius?
– E római császár a II. században a realismus alkonyán élt, mikor vadul tombolt a realis világ, féktelen orgiát űlt a római társadalom; a jó császár kicsapongó nejének, a bájos Faustinának, kegyenczeit magas hivatalokra emelte és mikor meghalt, oltárt állított neki, melyen az ifjú házasoknak kelle áldozniok. A realista szemében csak kis hiba vagy épen előny a szerelem ballépése, sokan nem törődnek hitvesök múltjával, sőt jelenök sem nagyon aggasztja őket, mintha maguk jeleznék, hogy „Csalj meg édes!“ A jó realista szemében szent a nő becsülete, a mi annyit jelent, hogy a hallgatás leplével takarjuk be a nő életmódját. Az idealisabb időkben egész magunktartása elárulja, hogy megvetjük vagy kárhoztatjuk a hibás asszonyt; a realismus napjaiban szívesen mulatunk vele, magunk is kegyeibe akarunk férkőzni, bájaiban részesülni.
– Újra csak azt mondom, hogy bácsi sötét szinben látja a világot.
– Igazad van, mint idealista, a kinek összefoglaló gondolkodása van, nem is láthatom máskép. Bezzeg nem így láttam 10–15 év előtt. Mint jó realista könnyedén éltem világomat, nem nyugtalanított az erkölcsi érzés hiánya. Szívesen forgolódtam a szép asszonyok körül és nem panaszkodhatom rájok.
– De hisz a realismus idején is vannak szigorú törvények, melyek sújtják az asszonyt.
– Édes fiam, hiába vannak a törvények, ha máskép ítél a társadalom. Még a bíró is az idők árja szerint magyarázza a törvény betüit. Mikor Rómában a realis élet biztosította a nő öröklési jogát s jogtanácsosa, jószágigazgatója, kedvencz alakja lőn a vígjátékíróknak, törvényt hoztak az öröklés korlátozására (Lex Voconia), de csakhamar kijátszotta azt a jogtudósok genialitása. A realismus különben át szokta alakítani, megváltoztatni a régi szigorú törvényeket, melyek a férjnek és atyának kedveznek. A realis idők törvényei az alkotó részeknek vagyis a családban a nőnek és gyermekeknek jogait biztosítják, a férj és atya hatalmát pedig megszorítják. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint ha az elválás törvényének változását tekintjük. Háromezer év történetéből látni, hogy a civilisatio mindig szabadabbá tette a nőt; a kikitörő idealismus egy kevéssé visszaszorította, korlátozta e szabadságot, hogy a jövő realismus még szabadabbá tegye. Így látni ezt a görög-római civilisatio történetében, hasonlót látni másfélezer év óta a keresztyén társadalomban.
– Ha így megy, végre megszűnik a hitvesi kapocs és hűség s uralomra jut a folytatólagos polygamia, mikor oly könnyen elválnak egymástól a házasok mint Rómában, hol bácsi szavai szerint egy nőnek huszonharmadik férje volt és ő ugyanennek huszonnegyedik felesége. Vagy pedig létrejön a korlátlan szabad szerelem, melyről némely socialisták ábrándoznak s teljesen elenyészik a hitvesi hüség.
– Az ily bomlásból, még ha bekövetkeznék is, tartós állapot nem lehet, mert semmiféle társadalom sem állhat fen, melyben az alkotó részek, milyen a nő, a feleség, az anya egyenlőkké válnak a tekintély képviselőjével, a férjjel és az atyával. Az ily bomlás mindig a társadalom pusztulása volt.