A civilisatió haladása nem egyéb, mint az idealismusból a realismusba, az összefoglaló gondolkodásból a megkülönböztetőbe, a tulnyomóan erkölcsi felfogásból az anyagiba, a majdnem kizárólag eszmeiből a formaiba, a szép, jó és igaz egységéből teljes elválásukba, az egésznek, a központnak uralmából az alkotó részekébe, a tekintély hatalmából a realis ész hatalmába, az egyetemesből az individualisba, a patriotismusból a nemzeti szellembe, az asceticus világnézetből a mysticusba, a szellemiből az érzékibe stb. való fokozatos és lassú leszállás, lebocsátkozás, illetőleg szétmállás.
Az ember ugyanis az idealismus alatt nagy eszmei és erkölcsi egységben fogja fel a világot, és midőn az egészet látja, elnyomja, esetleg összetiporja az alkotórészek munkáját, megsemmisíti realis alkotásait. Így a Kr. u. VII. század majdnem elpusztította az előbbi századok civilisatióját. A III., XI. és XVI. század idealismusa kevesebb pusztítást okozott, 1700 és 1815 körül még csekélyebb volt e rombolás. Az idealismus vagyis az erkölcsi érzés uralma ellensége, sőt összetiprója lehet a civilisatiónak, melyet az alkotórészek munkája teremtett.
Az eszményi gondolkodás erkölcsi érzése csak megnemesíteni tudja lelkünket, fenköltté, istenessé, becsületessé teszi magunktartását, de nem tudja előmozdítani anyagi haladásunkat. Mikor eltelünk az istenivel, az erkölcsivel, megváltozik egész életmódunk, tetemesen alábbhagyunk a realis idők tömérdek szórakozásával, roppant költekezéseivel, rendkivüli fényűzésével, szellemi, aestheticai és érzéki gyönyöreivel.
Igaz ugyan, hogy az emberiség kisebb része nem tud fölemelkedni a szélső idealismusba, ők tehát lehetőleg folytatják a régi életmódot; de már meg van oszolva a társadalom, az idealisabbak megvetéssel nézik és kerülik sőt üldözik a realisak társaságát. Már nem lehet olyan osztatlan jó kedvű mulatságokat rendezni, ritkábban és nehezen tarthatni jubilaeumokat, banketteket, országos, megyei és városi ünnepélyeket, mert a társadalom javának erős erkölcsi érzése, vallásos magatartása, önérzete, büszkesége, sőt gyülölete óvakodik oly körökben megjelenni, melyeket lenéz és megvet.
A realis napokban a társadalom minden rétege szivesen találkozik egymással. Az egyes körök, osztályok, testületek kivánatosnak tartják a többiek bevonását is. Lelki szükségünk levén az örökös szórakozás, szivesen megyünk és költekezünk, csak híjanak. Ilyenkor a legtöbb helyen kitűnően tudunk mulatni. Egy pár barátságos szó után mindjárt otthon érezzük magunkat. Felköszöntjük, ünnepeljük egymást. A realismus alatt megtelnek a szinházak, az orfeumok, a vendéglők, a kirándulóhelyek, a tengeri és más fürdők, szóval mindazon telepek, melyek fáradt testünk-lelkünk meggyógyítására és földerítésére szolgálnak.
Míg az idealismus idején szerény lakással is megelégszünk, realisabb napokban tágas és szellős, kényelmes és pompás tanya után eped a szívünk. Féktelen egyéniségünket bántja a szűk helyiség, boszant az egyszerű és kemény, a dísztelen és kopott butor. Azt akarjuk, hogy lehetőleg díszes, sőt pompás legyen. A sok mulatság és ünnepi megjelenés szebbnél-szebb ruhát, ragyogó ékszereket és a kik tehetik, fényes fogatokat kiván. Ki van zárva az egyszerűség és igénytelenség. Szivesen csinálunk adósságot, nagy készséggel irjuk alá a váltókat, csakhogy fürdőkre, bálokra, fővárosi és vidéki ünnepélyekre mehessünk.
Mindez ritkúl, vagy itt-ott egészen eltünik az idealismus napjaiban. Magába száll az ember. Összehúzza magát és kevesebbet költ a család.
Ha csak egy kis része tenné ezt a társadalomnak, nagyobb anyagi bomlás nélkül folyna a világ sora. Azonban az emberiség java része ezen az uton halad, a mi roppant bajokat, esetleg szörnyű nyomort okozhat. Gondoljuk el, hogy Anglia és Belgium, Franczia- és Németország, továbbá Észak-Amerika néhány állama, azután Ausztrália, melynek felénél nagyobb lakossága a négy-öt fővárosban tartózkodik majd Japán és China, mindezen országok jóléte oly szoros kapcsolatban van hatalmas iparukkal és kereskedésökkel, hogyha az egész világon beáll az idealismus, ma még talán elképzelhetetlen bomlás következhetik be. Sok millió embernek nem lesz kenyere.
Való, hogy az idealismus mostani kitörése már nem vet annyira vissza, hogy melégedhetnénk a VII. vagy a XI. század kényelmetlenségeivel, tehát számos iparczikkre lesz szükségünk, melyeket azok a századok nem ismertek és nem kivántak. De oly nagy lesz a takarékos életmód, hogy ezer meg ezer gyár, melyek most sok millió embernek biztosították megélhetését, megszünteti üzemét, tömérdek kereskedő bezárja a boltját.
1815 körül csak Angliában volt hatalmasabb ipar. A franczia, német és olasz industria nem volt annyira világraszóló. Míg most bámulatos virágzásra jutott az angol, a franczia, a német, az amerikai, az osztrák ipar, sőt a magyar, az olasz, az orosz stb. szintén számot tesz.
Mily szörnyű bomlás következhetik be, ha beáll az idealismus, ki tudná megmondani? Ha alig tudjuk elég élénken lerajzolni Anglia roppant szerencsétlenségét, szörnyű anyagi nyomorát 1815 után, mily rémséges mérveket ölthet e pusztulás a jelentkező, idealismus kitörése után! Bár Napoleon a század elején elzárta a szárazföldet a Szigetországtól, Anglia kevéssé érezte meg e nyomást, eléggé virágzottak gyárai, hallatlan mérvben gyarapodott az ország gazdagsága, a nép jóléte. A lipcsei csata után nem volt semmi akadálya az iparnak és kereskedésnek, szabadon szállíthatták a gyárak czikkeit, mégis beköszöntött a szörnyű nyomor.
A történelem mutatja, hogy az eszményi gondolkodás rendesen súlyos anyagi bajokat szűlt. Nyomor, elszegényedés, üzleti pangás szokott ilyenkor beállani. Legelőször is agrár bajokkal köszönt be. Nem tud megélni a gazda, a földmives. Éhezik, nyomorog a pórnép. Így látni ezt 1815, 1700, 1500, 1000 stb. körül. Néhány év óta most is mindenfelé mutatkozik a gazdasági válság. Államférfiak és tudósok keresik e jelenség okait, de nem tudják világos magyarázatát adni. Legalább én, se a túltermelésből, se a börze papirosbúzájából, se az aranyvaluta uralomra jutásából nem tudom kimagyarázni a mostani gazdasági válságot. Lehet valami bennök, mert az ember ösztönszerűleg megérzi ellenségeit, csupán a magyarázatot hibázza el.
De bármiként legyen, annyit sejtek és a történelem tanusága szerint valószinűséggel következtetek, hogy a jelentkező idealismus nagy anyagi bajokat hord méhében s világra jöttük mai civilisatiónk tetemes romlását okozhatja.