A mi főherczegünk derék leánya oly időben megy férjhez, mikor általános bomlás állott be az emberi társadalomban. A kik megették kenyerök javát, félszázad óta láthatták azt a fokozatos haladást az erkölcsi, szellemi és aesthetikai életben, melynek egy-egy lustruma csak kevéssé tért el az előbbítől, mikor érzésünk gondolkodásunk csak lejtős folytatása volt a mult idők világnézetének. Az anyagiság ösvényén szerencsés napok alatt haladtunk előre a nemzeti jólét, a gazdagság, kényelem és élvezet földjére.
A realismus és benne az egyén vidám napjai voltak ezek. E vidámság azonban most már jobbadán külső lett. Az örökös nyájasság és derűltség, az aránylagos jólét és kényelem daczára a legtöbben elégedetlenek lévénk, lelki életünkből hiányzott a fensőbb morál és idealis vallás, mely megnemesítette volna a család szentélyét, a társadalom érzését, gondolkodását. Az individualismus napjaiban senki sem törődött az erkölcsi és vallási eszmékkel; a mysticismusra hajló kebleket kivéve, mindnyájan léha, elvtelen és sima realisták valánk.
Most rohamosan megváltozik érzésünk, gondolkodásunk. Öt-tíz év alatt egy új társadalom keletkezik, mely az egyetemesért rajong, istent és hitet vall, erényt és becsületet követel, a családfő visszanyeri tekintélyét, a szinpadon az egyén kudarczán nevet a világ, tisztelettel viseltetik a tekintély képviselői iránt, nagy befolyásra tesz szert a papság és az aristocratia.
De miért érdekli közelebbről Mária Dorothea főherczegnőt ez a nagy erkölcsi és szellemi átalakulás, mint akármelyikünket? Azért, mert Orleansi Fülöp herczeg vette el. Egy oly királyi család fiának lett a neje, a melynek sok kilátása van a franczia királyi trónra.
A realismus nem kedvez a központi hatalomnak. Mintegy húsz év óta minden központ engedett az alkotó részeknek, kedvezett az alkotó elemeknek. Ilyenkor a fejedelmi bölcseség egyik sarkalatos elve a részek követeléseinek, az egyedek kivánságainak teljesítése. A nagy realista fejedelmek mint az Antoninusok, Justinián, Mátyás király, XIV. Lajos és mások kitűnően értettek hozzá. Kormányzásuk egyik fő alapelve volt elhallgattatni a részeket és egyedeket.
Most az idealismusba csapunk át, mely erkölcsi egységet szül gondolkodásunkban, megveti a liberalismust, mely az individuum szabadsága volt az egyetemes, a vallás és erény rovására. Lenézi a köztársaságot, melyet vezetői az ő szemében is kompromíttáltak, lelkesedik egy erélyes és keresztény monarkhiáért. Keresztény állam kell neki, melyben vallási és erkölcsi rend uralkodik. Das Christenthum hat eine entschiedene Tendenz zur Monarchie, mondja ily idealis napokban nyolczvan évvel ezelőtt Schlegel Frigyes.
Ez az idealismus alighanem végzetes lesz a franczia köztársaságra nézve. Öt-tíz év alatt annyira gyarapszik az erkölcsi és vallásos érzés, a fejedelmi hatalom iránti lelkesedés, hogy fejedelmet állítanak maguk fölé.
E fejedelem valószinüleg csak két családból lehet. Vagy az Orleans vagy a Napoleon családból. Az idealismus idején azonban oly nagy a legitimitas tisztelete, hogy csaknem lehetetlen egy legitim trónkövetelővel más valakinek versenyezni. A napoleoni praetendens túlnyomóan a forradalom emberének unokája, a realisabb idők érzésének, gondolkodásának képviselője, úgy hogy a döntő pillanatban erős párt nem is gondolhat reá; míg az Orleansok Bourbon eredetűek, noha az ő történetök is szoros kapcsolatban áll a forradalommal; csakhogy az igazi franczia Bourbonok kihaltak és Orleans Fülöpöt tekinti a növekedő royalista párt az egyedűl legitim trónörökösnek.
Jövője tehát nagy valószinüséggel a mi főherczegnőnk férjének lehet. Az ő trónkövetelése az idealismus kitörésekor alighanem teljesedésbe megy. És ekkor a szeretett magyar főherczeg derék leánya, magyar leánya űl a franczia trónra.