Reggel tíz óra volt.
Madame Récamier fölébredt, s feje fölé nyúlva meghúzta a falon ott csüngő himzett csengetyü-pántot.
Belső szolgálója tálczán hozta be, kinai csészében, az újfőzetű csokoládé-italt, melyet az ágyban iván ki, a szép asszony fölkelt, átment benyíló öltöző-szobájába, hol a kád langyos szamártejjel tele várta, s mindenféle szerszámokkal fölszerelt asztal mellett a fürdető asszony leste parancsát.
Karcsu tetemét itt megszabadítván minden külső és belső tisztátalanságtól, alacsony fapadon engedelmesen eléje feküdt a némbernek, ki szagos eczetbe mártott gyapjuszövettel dörgölte végig a szép asszonyt, majd izzó dióhéjjal itt is, ott is lepörkölte rózsás testéről a felesleges pihét, s melegített vászonlepedőbe burkolván úrnőjét, a lába s a keze körmét simára, gömbölyűre s korallszinre csiszolta.
Így adta át a fésülő-asszonynak, ki a szép asszony haját gondosan kisűrűzte, vigyázva átfestette, csigákba sütötte, s átkötötte fehér szalaggal s a szalag fölött gyöngyfüzérrel.
Az öltöztető komorna pedig selyemharisnyát húzott asszonya lábára, s térden alul hímzett szalaggal kötötte át, ugyancsak szalaggal kötözvén szinte talpára a mélyen kivágott aranyfüst topánkát. Patyolatból való igen kevés alsó ruhájának vállfűző nélkül vetette, szinte lehelte föléje az egybeszabott, könnyü felső ruhát, melyet mellen alul széles, puha, ránczokba vetett selyemövvel kötött át, hátul pedig, derékon alul, megnedvesítette a vékony fehér szövetet, hogy jobban s tapadóbban térjen vissza, mint a genfi bölcs kivánta, a természethez.
A szolgálók elvonulván, a szép asszony vissza-átment hálószobájába, s pipereasztala titkos fiókjából üvegecskéket, pamacsokat, tégelyeket, szarvasbőrt s nagyító tükröt véve elő, szemébe cseppentett valamit, mitől a szem feketéje sejtelmessé tágul, arczán pedig fölkeltette az álmatag rózsákat.
Továbbá igaz rózsát is tűzött egyet, pirosat, a hajába, kettőt, hosszuszárut s ugyancsak pirosat, bal mellén alul övébe, s közben néminemű gyökérfélét rágcsált, melytől a lehellet megillatosodik. Ruhája kivágását gyémántcsattal tűzte hegybe; nyakát fedetlen hagyta; mezítelen alsó karjára csipkefélkeztyüt húzott, ujjaira pedig egy szafir, egy smaragd, s jobb kisujjára egy feketére futtatott ezüstből való halálfejes gyűrűt. Kezébe gyöngyházlegyezőt vett, s derekára, úgy hogy a kendő rojtos két vége a két könyöke hajlásából folyjon alá, ezüst csillagokkal átszőtt fátyolkendőt vetett. Még egyszer megnézte magát elől-hátul a nagy álló tükörben; egy pillantást vetett a kandalló órájára, mely féltizenkettőt mutatott; ajtó felé menet meg-megállva és visszanézve kipróbálta mosolyát, szemöldöke és csuklója ivét s foga csillogását.
Így nyitott be fogadószobájába, hol reggeli hódolatra várták, s szétnézvén az egybegyülteken, szelíd mosolylyal szólott:
– Itt vagyok, uraim, de csak egy föltétellel: ha olybá vesznek, mintha férfi volnék!