Patiens fölteszi magában, hogy az orvos rendelete szerint korán átadja magát a nyugalomnak, s lefekszik kilencz órakor.
A kezdet nehéz, mert ajtaja előtt a folyosón összetalálkozik két beszédes asszonyság, s azok addig el sem eresztik egymást, míg kölcsönösen meg nem beszélték, milyenek voltak a toilettek a mai promenádon. X.-né milyen rettenetes rövid ruhát visel! a zsidó kisasszonyok milyen borzasztó pucczot űznek! Y. úr azóta bárónak hivatja magát, mióta grófnéknak udvarol. Hogy a víz milyen hideg volt ma, hogy a kútnál egy kisasszony elájult; hogy a vendéglőben a tegnapi marhahúst adják fel mai vadászvagdaltnak; hogy milyen jó volna már otthon.
Végre kibeszélték már magukat, s szélylyel mennek.
Patiens reméli, hogy tíz órára mégis csak elalszik.
Ekkor megzendűl a csendes éjben a nachtmusik. – Új czelebritások érkeztek, azokat üdvözlik. Még pedig többen is, a mint a zene vándorlásából kivehetni.
Patiensnek módjában van psychologiai tanulmányokat kezdeni a lejátszott darabokból a megtiszteltek egyéniségére. Az elsőnek a Dunanant húzzák, meg a legújabb csárdást: «az asszony, a leány verve jó!» Ez egy független földesúr Somogyból, vagy honnan. A másodiknak a «Hazádnak rendületlen»-nel kezdik, s «búsul a lengyel»-en végzik. Ez valami hirneves államszónok. A harmadiknak elrántják a Rákóczyt, a Klapkát, meg a marseillaiset. Ez legalább is honvéd ezredes.
E studiumnak is vége, s következnék az alvás.
Hanem a mellékszobában lakik egy kereskedő feleségével, meg három leányával; azok most érkeznek haza a város végéről, a hol egy kóser korcsma van, melybe vacsorálni járnak azon leendő polgártársaink, kik nagyon sürgetik az egyenlőséget. Mind az öten azon versenyeznek, hogy egymást túlkiabálják. Patiens szeretné őket megkérni, hogy legyenek csendesebben, de fél tőle, hogy holnap kiírják a Lloyd nyilt terébe, s inkább végit várja a családi konczertnek, melynek fináléját a folyosón kiporolt krinolinok, s összevert topánkák dobütései képezik.
De végre mégis csak csend lesz. Patiens kábult fővel lesi az áldott álmot, mely lázát enyhítse.
A mély csendben hatalmas lépések verik fel a folyosói viszhangot. Tekintélyes sarkantyús csizmapár rengeti végig az épületet, s egy ágyúdörejnyi hatalmas ajtócsattanás hirdeti valamennyi alvó vendégnek, hogy most van vége a kalabriás partienak.
– Ejnye, ez ugyancsak becsukta az ajtót! mondják mindannyian, a kik részesültek benne.
De annyira még sem csukta be, hogy megint ki ne nyissa; elkezdvén a nagy haranggal csöngetni, kimért időközökben, hol kettőt, hol hármat.
Végre előkerül egy szobaleány.
– Mi tetszik?
– Hol a csizmahúzó?!
Végre ez a baj is megorvosoltatik; az óra tizenkettőt üt, s a patiens kezd fél álomba keseredni, melyben csupa csizmahúzók ülnek a mellén, a torkán, a homlokán, meresztik rá a szarvaikat, harapdálják két ágú fogóikkal, s fúrják az oldalába agyaraikat.
Következik azonban a nemezis.
Egy brünni serfőzőnek van egy kis kutyája, a ki eltévedt, s most erre a folyosóra bukkanva ki, elkezd minden ajtón kérezkedni. Elébb szépen kapargatja az ajtót, azután egyet-kettőt csahint, majd megint odább megy a gazdája rejthelyét keresni.
A patiensnek már káromkodni sincs ereje. Félig alszik, félig meg van őrülve. Végre a kis kutya állhatatosan megmarad kaparni a sarkantyús vitéz ajtaja előtt, s változatosság kedveért egy-egy nokturnot üvölt cis mollból.
Egyszer aztán végét veti a mulatságnak egy hatalmas csattanás; a sarkantyús hazafi egy somfabottal felvilágosítá a hű ebet félreértése felől, s az aztán ordítva, üvöltve szalad végig folyosókon, lépcsőkön, rémületet és ijedelmet gerjesztve mindenfelől.
A patiens kezd rajta gondolkozni, hogy nem jobban kipihenné-e magát, ha fölkelne?
Az óraütések éjfél után három óra felé kezdenek szaporodni.
Ekkor egy kis barátságos szél kerekedik. A közös folyosónak egyik ablakát nyitva felejtették, most az kezd el muzsikálni. Bárcsak összetörnék! sóhajtja magában minden ember, de egyik sem érzi magát hivatva, hogy felkeljen, s a többiek kedveért is betegye az ablakot.
De négy óra felé mégis csak erőt vesz az álom a szempillákon, s a patienst nagy nehezen narkotizálja.
Ekkor, mint a mennydörgő Jupiter, jön vágtatva a savós szekér, mely hozza a gyógyító nedvet a betegek számára, s vágtat végig az udvaron, mint egy igazi mennydörgés.
Patiens épen azt álmodta, mintha forró zsírban úszott volna nyakig. Ugyan jó, hogy ez a kocsi fölébresztette. Fölteszi magában, hogy már most valamivel hűsebb liquidumban fogja megkisérteni az úszást!
Addig-addig próbálgatja, míg reggel felé csakugyan szerencsésen elszenderül.
Hanem akkor megint rárántják a reggeli muzsikaszót. Nincs mit tenni, be kell végezni az éjszakát, akár volt érdemes arra, hogy éjszakának hívják, akár nem.