Mit ér abban válogatni, hogy mit higyjünk és mit ne higyjünk? Mit ér az imádság jó tett nélkül? A puszta szótól senki sem üdvözül, és tudatlansága miatt senki el nem kárhozik.
Ezt tartsátok meg, hogy a hit szeretet nélkül, megholt állat, mielőtt e kis elbeszélés olvasásához fognátok, mely bár egy kissé nevettetésre van szánva, de tanuság vagyon annak mélyén.
Élt, de még most is él a Tisza két partján egy híres nevezetes család, melynek minthogy nem akarom valódi nevét kitenni, nevezzük azt Nemesházynak.
Még a tizenhetedik század közepén szakadás történt ezen jeles nemzetségben, olyan formán, hogy az akkori országos zavarok közt egyike a Nemesházy ősöknek kivándorolván Erdélybe, ott felvette a református hitet, a többiek katholikusok voltak, s később helyreállván a békesség, ő is visszatért jószágára, de azután is református maradt.
Ezután örökös volt a villongás a két külön templomba járó családág között, mely firól fira adatott át, és soha se birtak kibékülni egymással.
A mellett mindenféle praktikát elkövettek, hogy egymást saját hitökre térítsék. A katholikus hitet követő családágból nagy hatalmas férfiak támadtak, zászlós urak, prépostok, czimzetes püspökök, kik nagyszerű kecsegtető ösztöndijakat alapítványoztak azon Nemesházyak részére, kik a katholikus hiten vannak, vagy arra áttérnek, viszont a református család tekintélyes férfiai, kik közé nem egy alispánt, főkurátort, sőt még egy superintendenst is lehetett számítani, hasonlóul mindent elkövetének, hogy a rokonág téveteg juhait magukhoz térítsék. A számos és elterjedt kettős családban akadt is egyszer-másszor vagy egyik, vagy másik oldalon egy-egy kevésbbé szilárd tag, ki elhagyta apái hitét, s nagybátyjaiéra tért át, a min azután a milyen nagy volt az öröm és diadal az egyik részen, oly nagy volt a harag és elkeseredés a másikon.
Ez a harcz pedig folyt ivadékról ivadékra. A két osztályos rokon-család egyikének jószága a Tisza jobb partján, a másiké a balparton volt, s minthogy időjártával a család nagyon elszaporodott, a jószág sok apró részre eloszlott, egyik vagy másik azután vagy eladósodott, vagy elprédálta vagyonát s kénytelenné lett birtokát eladni. Ilyenkor azután a két családág egész hadjáratokat folytatott egymással, nehogy vagy a református család vehessen meg egy talpalattnyit a katholikus ág jószágai közepében, vagy ez amazéban, s lettek belőle a sok ősiségi, zálogjogi, elsőbbségi, ujra osztozási, cserélési, s más eféle pörök, a mik időjártával markális, violentiális, repoziczionális, kriminális s más eféle ális pörökkel szaporodva egész asztagokká nőttek a családi levéltárakban, és egynek se szakadt soha vége.
Már ebben a században történt, hogy Nemesházy Kálmán ifjú jurátus korában megismerkedék Pesten egy, ugyancsak Nemesházy családból való Erzsébet nevü leánynyal, ki akkor itt nevelőben volt. Valami házi mulatság alkalmával látták meg egymást, s megtetszettek egymásnak.
Úgy hiszem igazuk is volt. A ki azon időbeli arczképeiket látta a Nemesházy kastélyokban, Kálmánt asztrakán prémes fekete mentében, kondor fekete hajjal, pörge bajuszszal, gömbölyű teli orczával, és Erzsébetet, pásztor leánynak öltözve, hóna alatt átkötött piros övvel, mely fiatal keble szelíd domborulásait még jobban kitűnteté, s a lefelé omló szép szőke hajfürtökkel, s szelíd buzavirágszinü szemeivel, lehetetlen, hogy át ne lássa, miszerint ahoz bizony nem sok biztatás kellett, hogy két ilyen fiatal ember egymásba bele szeressen, kivált, mikor azt előre tudták, hogy nekik némileg kötelességük is egymást szeretni, mert mindketten Nemesházyak, bárha távoli is a rokonság.
Arra természetesen egyiknek sem volt gondja, hogy ki miféle hiten van? Az ilyen fiatal emberek egészen más dolgokról katechizálják egymást, s hamar túlteszik magukat mindenféle dogmán. Mire Pestről haza kellett menniök, egyik is olyan szerelmes volt, mint a másik, s odahaza, mihelyt alkalmuk nyílt, tudaták azt szülőikkel.
No iszen lett ebből szép történet. Kálmán szülői reformátusok voltak, Erzsébeté katholikusok. Mind a két család ellene szegült e szövetségnek, melyhez hasonló hallatlan volt még a két rokonág krónikáiban, kik egymást ez ideig csak gyűlölni tudták, s fiaikat és leányaikat a gyülöletben nevelték fel szépen.
Elébb ki akarták őket tagadni mindkét félről, de hogy a fiatalok a Tiszába ugrást kezdték emlegetni, mégis meggondolta magát mind a két fél, s inkább hasznot akart húzni ez esetből, hogy sem kárt, s azt határozá el, hogy no hát, ha olyan nagyon szereti gyermekét az a másik, hát bizonyítsa be, térjen át az ő hitére.
Mindkét félnek érdekében állván, szerelemből missiónáriusokká lettek, s ki mi jót tudott saját hitéről, azt a másiknak szivébe oltogatá, úgy hogy mikor a két szerelmes egy-egy boldog órát tölthetett egymással, nem különben beszélének az alatt, mintha a tridenti zsinatban értekeznének a hussziták paragrafusairól.
Eldicsérték egymás papjait, megismerteték a szép imákat, szép ünnepi szónoklatokat, miket azok mindkét részről tartanak, és a miben mindkettőnek igazuk volt.
Végre is a szerelem sokat tehet.
Mikor az ember nagyon szerelmes, még a pokolban sem igen válogat, nem hogy még a mennyországban, s ha néha e tárgy fölött kissé csípősebb szóváltások történtek a szerető felek között, az «osculum-pacis» (a béke csókja) ismét rendbe hozott mindent, mely mint tudjuk azon egy különös pont, melynek érvényességét semmiféle schisma (hitszakadás) sem vetette el, s melyben orthodoxusok és reformátorok egyaránt örömest találkoznak.
Erzsike annyira haladt már, hogy egy vasárnapon a kálvinista tiszteletes prédikácziójára is elment, s megvallá, hogy az igen szép volna, csak olyan hosszú ne volna. Kálmán viszont péntek napon ebédre maradt Erzsike szülőinél, s elismeré, hogy vannak ételek, melyek vajjal is igen jók, s biz ő – Erzsikéje kedvéért – nem csak bőjtölni, de még koplalni is kész volna; – a mi két külömböző dolog.
Ilyenformán szépen közeledének az ifjak egymáshoz; kölcsönösen átjártak egymás szülőihez, rokonaihoz, kik nagy örömben kezdének már lenni a fölött, hogy családjaik ilyen szépen közelednek egymáshoz s mindegyik előre dicsekedett a hódítással, melyet közel gondolt lenni. A midőn egy napon Kálmán atyja Egerből kap egy levelet fiától, melyben az tudtára adja, miszerint ő részint az igaz hit tanai által meggyőzetve, részint szerelme által indíttatva, az alólírt napon a római szent egyház hívei közé tére át.
Ugyanazon a napon Erzsike apja Egerben kap levelet a leányától Debreczenből, melyben az tudtára adja, miszerint ő egyfelől meggyőződését követve, másfelől Kálmán iránti szerelemből, e mai napon, kitöltve a hatheti vizsgálatot, a református hitre tére át.
E szerint megint ott voltak, a hol az előtt, csakhogy megfordítva. A szülők végre is kénytelenek voltak beleegyezni a házasságba, a mi nem sokára meg is történt, s mint tudjuk, nem volt Isten áldása nélkül.
Tanulság pedig ebből az: hogy hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másé iránt. A teremtő egyik embernek is olyan édes atyja, mint a másiknak, nem elég, hogy valaki azt mondja: «uram-uram!» hanem szükséges, hogy szivében szeretet legyen, mely nélkül a hit megholt állat.