Nekünk van nagyravágyásunk elég, talán több is, mint más nemzetnek.
Mi is szeretjük magunkat kiemelni, felküzdeni, csak soká ne tartson.
Egy akadémiai jutalomhirdetésre valaki egyszerre tizenkét szinművet adott be. Nagyobb ajánlat végett azt jegyezte alájuk, hogy ezeket ő még tizenhét éves korában írta. Kölcsey azt mondta rá, hogy biz azokat írhatta tizenkét éves korában is. Mind a tizenkét dráma sem ért annyi tiszta papirost, a mennyire le volt írva.
Nálunk a fiatal iró legelőször is drámán kezdi működését. A helyett, hogy előbb tanulna nyelvtant, helyesírást, tanulna logice gondolkozni, költőileg eszmélni, azután tanulná ismerni a bel- és külföldi irodalmat, annak lángelméit és végre tanulná ismerni az életet és világot, magasságától mélységeig, az emberi szivet szenvedélyeivel, a sorsot vas következetességével; társadalmat és családi kört, néptörténetet és magányjellemet; – a helyett első fölléptével oda veti a keztyűt Shaksperenek.
Minden évben találkozunk egy-egy ismeretlen nagysággal, ki valami örökmozdony félét talált fel, melyből azután végtére az sül ki, hogy épen nem akar megmozdulni. Mennyivel rövidebb utja volna a dicsőségnek ennél, ha egy egyszerű fonógépen, vagy egy czélirányos zsilipen törte volna a fejét.
Egy fiatal ember, ki hajdan velem járt iskolába s akkor sem tartozott a különös elmés emberek közé, egy időben nagy zajt ütött a világban azzal, hogy hír szerint külföldi udvaroknál roppant hasznot hajtó felfedezéseket tőn. Ezekért azután rendkivüli kitüntetésekben részesült, czimeket és érdemrendeket kapott, uradalmakkal ajándékoztatott meg, főfő hivatalokba léptettetett elő; e dologról vagy egy esztendeig beszélt valamennyi hirlap; akkor kisült, hogy az egész lármából egy szó sem igaz; nem történt semmi felfedezés küludvarok javára, következőleg nem osztogattattak sem czimek, sem rendjelek; – hivatalok és uradalmak mind a túlgazdag fantázia körébe tartoznak. Az illető annyit csakugyan elért, hogy magát könnyű szerrel nevezetes emberré tette, mert e botrány miatt elitélték nehány esztendei fogságra.
Ha szorgalommal, észszel fáradt volna azon, hogy hasznos polgára legyen a honnak, talán senki sem beszélt volna róla, így pedig egyszerre nagy ember lett.
Ah, a valódi nagyság elrejti magát, s nem keresi a világot!
Nyomtalanul tűnt el Kliegl, ki a betűszedő géppel új korszakot készített volna elő a tudományos világban, ki a vasútakat egy sínnel volt képes kiállitani; s ki elveszett, mert nem tudta árulni tudását.
Halhatatlan lesz a növényszappan áruló, ki félhasábos hirdetményekkel kürtöli be a népek füleit, s keresve kell kutatni a víziszony kigyógyítóját, ki nagybecsü titkával, szegény földműves, múlik el valami félre eső faluban.
Összes munkáinak gyűjteményére nyit előfizetést az iskolából kilépő ifjú, bátor önbizalommal vallva meg, hogy a közönség általános óhajtása buzditá ez elhatározásra; mig a lángelmű költő, ki nehány év előtt, mint honának leghasznosabb polgára, a legnagyobb nyomorban halt meg Erdély egyik kis városában, soha egy szóval sem említé munkái lételét, mik évtizedeken át rejtve hevertek szekrénye aljában, miket csak holta után fedeztek fel barátai, hogy annál több okuk legyen a sajnálkozásra.
Hanem hiszen így tarka az élet!