BATTHYÁNY TEMETÉSE NAPJÁN.

1870. június 9-én.

A honfi kegyelet ma adja meg Batthyány Lajos hamvainak az ünnepélyes végtisztességtételt.

És ezzel egyúttal Batthyány politikájának az elismerést.

Ha éreznek még szellemek földi fájdalmakat, úgy nem az lehetett e kínok legsúlyosabbika a dicsőült szellemére nézve, hogy földi porai egy ismeretlen három betűs kő alatt elrejtve feküsznek: hanem az, hogy hazája iránti nagy szolgálatát még a nemzet sem állítá arra a magaslatra, a melyet megérdemelt.

Huszonkét év kellett hozzá, hogy Batthyányt előkeresse a föld alúl a nemzet, és ráírja koporsójára: «Magyarország első miniszterelnöke».

Ennek a szónak «első» két jelentése van.

Értse meg azt a kormány! Megértette a nemzet.

A nemzet megértette, Budapest tömve van e napon az ország minden vidékeinek küldötteivel.

A pompa nagyszerű lesz.

De az érzelem, mely e pompa alatt rejlik, még nagyobb.

E nyilatkozványnyal adósa volt az ország Batthyány politikájának.

Ma elismerte adósságát.

Mert úgy váltunk meg tőle, mint a nemzet elbocsátott szolgájától, ki miután letette a vezéri rangot, mint közkatona szolgálta hazáját, a szónak minden értelmében, s hűségét martyr-halállal pecsételte meg.

Itt találkozunk most a ravatal mögött azon idők heves fejű szóvivői, kik Batthyány politikáját rostáltuk akkor, a radikál lapok emlékezetes írói: «Te» is, «Ő» is, és – hadd üssem meg mellemet – «én» is. És kalaplevéve megyünk a koporsó után ugyanazon az utczán végig, a melyen huszonegy év előtt az utczai tüntetést láttuk Batthyány politikája ellen. És Isten látja lelkünket, hogy szívünkből jön a mostani nyilatkozat, mint szívünkből jött az akkori. És hálát adhatunk érte Istennek, hogy így van; hogy odajutottunk, miszerint mindenki átlássa hazánkban, hogy országunkat csak egy becsületes béke, s szabadelvű, bátor és erélyes előrehaladás politikája tarthatja fenn.

Végtelen nép vonul a koporsó után s kiséri őt a temetőhöz.

Oh magyar nemzet! ha még egyszer valaha egy Batthyányi Lajosod lesz: vezérférfi, ki hazája dicső nagyságáért, állami önállóságáért mindenét fel tudja áldozni, a mi kedves: napjai nyugalmát, a hatalom kegyeit, a hízelgők tapsait, még a nyugodalmas meghalás biztos reményét sem tartva meg magának: – addig kövesd őt, mikor még a nemzeti színű zászlót viszi előtted; ne akkor, mikor már a fekete zászlót viszik előtte; kisérd annak világló szellemét, ne koporsóját. Mert e koporsóban nem Batthyány Lajos fekszik egyedül. A hazának húsz halott esztendeje van oda mellé leszegezve.

Isten adjon a hamvaknak csendes nyugodalmat; de szellemének feltámadást: – nem a napok végén – de inkább ma, mint holnap.