Ő is megtért a szomoru emberek közé.
Tréfáit olyan komoly tekintettel adta, mintha igazak volnának; s meghalt úgy, mintha az csak tréfa volna.
Öregnek nem ismerte őt senki, csak megőszült ifjúnak. Koporsójáról azt olvassuk, hogy 67 évig tartott fiatalsága.
Mit élt át? mit szenvedett ez idő alatt? arról panaszkodni nem hallotta őt senki. Mikor a szerencsefiak, a nagy urak, az ifjak szája tele volt panaszszal: ő csak dicsekedett. Élő irónia volt járása, kelése a nem számára teremtett világban, a nem hozzá tartozó nemzedék között.
Senki sem várt tőle egyebet, mint élczet; nem is adott volna mást, ha vártak volna is tőle. Ez volt jellemrajza, társadalmi összeköttetése, életének varázstitka. Élczekkel védte magát a bajok ellen, élczekkel fizetett.
Szerette őt mindenki; de nem gondoskodott róla. Végső éveiben, midőn már érzékeinek elvesztése félig elzárta körüle az élő világot, olyannak tekinték őt, mint egy élő bebalzsamozott mumiát, ki a régi egyiptomi táblabiróvilág emlékeiről a hieroglyphokat leolvasni feljár. Mivel él a mumia? Azt nem kérdezték. Hiszen be van már balzsamozva írói hírnévvel.
Az a genre az irodalomban, melyet ő képviselt, vele járt a bebalzsamozott táblabiró korral. Hihetetlen túlzott maga a tárgy is.
A korszak korábban múlt ki, mint írója, kinek nem adatott meg a tehetség átalakulni más kor eszméihez. Most együtt pihennek.
Utolsó szava is jellemző élcz volt. Összes adósságait a lipótvárosi bazilika fölépítésére hagyományozta.
Az az alak tűnt el benne, a kit az országban legtöbben ismertek, s a kinek ismerői közt egy sem volt, a ki nem szerette, a ki nem becsülte volna.
Legyen béke porain. Halálának híre sok megérdemlett könyet fog fakasztani, de még e könyeken is keresztül ragyog a mosoly, s az koporsóját is elkiséri a sírig, s a temetőkapuig a gyászkiséret a megholt élczeit, adomáit adja szájról-szájra, könyeit törülve.
Hisz ez a legszebb temetés!