Tisztába kell jönnünk azzal, mi az a tauszki. Mert igy a szó után senki se tudhatja, hogy a tauszki az állatvilághoz vagy a növényországhoz tartozik-e vagy pedig egy kinai kikötő, melyet most akar az osztrák-magyar tengerészet elfoglalni.
A tauszki hatalom. És pedig végrehajtó hatalom. Nem királyi, nem állami, nem birósági, nem adóvégrehajtó hatalom, hanem azért hatalom s bizonyos esetekben nagyobb hatalom, mint a többi együttvéve.
Nyugodtan áll a portás a miniszterelnöki palota kapujában.
Nagy kalpagja, bokáig érő diszes mentéje, vállöve, nagy botja mind kifogástalan. Jön a miniszterelnök, nyugodtan, pontosan, biztosan rántja meg háromszor a harangot.
Lent a Duna balpartján, a Muzeum szomszédságában, az országházban vihar dul. A folyosók telvék, a padok telvék, az ellenzék tombol, a kormánypárt némán üldögél padjain, a miniszterelnök fejéhez kegyetlen szavak jégesője csapkod. Parlament és sajtó telve van válsághirekkel. Vagy feloszlatás, vagy kormánybukás kikerülhetetlen.
A portás nyugodtan áll a miniszterelnöki kapuban. Tudja ő, hogy semmi baj.
De napról-napra zivatarosabbá válik a politikai időjárás. A miniszterelnök Bécsbe futkos. Naponkénti minisztertanács. A hirlaptudósitók egész nap ott álldogálnak a sikló körül. Sturm és Singer háromszor föl, háromszor le. A fölség készül Bécsből Budapestre. Most már minden összedül.
A portás most is nyugodt. Kutyába se veszi az egész zürzavart. Ő tudja, hogy nincs semmi baj.
Egy szép reggel jön a tauszki. Fölsompolyog a lépcsőn, végigmegy a miniszterelnöki szobákon. Egy perczig minden szobában körülnéz s aztán szép lassan, szó nélkül távozik. Csak a portásnak ad egy forintot.
Most már a portás tisztán lát. Tudja, hogy ő excellencziája megbukott.
Mert ez a tauszki butorszállitó. Egy kis ember, egy nagy kocsi és két rossz ló nyolcz hordárral: ez együttvéve a tauszki. Ez fogja a miniszterelnököt kihordani. Tehát a mikor már a tauszki körülnéz a szobákban, akkor már a miniszterválság nemcsak kitört, sőt be is fejeződött.
A tauszki sohase csalódik. Csak egyszer csalódott: Wekerlénél. Ő nála kétszer nézte körül a szobákat s az első körülnézés után Wekerle ujra miniszterelnök maradt. A tauszki fejét csóválta.
– Ez példátlan eset az én ügyeimben!
A tauszki a politikai nézeteket nem veszi sokba. Vagyis inkább bölcs mérséklettel kiegyenliti. Ő Kossuth butorait csak oly szivesen szállitja haza Turinból, mint a hogy Mária Valéria főherczegnőt Gödöllőről elszállitja Lichteneggre vagy a királyné fóthi vadászbutorait Bécsbe. Még óvatos is. Kossuth szállitásáért nem fogad el jutalmat, a főherczegnőért elfogad kettős jutalmat.
A miniszterelnököket olcsón hordja ki. Épen csak a költségeit fizetteti meg. Hogy melyik miniszterelnök hány kocsi: neki mindegy. Hogy mily távolra hordja el: az is mindegy. Tisza Kálmán 8 kocsi, gróf Szapáry 7 kocsi, Wekerle 6 kocsi, báró Bánffy 8 kocsi: mindegyik csak 150 forint. Pedig Tisza ment a Sándor-utczába, Szapáry a Koronaherczeg-utczába, Wekerle a Damjanich-utczába, Bánffy pedig csak a várbeli uri-utczába. Azért mindegyik csak 150 frt.
Mert a becsület és tekintély az első. A ki a becsületre néz: annak a pénzzel törődni nem szabad.
A tauszki memoirokat ir. Följegyzi magának, melyik miniszterelnök miként ügyel a bepakolásra.
Szapáry és Wekerle sehogyse ügyel.
A Tiszáné kegyelmes asszony gondosan ügyelt mindenre.
De a Bánffyné kegyelmes asszony is. Sőt a pogyászoláskor fölkelt reggeli félhét órakor.
Mindezt a tauszki följegyzi pontosan.
A tauszki kitanulhatatlan.
Valami tiz év előtt a kultuszminiszter költözött a várból le a Kálmán-utczába vagy hova. Árlejtést hirdetett gróf Csáky Albin: ki hordja őt le legolcsóbban.
A tauszki fölment a kultuszminiszteri portáshoz s adott neki 100 forintot, hogy ha jön a többi szállitó versenytárs, azoknak mutassa meg a belügyminiszteri helyiségeket is. Ugyanekként végzett a belügyminiszteri portással is.
Ugy történt, a hogy akarta.
A többi szállitó kért 8000 forintot, a tauszki kért 2500 forintot. A tauszki nyerte el a vállalatot s nyert rajta 1000 forintot.
Igy alapitotta meg jó nevét. Pedig talán ez az eset nem is igaz.
Ő szállitotta az igazságügyminisztert, a kereskedelmi minisztert, a váltótörvényszéket, a fortunát, a kuriát, a királyi táblát. De ő szállitott egyszer egy büntető járásbiróságot is a rabokkal egyetemben.
Itt megjárta kissé.
Egy rab ugy elkeveredett az akták közé, hogy mire leért vele az Alkotmány-utczába: sehol se találták. Ennél nagyobb baj volt azonban, hogy hordárai közül kettőt meg ott fogtak a detektivek.
Ez a kettő volt pedig a legjobb embere.
Mikor gróf Szapáryt felszállitotta a miniszterelnöki palotába, az alatt, mig a butorokat a kocsikból felhordták, valami gézenguz poéta ezt irta egyik kocsijára: