– Délelőtt tiz óra. Szín: a sötét udvari ebédlő. Berzsenyiné, teljes toalettelenségben, egyedül. A frizirnőt várja. Éppen megreggelizett s a Pester Lloydot olvassa. –
Berzsenyiné (magában). – Hiába, a regények mégis csak szebbek voltak akkor, mikor az Ádolf Silberstein írta a Lloydot!… Mi az?
Katicza (a szobaleány, jön). – Kérem szépen, méltóságos asszony, egy ember van odakünn, a ki minden áron be akar jönni. Igazán nem tudom, hogy mit csináljak vele.
Berzsenyiné. – Miféle ember?
Katicza. – Azt mondja, hogy ő a népszámlálási biztos.
Berzsenyiné. – Mondja meg neki, hogy a méltóságos udvari tanácsos úr nincsen itthon és hogy jöjjön máskor.
Katicza. – Már mondtam, de azt felelte, hogy akkor a méltóságos asszonynyal kell beszélnie.
Berzsenyiné. – Én most nem fogadok.
Katicza. – Azt is mondtam, de az ember nem akar tágítani. Hogy ő nem mulatságból jött, hanem hivatalból. Aszondja, hogy ő kiragasztotta a vörös czédulát, bejelentette, hogy ma jön, és hogy ilyenkor valakinek itthon kell lennie. Igy rendeli a törvény.
Berzsenyiné. – A törvény ilyen bolondokat nem rendel. Hol vannak a leányaim?
Katicza. – Elmentek korcsolyázni.
Berzsenyiné. – Akkor küldje el az embert a méltóságos urhoz a comptoirba.
Katicza. – A méltóságos úr aligha lesz ott, mert onnan is keresték. Különben is a népszámláló ide, a lakásba akar jönni.
Berzsenyiné. – Micsoda szemtelenség! Nem akar mindjárt a fürdőszobámba is bejönni?
Katicza. – Nem tetszik elhinni, de még a szobákat is meg akarja nézni.
Berzsenyiné. – No hát ez hallatlan. Az én házamban!
Katicza. – Kérem szépen, én tőlem olyanokat kérdezett, hogy ha nem a törvény embere, bizony isten képen teremtem. Aszondja, hogy neki mindent ki kell vallani, és még dicsekszik vele, hogy milyen furcsákat szokott beszélni a partájokkal.
Berzsenyiné (magában). – Ha az ember regényben olvasná az ilyeneket, nem hinné el. (Katiczához.) Rólunk is kérdezett talán?
Katicza. – Ne tessék haragudni, de azt kérdezte, hogy a méltóságos asszony hányadik felesége a méltóságos urnak.
Berzsenyiné. – Hallatlan, hallatlan!… Bocsássa be azt az embert. Várjon, előbb adja ide a fülbevalómat. Igen ott van. Ugy, most bejöhet. (Katicza el; majd ujra megjelenik a népszámlálóval.) Katicza, maga maradjon itt. (A népszámlálóhoz.) Meg fogom tudni, hogy mért kivánt engem zaklatni, és hogy milyen czélból engedett meg magának különböző tréfákat az én cselédeimmel?
A népszámláló. – Bocsánatot kérek, méltóságos asszony, én Doboz Elek fővárosi tanító vagyok…
Berzsenyiné. – Mindjárt gondoltam. Olvastam önökről az ujságban. Figyelmeztetem azonban, hogy itt nincsenek gyermekek, és hogyha volnának, akkor sem engedném őket megverni.
A népszámláló (torkát megköszörülve) – … és mint népszámlálási biztos voltam bátor jelentkezni.
Berzsenyiné. – Én nem vagyok nép, és engem ne tessék megszámlálni. Ha a népet akarja megszámlálni, menjen ki a konyhába, de ne háborítsa az én délelőtti nyugalmamat. A konyhában is illedelmes viseletet kérek; azt, hogy valaki a cselédeimmel hanczurozzék, nem engedhetem meg s ezt semmiféle törvény nem irja elő.
A népszámláló (sértődötten). – Engedelmet kérek, de a törvény nem ismer különbséget, s nekünk kivétel nélkül mindenkit meg kell számlálnunk…
Berzsenyiné. – De önnek csak a számlálás a kötelessége, s ha önnek mondják, hogy odabenn egy hölgy fésülködik, ez éppen elég. Felír egy hölgyet és punktum. De ön úgy látom, azt fürkészi, hogy nincs-e itten más valaki is? Ezt én kikérem magamnak.
A népszámláló. – Bocsánat, méltóságos asszony, de nem erről van szó. A méltóságos úr kitöltötte a számlálólapokat, s én most az ellenőrzés végett jöttem.
Berzsenyiné. – Az én férjem személyesen töltötte ki a számláló lapokat?
A népszámláló. – Igen.
Berzsenyiné. – Akkor nincs szükség semmi ellenőrzésre, mert az én férjem nem mond be hamis adatokat.
A népszámláló. – Ezt senki se gondolja. De a számláló-lapok hibásan vannak kitöltve, s nekem az adatokat helyesbítenem kell.
Berzsenyiné. – Honnan veszi ön azt, hogy az én férjem hibásan mondta be az adatokat? Az én férjem mindenesetre tudja, hogy hányan vagyunk, és ha ön jobban tudja, akkor mért kérdezősködik? Írjon be annyi embert, a mennyit akar és hagyjon engem békében. Az én férjem pontosan fizeti az adót, és annyi ember után fog fizetni, a mennyit be fognak írni. Ezért nem való egy hölgyet öltözködés közben zavarni.
A népszámláló. – Nagyon sajnálom, méltóságos asszony, hogy alkalmatlan időben jöttem, de nem mulasztottam el a bejelentést, s mivel csak néhány kérdésről van szó, talán lesz kegyes kihallgatni.
Berzsenyiné. – Ha valamit meg akar tudni, mindenesetre inkább tőlem, magamtól kérdezze, mint a cselédeimtől, a kiknek a kérdezősködésekre nem szabad felelniök.
A népszámláló. – Első kérdésem a vezeték- és keresztnévre vonatkozik. A méltóságos úr azt írta ide: »Lovag békásmegyeri Berzsenyi Jacques, pápai szent birodalmi nemes, udvari tanácsos, a Lipót-rend k. keresztese, venezuelai főkonzul.« Ez a beírás téves.
Berzsenyiné. – Már hogy volna téves? Remélem, nem akarja azt mondani, hogy az én férjem svindler, a ki másnak adja ki magát?
A népszámláló. – Nem, hanem ebbe a rovatba csak a vezeték- és keresztnév írandó be, s az utóbbi az állam hívatalos nyelvén. »Jacques«, ez nincs magyarul, »Jacques« magyarul, ha nem csalódom, Jakab. Engedelmével törülni fogom tehát a beírást, s helyébe szabatosan írom a nevet: »Berzsenyi Jakab.«
Berzsenyiné. – Jakab! Berzsenyi Jakab! Mért nem mindjárt: »az Iczig zsidó«?! Figyelmeztetem önt, hogy ha ön froczlirozni akar védtelen hölgyeket, az én férjem meg fogja találni a módját, hogy önt főnökei illendő viseletre tanítsák. Az én férjem nem Jakab, s nem tűröm, hogy ön az én házamban élczelődjék.
A népszámláló (boszúsan). – Én csak kötelességemet teljesítem. Hasonlóképpen a méltóságos asszony nevének a rovatába ez van beírva: »Berzsenyi Elise, született szendrői Hirsch.« Ez nem helyes. Ide egyszerűen azt kell írni: »Berzsenyi Jakabné.«
Berzsenyiné. – Berzsenyi Jakabné! No hallja, ez már mégis szemtelenség! Persze, el kellett volna hivatnom az én ügyvédemet. De ez a leány tanuskodni fog, hogy mulatni akart a mi számlánkra, s biztosítom, hogy nem fogom elmulasztani önt bepanaszolni.
A népszámláló (ridegen). – A panaszt ebben az esetben felettes tanügyi hatóságomnál kell beadni. Addig is, megengedi a méltóságos asszony, folytatom.
Berzsenyiné. – Csak tessék. Kiváncsi vagyok, hogyan fogja elnevezni a leányaimat.
A népszámláló. – Valóban az egyik kisasszony neve tévesen van beírva: »Berzsenyi Elza.« Ezt így fogom helyesbíteni: »Berzsenyi Erzsébet.«
Berzsenyiné. – Berzsenyi Erzsébet! Nem rossz. Hallod, Katicza? Berzsenyi Erzsébet! Jegyezd meg magadnak, mert erről még tanuságot kell tenned. Berzsenyi Erzsébet! Hallatlan! (Idegesen kaczag).
A népszámláló. – A másik kisasszony neve helyesen van! »Berzsenyi Blanka.« Ez korrekt.
Berzsenyiné (gúnyosan). – Már hogy volna korrekt! Korrekt így volna: »Berzsenyi Fehérnye!« Vagy: Berzsenyi Sára, Zsuzsa, Mari, Erzsók néni! Hahaha! Azt mondja, hogy Blanka helyesen van! Hallod, Katicza?!
A népszámláló. – Ellenben a foglalkozás-rovat kitöltése csaknem mindenütt hibás. A méltóságos ur e rovatot így töltötte ki: »nagybirtokos.« Úgy értesülök, hogy a méltóságos ur egyszersmind gabonakereskedő, legalább nem hagyott fel teljesen az üzlettel, mert részese a Beer-czégnek…
Berzsenyiné. – Gabonakereskedő! Írja, hogy: speczeráj, lámpagyujtogató, szivarvég kereskedő! Írjon akármit. Mindegy.
A népszámláló. – A méltóságos asszony rovatába pedig ez van írva: »Nagybirtokosnő.« Ez nem korrekt. Ide azt kell írni: »Háztartásbeli nő.«
Berzsenyiné. – Háztartásbeli nő! Hah!… (Dühében hamarjában nem talál szavakat.)
A népszámláló. – Vagy van talán a méltóságos asszonynak valami kereső foglalkozása? A postánál, távirdánál, telefonnál, iskolánál, gyermekkertben, színháznál? Nincs?
Berzsenyiné (tehetetlen dühvel néz maga elé). – Van-e valami kereső foglalkozásom? Jellemtelenség alávalóság, piszkosság!
A népszámláló. – Kérem, ne tessék engem sértegetni, én csak a köteles kérdéseket intézem a méltóságos asszonyhoz. Ha a méltóságos asszonynak nincs kereső foglalkozása, ki tartja el a méltóságos asszonyt?
Berzsenyiné (felcsattanva). – Hallja, ez már mégis sok!… (Köhögési roham fogja el s fuldokolni kezd).
A népszámláló (miután megvárta a roham végét). – Ha a méltóságos asszonyt a férje tartja el, akkor a méltóságos asszony csak háztartásbeli nő.
Berzsenyiné (fölemeli szemét az égre és zsebkendőjét a szája elé tartja, hogy a lelke valahogy kine szakadjon).
A népszámláló. – Nem helyes a kisasszonyok beírása sem. Az egyiknél az van beírva, hogy: »nagybirtokos leánya«, a másiknál, hogy: »versenyistállótulajdonosnő.« Mi ez?
Berzsenyiné (int Katiczának, hogy feleljen ő).
Katicza. – Elza kisasszonynak igenis versenyistállója van.
A népszámláló. – S a kisasszony abból el, a mit a lovak díjakban nyernek?
Katicza. – Dehogy!
A népszámláló. – Tehát eltartja valaki, ugy-e?
Berzsenyiné (karjait emeli az égre).
A népszámláló (zavartalanul). – Ki tartja el? A méltóságos úr, ugy-e? Akkor hát azt kell ideírni: »Leány.« A másik kisasszony dettó »leány.« Ennél a családi állapot helyesen van feltüntetve: »hajadon.« De a másiknál a családi állapot beírása is téves. »Menyasszony.« Mi ez?
Katicza. – Maga nem tudja, hogy mi az, ha valaki menyasszony?
A népszámláló. – Nekünk semmi közünk hozzá, hogy valaki menyasszony-e, vagy nem menyasszony, Valaki lehet menyasszony és már négyszeresen özvegy. A kérdés az, hogy Berzsenyi Erzsébet hajadon-e vagy már nem hajadon?
Berzsenyiné. – Hallja!… ember… ne izéljen!… ne izéljen!…
A népszámláló (szenvtelenül:) – Jó, mondjuk hát, hogy: »hajadon.«
Berzsenyiné (levegő után kapkod).
A népszámláló. – Azt hiszem, hiba csúszott be a házassági vagy a születési évek rovatába is. A házasság éve: 1879, hónapja: márczius. Ez megfelelne a kisasszonyok életkorának, az egyiknek a születési éve: 1880, a másiké: 1882. De vajjon nem téves-e a méltóságos asszony születési éve: 1864? A méltóságos asszony tizenöt éves korában ment volna férjhez s tizenhat éves korában már fogant volna? Ez annál csodálatosabb, mert a méltóságos úr már elmult hatvan éves. Itt van születési éve: 1840.
Berzsenyiné. – Ember! Távozzék! Távozzék! (Köhögés). És nekem végig kell hallgatnom ezt a sok infámiát! De hát nincs ebben az országban rendőrség?! (Ujabb köhögési roham).
Katicza. – A méltóságos asszony igen fiatalon ment férjhez; különben láthatja, ha szeme van.
A népszámláló. – Ne nyelveljen! Talán maga volt a bábája?
Katicza. – Ejnye be finom ember, lelkem!… Ha kérdi, hát felelek, mert a méltóságos asszony úgy parancsolta. A magam jószántából bizony nem állanék szóba az úrral.
A népszámláló. – Nem magát kérdeztem. Majd magára is rákerül a sor. Mi van még? Igen… vallásnak a római katolikus van feltüntetve. Kérhetném ugyan az okmányokat, de hagyjuk; a méltóságos asszony, látom, nagyon ideges. Még csak egyet. Nincs senkinek valami testi fogyatkozása? Ezt a leggyakrabban el szokták hallgatni.
Berzsenyiné (fuldokolva köhög).
Katicza. – Nincs senkinek.
A népszámláló. – A kisasszonyoknak sem? (Berzsenyiné elájul.)
Katicza. – Hogy a mennykőbe volna!
A népszámláló (Berzsenyinére tekintve). – Mért nem ad neki egy pohár vizet?
Katicza. – Majd jobban lesz, ha magát elhordja a szélvész.
A népszámláló. – Mondom, hogy ne nyelveskedjék. Inkább arra feleljen, a mit kérdek. Itt a maga lapján is hiba van.
Katicza. – Van ám a… majd megmondom hol!…
A népszámláló. – Hajadon?
Katicza. – Hallja, lelkem, ne sokat idétlenkedjék már, mert én nem nézem, hogy törvény-e, vagy nem törvény…
A népszámláló. – Feleljen. Születési éve?
Katicza. – Tudom is én. A tavaszszal multam huszonkettő. Számítsa ki.
A népszámláló. – 1878. Egyez. Vallása?
Katicza. – Görög.
A népszámláló. – Egyesült vagy nem egyesült?
Katicza (türelmét vesztve). – Egyesült a fészkes fene!
A népszámláló. – Azt kérdem, hogy szakállas papja van-e, vagy borotvált képű?
Katicza. – A pokol nézi a szakállát! De azt mondom magának, hogy most már elég, mert látom, hogy megjött a méltóságos úr huszárja, s mondhatom, hogy a nagyméltóságú fő-főkúria se veszi le magáról…
Berzsenyiné (a ki időközben magához tért). – Katicza, az Eau-de-Cologne-omat!…
Katicza. – Igenis, csak hadd tuszkoljam ki ezt az urat. (A népszámláló el.) Tessék itt van.
Berzsenyiné (még aléltan). – Elment?
Katicza. – El.
Berzsenyiné. – Szaladjon hamar utána, fiam, és kérdezze meg tőle, hogy ki találta ki ezt a népszámlálási törvényt? Tudja meg, fiam, hogy ki volt a törvénycsináló; meg akarok ismerkedni vele!