– Berzsenyi báró ebédlőjében, villás reggeli után. A báró egyedül. Karosszékében ül s ölében a berlini Sporttal, orrán szemüvegével, ébrenlétet tettet. A szőnyeg ajtó megnyílik, s kalapban, kabátban, keztyűben megjelenik Elza bárókisasszony. –
Elza (szelesen és a haragtól pirosan). – Csináljatok a leányotokkal valamit, mert ezt én nem tűröm tovább?
Berzsenyi (felébred). – Mi az? Mi baj? Mi történt?
Elza. – Az történt, hogy a leányotok beleszeretett Perényibe, és titokban találkozik vele!
Berzsenyi. – Kicsoda? Blanka?
Elza. – No nem is én!
Berzsenyi. – Nem értem. Beszélj magyarul. (Leveszi szemüvegét, megtörüli és ujra felteszi). Mit mondtál?
Elza. – Azt mondtam, hogy a leányotok bele szeretett Perényibe, és titokban találkozik vele. Szép história, mi?
Berzsenyi (végképpen magához tér). – Mit kiabálsz? Azt hiszed, hogy siket vagyok? Vagy azt akarod, hogy szegény mamád is meghallja? Nem elég neked, hogy csak engem üssön meg a guta?
Elza. – A mama nincs itthon, és őt hagyjuk ki ebből a csunya históriából, mert egyszerűen belehalna. Nem szabad megtudnia, és hogy meg ne tudja, cselekedni kell.
Berzsenyi. – Remélem, ok nélkül csinálsz nekem jelenetet, és…
Elza. – Ne remélj semmit, mert ha nem volnék bizonyos a dologban, nem pukkadoznám. Ez az úgynevezett »lasciate ogni speranza.«
Berzsenyi. – Ne mondj nekem viczczeket a »Fliegende Blätter«-ből, hanem magyarázd ki magad.
Elza. – Mit mondjak még egyebet? Mindent elmondtam. Még csak azt tehetem hozzá, hogy sajnos, a dolgot már többen észrevették.
Berzsenyi. – Eh, hogy észrevették, az még nem bizonyíték. Én már sok dolgot észrevettem életemben, a miből egy szó se volt igaz. Hogy az én leányom, a kit gondosan neveltettem, titokban találkozzék valakivel, miután én vegytanra, nyelvekre, mindenre, sőt mitológiára is taníttattam őt, eh, fiam, egy tapasztalt embernek ne beszélj ilyen Rittergeschichtéket. És különben mi oka volna neki egy öreg szeszgyárosba szeretni bele?
Elza. – Nem a szeszgyárosról van szó, hanem az operett-komikusról.
Berzsenyi. – No persze, majd egy jól nevelt fiatal leány, angol és franczia nyelvvel, vízfestészettel s több más tehetséggel, bele fog menni egy ilyen mókás ügybe, nem tudom milyen szinészszel, egy török sorsjegy nélkül! Ki hitette el veled ezt az ostobaságot?
Elza. – Először is a tulajdon két szemem. Már a tavaszszal észrevettem, hogy kutya van a kertben. A hányszor sétára mentünk, mindig találkoztunk a Perényivel. A szinész egy félívet írt le kalapjával a levegőbe s a leányod elpirult. Ha láttad volna, micsoda szemjátékot eszközöltek! A művész szinte ráomlott a tekintetével, s a leányod reagált, becsületemre mondom, reagált neki!
Berzsenyi. – Látod, miféléket beszélsz össze-vissza! Ha egy bárónő jóakarattal elfogadja egy törekvő szinésznek a köszöntését, annak még semmi jelentősége; vannak nők, a kik úgy forgatják a szemöket, mint egy haldokló, s még ez se jelent semmit. És ha egy ifju baronesznek örömet okoz, ha egy kövér szinész elolvad a csodálkozástól, ebben nem találok semmi különöst. Az isten azért adott szemet, hogy nézzünk vele; nézni szabad még egy baronesznek is.
Elza. – Jó, de tudok egyebet is, a mi már nem illő egy baroneszhez. Ez is a tavaszszal történt. Egy szép napon megindulunk sétálni Chincholle kisasszonynyal és öt lovaggal. Egyszerre a leányod azt mondja, hogy neki vásárolnia kell valamit, csak menjünk előre. Bemegy a boltba; mi nem megyünk előre, hanem várjuk. Senki se veszi észre, csak én, hogy a mellékutczára nyiló ajtón mindjárt kijön a boltból s egyszerüen megszalad a mezőnytől. Fedeznem kellett az állapotot; tovább vonszolom a népet s lassu iramban vezetek a nagy Kristófig. A kanyarodónál megpillantom a szinészt egy kirakat előtt. Persze rögtön pullolok, s tudod-e, mit látok? Blanka kijön a boltból, nem néz rá senkire, hanem beül egy kocsiba és elhajtat. A másik perczben a szinész a kocsiállomáshoz megy s utána hajtat Blanka kocsijának.
Berzsenyi. – Eh, a szinész kövér, hát elfáradt. Ez természetes.
Elza. – De az nem természetes, hogy Blanka csak egy félóra mulva érkezett haza, s mikor szemrehányásokat tettem neki, a lovagokra hivatkozva, azt felelte, hogy foglalkozzam a huszárság ügyeivel, ahhoz értek, de ne avatkozzam az ő dolgaiba. A mi pedig a lovagok véleményét illeti, azzal nem törődik.
Berzsenyi. – Hm. Ezt csakugyan a szinházban tanulta, midőn népszinművét kétszer is oly nagy sikerrel adattam elő. De nem hihetem a művészről, hogy ő, komoly és szép igyekezetü ember létére, ilyenekbe ártsa magát. Tudhatja, hogy ha megkérni merészelné a leányomat, csak kompromittálni fogja magát.
Elza. – Hogy a Perényi mit gondol, nem tudom. Az ő helyében én mindenesetre ütném a vasat.
Berzsenyi. – Te fantáziálsz és ő irodalmat űz. Ez mind nem készpénz.
Elza. – Hát mondok olyat is, a mi már készpénz. Mióta hazajöttünk, a leányod egyedül jár a fogorvoshoz. És ugyanahhoz a fogorvoshoz jár a Perényi is.
Berzsenyi (dühbe gurulva). – Egyedül jár a fogorvoshoz? Hát a franczia nő? A franczia nő, a kit fizetek? A franczia nő, a kinek kifizettem az utiköltségét, Genftől Budapestig második osztályon? A franczia nő, a kit leültetek az asztalomhoz? Hát mit csinál a franczia nő?
Elza. – A franczia nőt lerázza a nyakáról. Tőle magától tudom.
Berzsenyi. – Akkor a franczia nőt el fogom csapni.
Elza. – De most nem a franczia nőről van szó, hanem Blankáról.
Berzsenyi. – De igenis, a franczia nőről van szó és a fogorvosról. A fogorvosra én nem adok semmit. A mamád is járt a fogorvoshoz, azért soha se jutott eszembe rosszat gondolni, de nem is lehet megtiltani a fogorvosoknak, hogy férfiak is járjanak hozzájok! Hanem a franczia nőt el fogom csapni.
Elza. – Ez ugyan szép megoldás!
Berzsenyi. – Bízd rám. A versenybíró se ítél olyan csalhatatlanul, mint én. Látod, a te dolgodat is ügyesen intéztem el. A többiek kétségbe voltak esve, én pedig azt kérdeztem, hol van az a fiatal ember? És csakugyan szerencsésen végződött a dolog. Ti eljegyeztétek egymást és miután beláttad, hogy a Miklós nem az az ember, a ki téged huzamosabban boldogíthatna, egész jól szétment a parti.
Elza. – A leányod tekintettel lehetne erre a malheurre is, ha már nincs tekintettel rátok, agg szülőire. Végre is az én jó hírnevemnek tartozik vele, hogy ne duplázzon rá az én meggondolatlanságomra. Szóval, adjátok férjhez Opheliát, de gyorsan, mert ha sokáig hímeztek-hámoztok, úgy elszeleskedi a jóhirünket, hogy soha se fogok férjhez menni.
Berzsenyi. – Attól te ne félj. Te feltartva fogsz férjhez menni, és ha úgy gondoljátok, nem bánom, a Blanka férjhezmenetelét is lebonyolíthatjuk. Azt hiszem, ilyen körülmények között a legillőbb lesz, ha Perényi szeszgyároshoz adom.
Elza. – Ez a parti aligha fog tetszeni neki, de azért gyermek, hogy sírjon és engedelmeskedjék.
Berzsenyi. – Mondom, csak akkor, ha mindnyájan akarjátok. A franczia nőt azonban mindenesetre el fogom csapni. Válts neki a Cooknál egy harmadik osztályú jegyet Genfbe; nem akarom látni többet. Egy nő, a kiben teljesen megbíztam, karácsonykor fülbevalókat is vásároltam neki, és most ilyen rútul visszaél a bizalmammal!
Elza. – De papa, Chincholle kisasszony nem hibás! Egyedül Blanka a hibás…
Berzsenyi. – Ne folytasd, a gyermekemről nem hagyok rosszat mondani! Még ha hibás volna is, pedig lehet, hogy nem az.
Elza. – Kérdezd meg tőle magától! Ó, ő nem tagadja a dolgot. Azt mondja, hogy egy monológot írt a névnapodra s leczkéket vett a szinésztől, hogy ezt a nem tudom mit művészettel adhassa elő.
Berzsenyi. – No látod!
Elza. – Milyen könnyenhivők vagytok ti férfiak!
Berzsenyi. – Csak nem teszed fel a testvéredről…?
Elza. – Én nem teszek fel semmit… Még csak az kellene, hogy föltegyek valamit! De ha rosszul neveltétek a gyermeketeket, legalább térítsétek észre. Tőlem tetszése szerint bolondulhat a művészetekért, de azt megkívánhatom, hogy pletykára ne adjon alkalmat. Ebben a dologban a látszat fontosabb, mint a valóság, de ti ezt nem akarjátok megérteni.
Berzsenyi. – Jól van hát, ha minden áron akarod, el fogom csapni a francziát.
Elza. – Ugyan hagyj békét a boldogtalannak! Tehet is az róla, hogy minduntalan elbrennelik!
Berzsenyi. – Akkor hát nem tudom, mit akarsz!
Elza. – Hja, ha te is igy gondolkozol, akkor semmit se akarok! Mosom a kezemet.
Berzsenyi. – Inkább adj tanácsot, s mondd el, mit szólsz a szeszgyároshoz?
Elza. – A szeszgyároshoz vagy az ördöghöz, az mindegy. De éppen ideje, hogy férjhez menjen. Azokat a leányokat, a kiknek semmi önállóságuk nincsen, vagy nagyon is sok az önállóságuk, férjhez kell adni.
Berzsenyi. – Mondd, honnan vetted te ezt a sok bölcseséget?
Elza. – Az élet, papa, az élet!… Egy vőlegényen kitanulja az ember az egész komédiát… Igaz, még valamit!… El ne szóld magad a mama előtt! Ő olyan naiv!… Túlságosan elszörnyüködnék a dolgon, s elég, ha nekünk fáj a fejünk; semmi szükség rá, hogy őt mindenbe beavassuk!…