– Pont fél négy; a nyergelőnél. Odafenn a második versenyre csöngetnek. Elza Vittoria Colonnát nézi, a kit egy istálló-fiú mosdat. Angol nyelven kérdéseket intéz a kis cseh ficzkóhoz, pusztán azért, hogy a körülötte álló bámész kereskedő-segédek ne értsék, hogy mit beszél. Egyszerre megjelenik Héthársyné. –
Héthársyné. – Hogyan, kedvesem, ti itt? Én azt hittem, hogy még Abbáziában vagytok!
Elza. – Ó, édesem, mi most nem vagyunk sehol. A Kaszinó nyilvános éttermében vagyunk. Kocsmából ki, kocsmába be. Nagyon elzüllött családi életet élünk. A szegény mama…
Héthársyné. – Csak nincs valami baja?
Elza. – Nincs, de ő már, szegény, Ischlben van, s nagyon szomorú leveleket ír onnan. Tudod, nem akart velünk maradni; őt nem érdeklik a versenyek, a mi érthető, mert húsz év óta nagyon sok versenyt kellett mitmacholnia. Szóval, ő már bevonult Ischlbe, fájdalom, nagyon korán, mert ott iszonyatosan fázik. Azt írja, valahogy oda ne vigyük a szegény papát, mert a szegény papa ott megfagy.
Héthársyné. – Ti csak a versenyek után mentek oda?
Elza. – Az alagi díj után. A papa föltétlenül tart rá, hogy az alagi díjnál mellette legyek, s azért Blanka is velünk marad addig, a papa kedvéért. Tudod, az őszszel, mikor egyedül flangáltunk Bécsben a papával, s csak a Frőhlich kisasszony gardirozott bennünket, mindenféléket kezdtek pletykálni a szegény papáról. Persze, Bécsben senki se tudta, hogy a leánya vagyok.
Héthársyné. – E szerint már régen megjöttetek Abbaziából?
Elza. – Abbaziát már el is felejtettük! Különben rosszúl éreztük ott magunkat, különösen a szegény mama nagyon sokat szenvedett a hőség miatt. Mi most Rómából jöttünk.
Héthársyné. – Mit csináltatok Rómában?
Elza. – Nagyon melegünk volt. Pardon, édesem, azonnal, csak a számokat jegyzem fel… (A nyergelővel szemben lévő táblán kiperczegtetik a lovak számait)… 3. ez Gilchrist, 5. ez Wilton, 6. ez Bulford, 11. ez Cleminson… 19… vajon ki ül ezen?… 23… ez a mienk… Igen, mondom, Rómában nagyon sokat szenvedtünk a hőségtől. Azt hiszem, volt nap, hogy legalább 39 és fél kiló volt árnyékban… akarom mondani fok, nem kiló. Arra gondoltam, hogy Mitugrász 39 és fél kilóval veszedelmes lehet… Egész nap a templomokban legyeztük magunkat, mert nem tudtunk mit csinálni. Vagy két hétig tartott ez az állapot – képzelheted, mit tesz az két hétig kalandozni Olaszországban a mama asztmájával – aztán felpakoltunk és haza jöttünk, szammt Mamá… Most aztán, képzeld ezt a mispotályt: a népek közül ki Abbaziában maradt, kit magával vitt a mama Ischlbe. Ugy élünk, mint a diákok.
Héthársyné. – De hát mért mentetek Rómába?
Elza. – Abbaziában elkezdett esni az eső, jött a bóra, s azt hittük, hogy Rómában szép idő lesz. Különben is, a mama egy idő óta mindig a halálról fantáziál, s a fejébe vette, hogy ő nem akar meghalni a pápa áldása nélkül. No és jött ez a zarándoklat; a papának eszébe jutott, hogy egyszer már nekünk is részt kell vennünk egy zarándoklatban, mert különben nem tudom miket képzelnek felőlünk, és top, megindultunk; láttuk a magyarokat is.
Héthársyné. – No, és ő Szentsége fogadott benneteket?
Elza. – Külön nem fogadhatott, éppen a zarándoklat miatt; egy kisebb társasággal voltunk nála, egy órával a főherczegnő után. De a papa több biborossal tanácskozott a magyarországi helyzetről. Nagyon sok olvasót hoztunk haza, persze megáldottat, neked is egy szépet, pedig csak tiz centesimibe került. A papa vagy tizezer darabot akart venni, mert ez igen terjeszti a vallásosságot a nép között. Sajnos, egy nagy boszúságunk is volt. Tivoliban a kocsink egy kanyarodónál szembe került az Esterházy Mancsiné kocsijával. Blanka köszönt, s a Mancsiné úgy tett, mintha nem látna bennünket.
Héthársyné. – Ó, bizonyára nem látott benneteket! A Pepsa nem olyan, nincs abban semmi póz. De á propos Blankuczi, hol van hát?
Elza. – A tribün alatt hagytam Rejtvényijével, most ez a legujabb bogara. Különben a Miskának is ott kell lennie.
Héthársyné. – Te úgy jársz-kelsz itt, mint egy kis jockey.
Elza. – Hát, tudod, ez az a hely, a hol a legotthonosabb vagyok. Különben a papa hítt félre, hogy beszéljük meg Lightwooddal, ne plöndzsöljük-e meg Vittoria Colonnát, s aztán elszaladt, nem tudom hova.
Héthársyné. – De milyen melegen vagy öltözve! Nincs terhedre ez a ruha?
Elza. – Tegnapelőtt könnyü ruhában jöttünk ki s a második verseny után haza kellett küldeni a bundáinkért! És ezt mérsékelt égövnek nevezik! De menjünk fel, már viszik a lovakat. Nézd, ez itt Kente Fente Sárika.
Héthársyné. – Hát ez a másik?
Elza. – A melyiken Clemi ül? Ez Wotan.
Héthársyné (menetközben). – Nincs valami jó tiped mára?
Elza. – A kétéves handicapban a névtelen kancza. Apja Galaor, anyja Hajfürt elrablása. Ez ki van eresztve. Hacsak a startgép keresztet nem húz a számitásomra. De adok neked egy jó tanácsot. Egy krajczárt se tégy a mi lovainkra. Ezek máskor se jönnek be, de most pláne auszer form vannak.
Héthársyné. – Fut lovatok ebben a versenyben is?
Elza. – Igen, a 23-as, The Winner. Azért hivják The Winnernek, mert soha se nyer.
Héthársyné. – Nem bízol benne?
Elza. – Szó sincs róla. Tégy a Linczi fiúra, az a legreálisabb tét. De, végre, itt a papa!
Héthársyné. – Az ám, a jó Berzsenyi!
Berzsenyi papa. – Báróné!… (Félre inti Elzát.) No?
Elza. – No?
Berzsenyi papa. – Mit gondolsz?
Elza. – Mit mondott Lightwood?
Berzsenyi pápa. – Azt mondta, hogy Vittoria Colonna köhög, s hogy Wotannak sok a chance-a. Úgy vettem észre, hogy ő, titokban, Wotant fogadta. No?
Elza. – Tudod-e, hogy Mitugrász 39 és fél kilóval veszedelmes lehet?
Berzsenyi papa. – Nagyszerű! Micsoda szemed van! Az imént véletlenül rájöttem, hogy Mitugrászt az utolsó pillanatban plöndzsölni fogják. Tudod, a két jó orrú fiú. No, mit gondolsz?
Elza. – Akkor hát ne várd meg, míg az odsza leesik. Tégy nekem is egy százast. Azt hiszem, most még hatszorost is kapsz rá. Linczi fiú heisz favorit. Pá!
Berzsenyi papa. – Pá! (El.)
Elza (Héthársynéhoz). – Bocsáss meg, de…
Héthársyné (a ki ezalatt az igazgató-jelöltjét protegálta egy öreg grófnál). – Kérlek, magától értetődik. Ti nem mulatni jöttetek ide. De nini az én Blankám!
Blanka. – Báróné, te itt vagy!… Kérlek, engedd meg, hogy bemutassam Rejtvényi urat. (Rejtvényi szalutál.)
Héthársyné. – Jó. (Kegyesen bicczent egyet a fejével.) Mire tettél?
Blanka (sugva). – Kente Fente Sárikára. Ez a jockeyk titkos tipje. Rejtvényinek egy pinczér, a ki a jockeyk legjobb barátja, elárulta, hogy a jockeyk ma ezzel a lóval egy nagy coup-t terveznek. Te még nem tettél? Rejtvényi, menjen, s tegye meg a bárónénak… melyiket akarod? (Az emberek össze-vissza szaladgálnak; a totalizatőr gépei csattognak, a bookmakerek kiabálnak, jegyeznek, írnak, törölnek, s odakünn, az ezerhatszáz méteres startnál egy ló magában röhög.)
Elza (messzelátóval nézi a lovakat). – Mitugrász nyugodt… Jesszusom, start! (Csöngetés; a lovak beszaladnak, s az emberek kiabálják a lovak neveit. Egy végre elszalad a birói páholy előtt, nyomában a többivel. Általános elszörnyedés: The Winner!)
Blanka. – Micsoda ló az? Melyik? A 23-as? Melyik a 23-as?
Blanka. – Kente Fente Sárika?
Elza. – Nem, The Winner, a papa lova! Istenem, Istenem, a papát meg fogja ölni az öröm!… Gyere, keressük meg, mert félek, hogy valami baja lesz az izgalomtól. Ó hála Istennek, nem lett rosszul, ott áll!… Papa, kedves papa! (Apjának a keblére borul.)
Berzsenyi papa (örömtől ragyogó arczczal, diadalmasan, a hogy Napoleon állhatott volna Austerlitz után). – No, ugy-e, mit mondtam mindig?!