Ignotusnak, az én fejedelmi Ignotusomnak küldöm és adom ezt a
könyvet. Neki, aki talán már régen lát és meglát engem.
Volt nálamnál már
haragosabb Élet?
S
haragudtam-e vagy csak hitem tévedt?
Szívem vajjon nem szent
harang verője?
Vagyok
csakugyan dühök keverője?
Kit mutatok s mit kutató
szemeknek?
Nem csalom-e
azokat, kik szeretnek?
Szeretem-e azokat, kiknek
mondom?
Méltán gerjeszt
haragot büszke gondom?
Ennen dühöm nem csak piros
káprázat?
S azok forrók, kik
közelemben fáznak?
Bolond tüzem alágyujt-e
szíveknek?
Szeretnek-e, kik
szerelmet lihegnek?
Csókos szám miért tör
szitokba rögtön?
Nem
tenyeremet rejti csak az öklöm?
Pótolnak-e életet
élet-morzsák?
Érdemlem-e
szánásnak csúnya sorsát?
Szabad-e engem hidegen
megértni?
Szabad közönnyel
előlem kitérni?
Gerjedt lelkemnek ki látta
valóját?
Ki lát, szívem, sebes
és örök jóság?
Istenülő vágyaimba ki
látott?
Oh, vak szívű, hideg
szemű barátok.