A Fényes Porta, Bab-Ali név alatt, a mai Törökország nem csak az egész ottomán birodalom legmagasbb rendeit, de egyuttal a helyet is érti, a hol ezek tanácskozásaikra összegyülnek. Ellentétben a Nyugattal, a porta Keleten mindig a ház diszhelyének tekintetett. Már Ábrahám patriárka is az árkangyalokat a sátor kapujánál fogadá s a lakház e része Kelet nomád és megtelepedett lakóinál egyaránt ugyanazon értelmezésben részesül. Ez leginkább észlelhető a turáni népeknél. Valamint a Kirgiz és törzstársai csak a bemenet előtt, de soha sem a sátor belsejében szokott nyilvános vagy magán ügyekről tanácskozni, ugyszinte Kasgar, Akszu, és más városok khivai Vang-ja, és Khokand, Bokhara és Khiva hatóságai, sőt még ezen országok fejedelmei is, a ház kapuja mellett lévő terrasse-on szokták alattvalóikat kihallgatáson fogadni, itéletet osztani és egyebekről rendelkezni. E szokásból magyarázható meg, miért azonositja a török nyelv a »Porta« szót, a törvényszékkel és a magas hivatalnokok székhelyével. Ugy mint még a Szeferidák ideje előtt is Pérsiában az »Ali kapi« kitétellel, a magas hivatalnokok székhelyét jelezték, úgy Törökországban a »porta« szóval. Nem csak minden főváros, de még minden provincziális-hatóság is bir a maga »Kapi«-jával s habár europai ujjitások ma már az ujabb miniszterium, itélőszék stb. elnevezésekkel igyekeznek kiküszöbölni e régi szót, a törököknek és Ázsia más népeinek mégis igen nehezére fog esni, hogy a »magas törvényszék,« vagy egyébb főhívatal megjelölésére más nevet s elnevezést használjon, mint a régen megszokott »Kapi-t« vagy »Bab«-ot: – kapú, porta.
A kitételek alatt; »Erős porta,« vagy »magas porta,« az illető hatóságok külömböző állása és felhatalmazottsága értetik, melyeknek megvesztegethetési fokára is némi czélzás rejlik e szavakban. Hisz a megvesztegetés törökül »mellék jövedelem«-nek neveztetik, a mint szépitőleg mondani szokták: »Kapi alti,« azaz, a mi a kapu alatt rejlik, kétség kivül igen találó czélzás azon ajándékokra, melyeket a pörös fél nem nyilvánosan visz el a biró házába, hanem lopva a kapu alá rejt. Miután a magánlakok kapui gyakran oszlopokból alakittatnak, nem lesz meglepő ha mondom, hogy az államépület kapui is oszlopokon nyugszanak. Ezen oszlopok a miniszterek, kik e hivataluk következtében valósággal »Erkiani Devlet« t. i. »kormány oszlopoknak« neveztetnek. Vállaikon nyugszik a kormányzás nehéz feladata s az élükön álló főnök joggal és igen találóan viseli a Vezir t. i. a teherhordó nevet. A korinthiai, dóriai és más oszlop rendszerek épitészeti különlegességeit a keletiek még eddig elnem sajátitották s ezek helyett a magas karokat és rendeket ekkép jellemzik: »vas, aczél, vagy kő oszlopok,« mi természetesen nem egyéb bombasztikus, üres czimnél, mert mi gyakran látjuk élesebb szemlélet után, hogy a kormány ezen »aczél oszlopa« nem egyébb korhadt, redves fánál.
A Porta, mely a népnyelvén Pasa Kapiszi-nak neveztetik, mai napság a következő hivatalokat zárja magába: 1) »A Nagyvezér és hivatalai székhelyét, 2) A külügyérséget titkárságával és forditási hivatalával, 3. a Medsliszi Vala-t, vagy a legmagasbb államtanácsot, 4. a Medsliszi ahkiame adlie-t, vagy legfőbb itélőszéki tanácsot, egyúttal a bel és igyazságügyérség azon felhatalmazottsággal felrúházva, hogy a kormányzókat és alsóbbrendű tiszteket kinevezze és elbocsássa; 5. az Amedi diváni humajunot, oly hivatal, mely a Szultán magán irodájával és a portával közvetlen összeköttetésben áll. Az igazgatóság többi kormány székei, ugy mint: a rendőrségi, pénzügyi, kereskedelmi, hadügyi, tengerészeti, közoktatási és Vakf (jótékony alapitványok) stb. miniszteriumok, külömböző épületekben vannak elhelyezve s az illető főnökök csak akkor jelennek meg a Magas Portánál, ha a Medsliszi Vala felhivása, fontos tanácskozásra hivja őket össze. Ezeken kivül még néhány, nem épen ide tartozó hivatal létezik: a négy külömböző vallástársulat irodája, úgymint a római-katholikusok, a görög-egyesültek és nem egyesültek és zsidóké, a szertartómester s a császári aláirások (Tugra) készitőjének irodája s végül még egy állami iskola és könyvtár, a francziában való tanitásra, melyek ép úgy mint a forditási hivatal, a külügyérséghez tartoznak.
A mi a külömböző tisztvíselői osztályokat illeti, a polgári hatóságnál a legmagasabb helyet a Musir (marsall) foglalja el; őt illeti a »Devletli« czim, t. i. »boldogságos«. Havonként 80,000, 120,000 piaszternyi fizetést-húz – Törökországbani tartózkodásom idejéről beszélek, – s még nehány évvel ezelőtt, az Egyyptomi alkirály nem birt a musirénál magasabb ranggal, csak hogy cziméhez hozzá bigygyesztetett még az »Ubhetli« (ragyogó). A Musir, európai kocsin szokott hivatalba menni; ha nagyvezér, két hadseregbeli tiszt és két kavasz (rendőr) lóháton kisérik, ezenkivül két-három szolga követi, s a szinte lovas csibukcsi, katonásan hadonázva a tokba rejtett, hosszú pipaszárral: A tisztelet melyet a Musirnak mindenütt tanusitanak, kiváloan nagy, de még nagyobb a költség, melyel a nagy raj szolga, rokonság, védencz stb., stb. fenntartása jár, s a roppant fizetés daczára egy Musir sem bir kijönni fizetésével, ha csak magán vagyonnal nem rendelkezik. A katonaságnál is vannak Musirok, de ezek távolról sem állnak oly magas polczon mint az előbbiek, minthogy itt számra sokkal többen vannak, és fizetésük is jóval csekélyebb. A Musirhoz legközelebb álló tisztviselői hierarchia a Rütbe-i-bala, (magas rang) mely két részre oszlik. Czimük Utufetli (kegyesek.) Ezt követi a: Rütbe-i Ula, mely szinte két osztályból áll, a Szeadetlu (üdvös) czimmel, továbbá: Mutemajiz: vagy Rütbe-i-Szanie, oly rang, mely a legtöbb hivatal fönőköt megilleti, s Izzetlu efendim (méltóságos uram) czimmel czimeztetik. Azután jön a 2-számu Szanie, melyet szinte megillet a Izzetlu efendi czim. Ehhez csatlakoznak az alhivatalnokok rangsorai: a Rütbe-i-Szalisze, (harmadik osztály) mely Rifalu-val (a felemelt) és a Rütbe-i-Rabie-vel, (negyedik osztály) mely a Tutuwetli-vel (nemeslelkü) czimeztetik; a hivatalnok világ minores gentium-ának a Hamijetli (a figyelmes) czim itéltetett oda. A cultusz-hivatalnokok közt a legmagasbb a Seikh ul Iszlam, ezt követik a Szudur-ok s az öt külömböző Paje-k, t. i. Stambulból, a szent városok, a Bilade Arbaa, Rumili és Anatoliából. A katonaság állása a hivatalnok uralomban, többnyire a tisztek rangjában van kifejezve. A hadseregnél nagy számmal léteznek Musirok, söt pasák is és osztály meg dandár-tábornokok, kik rangban mind a polgári hatóság nem egy efendije alatt állnak. A pasa elnevezés megmagyarázásául mindjárt itt felemlitjük, hogy katonai és polgári tisztviselőkre átruházott czim, mely az elsőbbek közül csak a Musirokat és provincziák Muteszarrif-jait illeti, (másod rangú kormányzók) még ha rangra nézve csak Mutemajiz-ok is; – a katonai hatóságoknál azonban, az ezredestől felfelé minden tisztnek adatik. A pasára azelőtt a bég czim következett, melyet európaiak tévesen fejedelmeknek szoktak tulajdonitani, a mint az régente csakugyan szokásban is volt. Ma a pasa után egyszerüen az efendi, úr következik, s az efendire: Aga. A két utóbbi czimezésre nézve különben nem igen szörszálhasogatók, s kivált a divatból egészen kiment bég szó, dédelgetésképen nem csak az előkelő hivatalnok világ gyermekeinél, de a középosztályban is gyakran használtatik. Az efendi ellenben, már komolyabban hangzik. A mindennapi életben, az irástudó értetik alatta, a tisztviselő-világban, gyakorta egy igen magas állásu egyént, sőt királyi herczegek is nem ritkán csak az efendi czímet bigygyesztik nevük mellé.
Ennyit rövideden a külömböző hivatalok és rangosztályokról, oly tárgy, mely Törökországról szóló statisztikai és más művekben már kimeritőleg dolgoztatott fel. Inkább a tárgy kevésbbé ismeretes s nem oly könnyen hozzá férhető részét akarjuk érinteni, a mennyiben megismertetjük az olvasót a portához való befogadásra szükséges szellemi követelményekkel s mindazon tulajdonokkal, melyeknek birtoka a fiatal oszmanlit a nagy czim elérésével kecsegtetik: »Az állam-épület oszlopa!« Régibb időkben a várományosnak azon úton kelle lennie, hogy keleti fogalmak szerint tökéletesen mivelt férfiuvá váljék; mindenek előtt szép irással kelle birnia, arabúl és persáúl jól tudnia, szép tehetségnek örvedenie az irály terén, de legkivált magas származásra, vagy legalább valamely magas állásunak pártfogásara kelle támaszkodnia. Ma, mindenek előtt a franczia nyelv ismeretére néznek. Földrajz, történelem, természetrajz, máthematika és más tudományokat soh’sem követeltek a hivatalnoktól s a Porta idősbb tagjai által is könnyebben nélkülöztettek hivatalos pályájukon; ma azonban annál inkább követelik azoknak elsajátitását, mivel a magas állású hivatalnokok gyakran jutnak érintkezésbe a mi diplomátiánkkal, s egy némely európai intézkedés meghonositása alkalmával ezen ismeretek hiánya által gyakran kudarczot vallanak. A mit a mai török minisztériumok kiváló hivatalnokai tudnak, azt mind csak hivataloskodásuk alatt tanúlták meg. Azelőtt a basák és efendik magán uton képezték ki magukat pályájukra, ma az iskolai és magasabb műveltséget helyben a portán nyerik, s épen ebben külömbözik a régentei török állami-élet az újjabbitól. Szabály szerint a fiatal efendi-fi csak akkor osztassék be egy vagy másik irodába, ha a Rusdie-iskolában sikeresen végzett négy osztályt s legalább is tizenhat, tizennyolcz éves. Tapasztalataim szerint e szabály ritkán követtetik. A külömböző Kalem-ekben (irodák) gyakran tizéves gyermek-tisztviselőket látni. Ha p. valamely tapasztalatlan a külügyérség levelezési-hivatalába lép és a körülfutó divánokon egy egész sereg gyereket és sühedert lát guggolni, inkább valami iskolában fogja vélni magát mintsem egy elsőrendü hivatalos helyiségben.
Ha a fiatal efendik nehány éven át e hivatalos kisdedovodába jártak, kiderül, vajjon valóban alkalmasak-é a kül- vagy bel-igazgatóság valamely osztályára, vagy egyátalán, a hivatalnoki pályára valók-e. Ha a hivatalkereső ezen idő alatt nem vitte anyira, hogy mint jeles másoló (Müszevoid) tudta megismertetni magát Khalfá-jánál, (irodafőnök) kevés kilátása van reményeinek valósulásara. Többen, s ezekhez tartoznak a tehetségesebbek s szorgalmasabbak, ezalatt a Mubejjiz fokra jutottak s ha e mellett magán tanulmányok utján a francziát is annyira elsajátitották, hogy folyékonyan olvashatják Telémaque-ot, vagy a »Journal de Constantinople« »faits divers« feliratú rovatát megérthetik, már az a titkos vágy ébred bennők, hogy egy vagy másik követséghez attaché-képen osztassanak be, vagy pedig, ha a körülmények igen kedvezők, az Amedije, a legmagasbb Kálemek irodájába léphessenek be. Ezen irodában csak a legelőkelőbb törökök fiai találnak alkalmazást s ha még csak másolók is, mégis magasabb fizetést húznak mint más osztályok nem egy iroda fönőke. Az Amedije közvetitő álláspontja következtében, melyet az uralkodóval szemben elvállalt a legmagasabb fontossággal bir, mert a porta minden határozatai útban a szerail felé az Amédijen kénytelenek átmenni. A porta jelenlegi hivatalnok világának tüzetesbb ismeretére, azt két sorozatra kell felosztani, melyeknek egyikét nemzetinek, másikát nemzetközinek fogjuk nevezni. Az első sorozatba számitandók, kiváló előszeretetet táplálva a régi török bureaucratia eránt, mint már emlittetett, a fősúlyt a Kitabet-ra (irály) fektetik. Kitabet az első és utólsó, mire ezen emberek törekesznek, éjjel nappal csak erről beszélnek, mindent a világon e mérték szerint mérnek, s folytonos és sok évi figyelmem, melylyel ezen emberek fáradatlan törekvéseit kisértem, támogatja azon tapasztalatot, hogy valódi keleti gondolkozás szerint a lény mindenkor a formaszerüségnek áldoztatott fel. E hasztalan irodalomjátéknak utólsó nagy mesterei Akif pasa, Pertev pasa és Rifaat pasa voltak, s minthogy mai utódai sokkal inkább el vannak mélyedve a török-arab-persa nyelvek tömkelegében, semhogy még európai nyelvekkel is megismerkedjenek, tehát rendesen a belföldi igazgatás osztályában maradnak; s azok válnak később részint az illető irodák főnőkeivé, de többnyire a provincziák kormányzói kerülnek ki soraikból.
A második sorozat a jelelenlegi, a »modern« Törökországot képviseli; tanulmányainak is modern szinezetet ád. Mint már mondám, francziáúl a Portán magán tanulnak, vagy pedig a nyelv elsajátitása tekintetéből valamely európai fővárosba küldetnek, legtöbbször fájdalom, Párisba, a hol sokkal gyakrabban látogatják a Mabille kertet és Café chantants-okat, mint a Collége-t s Nyugat művelődése helyett oly erkölcsöket hoznak haza, melyek nekünk, európaiaknak nem válnak becsületünkre. Tudományos irányban ezek sem vitték sokkal többre mint az előbbiek, de ezek előtt legalább névleg nem egészen ismeretlenek európa szellemi törekvéseinek termékei. Kivételek igen ritkák. Ezekhez tartoznak p. Ahmed Vefik efendi, ki földrajzi tanulmányai által hires; Dervis pasa, ki a bányásztudományban kitünő és Edhem pasa ki a kereskedelmi tudományokban kiváló helyet foglal el. Francziául, németül és angólúl irni, alig tud valaha valamelyik s csak Aali pasa, a hajdani nagyvezir, kinek tömör, tiszta franczia irálya még Francziaországban is hires volt, tett e téren fényes kivételt. A keletiek szellemi gyorsaságánál s gyakran található, ritka nyelvészi tehetségüknél fogva az idegen nyelvnek folyékony beszélése gyakorta fordul náluk elő.
Mindazok után, miket a magas Porta oszlopai vagy támaszairól mondtunk, nem lesz egészen fölösleges, ha mellesleg a magas porta sarkköveiről, t. i. az ugynevezett szolgáló szellemekről is emlitést teszünk, ugy mint: a czipőgondozóról, pipatöltőről, kaftan – recte – felsőkabáttartóról, stb. Mily befolyással birhatnak ezen emberek a legmagasbb török hivatalnokok igazgatási rendszerére? fogja kérdeni az európai olvasó. Egyes európai utazók gyakran nagy csodálkozással észlelték a rendkivüli bizalmasságot, mely ezen emberek és uraik közt észrevehető. Már régi időkben is kiemeltetett a külömbség, mely az európai és ázsiai szolga állásában, urával szemben létezik: e viszony változatlanúl fennáll még mai napig is; nem szorult különös bizonyitékokra, hogy a magas Porta alá rendelt szolgaszemélyzetét másodrangu hatalomképen mutassam be olvasóimnak. Modórában és szavaiban alázatosnak és szolgálatkésznek tünve fel, senkinek esze ágában sem lesz, hogy ezen szerény külsejü egyén, nem egy magas állásu pasa vagy efendi szivét és szellemét, tollát és erszényét erélyesebben vezeti, s nagyobb befolyást gyakorol reá mint neje, sőt gyakran mint egész nagy családja együttesen. S nem csak a keletinek házikörében játszák a szolgák az uralkodót, de még a Portánál is, valamely hivatalnok kinevezése vagy letevése körül, nagyobbszerü pörök eldöntésében, sőt gyakran fontos államügyekben is a szolga befolyása nagy szerepet játszik. Gyakori, s eléggé hasonló viszonyokra lehetne utalni nálunk is, melyek a komornyikok s uruk közt léteztek s maig is még léteznek, de a patriarkális szellemtől átlengett régi Ázsiában az ily viszonyok sokkal gyakoribbak s élesebben körvonalozva, feltünőbbek is. A folytonos veszekedések és zavarok a hárem belsejében, a sohasem nyugvó asszonyi cselszövények nem ritkán igen ellenszenvessé teszik a háziur előtt a ház azon részét, mely a család számára van fentartva; hogy tehát legálább ideiglenesen kikerülje a kellemetlenségek e kifogyhatatlan kútforrását, házának második részébe, a szelamlikba (férfiterem) menekül. Unalom, vagy elhagyatottság arra kényszeritik, hogy itt társat keressen, s minthogy a szolga Keleten általánosan nem épen gépnek, de inkább barátnak tekintetik, a közeledés közte és ura közt könnyebben is jön létre, mint az másutt volna lehető. A barátság szolgák és uraik közt nem csak Törökországban, de egész Ázsiában mindenütt nagyban elősegittetik egy, e helyen meg nem nevezhető bűn által, melynek a régi görögök is átengedték magukat, s az okos, simulékony szolga, bámulatosan rövid idő alatt a legmagasbb kegybe jut uránál. Évek multával a viszony mind bensőbbé válik; tiz év után a szolga »Emek-Dar«-nak neveztetik, t. i. egy olyan, ki sok fáradságot türt, s ugy tekintetik, mintha a családhoz tartoznék, s egy »Emek-Dar-t« vagyon nélkül a világba kitaszitani, ép oly embertelenség volna, mintha valami védtelen gyermeket világnak küldene az ember.
Mindig csodálkoztam rajta, hogy ezen szolgalények, kik többnyire Anatóliából származnak, s a stambuli civilisátió külső mázán kivül, sem Európáról, sem az állami életről általában, sem a diplomátiáról és igazgatásról stb. a legtávolabb fogalommal sem birnak, – hogy az emberek, kik irni és olvasni is csak ritka esetben tudnak, gyakran igen művelt, szellemes férfiaknál befolyásra tehettek szert, sőt még tanácsadókká is fel csaphattak. Az okokat csak később, hosszasabb ott tartózkodásom után ismertem fel s e gyöngeség Törökország nem egy kitünőségének lobbantható szemére. Hogy természeti elmésség és keleti ügyesség kipótolja amazoknál a tudomány hiányát, gyakran hallott, de igen felületes mentség. Minthogy tehát ezen emberek tényleg mindennek inkább nevezhetők mint szolgáknak és a mint már fentebb emlitém a Porta ügyeire nem megvetendő befolyást gyakorolnak, be is akarjuk őket mutatni, ugy a mint illik, t. i. rangjuk szerint.
Az első osztályba tartoznak a Karakulak-ok – a titkos ágensek egy neme a nagyvezireknél – és a Kaftan Agaszi-k. Az elsők még ha mindjárt a hivatalos rang egy bizonyos fokával birnak is, mégis a szolgaszemélyzethez tartoznak. Uruk titkos küldöttségekre használja őket, akár a Porta körében, akár a Portán kivül működő hivatalnokokkal szemben. Többnyire évekre és tapasztalatokra nézve egyaránt gazdagok, s habár a szakáll megnövesztése nekik tiltva van, mi alá rendelt, szolgai állásukra utal, fellépésükben még a legfőbb hivatalnokok erányában is feltünő önérzetet tanusitanak. A fogadó pasának vagy efendinek gondja lesz rá, hogy bennök felsőbb valóik hatalmát tisztelje; – általában; e rettegett szolgák viszonya szemben a hivatalnokvilággal igen sajátszerü jelleggel bir. A Kaftan-agaszi a magán-életben ugyanazon állást foglálja el, mely a hivatalosban a karakulaknak jutott. A Musirok és más magasabb tisztviselőknél a Kaftan Agaszik az Emek-Dar-ok saraiból vétetnek, s nem ritkán urat és szolgát még bensőbb viszonyok is füzik egymáshoz. A világ ezeket ösmeri, s oly személy, ki a pasánál kedvező fogadtatást akar magának kieszközölni, bizonyára nem fogja elmulasztani a Kaftan Agaszi jóindulatának minden áron való kieszközlését. Az előkelőbb efendi, állásával távolról sem öszhangzó, feltünő barátsággal bánik vele, az alsóbb rendü efendi még udváriassággal is kénytelen irányában viseltetni és a Piade Katib, (azaz »a gyalog járó irnok« a hogy a török tisztviselők legalsóbb rendje neveztetik) még tiszteletet is köteles eránta tanusitani. Bizony, a Kaftan Agaszi nagy ember! Legyen bár az emlékező tehetség gyöngeségenek, vagy pedig csak a keleti indolenczia következménye, de a magas állásu hivatalnok rendesen a kihalgatást kérvényezők személyiségére absolute nem tud rá ismerni. Kicsoda ő? Mi volt ő? Mit akar? Ezek oly kérdések, melyekre a Kaftan Agaszi köteles felelni, s minthogy ura föltétlenül hisz neki, következőképen a kérvényezők bemutatása és ajánlása, ha nem is egészben, de nagy részt mindenesetre tőle függ. Valóban, ez a török hivatalnokosztálynak nem épen igen dicséretreméltó vonása, tényleg azonban el nem tagadható, s egy vezir befolyásos Kaftan Agaszi nélkül simpliciter nem is képzelhető.
Ha már most egy fokkal alább szállunk, a csibukcsival találkozunk, a török dohány-Ambrózia e tenyeres-talpas ganymédjével; a török dohányzói szenvedélyétől és nyugalomvágyától elválaszthatatlan egyénnel, mely minden méltóságra, gazdagságra és tiszteletre számot tartó efendit hű árnyékaképen kisér. Kora reggeltől késő estig a csibukcsi nem mozdul ura oldaláról, akár otthon dolgozik az, vendégeket fogad, baráti vagy hivatalos teendőket végez, akár a bazárba, sétatérre vagy fürdőbe, vagy akárhová megy, akár a portán dolgozik egy egész feltornyosult sürgönybarrikade mögött, vagy a titkos tanácsban ül, – a csibukcsi mindenütt és mindenkor sarkában van. Csoda-é tehát, ha az is jó adag bizalommal tiszteltetik meg ura részéről? A hosszu pipaszárt egyik kezében tartva, a másikban az alapul szolgáló rézcsészét, biztos léptekkel halad keresztül a tsibuktsi a hivataltermen, s mig leguggolva, szemlesütve pipát, tüzet és csészét nyujt át, fülei mohó kiváncsisággal csüggnek a tanácskozás tárgyán. Olykor, minthogy az ajtó függöny közelében kell tartózkodnia, tiltott helyekre oson, hogy jobban megleshesse a benn történőket s ekkép a legfontosabb államügyek és határozatok tudatához jut. Ő tudja leghamarább, főkép ha a magas tanácsot szolgálja fel, ki lett kinevezve valamely provinczia kormányzójává, követté, vagy egyik-másik fontos ügy közvetitőjévé, s csak igen kevesen közülök szokták megvetni az előnyt, mely e meglesett titkok értékesitéséből vonható. A magas porta csibukcsijai lábra kelt hirlapok, legjobb vevőik a Dragománok (a követek tolmácsai) s ha esetleg nincsenek épen oly jó megrendelőik, egymás közt szokták kicserélni ujdonságaikat. A kölcsönös reporter-üzlet következtében, erősen megkötött szövetségek léteznek köztük, akkép, hogy p. o a Medslisz-i-Ahkiame-Adlie-nál alkalmazottak, csak is a magas tanács vagy külügyérségbeliekkel folytatnak csereüzletet, s csak ritkán történik meg, hogy egy magasabb Kalem csibukcsija, egy alsóbb rendü Kalem-éval öszeköttetésbe lép. Az ujdonság-vadászat soknak közülök a leggazdagabb jövedelem kutforrása, s a mód melylyel cziküken tul szoktak adni nem ritkán nagy csodálkozásomra szolgált. A legtöbbek, s főkép az idősebbek bizonyos viszonyban állnak az európai másod-harmad rangu követ-tolmácsokkal. Ezen urak, a portára czélzó európai befolyásnak e vándor ijjesztői, kik leirhatatlan büszke magatartással és sétabotocskájukkal hadonázva, tartózkodás nélkül barangolják be a külömböző hivatalok irodáit s oly fensőbbséget fitogtatnak, mintha a portánál hitelesitett főnökük koronázott fejét képviselnék, gyakran valamely szegletben a csibukcsival a legmeghittebb társalgásban találhatók. A szemüvegező, törökfaló piperkőcz mélyen hajlong, alázatosan tiszteleg a török pipa szolga előtt, kikémli, csakugyan egyet-mást megis tud és készpénzzel fizet, s alig hagyta el feltünően hanyag közömbösséget fitogtatva a Portát és viszatért Pérába, már is a sürgöny drótra bizza a pipa szolgától kitudakolt ujságokat, s egy más udvarral közli a fontos hireket. Sok nagy fontosságu hir ily módon legelőször is a követségek, vagy távirdai irodák tudomására jut. Csak több nappal később kerül napfényre a hivatalos jelentés. – Igy megy ez a magas Portán, s ennélfogva nem veendik tőlem rosz néven, hogy oly nagy fontosságot tulajdonitok a tsibuktsinak.
Ezen ujdonságüzleten kivül a csibukcsik a Kaftan agaszikkal egyetemben gyakran kényes viszályok, kiegyenlitésére és cselszövények kivitelére is használtatnak eszközekül. Valamely határozat gyorsabb kivitele vagy annak megakadályozása és hátráltatása szinte a csibukcsitól függ, mert, miután ő viszi haza a »Torbá-t (az okmány-zacskót, a tárczát) s csak este terjeszti elő urának az illető okmányokat, a török hanyagság vagy szórakozottság következtében, vagy pedig szántszándékosan, az egyik okmány előbb, a másik később intéztetik el, söt olykor az is megtörténik – s magam is tapasztaltam nehány ily esetet, – hogy, valamely rendkivüli fontosságú okmány a Torbá-ból, melynek hazaérkezésekor első helye a dohány kamra, a dohányszekrénybe, sőt a szolga ládájába szennyes ruhái közé és más efféle helyekre tévedt. A kinek a szerencse kedvez, az, ha egyuttal »az ajándékok lámpáját is kellőleg felgyujtja,« megkerestetheti eltévedt iratait; a ki azonban nem kedveltje a sorsnak, ujra kezdheti pörét. Mindezek után nem-é valóban nagy fontosságu emberek a kedves csibukcsik?
Velök összefüggésben állnak a Kahvedsi-k, az élelmiszerek felügyelői, s minden Kalem mellé ilyen kettő adatik. Minél előkelőbb a Kalem, annál befolyásosabbak e szolgák s annál nagyobbszerü aratásuk. A havi kiadásiszámla a csibukcsikkal egyetemben szerkesztetik; általanosan ugyan a háznál reggeliznek, azonban, gyakran különös nyalánkság, vagy pedig a hosszasabb ülés fáradalmai a Portán is valamely frissitő étkezésre gerjesztenek. A Kahvedsi és Kilerdsi a legalsóbb török néposztály szemében ugyanazon nagysággal birnak, melynek fényköre a csibukcsit környezi a tolmácsok és tisztviselők előtt. Utóbbiak csak akkor válnak hozzáférhetőkké és engedékenyekké a paraszt, vagy mesterember részére, ha a Kahvedsi őt a csibukcsi által a pasa, vagy efendi kegyébe ajánltatja. – Végül még az ajtónállókat vagyis a kapusokat kell felemliteni; ők ügyelnek fel a ki- és bejárókra s a nem kevésbbé fontos tiszttel vannak megbizva, minden belépő tisztviselő felsőczipőit átvenni, s elmenetelekor ismét a küszöbre állitani számára. Az eredeti szabály szerint, a kormányhivatalba belépő felsőczipőit a külső kapunál levetni lenne köteles; ma azonban, ezt csak az alsóbbrendő efendik s a szegényebb néposztályok teszik. Az előkelő világ és magasabb tisztviselők, kik kocsin vagy lóháton érkeznek, felső czipőiket illető Kalem-eik előtt szokták levetni. A Porta minden látogatói, melyeknek száma gyakran több százra rug, felső czipőinek elrakása, több kapus közt van felosztva. Egy és ugyanazon Kapidsi gyakran száz, sőt százötven felső czipőt vesz át, számozott jegyek kiosztása nélkül s minden párt, a nélkül, hogy valaha tévedés történnék, ismét illető birtokosa kezébe juttat. A czipőtartó nem csak emlékébe vési minden átadó személyiségét, kit csak egyszer látott életében, de a belépőnek állását, foglalkozását és származását is felismeri felső czipőinek formájából s a modorból melylyel azokat levette. A magas állásu személyiségnek, rögtön beléptekor elébe siet s lehajol, hogy amaz felső czipőinek levetése alatt vállára támaszkodhassék. Az efendi rangja, vagyis jobban mondva: a havonkénti bakhsis (borravaló) határozza meg a sietséget melylyel a Kapidsi segédkezet nyujt. Bármily büszkén botorkál keresztül a fiatal Kiatib a bemenet előtt felhalmozott felsőczipő-halmazokon, bármily parancsolólag int tekintetével a czipő-tartónak, az utóbbi modorából csakhamar kiősmerheti mindenki, mikép áll a török piperkőcz dolga. Befolyással nem birnak a czipő-tartók; legfeljebb ha időnként egyik-másik tisztviselő megjelenése, vagy távozásanak ideje felől kérdés tétetik náluk.
Még csak rövid pillantást kell vetnünk a portán észlelhető életre és sürgés-forgásra a hivatalos órák alatt.
Délelőtti tiz óra van. Akinek érdekében fekszik a külömböző osztályok tisztviselőit hivatalukba menetelük alatt szemügyre vehetni, álljon meg velem »Dsigaloglu jokusu« nevü meredek felment élén. Itt halad el a török társaság valóságos crême-je a mint azon városrészekből jön, melyekben még mai nap is a fashionable világ lakik. A nagyon vagy könnyü phaëtonban rubognak el, vagy csendesen ügetve, a szolgaseregtől környezve ballagnak odább. Minél magasabb rangjuk, annál mélyebb lesz a Temenna – oly üdvözlési mód, melynél az illető jobb kezével két félkörmozdulatot tesz melle és homloka felé. – Némelyek egész földig hajolnak alázatosságukban s valószinüleg erősen sajnálják, hogy nem birnak még nehány lábnyi mélységre a földbe is behatolni. A kölcsönös köszöntés kezdeményezése a magasabb rangut illeti s nem az alsóbb rendüt. Ez többnyire megáll, s miután a magas elhaladó könyü kézmozdulat, halk mosoly, vagy rátartós fejbillentés által értésére adta a másiknak hogy felismerte, amaz, vagy néha az egész környezet, keresztül megy a Temenna tornászati gyakorlatán. Gyalog csak a szegényebbek s azon kevesek járnak, kik a mozgás tekintetéből az európa szokásnak hódolnak s ezért a törökök által tulzóknak tartatnak. A portára menő efendi könnyen felismerhető ugy lova, nyeregszerszáma, valamint öltözete által. Az ó-törökhöz ragaszkodóknak lovai, széles paszományu nagy takarókkal, gazdag ékitményű kantárral, szintoly nyeregszerszámmal vannak ellátva; ők maguk nagy, nehézkes czipők és felső czipőt viselnek, szoknyaszerű nadrágot, duzzadó felső kabátot s nyakig lecsuszó fezet. Előrehajló testtel ülnek a nyeregben, szelid de merev tekintetök maga elé bámul, s mig balkezük a kantárszárat tartja, jobbjuk gépiesen az olvasóval szokott játszani. A mellettük ballagó lovász is megfelel ura öltözetének. Ez nagy Khióból való görög, vagy albáriai de még a régi fajtából. A hosszu gyakorlat következtében lépést tud tartania lóval, hisz már évek óta szokta megtenni ezen utat, ura kiséretében. A fiatalabb efendi fel europai nyeregben ül s ménje a takaró helyett fehér isztákot vagy kis nemez takarót hord. Divatos öltözete Perában készült felső czipői a czipőnek csak hegyét tüntetik fel s inkább csak talpaknak nevezhetők. Glaceé keztyüt visel, az olvasó helyett csinos lovagoló ostort tart kezében s fejét folyvást hátra szokta vetni. Két ily ellentétes alak egymás melletti megjelenése valóban igen furcsa hatást gyakorol. Ugyan ezen külömbség észlelhető a gyalogolóknál is. A fiatalság vagy uj-törökök, sétapálczával hadonázva járnak-kelnek; az ó-török csoszogó lépésel nehézkesen utána biczeg; nem csak a ruházat bősége és saját terjedelmessége, de még illemfogalmai is tiltják, hogy gyorsabb lépéssel haladjon. Az uj-török egyedül jár, szolga nélkül, mig az ó-török mindig két árnyék által kisértetik, melyeknek egyike a hosszu, posztótokba rejtett pipaszárt s a dohányzsacskót hordja, a másik pedig a nagy bőrtáskát az irományokkal. S épen e kicsinyes, nekünk oly felületeseknek látszó apró árnyalatokban nyilvánulnak leghivebben az uj- és ó-törökök külömbőző világnézletei, melyek csakugyan, minden átalakulási korszakban érvényre is szoktak jutni. Erre még vissza fogunk térni s egyelőre még a porta belsejébe is be akarunk pillantani, megtekintendők nehány hivatalt és irodát.
Legelőbb is a külügyérség levelezési osztályába (Khardsie Nezareti mektubdsi odaszi) lépünk, a török hivatalnokvilág már egyszer emlitett csemeték iskolájába. Ez nagy, hoszúdad teremből áll, melynek falain végig huzódnak a szokásos, vőrös posztóval bevont kerevetek. A mennyire a szem lát a tág helyen, azok teljesen el vannak foglalva guggoló irnokkokal, többnyire ifju egészséges vagy gyönge, gazdag vagy szerényebb kinézésü emberek. Két-két irnok közzé mindig egy négyszögletes párna, vagy az irótámlány szerepét játszó kis ládika van alkalmazva, melyen az iróeszközök vanak elhelyezve. Utóbbiak nem egy vagy két, de nyolcz-vagy tiz apró porczellán csészécskéből állnak, melyek higabb vagy sűrübb fekete és vörös téntát, vizet, apró sponygyákat, arany vagy kék hintőport tartalmaznak s többnyire egy kis tálon, nagyságuk sorrendjeszerint vannak elhelyezve, körülvéve mindenféle nádtollakkal, papirvágóval és ollóval. Azok kik leghamarébb jelennek meg a munkásság e terén, többnyire olyannok, kik az osztályfőnök feladványait éjjen át nem végezték el s a kora reggeli órákban igyekeznek munkájukat befejezni, mert kilencz és tiz óra közt még csak kevesen találhatók a hivatalban s csak 11 óra felé szokott megnépesülni a terem. Zsongás-bongás, ide-oda kiáltozás, a köszöntések egész özöne kezdődik ilyenkor, szóval leirhatatlan zürzavar. Némelyek csak állnak a diván mellett, mások ülnek; itt egy csoport vidám társalgásba merült, egy másik meg amott, gyermekes tréfáknak és bolondságoknak engedi át magát. Az egyik villás reggelit költ el, a másik kávét szörpöl, a harmadik tollakat metsz, a negyedik szolgájával zsémbel, s csak ha a Khalfa (osztályfőnök) megjelen, és helyet foglalt, egyszerre, mint varázs ütésre minden a hivatalos kerékvágásba jut. A vörösposztós kereveteken feketekabátos efendik ülnek sürü sorban; mindenki munkához lát s az első negyed órában valóban azt hihetné az ember, hogy itt valódi szorgalom és munkásság ütötte fel sátorát. De még nem soká tartott a csend, midőn parancsolólag kiabáló tolmácsok és más idegenszerü egyéniségek megjelenése, – a török hivatalok nem igen külömböznek a bazártól vagy európai kávéháztól – egyszerre felzavarja a munkás képet. Az egyik, mitsem gondolva munkájával, látogatásokat fogad, a másik, biztató szavakkal igyekszik csillapitani egy, a hivatalába nyakára jött hitelezőt; nemsokára végkép oda van az első negyedóra rendje-csendje s többé nem is jön létre egész napon át. Hogy ily körülmények alatt csak keveset lehet végezni, könnyen megfogható. Már számtalanszor hozzáláttak ugyan a reformokhoz, azonban eddig még minden arra czélzó intéskedés dugába dőlt. A keleti, akár török, akár nem, nehezen, vagy épenséggel nem is tudja megszokni a kitartó, gépies munkát, s nem csak a külügyérség levelezési osztályában, mely különben ismeretés különnemü elemeiről, de mindenütt, valamennyi osztályban, kisebb-nagyobb mértékben hasonló viszonyok uralkodnak.
Hisz még a fontos tanácskozásokra szolgáló termek is hasonló észleletekre nyujtanak alkalmat. Lépjünk be ide az »Ahkiame adlie« termébe délelőtti 11 órakor, midőn annak tagjai összegyűlnek. Többnyire nagy urak, kik azáltal tanusitják a korszellem iránti engedékenységüket, hogy a hagyományos kerevetek helyett, félkörben felállitot karos székeket használnak, melyeknek mindegyike oly nagy, hogy kényelmesen elférne benne egy egész európai család, mert nem ülésre, hanem török szokás szerinti guggolásra számitvák ezen öblös karosszékek. Minden karszék mellett kis asztalka áll, irótámlány képen. Itt is a munkásabb és szegényebb tagok a gazdagabbak és kevésbbé elfoglaltak előtt jelennek meg. Ámbár csak husz lépésnyire van a portától, a pasa vagy efendi mégis észrevehető bágyadtsággal lép a terembe; félaléltan rogy karosszékébe, mélyen fellélekzel, ásit s már is zárt ajkai közt van csibuk. Bizony nem is csekélység egész a második emeletre feljutni, ha mindjárt két szolga támogatja is az embert és sok oly török urat ismerek, ki a legkisebb ut után is vagy egy negyedoráig lihegni és pihenni kénytelen. Az Ahkiame adlië-ben is csak az elnök beléptével kezdődik a tulajdonképeni élet. Valamely okmány felolvastatik s habár e lihegő s kémények gyanánt füstölgő tagok, kivétel nélkül kéretnek fel tanácsadásra, mégis csak kevesen vannak, kik melegebb részt vesznek az ügyekben. A többiek, gyakran a leghevesebb vita alatt szomszédukkal érdekes társalgásba merülnek szakácsuk vagy csibukcsijok ügyességét, s más felületes tárgyakat illetőleg és sokan haza is mennek ismét, a nélkül hogy csak távolról is fogalmuk volna arról, a mi jelenlétőkben történt és elhatároztatott. S pedig gyakran igen fontos kérdésekről van itten szó; p. egyik-másik kormányzó letevéséről, megvesztegetési vagy más vétkek okából; vagy pedig oly pörök kiegyenlitéséről, melyekben nagy vagyonok fölött kell itélni; azonban, van rá eset, hogy a legcsekélyebb, legaprólékosab dolgok is szönyegre kerülnek. Az egyik p. bepanaszolja a másikat, hogy a fekete tenger keleti partjáról egy gyöngyöt küldött neki, mely azon kikötéssel vétetett meg, hogy még csiszolatlan és sóha nem volt a hárem gyöngysorai közzé felfüzve. Az ügy igen fontos, (?) molláh-k és szakértő-nők idéztetnek, s mig a mellék szobában a corpus delicti fölött tényeket constatálnak, a pörös felek a Collégium előtt szembesittetnek. Máskor meg valamely rajongó egyéniség jelen meg, keresztény vagy mohammedan, ki a magas tanácsnál engedélyt akar kieszközölni magának közelebről megnevezendő helyen való kincskeresésre. A kérvényező a legkomolyabb arczczal beszéli el, hogy egy éjjeli álomkép, felcsapó láng képében megjelölte neki az Anatoliában nagy Ruméliában lévő léthelyet. A bölcs urak türelmesen hallgatják szavait, sőt mi több, az eshetőségekkel számolva, még alkudozásba is bocsájtkoznak vele, nehogy a kormány megröviditessék netaláni siker esetében; szerződést kötnek a kincskeresővel, a kormánypecséttel is megerősítik azt az okmányt a nélkül, hogy a tárgyalás ostoba voltáról fogalmuk volna.
Csak a legmagasbb tanács termeiben találkozunk ama hivatalos komolyság, amaz ünnepélyesség nyomával, mely Európában a kormánygyüléseket jellemezni szokta. A helyiségek a legélégánsabb európai modorban vannak butorozva; a tagok, többnyire öreg, megállapodott emberek, nyugodt hangon szoktak társalogni. A csibukcsik és ajtónállók törvényszerint siket-néma egyeniségek, hogy a tárgyalások titka általuk is megőriztessék. A legmasabb tanács többnyire nagy tehetségü férfiakból áll; kiváló tulajdonuk arra képesiti őket, hogy az arczvonásokban és arczjátékban olvasni tudnak s ennélfogva, a mint rólok hiszik, a legrejtetebb politikai titkokon is keresztül látnak, mig mások véleménye szerint, sokan közülök a miniszter-tárczákba vetett tiltott pillantások utján informálódnak az ügyek állasa felül, mi valószinüleg sokkal igazságosabb vélemény, habár nem is oly hizelgő reájok nézve.
A forgalom a Portán rendesen délelőtti 11-től, délutáni 2-ig legelevenebb. Az irodák és hivatalok belseje kisebb-nagyobb mértékben általjában megfelel a rólok festett képnek. Jóval érdekesebb látványt nyujtanak a külső helyiségek, a folyosók, előcsarnokok stb., melyek valóban a legtarka-barkább szinekkel s legsajátságosbb alakokkal lepnek meg bennünket. A sietősen ide-oda futkosó efendik, hivatalszolgák és mások közé folyvást a kérvényezők, pörös felek, bámész falusiak, kolduló asszonyok és árva gyermekek hatalmas árja tódúl. Tentatartók, iróeszközök, könyvek, ruhanemük, ékszer-áruk s számtalan más tárgyak eladásra kináltatnak itt a számos házalók által. Oly napokon, midőn a havi fizetés osztatik ki, – a fizetés igen rendetlenül, csak három havonként egyszer történik, – a Porta külső helyiségei, melyekben a kupeczek, házalók s mindenféle ronda nép csak ugy hemzseg, inkább hasonlitanak valamely bazárhoz, mint egy első rangu hivatalos helyiséghez. Vázlatunk aligha lenne élethű, ha e helyen megfeledkeznénk a kómédiásokról, verselőkről, gunyirókról stb… Kalemről Kalemre járnak, hogy az efendi világot erőltető (!) munkájok alatt szórakoztassák és felviditsák. Ezen emberek egyuttal házassági közvetitéssel és szerelmi kalandok előségitésével is foglalkoznak, s valamint Konstantinápoly minden negyede saját külön kutyáival bir, melyek az idegen négylábu társat meg nem türik maguk közt, ugyszinte minden Kalem is külön bohóczával rendelkezik, kinek tréfái más hivatal-helyiségben nem találnának viszhangra. Lebzselők és koldusok is állandó vendégek itten; valamely ürügy alatt az egyik vagy másik Kálemnál kitudtak maguknak eszközölni rendes havisegélyt, mely vagy az illető hivatalnokok által adatik össze, vagy pedig hagyományos szokás szerint az általános budgetből fedeztetik. A magán emberek, valamint a kormányrészéről is rosszul alkalmazott könyörűletesség Keleten sokkal több bajt okoz, mint a mennyi jót létesit. Azonban, mindazáltal nem akarnak, s nem birnak megválni a régi szokásoktól.
A magas Porta és oszlopai e gyönge vázlatát, ne tekintse a szives olvasó Törökország erányában táplált ellenszenves hangulat kifolyásának. Oly viszonyok élethű és részrehajlatlan tükrőzése az, melyeket igen közelről szemlélhetni e sorok irójának évekig volt alkalma. A mig a Boszporus partjain mulattam, a legkellemetlenebbül érintettem általuk, később azonban, midőn a persa fővárosban divatozó hivatalnoki élettel, az afghanok, özbegek és tadsikok törvénykezési eljárásával megismerkedém, a Porta, minden hibáival és beteges kinövéseivel együtt, azokhoz képest a rend- és igazságszeretet példányképének tünt fel. Igaz, hogy a történelem nem egy hires ázsiai fejedelem példás igazgatási rendszeréről tesz emlitést és Keleten e téren még ma is dicsőitik Harun-al-Rasid-ot, Melik sáh-t, Szolimánt a törvényhozót, Nagy Abbaszt, az indiai Ekber sáh-t és másokat, de mindezek csak szerencsés kivételeknek tekinthetők, mert mindaddig, mig a munka szeretet, jellemszilárdság, komoly törekvés, szóval mindazon tulajdonok hiánya uralkodik, melyek reális állami és társadalmi viszonyok alapitására nélkülözhetetlenek, mindaddig mondom, egész Keleten és Törökországban is, az igazság-szolgáltatás és igazgatás, valamint a hivatalos eljárások terén is számtalan életbevágó hiba lesz észlelhető. A Boszporus partján az ujjá születés, vagyis egyszerübben mondva, a reform megkezdőtött már. Sokan már is letértek a régi hagyományok és szokások utjáról; azonban hogy teljesen fog-é sikerülni a hasonulat nagy műve, azt csak a jövő bizonyitandja be.