A keleti fejedelmek udvarai gyakran és többféleképen le voltak már irva. A Bosporus partjaitól kezdve, a hol Dolma Bagcse, Besiktas és Szerajburnu képezik e csodásan szép album első lapjait, egészen a pekingi és jedoi paloták festményeiig nagyon sokat olvashattunk már a keleti élet fényüzési vágya, hiu pompája, gyémántcsillogása és aranydiszitményei felől. De mégis hiányzik még egy nehány vázlat a turkesztáni uralkodók udvari életéről, és egy olyannak leirása bizonyára nem lesz fölösleges.
Valami elvakitó, elkábitó, bámulatra ragadó nagyszerüséget ne várjon senki, de mégis megérdemli a fáradságot, hogy minket az olvasó Khiva görbe utczáin és az ívezett Bazáron át az Ark-ba (királyi vár) kisérjen. Mint a közép-ázsiai fejedelmek minden lakhelye, ugy e vár is hatalmasan meg van erősitve és kettős kőfal veszi körül. Egy keskeny kapun át az első udvarba jutunk, mely tömve van testőrséggel, más katonákkal és szolgákkal. A bemenet közelében két hosszucsövü ágyu van felállitva, melyeket a hatalmas Nadir hozott ide, és a gyors visszavonuláskor kénytelen volt itt hagyni. Igen csinos, részarányos ékitményekkel vannak diszitve s ugy látszik, hogy Delhiből származnak. Ha a második kapun is áthaladtunk, egy más, kissé már téresebb udvarba jutunk, melynek egyik végén egy jelentéktelen, nyilt kocsiszinhez hasonló épület áll, melyben a magas hivatalnokok töltik hivatalos óráikat a Mehter (belügyminiszter) elnöklete alatt. Ezen épülettől balra egy őrtanya-forma ház fekszik, melyben nappal különféle szolgák, poroszlók és hóhérok tanyáznak s várják a fejdelmi parancsokat. E két helyiség között egy szerény ajtócska a khivai felség tulajdonképeni lakába vezet. Ez, miként a város többi házai, kivülről egy nyomorult agyagkunyhóhoz hasonlit, természetesen ablakok nélkül; hanem a belseje sem árul el valami nagyszerü fényüzést, s a háziur fejdelmi állására csakis a nagyobb és becsesebb szőnyegek, egy néhány kerevet és kerek párna (vánkos) s egy jó rakás málha emlékeztetnek, melyek e helyiségek egyedüli butorzatát képezik. A szobák száma igen csekély s mint mindenütt, ugy itt is két részre van különitve az egész épület: a Harem (női lakosztály) és a Szelamdsaj-ra (elfogadó terem).
Szemeink sehol se találkoznak valami különös pompával. Csakis a szolgacsapat különbözteti meg az uralkodót a közönséges emberektől s egyetlen hatalmi jelvénye csak az inasokból áll. Ezeket is szemügyre fogjuk venni egy kissé. A háztartás élén a Desztur khandsi áll (szóról szóra: asztalteritő), kinek tulajdonképeni hivatala abban áll, hogy a királyi asztalra felügyel. Az ebédnél is jelen szokott lenni teljesen fölkészülve és diszruhában s a többi szolgák felett való főfelügyelet is rá van bizva. Utánna következik a Mehrem, egy neme a hivatalos udvari szolgának (valet de chambre in officio), de voltaképen több mint titkos tanácsos, mivel a házi ügyeken kivül államügyekbe is beleavatkozik és az előbbivel együtt királyi urára leghatalmasabb befolyást gyakorol. Következnek már most a többi szolgák, a kik közül mindeniknek meg van a maga meghatározott foglalkozása. Az Aspez vagy szakács ételeket készit, az Asmehter pedig fölhordja azokat. A Serbetcsi theát, szorbetet s egyébféle italokat készit, hanem azonkivül jártasnak kell lennie sokféle bájitalok (elixir) és csodás decoctok előállitásában is. A Pajeke a Csilin-re (pipa) visel gondot, mely az udvarnál aranyból vagy ezüstből készittetik és a melyet minden megtömés alkalmával friss vizzel kell megtölteni. Közép-Ázsia többi udvarainál e hivatal nem létezik, mert a dohányt a törvény szigoruan tiltja. Az igaz, hogy öltöző szobája (budoir) a tatár fejedelem ő felségének nincsen, de azért toilettejével mégis elég szolgálatkész szellem van elfoglalva. Mialatt a Silapcsi térden állva a mosdótálat tartja, addig a Kumgandsi (kannatartó) ezüst- vagy aranyedényből vizet önt és a Rumaldsi azonnal kész az ujja hegyével tartott törölköző-kendőt fejedelmének átnyujtani, mihelyt az előbbiek visszavonultak. A khánnak egy külön Sertaras (fejborotváló) van, kinek gyors ujakkal s ügyes kezekkel kell birnia a koponyanyomogatásra, mely Keleten mindenfelé közkedvességü; azonkivül van a fejedelemnek egy Ternakcsi-ja, vagyis körömlevágója, egy Khadimdsi-je, ki ő felségének a hátát szokta megdögönyözni s rajta keresztül-kasul térdelni, hogy tagjai ropogjanak, ha a khán hosszas fáradtság után tagjai megropogtatása által akarja magát kipihenni. Végre még van egy Tösekcsi-je is, egy ágyvetője, kinek az a hivatala, hogy a puha nemezdarabokat vagy mádráczokat éjjel elegyengesse. A pompás nyeregszerszámok és fegyverek a Khaznadsi (kincstárnok) felügyelete alatt állanak, a ki nyilvános kilovaglások alkalmával az uralkodó közelében szokott menni. A Dsigadsi vagy kócsagtartó a szolgaszemélyzet élén halad.
A fejdelem ruházata és ételei csak igen keveset különböznek azoktól, melyeket gazdag kereskedők vagy előkelő hivatalnokok házaiban találhatunk. A király ugyanoly nehéz juhbőr-sapkát, ugyanoly esetlen s több rőfnyi vászonkapczával teletömött csizmákat, épen olyan vastag bélésü karton- vagy selyemkabátokat visel, mint alattvalói s épen oly rettenetesen izzad e szibériai öltözékben a nyomasztó juliusi hőség miatt, mint amazok. Egészben véve a kharezmi fejdelem sorsa épen oly kevésbé irigylésre méltó, sőt mondhatnók, sokkal silányabb, mint a többi keleti fejedelmeké. – Oly országban, hol rablás és gyilkolás, féktelenség és törvénytelenség napi renden vannak, a fejdelem személye a tulságos félelem és páni rettegés miatt, melyet annak szükségképen ébresztenie kell, bárminemü érzelmet képes előidézni, csak ragaszkodást és szeretetet nem. Sőt legközelebb álló környezete is fél tőle korlátlan hatalma miatt és rokonai épen ugy, mint saját neje és gyermekei is gyakran leskelődnek élete ellen. A mellett az uralkodó kénytelen az iszlam erényesség és özbeg szokás és erkölcs mintaképe lenni, mert ő felségének minden legkisebb, legjelentéktelenebb vétsége azonnal a városi pletyka tárgyává lesz s jóllehet senki se merészli a fejedelemnek még nagyobb hibáit is ócsárolni, mindamellett is az ily tények miatt a befolyásos Mollahk sértve veszik magokat, a mi pedig egészen a fejedelem érdeke ellen van.
Mint minden igazhivő, ugy a khán is tartozik napfelkeltekor ágyát elhagyni s a gyülekezetben a reggeli imánál jelen lenni. Ez után, mely egy fél óránál tovább tart, egy nehány csésze theát iszik, mely zsirral és sóval van fűszerezve s melyre gyakran több tudós Mollah is meghivatik, a kik aztán a szent törvények magyarázgatásával vagy bármi más vallásos kérdés vitatásával, melyhez ő felsége természetesen csak nagyritkán ért valamit, szokták a reggelizést élénkiteni. A mélybeható vitatkozások az álmot lassanként előcsalogatják, s miután a khán hatalmasan horkolni kezdett, a tudós világ visszavonul. Ezt reggeli álomnak nevezik, mely rendszerint két-három óráig tart. A fölébredés után kezdődik a miniszterek s más magas hivatalnokok Szelam-ja (elfogadás). A khán teljesiti uralkodói tisztét, tanácskoznak a tervezett rablótámadások felett, magas politikát űznek a szomszéd Bokharát, a Gomud- és Tsaudor-turkománokat, kozákokat és mostanság hihetőleg a mind közelebb-közelebb nyomuló oroszokat illetőleg is; vagy számadásra vonják a tartományok kormányzóit és a kiküldött vámhivatalnokokat, kik a legnagyobb pontossággal tartoznak a fölszedett pénzről számolni, mert a legcsekélyebb hibánál is könnyen az történhetik a feleletre vont egyénnel, hogy feje nélkül lesz kénytelen eltávozni. A több óráig tartó kormányügyek elintézése után szolgálják fel a tulajdonképeni reggelit, mely nagyobbára könnyebb ételekből áll, természetesen egy özbeg gyomorra nézve „könnyebbek“-ből, mert ő khivai fölségének Dejeuner à la fourchette-je (villás reggeli) nálunk több izmos hordárnak is elég lenne. Az evés alatt minden jelenlévő tiszteletteljesen körülállva tartozik végignézni azt s csak annak bevégezte után szólittatik fel nehány kegyencz a leülésre, hogy az uralkodóval nehány partie sakkot játszodjanak, a mely mulatság egészen a déli imáig tart. Ez utóbbi körülbelől egy óráig foly. Annak bevégezte után ő felsége az előudvarba megy, ott egy lépcsőzetes magaslaton helyet foglal s kezdődik az Arz (nyilvános kihallgatás), melyre a népnek minden rendje és osztálya, férfiak, nők vagy gyermekek, a legnagyobb pongyolában vagy félmeztelenül is, megjelenhetnek. A bemenetnél tolongó sokaság kiáltozva, orditozva várja a kihallgatást. Mindenik magára bocsáttatik be; egészen közel járulnak az uralkodóhoz, előterjesztéseikben egészen fesztelenek, kérnek, néha ellenvetéseket is tesznek, sőt igen gyakran a leghevesebb szóvitába bocsátkoznak a khánnal, vele, kinek egyetlen intése elég arra, hogy bárkit is a legkisebb ok nélkül a hóhér kezére juttasson. Kelet a legszembeszökőbb ellentétek országa volt mindig s az jelenleg is. A tapasztalatlanok ez eljárást igazságszeretetnek tarthatják, én részemről semmi egyebet nem látok benne, mint szeszélyességet, mert egyiknek meg van engedve, hogy a királyi tekintélylyel a legdurvább szavakban daczolhasson, mig a másik éltével lakol, ha az illemet a legkisebb mozdulatával megsérti. Az Arzon nemcsak nagy szereket intéznek el, nemcsak halálitéleteket hoznak s hajtanak végre, hanem gyakran a legaprólékosabb czivódásokat is, mint például házasfelek között, elintézik. Egy szomszéd bepanaszolja a másikat egynehány krajczárért, egy szomszédasszony a másikat egy lopott tyúkért; senkit sem szabad visszautasitani. A khán elküldhet később valakit a Kadihoz (biró), de elébb ő maga kénytelen kihallgatni. Csak a késő délutáni ima vet véget e fárasztó foglalkozásnak. A későbbi órákat sétalovaglásra forditják a városon kivül, de a fejedelem közel naplemente előtt vissza szokott térni. A negyedik, az esti ima, hasonlóképen társaságban végeztetik s azután a fejedelem estebédjére vonul vissza. A vacsora leggazdagabb s tovább is tart, mint a többi étkezés. Khiva és Bokhara fejedelmei csak ritkán élnek szeszes italokkal, bárha a királyi család többi tagjai és az ország nagyjai e tekintetben a kelleténél is tovább mennek. A vacsora után énekesek és zenészek vagy szemfényvesztők jelennek meg, a kik egynehány darabot adnak elő. Az elsőbbeket kivált Khivában igen kedvelik és művészetök miatt Turkesztánban, sőt az egész iszlamhitü Kelet-Ázsiában a leghiresebbek. A hangszert, melyen művészkednek, Girdsek-nek nevezik. Ez általán véve a mi hegedűnkhez hasonlit, csakhogy hosszabb nyaka s egy sodrony- és két selyemhúrja van; vonója is hasonlit a miénkhez. Ezenkivül van még Tambur kopoz (koboz) és Dutara is, melyeket a Bakhsi dalainak kisérésére használ. A közönséges életben csak mindennapi hősöket énekelnek meg, ellenben a királyi udvarnál többnyire Nevaji-ból s a persa költőkből vesznek át ghazeleket s minthogy az ifju herczegeket a zeneművészetben is oktatják, néha a khán őket is fel szokta szólitani, hogy magokat vagy magánosan vagy az udvari dalnokok kiséretében produkálják. Különös vidámságot és jó kedélyt, miként az a teheráni lakosoknál s a Bosporus melletti palotákban otthonos, az özbegi fejedelmek udvaránál nem igen találunk; az itt ismeretlen, vagy legalább is nincs gyakorlatban. A tatárok nemzeti jelleme főképen a komolyságban és szilárdságban áll; a tánczolás, ugrálás és bármi egyéb csintalanság szerintök csak asszonyhoz vagy gyermekhez méltó. Nem is láttam soha egyetlenegy előkelő özbeget sem szerfölött nevetni.
Naplemente után mintegy két óra mulva az uralkodó a hárembe vagy hálószobájába vonul vissza, és ezzel a khivai fejedelem mindennapi munkája be van végezve. A hárem itt a világért sem az, a mi a török vagy persa udvaroknál. A nők száma csekély, a hárem-élet tündérszerü szinezete egészen hiányzik, minden a legszigorubb szűziességre és erkölcsösségre van számitva és e tekintetben a khivai udvar felette is áll a többi keleti udvaroknak. A jelenlegi khánnak csak két törvényes felesége van, bárha a Korán négyet enged meg. Ezek mindig magából a királyi családból választatnak, s nagyon ritka eset, hogy vagy egy magasabb hivatalnok leányát, ki nem tartozik a családhoz, e méltóságra fölemeljék. Bárha a fejedelem neje felett épen ugy mint minden alattvalója felett korlátlanul uralkodik, mindazáltal neje, ha valami különös vétket elnem követett, szelidebb bánásmódban részesül. De czime, vagy valami más előjoga épen nincs; udvartartása csak annyiban különbözik a többi háremektől, hogy neki több cselédje és rabnője van. A nőcselédek rendesen hivatalnok nejei és leányai, a rabnők többnyire persa nők s egynehány fekete arab nő; s minthogy ezek, főképen Iran leányai testi szépség tekintetében az özbeg dámáktól nagyon hátra állanak, igy az uralkodónőnek semmi oka sincs vetélytársaktól tartani. A mi a külvilággali érintkezést illeti, e tekintetben a khivai fejedelemnők sokkal inkább meg vannak szoritva, mint Kelet többi uralkodónéi. Az emlitett szűzesség törvényei követelik, hogy a nap legnagyobb részét a háremben töltsék, ahol cziczomára és öltözködésre lehető legkevesebb időt pazarolnak; de nem is igen sok pazarolni való idejök van a hárem hölgyeinek, minthogy egy országosan divatozó szokás azt követeli, hogy a ruhákat, szőnyegeket s egyébb kelméket, miket a fejedelem használ, ha nem is mind, de legnagyobb részét, saját felesége készitse el. Ez hatalmasan emlékeztet a régi patriarchális életmód szokásaira, melyből Turkesztán, durvasága daczára is, még elég sok kedves vonást őrzött meg.
Sétákat és kirándulásokat a khivai fejedelemnő csakis a város közelében fekvő kéjlakokba és nyári palotákba tehet, a mely alkalommal soha sem lóháton megy oda, mint az Persiában közönséges szokás, hanem egy tarkára festett, vörös szőnyegekkel és posztókkal bevont és elzárt nagy szekérben. A jármű előtt és után egy nehány lovag baktat, kik fehér botokkal vannak ellátva. Utjában mindenki tiszteletteljesen áll fel üléséről s mély hajlongással üdvözli őt. A szekér belsejébe merész vizsgatekintetet vetni senkinek sem jut eszébe; nem is érne az semmit a gondos elleplezés miatt. Különben egy ily merész tett, nem csak az uralkodó nejénél, de minden más hivatalnok nejénél is halált vonna maga után. A persa királynő sétalovaglása alkalmával a számtalan Ferras (szolga), kik a menetet megnyitják, a kiváncsi néptömeget jobbra-balra bőven osztogatott csapásokkal szokta elüzni. De a komolyabb természetű özbegeknél erre nincs szükség, mert a háremélet ott nem oly szigoru s jól tudjuk, hogy minél elnézőbbek a törvények e tekintetben, azoknak megszegései is annál ritkábbak.
Nyáron át a királyi család Rafenek-ben és Tashauz-ban, két közelfekvő kéjlakban, tartózkodik, melyek régibb fejedelmektől persa izlésben épittettek s ablaküvegeik és tűkördarabjaik által tűnnek föl; főképpen ez utóbbiak a khivaiak szemében nagy fényüzési czikk gyanánt szerepelnek. Tashauz nincs minden izlés nélkül épitve. A kastély egy tágas kertben áll, nehány viztartója is van s erősen emlékeztet a nigarisztami kastélyra, mely Teheran kapui (Simran) közelében fekszik. A telet a városban töltik; de még itt is többre becsüli ő özbegi felsége a falakon belől felütött sátort, a mi különben nem mutat rosz izlésre, mert a kerek, hófehér posztóból készült lakás, melynek közepén barátságos tűz lobog, nem csak hogy épen oly meleg, mint bármely kőépület, de azonkivül valami sajátságosan vonzó is van benne és nem gyakorol olyan mogorva, bárátságtalan benyomást, mint Turkesztán ablaktalan agyagkunyhói.