Pest, 1865.
Ha tudod, tudod; ha nem tudod, tudd meg, hogy én végvalahára megunván a proletariusi hitvány állapotot: hozzád hasonló gazdag ember akarok lenni. Tervem egyszerü és biztos. Ugyanis egy némely adósságom a régiség miatt tőkepénzzé rugván magát: ezzel fogok speculálni. (E tant a chémia a boroknál szép szerencsével praktizálja.) E pénzügyi operatiót reménylem, hogy helyesleni fogod… hogy ne? hisz te s ily uton gazdagodtál meg.
Hallom, hogy jelenleg Mexikóban uzsoráskodol, és annyira urrá tőn a szerencse, miszerint krumpli helyett gyémánt zuspeist falatozol, rubin kaputban jársz; orientalis gyönggyel hízlalod a disznót; a bivaly csordát tokajival részegited; töltöttkáposztához pedig kolibri szempillából aplikálod a tepertőt.
Boldog Isten! mi lesz a világból? Mi tudniillik Gáspár és Gazsi testvérek vagyunk, s köztünk mégis mily óriási vagyonkülönbség van.
Míg te amott az aranyországban még csizmádat is szunyogtűdőből varratod: azalatt én a csendes hazaszeretet enyhe tűzhelyénél itt nyomorgok a chara patriában.
Ebben az országban van egy nagy falu, melyre a legnagyobb magyar azt mondta, hogyha jól viseli magát: egykor még város is lehet belőle. Úgy hívják, hogy: Budapest. Itt vegetálok én. Rangom, czimem és jövedelmem, hogy nem oly ragyogó, mint a tied, kiviláglik onnan, miszerint én egy penzionált köcsögkalapban szállásolok; tavalyi kalendariommal takaródzóm; citatoriával fűtök, s ebédem többnyire: rántott sóhajtás.
Láthatod ezekből, hogy Rotschild koma nem tartozik osztályos atyámfiai közé. Azonban ez csak ideiglenes állapot. A deficit operatio majd kitesz magáért. Akkor aztán veled ozsonázom… és pedig páva körmöt.
Addig is testvéri áldomásul fogadd arczképemet, mely a tulsó lapon billeg-ballag. Ha pedig fáto quo utközben valami életunt cápa bekapná a hajót, a hajóval az Üstököst, s portrémat netán salátául használná matrózpecsenye mellé: arra kérlek, hogy mint briliantfaló nagyhatalom fogasd el azt a gazember cápát… arcképemet incassáld, a tengeri csuka fejét pedig küld hozzám… az eféle csemegét tormával nagyon szeretem. Isten veled.
U. i. Ha nem restelsz az aranygarmadák közé sétálni, küldj nekem amúgy hirtelenében egy pár véka mexikói körmöczit, mert stájer kontóm annyira rugott, hogy most már az adósságomtól is adót fizetek.
Pest, 1865.
Opál levegőben uszkáló aranyországtokból írt leveledet egy onnan ide emigrált jeges medve által tegnap kaptam. Írod, hogy küldeményim szerencsésen hozzád jutottak. Tehát a buzaczipó azon puhán, a báránytokány pedig párolgó állapotban került asztalodra. Brávó. Ilyen a telegráf hatalma! Na mi itten a siralom völgyben nem oly könnyen kapjuk meg azt, a mi nekünk competál… (kivéve a kiveendőket, például: holmi betűdevalvátió; gratishüvös s többféle adókonfekt.)
Derék dolog, hogy börzeherceg létedre disznóval is spekulálsz. Éljen az industria. Ha e röfögő faj, (melynek a magyar annyi gyomorélvet köszönhet) nagyon eltalálna nálatok szaporodni: kérlek küldj ide postrestante néhány telivér mangalicát. Sertés palotát azonban ne küldj. Itt van a nemzet fővárosa. Télvíz idején ugyanis beillenek az ő utczái disznó-kastélynak. Itt barátom csak a mindenható tisztogat verőfény alakban. Ha sár van: csónakon; ha megfagyott a ház tetején járunk. A háztetőkön való biztos sétifikálást én most egy gimnászta kandurtól tanulmányozom. Olcsó professor.
Hallom, hogy te is szenvedélyes állatbarát vagy. Delejes természetedről azt hirlik, miszerint a tenger alatt delfinekkel whisztezel; akármelyik vén krokodillal per tu vagy; hyénákhoz jársz estélyre, a nyakkendődet pedig mindég egy egy nőstény tigris kötözgeti. Na, majd küldök én neked innen egy darab extra vadállatot, olyat, a ki még a zuspeist is paragrafus auflaggal eszi. Azt szeliditsd meg.
Írod, hogy nőd a bűbájos donna voluptedo Glória Grácia Cicibella mindenáron európai énekmestert akar. Legyen meg az ő akaratja, küldök innen egy virtuoz nádiverebet. Hires skála-mester. Egy maga quartetteket danol. Nádiveréb-féle tanárnak valót (főleg a hímfajból) a nemzeti szinháztól is küldhetnék ugyan, még pedig olyat, aki a bal fülén énekel, és a csizmaszárának beszél;… azonban engedd meg, hogy ezen stiblis pacsirták mint türelemedzők egy ideig még hadd dudoljanak a nemzet nyakán. – Isten veled.
U. i. Azt a két véka aranyat, a miért a minap interpelláltalak: megkaptam. Nálunk azonban oly méreg drágaság van, hogy azon egy fejelés ócska csizmánál többet nem aquirálhattam. Fuszeklire mi sem maradt. Többet instálok.
Apropos! Minthogy nálatok Mexikóban oly csodás emberfaj is létezik, a mely a pénzt és részvétet unalomból fecsérli: ennélfogva kérlek, utalványozz ide nehány meleg keblü és kövér erszényű polgártársat, mert mi maholnap oda jutunk, hogy a nemzeti szinház és dráma a publikumhoz fognak vizitre járni.
Mexikó, 1865.
Hallom hogy házasodol. Jól teszed. Elég idő óta falatozod már a rideg nőtlenség keserü kenyerét. Itt az ideje, hogy megtérj.
Öcsém Gazsi (ex apró szentibus) hallgass meg!
Én úgy is, mint nagybátyád; nem különben a japáni fellegvár majorsekója; tandem oczeáni uzsorás végre pedig menykőhez kapkodó légdinászta, azt mondom neked (persze, hogy testi s lelki épségben) miszerint én e siralomvölgyben az agglegénységbe átcsapott nőtlenségnél hitványabb állapotot nem ismerek. E fajnak barátom senkije és semmije sincs. A senkit a csalatkozás és rideg élet képviseli; a semmi pedig betegség, unalom s örök szeszély alakjában ülnököl az uradalmak nyakán.
A nőtlen csaknem aféle szerepet játszik a társaséletben, mint nulla a szám előtt, tudniillik: nem számit. Mellettem szól a természet és a családiasság törvénye. Kérdezd meg e nagyhatalmakat.
Azért hát lépj be a bájos paradicsomba. A családi élet örök tavasza viruljon élteden át. Házadat és szivedet oly béketemplommá szentelje Isten, melyekben az érzelem és munkavágy honszeretettel koszoruztatik.
Áldás-ágioban fogadd szerencsekivánatomat, egyszersmind azt se feledd, hogy jelenleg menyemnek szóltam ugyan, hanem ipam uram is érthet belőle.
Feleségem Donna Voluptédo Grácia Gloria Cicibella ezuttal meglehetős csomó üdvözleti bokrétát küld számodra. A szinházi nádiverebet megkapta. Pompás énekmester. Köszöni alásan. Nőmet már oly művészeti regiókba sodorta, miszerint az itten legnépszerűbb opera cavatináját hangversenyekben is énekelheti.
Ez opera czime: Zöld Marczi.
A hires cavatina pedig így hangzik:
E jeles énektanárt több előkelő háznál bemutattam. Jövő hóban a paraguai vicekirály nőstény kakadúját fogja csuvasz népdalokra oktatni. A tisztelt kakadú süketnéma ugyan, de azért a siker el nem maradhat.
Éljen a lángész a pokolban is!
Miután úgy vagyok értesitve, hogy a kerepesi nemzet-piaczon eféle nádiveréb mestro gomba számra terem: fölkérlek, miszerint ajánló levelekkel ellátva, utalványozd őket hozzánk.
Ha e drága, de rosz féle faj, nem tud, vagy nem akar orgonálni, küld ide, majd megtanul itt keztyűben dudálni… itt, ahol passióból vadászgat egyik ember faj a másikra, mint nálatok a nyulakra szoktak.
Részedre holnap indítok utnak egy repülő pudlit. Remek hű állat. Nagy meteorolog, több nyelven beszél, és a világmappákon oly biztosan őgyeleg, mint te, vagy én a börzén.
Az emberiség rovására annyit rágalom nékül irhatok neked kedves druszám, innen az ugynevezett aranyországból, miszerint a pudli ép úgy képviseli nálunk a jellemet, mint nálatok a juhászkutya. Szomorú, de igaz.
E hű állat vizen, szárazon át lokomotivszerün repülve szájában fogja czipelni a következő tárgyakkal telt kosarat:
A napokban lőttem egy óriás griff madarat. Ép azon imposzturán durrantám főbe, midőn az itten ezer számra járó-kellő rablók tanyájáról egy huszonnégy fontos ágyut csempészett körmei közé.
A sarkantyujából neked, mint kényes inyencznek egy darabot küldök. Gyöngyecetben van pácolva. Rubin spék stb.
Nőm pedig mátkádnak holmi csekély prezenttel kiván kedveskedni.
Például oly briliánt fülönfüggőt, melyen át csak jó hirt lehet hallani. Egy szerény nyakéket vásároltam a minap Persiában. Mindössze három vármegyét adtam érte. Bakatell. Ennek a Schmucknak az a tulajdonsága van, hogy örök szépség és ifjuságról biztosít.
Találsz a kosárban egy gyűrücskét is. Ézsaiás próféta balszeme van abba foglalva. Éjjel nappal lát az azt viselő egyéniség helyett. Gyakran nem rosz tréfa.
Isten veled.
U. i. Ha a pudli a kosárral vissza szándékozik repülni, kérlek küldj egy pár üveg ó somlyai nektárt a Szabadi Náci pincéjéből. A borkezelő magyar becsületet majd dobra ütöm aztán én itten. A Mészáros testvérek paraffin gyertyáiból is pakkolj a kosárba egy pár fontot. Vakító világossággal ti sem dicsekedhettek ugyan, hanem az itteni sötétség oszlatójául, minden háznak egy-egy napféle planéta kellene.
Pest, 1865.
Tehát én is megházasodtam. Punctum. Boldog vagyok… dupla punctum. E mézes-mázos pályakört, melyben az örök tavasz szépségeit élvezem, ajánlanom kell azon szerencsétlen flótások figyelmébe, kik a családi örömvár kapuin kivül lézengenek.
Az általad Európába utalványozott repülő pudli szerencsésen hozzám érkezett. Annyit hizelgés nélkül mondhatok róla, hogy: nagy kharakter. Míg nálunk a fénymázos civilizatió ürügye alatt nem csak azt ragadozza el egyik felebarát a másiktól, a mi van, hanem azt is ami lehet… addig e hű pára azon izletes falatokat is épen hagyja, melyek a szájába illesztett kosárból hűségkisértő állatokkal működnek a zizifusi orrszervezetre.
Azon mesés értékü ékszerekért, melyek az aequatori tűzpróbát is kiállották, fogadd ezennel mátkám… illetőleg feleségem üdvözletét. Minthogy pedig e hódolati jegyzék nem csak téged illet, hanem abban tisztelt nőd, Cicibella nagysámnak is van része: ennélfogva egy pár ámbra estély utáni delejes csókkal füszerezve add át azt az illető helyre.
Nem tudom, hogy nálatok miként állhat a ló- és marha-versenyek művészete?… nem tudom, ha valjon léghajón paripáztok-e, vagy plane telegráfon?… hanem annyit vigasztalásodra irhatok, hogy itten mostanában gyakran futkorászunk hol gyalog, hol lóháton.
Jelenleg a hajdani diaeták ősi fészkében aféle angol szabásu gyalogverseny rendeztetik. Képzelheted, hogy rám milyen nagyszerü fogadások vannak tervezve. Méltán, hisz tudhatod, hogy kengyelfutónak születtem, s azon félszázad alatt, mit már a hátam mögé sanyargattam, itt, ott, amott mennyi országos és házi akadályt kelle átugranom.
Az eredményről majd tudósítlak.
Sok mindenféle hazai ujságot, factumot, tervet akartam e sorok közt veled közleni, tudva azt, hogy ép szivü magyar embert a legcsekélyebb apróság is forrón érdekel, ha az imádott és felejthetetlen szülőföld öléből érkezik; azonban bocsáss meg, hogy levélírói ambitiomat szabályoznom kell.
Bajom van. Lovagias kötelesség áll utamba. Duellumom került. Váltófegyverrel fogunk vívni. Most van a határidő. Mennem kell.
Isten veled.
U. i. Számitva azon drámai momentumra, hogy a repülő pudli meg találna aprehendálni, ha a tepertős tarhonyák kövér hazájából üres tarisznyóval térítném az oceán felé; tehát ugyanazon briliántos kosárba, melyben oly pompás ékszereket villogtattál a feleségemhez, küldöm a nemzeti nyalánkságokat, ugymint:
1. Másfél rőf debreczeni kolbász, mely nemcsak az aequatort állja ki, hanem hozzátok érkezve úgy megnyúlik, hogy akármelyik délamerikai mezővárost be lehet vele keríteni.
2. Patyolat keblü süldő szalonna, a mely arról nevezetes, hogy az egészséget duplázza, a mellbetegnek pedíg tripla tüdőt teremt.
3. Egy pár butella csömöri nektár. Annyit mondhatok felőle, hogy e non plusultra ital a magyar bortermelőnek széles e világ bár mily vidékén becsületére válik.
Küldöm pedig ezen izletes gyomorvigasztalókat a tősgyökeres magyar zamatu „Két huszár“ kávéház gazdája generozitásából. Éljen!
Pest, 1865.
Ugy látszik, hogy gavallér ember vagy, a ki a becsületszóval nem egy könnyen komázol, és generozitás dolgában alig engeded magadat fölül haladni (Vide pudlionem de Mexico, et ejus non plusultra kosár collectam.)
Minden pontosan és ép állapotban érkezett hozzám. Meg kell vallanom, hogy repülő pudlidban csókolni való pósta-expeditort birsz. Elegans és nagybecsü kosártartalommal repült be hozzám a hűséges pára. – Alig hogy egy penzionált czilinderkatulya tetején kipihené magát: azonnal a kosár holmik pakolásához fogott.
A kreditor kötöző uzsordai tarantella pókot különösen köszönöm. Miután a papirjaim jelenleg nagyon leszállván, egy parányi adósságba keveredtem, ennek pedig hitelezői magány- és törvényes gorombaság lőn a vége: ennélfogva ép à propos érkezett a tarantella. Legközelebb Törökországba küldöm vendégszerepre.
Nőm… illetőleg sógornéd… az általad küldött, s kolibri szempilláiból himzett krinolint köszöni. No az ily finom portéka tranzit, mert senkinek se alkalmatlan, hanem azon puffatag szörnyek ellen, melyek nálunk még most is graszálnak – a csuszó-mászó emberiség nevében ezennel óvást teszek. Nem csak alkalmatlan divat-epidemia pedig ezen néma delfin, hanem veszélyes is, mert egy minapi telivér vihar úgy kiforgatá sarkából az eféle pánczélos buffót, hogy e mai napig mind a krinolin, mind urnője repülnek valahol a csillagok közt.
Hát még az à la Tarisznyó hajviselet? Boldog Isten! ha a nők sejtenék úgy, mint mi az ő szolgáik, hogy e fodrászati borzalmas carrikatura mennyire kiforgatja sodrából a legbájosb fejék-eszthetikát is; akkor a mostani divat szeszélyeinek nem áldoznák fel oly könnyedén a hajék alkalmazás egyszerü harmoniáját.
A kigyó alaku hosszu öltönyökről nem is szólok. Gyalog járó fajnak (főleg a nálunk otthonos por és sár fészekben) ép oly boszantó, mint drága és nevetséges.
A hirlapi szóváltás, epigramm, filantropi megjegyzések nálunk eddigelé nagyon vékony hatalom. Ennél ti is többet tudtok.
Isten veled.
Mexikó, 1865.
A montezumai tündérpalota, oceántuli egyik óriás növénye alól irom neked e sorokat, hova legmagasb protectio utján bejuthatni szerencsés leheték. Barátom hidd meg, hogy oly nagyszerü plántaféle alá menekültem, melynek szárnyai alatt akármelyik oláh falu elférne. Ezen árnyék gráciában pedig azért részesültem, mivel itten oly goromba hőség van, hogy tegnap egy lakomára candidált császármadár úgy megriadt a roppant melegtől, hogy mint spékelt varju repült ki a ketreczemből.
Mind e mellett a szomszéd aranyerdő hűs ingoványai közé holnap vadászatra megyek, mert azokban tömérdek búbos pulyka, penelop, trogon, hiuz, mosdómedve és boaconstrictor fészkel.
Spanyol szarka-lapoczkát neked is küldök, ha utközben a spiritusz meg nem eszi.
Hallom, hogy az eféle exotikus pecsenye prezent jelenleg nálatok nagy divatban van. Természetes, hogy mint rokon és tőzsértársad én sem hátrálhatok a korszellemtől.
Napsugár telegráfon küldött leveledből olvasom, hogy a krinolino krinolinik termetes nemzedéke nálatok folyvást él és uralkodik. Nagy csapás. E hordó vegetationak nálunk már hire hamva sincs. Ha azonban történnék, hogy egy némely meg nem nevezhető bukott angyal viselni merné, arra a rézbőrü gaminok hajtóvadászatot tartanak.
Biz’ édes druszám, magam is azt mondom, a mit már sokan megénekeltek, hogy széles e világon sehol sincs a journalistikának oly korlátolt hatásköre, minnálatok, mert ha illetékes hatalommal birna, akkor az intendansi krinolin, tarisznyo-hajék, muzeumi s több eféle kérdés rég a közvélemény malmára volna megnyerve. Igy pedig az idő a gazda. Máskor többet, most isten veled.
Mexikó, 1865.
Szánakozzál rajtam oh testvér drusza! Beteg vagyok… nagy beteg. Sárgalázba estem. Tudod-e hogy ki és mi az a hires sárgaláz? Persze nem tudod. Majd megmagyarázom én. Hallgass és borzadj.
A sárgalázban minden ételt-italt sárgának tekint az ember. A patiensfüle körül sárga tulipánok virulnak.
A sárgalázban kinlódó csizmadia akármi szinü bőrből sárga csizmát varr.
A szakácsné a spénátból sárgarépát főz.
Ily háznál a kék róka egy hét alatt, mint sárga rigó fütyöl; a szajkó kanárivá fejlődik; a tenta pedig somlyai borrá aranyosodik.
Ilyen a sárgaláz hatalma.
Jelenleg én e nagyhatalom szárnyai alatt vagyok.
A mint háziorvosom… doktor Herbario Kamillo Rebarbara a chémiából rám olvasott: betegségem okát azon óriás narancsból származtatá, mely a chinámpai uszó kertekben rám zuhant… a narancs északi oldalában egy pár kertészbojtár karöltve sétálgatván.
Ha e ránk nézve veszélyes éghajlat, a sárgaláz, rendszeres háboru vagy valamely fanatizált orgyilkos által Ábrahám keblére nem deputáltatom: e nyár folytán még látni akarlak, látni foglak. A honvágy égető fájdalmát nem birom tovább elviselni. Oh miért is távoztam tőletek! Mit érnek nekem a milliók, aranybányák, zafirpaloták és angyal mosolylyal spékelt hattyupecsenyék?… ha szülőföldemtől annyi idő óta, s ily távolra szakadtam el.
Minthogy a nemzeti érzelgés mindég menthető idegbajában fülig, talpig benne vagyok, tehát itteni magyar véreim nevében egy szerény kérelemmel járulok hozzád… azaz érdemileg a nemzeti szinház intendánsához.
Mi mexikói magyarok (kiket ide vagy fatum, vagy szerencsecsillag vezérelt) messzetávolban sem szününk meg magyarok maradni, azaz: mindenféle nemzeties iparági, társas művészeti s irodalmi fejlemény vagy tévedés iránt érdekelve vagyunk, a mik imádott hazánkból hirlapilag hozzánk érkezhetnek. Ennélfogva súgd meg nevünkben intendans ő nagyságának, hogy a gondoskodására bizott nemzeti szinháznál sziveskedjék minél több eredeti szinművet adatni. E sok tekintetben czélszerü intézkedést nem csak a nemzeti szinházra vonatkozó alaptörvények követelik, hanem azon lényeges körülmény is ajánlja, hogy a tehetséges magyar iró e törvényes kedvezmény által drámairói talentumát fejleszthesse. Ha az illető osztály pártoltatik, akkor nem leend arra kényszerítve, hogy tehetségét napi kenyérkeresetnek áldozza fel, hanem törekedni fog, azoknál jobb darabokat írni, mint a milyeket írt. El nem vitázható szellemi nyeremény.
Az irodalom és nemzeti szinház javára s fényéül e rendszer fölkarolása által csak egyetlen szellemi ragyogvány is gazdag önérzettel jutalmaz.
Isten veled.
Mexikó, 1865.
Sietlek tudósítni. Jobban vagyok. A homeopáthia mentett meg. Áldom is Hanemant… illetőleg don Picilko Skatulka tanárt, a chinai birodalom protomedikusát és az alchimia nagymesterét, a ki öt perc alatt rézpénzből briliántot bűvöl.
Azon mesés quantumu kincsfélének, melylyel a szerencse honorált, aligha vettem valaha oly áldásos hasznát, mint e citrom-jellemü láz alatt. Picilko doktor ugyanis a sárgaság ellen, sárga ezeresekbe dilualt species arany lapdacsokat praescribált. Ettem is azokat éjjel-nappal, úgy hogy étvágyam miatt nagyon meglappantak az arany garmadák.
Furcsa kis ember ez a Picilko. Rózsabimbóban lakik; hajnali szellőt früstököl; és angyali álomból készíteti a pudingot. Hetenkint négy ország fizetése van. Abból kijöhet, ha nem prédál.
Sokáig tanakodtam azon, mikép kaphassad e sürgönyt mielébb. Madárminiszterünk don Csóka utbaigazított. Egy öreg tucet ordóval honorálva is lőn. – Ennélfogva e levéllel panamai extra hirundom (ótott fecske) hasítja a léget. Nemes madár. Keresztapja Noé sógor olajágas galambja volt, édes anyjául pedig azt a hires oceán vihart emlegetik, a mely a cethalat keszeggé morzsolta.
Itt ugyan maholnap mi dilettans magyarok is lőporkanikulába kerülhetünk, azonban ily válságos napok közt sem feledkezem meg rólatok.
Divatlázban szenvedő hölgyeitekhez egy pár szóm van. Hirlap és pletyka-telegráfok által terjeszd köztük a következü mulatságos igét.
Az idétlen à la Tarisznyó hajviselet és nevetséges utcai uszályok ellen itt is elég szigorun nyilatkozott a közvélemény. Epigramm, carrikatura és füttyalakban uton-utfélen ostorozva lőn ez idomtalan divatág. Nem ért semmit.
A megrögzött rongybetegség hősies gyógymódot követelt.
Méltó jutalmát meg is kapta. Egy itteni szép és gazdag creolnőt, a ki városunk hölgyvilágának divatpéldányul szolgált – furcsa meglepetés ért.
Egy estén ugyanis, midőn fényes toilettjétől lett volna bucsut veendő: a hajbontással foglalkozó komorna elé koppan valami. Fölveszik, hát egy darab szalonna volt.
A titkos inquisitió eredménye az lőn, hogy valamelyik telivér büvész séta közben a szép creolnő Tarisznyó-hajzubbonyába szalonnát csempészett.
E percztől kezdve Mexikóból számüzve lőn a tarisznyó hajviselet.
Hasonló sors érte az alkalmatlan slepp divatot is.
Népes helyeken; a szinházak körül esti séták alkalmával ugyanis rendszeres lábcsatározás dühöngött a hosszu ruhák ellen. A közönség ellenszenve oda fejlődött, hogy a gyaloguszályok irtóháborujába nem csak lábfegyverek, hanem gamin-ollók is szerepeltek.
Ezek ugyan nem épen lovagias reform-eszközök voltak, azonban a cél eléretett, mert széles egész Mexikóban egyetlen Tarisznyó-hajviseletet és uszályos öltönyt sem láthatni.
A női öltönydivatot Páris vette kurtirozó ótalma alá; a hajéket pedig ó Görögország egyszerü szépsége szolgáltatja.
Isten veled.
Pest, 1865.
Irod, hogy Európa felé utban vagy. Kötve hiszem. Jól ismerem én a Volga népet. Jeles faj ugyan, hanem sokáig kell kászolódnia, hogy megmozduljon. Az idők nyugoti szellője nem egy két nemzeti sallangot sepert le már e fajról, azonban elég maradt arra nézve, hogy magát kényelemkedvelő népnek nevezhesse.
E tétel támogatására a historia mellé bizonyítványokkal saját életrajzomból is szolgálhatok, például:
Nro. 1. A fekete bankó lucskos korszakában Miskolczról Nagyváradra öt álló hétig utaztam.
Nro. 2. Debrecenbe fél napra rándultam… és hat éviglen ki sem jöttem a korcsmából.
Nro. 3. Csak szét akartam Pesten nézni és 1825. óta itt vagyok.
Ezekből bőven kiviláglik, hogy ez az én osztályos fajom sohase sietett, most se nyargal.
Azért tehát oltalmazzon isten, ha tovább is aranyországtokban maradsz, vagy pedig vezéreljen közénk jó csillagod.
Legközelebbi leveledben egy rám vonatkozó passust kérek. Az itteni pénzpiacon élénk vita támadt azon kérdés felett, hogy melyikünk hát a Gazsi és melyik a Gáspár… azaz: érthető nyelven szólva te vagy-e a tőzsér vagy én?
Én is papirokkal spekulálok ugyan, hanem ezek egy földalatti vasutvállalatom miatt nagyon alászállván, add tudtára egy kövér subventios utalvány által az itteni börzevilágnak, hogy köztünk jelenleg te vagy az ur, én pedig csak mint sallang debutirozom a creditvilágban… a mennyiben „Börze“ cimű lapot szerkeztek. Meguntam már a közlegénykedést. Fölcsapok generalisnak. Nálunk úgy is maholnap több szerkesztő lesz, mint publikum. A ki irni tud: szerkesztő; a ki bukni akar: az is szerkesztő. Miért maradnék el a korszellemtől? Az irodalmi szerénység most nem járó pénz. Öles programmok; cigány dicsekvés, olcsó felületesség a jelszó. Az arany csak mint erszénytöltelék szerepel. Az irodalmi rézpénz nagyban cirkulál.
Lapomhoz téged is szivesen meghivlak munkatársul. Irkafirka helyett azonban havonként egy pár dukátit óhajtanék tőled. Mi e neked? Bakatell!
Azt is jelentem neked, hogy lapom műmellékletéül minden előfizetőm adósságát kifizetem. Tán nálatok is akadna egy két darab praenumerans? Szerezz.
Isten veled.
U. i. Nálunk jelenleg a vidéken egy tudományos kutya szerepel. Igaz, hogy ő ebsége nagy talentommal van megáldva, mert virtuoz wisztezik; non plus ultra sakkozó; a kalabriásban első eminens; négykézlábra klaviroz; öt perc alatt a törökállamadósságot fölszámlálja és magnetizál, hanem azért azt mondom, hogy az irodalom és művészet rovására örök szatira marad a nemzeten, ha többet eszik, iszik mint olvas, s míg a kótából ugató pudlinak ezerannyi dijas bámulója akad, azalatt szellemreható komoly vállalataink nyakra-főre buknak.
Szebb jövőnk reményében arra kérlek, hogy ezt a kutya-tréfát el ne hireszteld Mexikó vármegyében.
Pest, 1865.
Röviden irok és confuse. Nagy baj van a háznál. Tudd meg és borzadj. Rendkivüli események ellen (például betegség, házasság, kaszárnya-láz stb.) nehány forintot összesanyargattam. Több év óta hozzá se nyultam e szent pénzhez, pedig gyakran öreg tucet számra üldögélt a szükség nyakamon. Jelenleg is hagytam volna ezen papir-családot pihenni, mert jól tudom, hogy annyi keserves tortura után, mint a mennyin e szegény állat átesik, mig kendermagból bankó válik belőle, vajmi jól eshetik a hevergetés. Azonban édes álmukból föl kelle őket riasztanom, mert oly vállalathoz hivatám meg vezértársul, a mely milliókkal kinálkozott az erszény-konyhára.
Ez uj vállalat czime: mozgósítható vasut. Eisenbahn portabile. Igen kényelmes, mert zsebre pakolható, minden utazót megvár, és addig s arra nyujtható, a meddig és a merre akarja az ember.
Mint reformbarát, börzei és hazafias örömmel vittem tőkepénzemet a zsebvasut-művészhez. Kezdi a pénzt számlálni. Rám-rám tekintget. Mosolyg. Eleinte azt hittem, hogy biztos szerencsémnek örvend az önzetlen polgártárs. Nem öröm volt az, hanem szánalom, mert ezres bankjegyek helyett fanyar pofáju egyesek ásítoztak előtte.
„Teremtő isten! megloptak“ – gondolám. Nem loptak biz engem meg pajtás; hanem valami kétségbeesett egérbanda három nullát kirágott az ezreseimből.
Egy telivér kandur által a haramia egereket azonnal elfogattam. Ezennel küldöm hozzád mind a szemes egérfamiliát, mind a szemetlen ezreseket. Nálatok úgy is ritka a bankó, mire nézve küldj azokért vagy másfél véka aranyat.
Mexikó, 1865.
Utolsó levelet irok innen hozzád. Maholnap utban leszek Európa felé. Szép élet ugyan ez, a kinek tetszik, de nem nekem való. Éjjel-nappal örök rettegés közt kinlódni: nyúlnak és házmesternek való állapot. Itten a magamféle exotikus plánta mindig remeg, mint a kocsonya. Hogy ne!… hisz a hármas kutyafejü indus, – golyó hiányában, – soliter brilanttal puskázik az ellenre. Porcogó tartomány asszonyai kifli gyanánt nyers viperát mártogatnak kávéjukba, a menyasszony pedig fülbevalóul revolvert alkalmaz. Képzelheted, hogy mily fige-fattyuk lehetnek.
Nálatok Európában is akad egy-két gazdag ember, például Rotschild hébe-hóba vacsorálhat is… sőt egy herczegről is mesélnek, a kinek a palota kertjén három város fekszik. Ez mind szép dolog; de tréfa az itteni fényüzéshez képest.
Minap egy lakodalomba valék invitálva. Polgári háznép volt. Azt hittem, hogy elvégre patriarchalis fészekre találok. Majd ha fagy.
A roppant palota a légben függ és inog, mint a bölcső. Belsejébe egy fölnyergelt zefiren repül az ember. A kert madarai zenebandákra vannak osztva. Ott a fagylalt a narancsfán terem.
Ez egyszerü polgár előszobája fekete gyémánttal van mozaikozva. A bálterem déli oldalába szökőkut gyanánt a Niagarát rendelé meg.
Husvéttól pünkösdig ebédeltünk.
Én a Walzert spanyol paripán táncoltam.
E tulvilági ábránd és tündéri áradatban kábult vagyok. Félek, hogy tartós mámorom miatt téged is Zsuzsinak talállak nevezni, mire nézve isten veled.
Pest, 1865.
Megmondtam úgy-e, hogy nem egykönnyen szabadulsz te Mexikóból. Igazam van. Régi nótát fuvok, mely ezer év előtt is uj volt, ma is az. Dejsz’ öcsém, nem egyhamar és könnyen hagyjuk mi el azt a helyet, a hova letelepedtünk. – Keleties erény-maradvány. Egyébiránt, ha a sors úgy akarja, hogy idegen országban imádd az ősi hon szent nevét: ám legyen. Oltalmazzon isten. Szeress minket a távolban is oly melegen, mint mi tégedet otthon szeretünk.
E levelet aligha későn nem kapod, mert főpostaexpeditorom – a repülő pudli – veszélyes beteg. Egy buldogestélyen hütötte meg magát a szegény pára, és jelenleg előagyizom szédelgési rohamárban fekszik. Miután róla mind a fel- mind az alfacultás lemondott: azon ó-budai csodadoktor által gyógyíttatom, kinek oly hatalmas piócái vannak, hogy az ember fiából még a régi adósságot is kiszivják.
Levélkésedelmi kilátásom miatt nincs más választásom, mint az, hogy a nálunk megalakult rendszervariatioról röviden értesítselek. A hozzátok hamarább érkező külföldi lapokból bővebben és szabadabb eszmék után fogsz tudósíttatni.
Hogy a veszett fejszének nyele megmaradjon, tehát repülő pudlim helyetteséül ezennel azon vén sólymot surrogálom, a ki a hét éves burkus-háboruban már mint kétkulacsos spion szerepelt. Ha választ akarsz általa küldeni, vigyázz, nehogy Budapest helyett Grönlandba vigye a levelet, mint hajdan a Bach sógor emberei. E jó madár nagyon részeges. Gödénytokányra főleg kiválólag szereti a madérát. Azért hát délelőtt indítsd utnak.
Reformjainknak még csak kulcsát birjuk. A fölnyítandó frigyláda tartalma isten kezében van.
Apostoli oszlásról azonban már most is tudósíthatlak. A paraplis osztály legközelebb gyérülni fog. Ideje. Mindenki a maga helyén.
A sors kereke hol erre, hol arra forog; és így megeshetik, hogy a nálunk négy éviglen kintornált vércsefaj hozzátok is elvándorolhat. Meg lehet őket ismerni e világpolgárias hátiratról: ubi bene, ibi patria. Kedvenc eledelük a besózott paragrafus. Ezt a csemegét nagyon szeretik.
Engem a napokban egyszerre fátum is ért, szerencse is. A szerencse úgy mutogatta fogafehérét, hogy egy szép reggelen Törökországba hivattam meg financminiszterül. Ismerve a csibukkos collegák azon művészi talentomát, miszerint se ki nem mondható, se ki nem fizethető államadósságuk által földi arithmetikánkat végkép tönkre tevék, tehát én a general-quittet kötöttem hivatalomhoz. Megbuktam, mert ők továbbra is a kontó-rendszer szárnyai alatt akarnak szunyadozni. Éljenek a nemes versenytársak!
Börzei befolyásomra tőzséri örömmel irhatom neked, hogy papirjaim jelenleg emelkedőfélben vannak. A rongyjavadalmak jelenlegi fatális időszakában e szerencsét azon financ-csinynek köszönhetem, hogy az összefüggött statuspapirokat sárkány alakban jártatom a magasban. Olcsó és biztos emelkedés.
Isten veled.
U. i. A közelebb föl és lebukdosott Thuller háznál tizenegy milliót vesztettem részvényben. Jól tudhatod, hisz akkor, midőn ez összeget három évig hordottam a bankár pincéibe: együtt spekuláltunk. Hallom, hogy huszonöt garassal akarnak kielégíteni. Jó hogy el nem fogadtam. In solidum levén velem mint üzlettárs lekötelezve, a summa felét te tartozol fizetni. A pénz nemén ne aggódjál, fölveszem én a magam rátáját aranyban is.