Október első napjáig még egy pár hétnek kellett lefolyni. Ki követelhette egy szerelmes ifjútól, a kire a megpróbáltatás órái vártak, hogy nyugton, tétlen maradjon s mindent az örök végzet vak határozatára hagyjon?

És mégsem tehetett mást. Hogy vállalja magára a rettentő felelősséget, hogy túlbuzgalmában imádottjának kész terveit megzavarja, vagy épen legjobb szándéka mellett is, úgy vegyüljön közbe, hogy az eredményt is meghiúsítsa?

Mást nem tehetett, mint levélben írta meg lelkének nyugtalanságát, szerelmének végtelenségét. A postai közlekedés utja nyitva állott előtte. Levelét csak a vasút 77-ik számú pályaőréhez kellett czímeznie. A többit Örzse ifjasszonyom ügyességére, hűségére és a jó szerencsére bízta.

A válasz, nem hamar ugyan, de mégis megjött. A kis lány minden betűje menny és üdvösség. Mindig a régi, állhatatos, változatlan és elhatározott. Csak a jövő boldogságáról beszél, ama másik sötét esély, a halál még csak czélzáskép sincs említve.

Rögtön, még ez éjjel, egész ívre terjedő feleletben köszönte meg a nyert vígasztalást és oly boldog volt a gondolatban, hogy sorai másnap délre már ott lesznek a réthfalvi kastély kertjének közelében s a pályaőr felesége lesni fogja az alkalmas pillanatot, melyben a tiltott árút a czímzettnek kezébe csempészhesse.

De mikor reggel lovas legénye meghozá az éjjel érkezett postát s az ifjú minden érdeklődés nélkül nyúl a hírlapok csomagához, egyszerre egy levelet is pillant meg, a mely a Réthfalvához legközelebb eső vasúti állomás jegyét hordta homlokán.

A legrosszabbat sejtve töré fel a borítékot: de mindjárt vígasztalást és felbátorítást igérő jel mutatkozott. Oh jól ismert vonások az ő angyalkájának kezétől!

És mégis retteg. Mit fog hallani? Remélhet, vagy kétségbe kell esnie? Mert ha a kis lány tegnap írt és alig tizenkét órának lefolyta után újra tollhoz nyult: akkor oly valaminek kellett közbe jőni, a mit veszély nélkül el nem hallgathatott.

Különben pedig fődolog volt, hogy írt. A ki ír, a kinek közlendői vannak, annak szerelme el nem hamvadhatott.

Ime a levél:

«Kedves Gábor!

Ma szept. 28-ik napját írjuk s hírt vettünk Hevesből, hogy Nagygáthy gróf még ma estére megérkezik. Másnap megy Cecilie néni látogatására. Az utolsó napot Vékonyi bárónál tölti és okt. első napján kocsin és vasúton érkezve, itt lesz az egész násznép. Minden vendég csak Gedeon bátyám részéről hivatott meg. A mi rokonaink és ismerőseink közül mamám senkit sem vár.

Jelen van a veszedelem, de engem e siettetés nem lep meg készületlenül. A minek a jövő hónap utolsó éjjelén meg kell történnie, el nem maradhat. Szerelmem és a vész jelenléte lelkemnek oly csodálatos erőt kölcsönöz, minőt még eddig magamban nem érzettem.

El fogok tűnni. Könnyen, kényelmesen, fáradság és veszély nélkül és odamegyek, a hol senkinek eszébe sem juthat engem keresni.

Egyedül csak öntől, az én szeretett Gáboromtól félek. Oh, ha nem bíznék egy leányka akaratának szilárdságában és segítségemre sietvén, egész építményemet lerombolná!

Azért elkerülhetetlenül szükséges, hogy az én Gáborom ezen napokat a világ szeme előtt töltse. Ne maradjon otthon, menjen inkább látogatóba Cecilie nénihez nehány napra. Legyen vidám, jókedvű, mulasson gond nélkül és élvezze az ottani társaság örömeit.

Nem fog elidegenedni a leánytól, a kinek bátorsága volt a végső veszély elől ily szörnyű zajt ütő kalandokba bocsátkozni? A legközelebbi hír rólam nem hamar, de a legbiztosabb helyről fog érkezni. Örökre híve

Lenke.»

A fiatal ember egymásután háromszor-négyszer átolvasá e sorokat. Még a betűk alakjából is valamely elrejtett titkot akart kimagyarázni.

Egy félénk gyermek el fogja szülői házát titkon hagyni! És ő, a férfi, tétlenül vesztegeljen!

Van még napjainkban leányi szív, mely ily áldozatra kész legyen?

– Engem mulatni küld. Szükségesnek tartja, hogy a világ szeme előtt éljek. Tehát tudja, hogy a segédkéz nyujtásában a gyanu legelső sorban is rám háramlik. Él az isten! az én kis Lenkém a legvilágosabb alibit akarja számomra megszerezni.

És ha csakugyan azt hinné is a világ, hogy a réthfalvi menyasszonyt Gábor gróf szöktette meg: mi következik belőle? Mert ez a Nagygáthy olyan fajta gróf, hogy feléje sem tekintene Gelenczének. Amolyan okos vőlegény, a ki az előle megszökött menyasszonyt nem fogja üldözőbe venni. Szépen ott hagyja, a hova ment. Az anyja előtt pedig vállát vonogatva, udvariasan bocsánatot kér, beszél holmi sajnos félreértésekről s aztán odébb állít egy házzal.

Sőt ismerve a társadalmat, a művelt körök fogalmait, senkinek eszébe sem juthat az eltünt kisasszonyt épen a vetélytársnak házában keresni.

Az már megtörtént, hogy a leányka a rá erőszakolt vőlegény elől megszökött. Rendesen jelen volt a megszöktető is. De hogy a magas, vagy csak a művelt középrendből származó leány egy fiatal, nőtlen ember oltalma alá kerüljön és ott maradjon, míg szülőinek beleegyezését megnyerheti vagy nagykorúságát eléri: ilyet még senki sem hallott: mert ez erkölcsi és társadalmi lehetetlenség. És a ki mégis megtenné, nem érdemes arra, hogy beszéljünk róla, vagy épen megírjuk szomorú történetét.

Tehát úgy tekintsük e megszökést, mint bevégzett tényt, mely ellen nincs gyógyszer, nincs felebbezés?

Valóban a világ nagyon hajlandó lesz így itélni. A megszökött leánynak jó hírét csak az adhatja vissza, a kiért megszökött. Más bármely helyről érkezett amnesztia érvénytelen.

Lenke kisasszonynak ezt tudnia kellett. Tudja minden leány, ha nem is tanítják arra. Ám de azt is tudta, kiben bízhatik föltétlenül!

Igen! de az édes anyja? Oh, az anyai szívvel nem lehet megalkudni. Az megkeményedhetik, elvakultságában önző, kegyetlen, igazságtalan is lehet, de meg nem hal soha. Az anya a rettentő hír hallatára fölébredve, legelőször is veszedelmekre fog gondolni. A Bodrog folyó nincs messze, aztán rablók és gyilkosok is vannak a világon. Tehát nyomokat és vérfoltokat fog keresni mindenütt.

De ne verjük félre a harangot, míg semmi sem történt. A réthfalvi kastélyban nagyban és aggodalom nélkül folynak a készületek a lakodalomra. A leányka megnyugodtnak látszik, tehát elfogadta már édes anyjának bölcs tanácsait.

Eddigelé csak egy kis leány leveléből olvastuk, hogy végzetes lépés fog bekövetkezni és az egész világon csak egy ember van, a ki ezen igéretnek teljesedését reszkető szívvel várja.

A déli órák multával Gábor gróf híven követve imádott úrnője titkos utasítását befogatott és áthajtatott Cseklész grófné kastélyába.

A grófnénak mindent megfigyelő rendőrsége volt otthon. Mikor jelentést vett, hogy Szabolcsy gróf a kastélyba érkezett, már azt is megtudta, hogy vendégének kocsiján egy utazó bőröndöt is láttak.

Rögtön parancsot adott, hogy szobát nyissanak az első emeleten. Maga lement a földszinti elfogadó terembe és szokott hangzatos modorával üdvözlé az érkezőt.

– Ah, végre megértem a napot, melyben az én legközelebbi szomszédommal is meg lehetek elégedve. Köszönöm, hogy olyan podgyászszal jött, mint az angol lord, feleséggel, öt leánynyal, három gouvernante-tal, hat komornával és egy egész ezred cselédséggel. Tessék ezt a szép svájczi hotelt elfoglalni az egész saison tartamára. Mindjárt meg is kapja jutalmát. Megengedem, hogy karját ajánlja a gyönyörű fiatal vendéglősnének s vezesse le a kertbe a társaság közé.

A kert nem messze volt, csak ki kellett lépni a verandára s onnan nehány lépcsővel alább a virágszőnyegek s poronddal behintett puha utak.

Hanem a fiatal ember nagyon szószerinti értelemben vette a grófné parancsát. Megbocsáthatlan ügyetlenséggel a legrövidebb utat választá a társaság felkeresésére.

– Oh, nem így alkudtunk, – szólt a grófné, a midőn a park kanyargóin a legelső válasz-útra értek. – Térjünk balra; ez a legnagyobb kerülő egész kertemben. Mert sok beszélni valóm van. Anyai oktatásokat akarok adni és föltétlen engedelmességet követelek. Mi van ma?

– Hétfő.

– Azt tudom, a szakács menujéből. Hányadik napja a hónapnak?

– Szeptember 29-ke.

– Helyes. Tudja-e, hogy szerdán, október 1-én országos menyegző lesz Réthfalván?

– Az egész vidék beszéli.

– És ön mit mond rá? Remélem, férfias lemondással tűri sorsát?

– Férfias megnyugvással, grófné.

– Nem értem az ilyen túlfinom megkülönböztetést. Rendesen rejtélyes kétértelműség lappang alatta. De nem feszegetem tovább, mert azzal, hogy idejött ön, már megkaptam a kielégítő választ. A ki mulatni akar, bebizonyította, hogy képes feledni. Roppant bölcsen teszi, mert a hűtlen leány megbüntetése, a mióta a világ áll, csak egyetlen egy igazi, valódi és gyakorlati boszú létezik.

– És az volna?

– Először: kinevetni a szív bohó tévedéseit. Másodszor: rögtön, még melegében szétnézni, keresni és megtalálni a teljes kárpótlást.

– Megkisérlem.

– Éljent kiáltok e határozatra. Mert higyje el nekem, a híres lélektani tudós, a ki a szerelmet feltalálta, megmagyarázta s minden titkát bonczkés alá vette, épen a leglényegesebb föltétel meghatározásában követte el a legoktalanabb hibát.

– A legoktalanabb hibát?

– Abban bukott meg, okoskodásában, hogy ráfogta a férfira, mintha nem lehetne rögtön vagy később egy más nőt ép oly forróan szeretnie, mint azt a legelsőt, a kit véletlenül kiszemelt magának! Ime az én uram és férjem, Cseklész gróf, már praktikusabb világbölcs. Ő azt szokta mondani: Minden nő ceteris paribus, egyenértékű. A mit az egyik megad, a másik meg nem tagadja. Ergo: (még mindig Cseklész úr velős mondatait idézem) micsoda eszeveszettség, a világon hatszáz millió nő közül egyre ráfogni, hogy többet ér, mint a többi összesen? és ha ezt az egyet elvesztettük, a többire sem szemünk, sem szívünk, sem vágyunk?

– Valóban grófné, ez épen nekünk, csalódott férfiaknak való vígasztaló filozófia.

– A tudomány alapos és megczáfolhatlan: csak a tanítványok gyöngék hozzá. Azonban én egészen másról akartam beszélni. Hallotta már valakitől, hogy ma ebédre Nagygáthy grófot is várom?

– Ah? itt van már a vidéken az én legújabb barátom?

– Tegnap érkezett Kis-Gáthra egész csapat czimborával. Megtartották, az este, az ifjúság és szabadság elvesztésének halotti torát. Roppant dáridót csaptak, én pedig büszke vagyok rá, hogy segítségem nélkül még pezsgőt sem ihattak volna.

– Elfeledtek hozatni?

– Azt már nem tették. Ilyen hibába nem szoktak esni. Hanem mikor a palaczkokat be akarták hűteni s a jégvermet felnyitották, mit találtak? Csupa poshadt vizet, fürdőt vagy lóúsztatót. Akkor aztán hozzám küldtek s én adtam is nekik egy fél szekér jeget kölcsön, azon kikötéssel, hogy jövő évi deczember vagy január havában kamatostul visszatérítsék.

– Súlyos föltétel! Mi lesz a világból, ha már a grófnék is uzsoráskodnak!

– A tanulság ebből az, hogy az én Gábor grófom mai napon igen correct módra viseli magát és nem keres ürügyet összezörrenésre.

– Ebben bizonyos lehet, grófné.

– Nem félhetek, hogy házamnál párbajra hivás keletkezhetik?

– Részemről nem adok rá okot.

– Akkor nyugton vagyok, mert az én vitézlő Gida öcsém nem krakéler. Olyan piczi, hogy Tom Pouce tábornokkal sem mérkőzhetik. Egyszer már közel volt hozzá, hogy verekedjék, de ellenfele azt mondá; gróf! ön oly subtilis czéltábla, hogy golyó helyett serétlövést választok.

– Ez a grófné élcze.

– A mi pedig az én kedves Lenke húgocskámat illeti: a minő hű képet csinált hozzá, a midőn bizonyos levélkét a kezébe csempésztem, nem hittem volna, hogy szív dolgában ily változandó lehessen. De mit akar ön? 70,000 hold Heves feketeségében, borzasztó hatalom! Ki állhat ellen vértezetlen kebellel az armstrong-ágyúnak? Egyébaránt régi tapasztalás, hogy a nő, a ki szerelmében a holdak ezreit veszi számításba, maholnap a férjét sem tekinti másnak, mint a birtokra betáblázott adósságnak.

Nehéz volt itt a fiatal embernek valamit közbeszólni. Szerencséjére a grófné ezt soha sem várta. Elég boldog volt, ha bátran és szabadon beszélhetett a levegőbe.

– Majd megválik, – folytatá, – minő próféta voltam. Úgyis az igazi boldog házasság oly ritka e világban. Valóságos kivétel. Hála Istennek, én e kivételek közé tartozom. Hallott ön engem Cseklész gróffal összepörölni?

– Soha! grófné. Még mindig Kassán mulat ő méltósága?

– Isten őrizz. Ilyenkor szeptember végén Monaco bájait szokta élvezni. És hogy bebizonyítsa hozzám való határtalan szerelmét, azt írta nekem: kedvesem! a hányszor felteszek a carreau dámára ötszáz frankot, mindig rád gondolok és vesztek!

– Ez a bizonyíték?

– Természetesen. Mert írva van, hogy a ki szerencsétlen a kártyában, boldog a szerelemben!

– Valóban igaz.

Ily csevegések között találták meg a társaságot, mely a kertnek egyik gyepes tisztásán oly szenvedélylyel dobálá az abroncsot, mintha e gyermekjáték mulattatná őket. Pedig csak alkalom ez, melyben az urak és hölgyek mintegy mellékes észrevétel gyanánt, a legszabadabb modorban mindent elmondhatnak, a mi szívükön fekszik. A szó az abroncsra vonatkozik, a gondolat a keletkező titkokra. A ki ezt nem tudja, bámulja, mint mulattatja az ily haszontalanság még a legjobb társaságot is.

Az ebéd idejének közelegtekor megjött szerencsésen Nagygáthy gróf is. Máskor nagy esemény, nagy megtiszteltetés volt ez; ma a bizonyos menyegzőt megelőző napokban igen közönyös jelenség. Egygyel több a társaságban, más semmi: mert mi hasznát vehetnék itt annak a férfinak, a ki mindenkitől elpártolt s már kimondá, kit választott?

Gedeon gróf udvariasan üdvözlé a ház úrnőjét és az egész társaságot, aztán feltünő hévvel ragadá meg Gábor gróf kezét. Majdnem úgy ütött ki e tüntetés, mintha ezen embernek köszönné boldogságát. A mennyiben 9000 hold megszerzése e nevet megérdemli.

Mindjárt melléje állott és oly hangon, mint a kinek titka nincs, mondá:

– Barátom, készülj. Holnapután reggel tíz órakor viszlek Réthfalvára.

– Engem?

– Téged; két okból.

– Értem: primo, secundo.

– Úgy van. Primo: mert barátom vagy és boldogságomat szemlélned kell. A báróné egészen rám bízta, kiket hívjak meg.

– Bocsáss meg, barátom…

– Egy szót sem, míg mindent nem hallottál. Secundo: Réthfalva souverain hatalma előtt előterjesztettem a meghívottak névsorát. Mikor neved előfordult, mennyből alászállott menyasszonyom, irántami szívességből pártolta indítványomat. A báróné nyájas igent billentett; a meghivót pedig aláírta. Itt van, olvasd.

– Csakugyan?

– Holnap Réthfalván ebédelek, de az éjt Kis-Gáthon töltöm. Szerdán tejbevajba fürösztött öt lovammal, épen mikor tizet ver az óra, rohanok Réthfalvára a rám váró kész üdvösségre. Magam hajtok; te mellettem ülsz. Tizenkét órától kettőig gyűl a vendégsereg. Násznagyok, vőfélyek, nyoszolyó lányok és (ezt már halkabban mondá) a dolognak ostoba részletei, a kik csak arra valók, hogy egyék meg az ebédet s vigye őket az ördög mentől előbb a pokolba! Rendeld oda saját fogatodat is; mert ebéd után olyan goromba ficzkó leszek, hogy feleségemen kívül, senki számára nincs szemem. Adieu? Vágtat az öt sárga csikó s meg sem áll Beregszászig, a hol vasútra ülünk.

Most már egyszerűen csak a fülébe súgott valamit barátjának, oly ragyogó arczczal, mintha mondaná: a többit pedig bizd rám.

Ez volt a programm a Réthfalván készülő menyegzőre.

Gábor gróf hallgatott és gondolá:

– Dicsőségesen csinálódik az én alibi-m! A primást, az esztergomit úgy, mint a melyik a Hungáriában muzsikál, előbb vehetik gyanuba, mint engemet!