1860–.

Rajz egy életről, a mely még a delet se érte el! Mintha egy jelenetes képet akarnék bemutatni, a melynek a fele el van takarva és azt kérdeném: jól van-e megpingálva?

Hát tudhatom én még most, mekkora iró lesz Rákosi Viktorból?

Más a lirikus poeta, az már harmincz éves korában bevégezte; a mit tudott, kiadta, poétai alakja kész, csak a magánélete további részét borítja homály, még rajta lévén a Párkák guzsalyán; de az elbeszélő iró csak az ötvenedik évvel éri el ereje teljességét, vagy még később. A cseresznye és a rózsa tavaszszal terem, de a maradandóbb gyümölcsöket, az almát, körtét és a szőlőt az ősz hozza.

Rákosi Viktor azonban még csak negyvenöt éves (1860-ban született Ukk zalamegyei faluban), főművét még eddig bizonyosan nem irta meg; de ha egyszer megirja, élvezet lesz elolvasni. Hirneves bátyja Rákosi Jenő korán behozta hirlapirónak. Már 18 éves korában szántja fürge tollával a «kutyanyelveket» a Pesti Hirlap-nál. Ir reportot, ujdonságot s egyéb apróságokat, bele dobván zsöngéit a névtelenség irdatlan mélységeibe.

Majd a Budapesti Hirlap alapításánál vesz részt társaival, s itt, a Sipulusz álnévvel, napról-napra népszerűbb tárczairó. Elevenségtől pezsgő, játszi ötletekkel, bohókás elmésségekkel gazdagon tarkított előadási módja, leleménye, fordulatossága megnyeri rohammal az olvasó közönséget, úgy hogy a 80-as évek közepén Sipulusz már országos hírű iró, kit a burleszk humor mesteréhez, az amerikai Mark Twainhoz hasonlítanak (pedig talán jobb is nálánál).

Siker a talentum termékenyítő harmata. Sipulusz hosszabb lélekzetü, komolyabb irányu művek irásához kap kedvet, kitörnek belőle, mint az izlandi források a napfénytől, termékeny tollával, felváltva két ember hírnevét táplálván, a kik közül az egyik segíti a másikat és viszont. Nem ritka jelenség nálunk. Tallérossy Zebulon leveleit sokan csak azért olvasták, mert Jókai irja, viszont Jókai egyéb műveit sokan olvasták azért, mert egyszersmind a Tallérossy Zebulon irója is ő. Az, aki a jövőnek akar irni, álljon jó barátságban a jelennel. De különben is a magyar közönségnek nem elég egy bögrében főzni. Az egyik része csak a napi sajtóban veszi be a szépirodalmat; ha már föltette okuláréját, hát elolvassa a tárczát is. Egy másik része csak az élczlapot futja át. Egy harmadik rész (a leglustább) csak hallgatva, kényelmes zsölléjében a szinházban élvezi a megkomponált történeteket.

Rákosi Viktor egyikét se kicsinyli ez eszközöknek; irja vidám Sipulusz-tárczáit a napi lapban, jóizű ötleteit elcsattantja az általa alapított Kakas Márton élczlapban, vagy elrakja bohózataiba, melyeket többnyire mások társaságában ir a szinpadok számára, s a mint úgy pezsgőzteti szellemileg a jelen, sőt jobban mondva csak a pillanat közönségét három helyen is, ráér a jövőnek is dolgozni. 1888 óta majd minden évben megjelenik egy-egy érdekes regénye, vagy novella-gyűjteménye. A Bujtogatók után Egy falusi Hamlet következett. Majd jönnek szakadatlan sorban a Korhadt fakeresztek, az Elnémult harangok stb.

Sokat dolgozik; játszva, könnyen termel, mint a hogy az eperfa könnyen hozza a maga leveleit és bogyóit, csakhogy a leveleiből selyemszövet lesz, a bogyóiból pedig nyalánkság. Vonzón, szinesen tud elbeszélni, eredeti nyomokon jár, ez pedig nem kis dolog, sehol se unalmas és épen nem nagyképű.

A mi azonban életrajzát illeti – arról talán korai beszélni. Különben a mozgalmas, gazdag irói életrajzoknak, melyeket a censorok, mæcenások, Károly-kaszárnyák, Kufsteinok és egyéb viszontagságok élénken tarkítottak, hajdanta, úgy látszik, hála Istennek, már végök van.

A mostani irókkal már alig történik egyéb, csak az, hogy irnak. Rákosi Viktor most is ott ül és ir annál a szerkesztőségi asztalnál, a melyhez szerkesztője egy negyedszázad előtt ültette. Ott nőtt meg hírneves irónak, s a papirra vetett betűbarázdákon át jutott el a Házba, melynek egyik elmés közbeszólója.

Mikszáth Kálmán.

ELNÉMULT HARANGOK

Első kiadása megjelent 1903-ban.