Péter népfölkelő fent szolgál messze az oroszok országában, valahol a Sztochod mocsarai között, sokat kell utazni onnan, amig hazaér az ember, mint Péter is, aki most kétheti szabadságot kapott. Nem sok, de hát nem adnak többet, még jó szerencse, hogy nyolc napot külön adnak az utra, mert ha még az is benne volna a két hétben, alig maradna belőle itthonra csak valamennyicske is. De nyolc nap nem is kell egészen odavissza az utra, különösen ha a vasutak járáskelésben már kiismeri magát az ember, igy a nyolc napból is marad kettő spórungnak és a két hétből ilyenformán tizenhat nap válik. Ez is haszon, mert minden perc haszon, amit itthon lehet tölteni.
Péter szét is néz a maga kis gazdaságában, a földecske körül, elszórakozik a kiscsaláddal, miegymás. Azután két birkát, amik a tanyaház háta mögött nevekedtek az eperfák alatt, behajt a városba. El is adja, mert most kelendő a birkahus is nagyon, nem találja már a kényes izlés olyan faggyuszagunak, mint ezelőtt. Voltaképpen nem is faggyuszagu az, csakhogy a városon a gazdasszonyok nem igen tudnak vele bánni, nem tudják, hogy melyik faggyuja való az ételbe és melyik való gyertyának.
A bürgék hát eladatván. Péter fölkeresi a régi megszokott kisvendéglőjét, hogy majd eszik benne egy kis paprikás hust, meg iszik rá egy pohár bort. Péter azonban már régen kint van a táborban, nem ismerős az itthoni világi forgalommal; nem tudja, hogy éppen ma hus nélkül való nap van és igy a kisvendéglőben, ahol az étkek rendje egyedül a paprikás hus szokott lenni, ma nem főztek, hideg a konyhában a tüzhely, ami onnan is látható, hogy rajta ül a macska. Mert a macska mindjárt fölmegy a tüzhelyre, ha hideg, gondolván, hogy máskor ezt ugy sem teheti, mert megégetné rajta a talpát.
Igy Péter csak azon a kenyéren marad, amit a tarisznyában hozott, arra a bor sem csuszik, de nem baj, ha nem csuszik, mert ugyis drága nagyon, ennél már a harctéren csakugyan olcsóbban mérik. Szerencsére azonban jönnek oda más, öregebb tanyaiak is, akik már tudják, hogy mikor van hus nélkül való nap a városon, azok hoztak a tarisznyába hust meg szalonnát és fölismervén Pétert, kinálják a katonát. No hát, igy már jól van.
Azután beszélgetnek és kérdezik Pétert, hogy odafönt van-e hus nélkül való nap. Mondja Péter, hogy valamikor volt, ha a zárótüzben nem tudták a szakácsok a gödörbe juttatni az ételt, de mostanában nincsen. No, akkor mindjárt azt kérdezik, hogy milyen az a zárótüz, meg ha zárótüz van, van-e nyitott tüz is, mert az emberek azt képzelik, hogy az a tüz is olyan, mint a lakat, hogy be is lehet zárni, meg ki is lehet nyitni. Péter, mint afféle kevésbeszédü ember, vontatottan magyaráz, mondván, hogy:
– Hát az egyik emilyen, a másik amolyan.
Azután akkor azt kérdezik, hogy milyen az a gödör. Hogy igaz-e, hogy a muszkák országából egészen a törökök országáig egy vonalban van, mint a lénia. Akkor Péter elmondja, hogy az sem ugy van egészen, mert az görbén mén, aztán annyi van, hogy ugy van kiirva a sarkukra a neve, mint a városban az utcáké.
Ejnye, hejnye – csóválja a fejét egy hitetlen.
– De pedig az ugy van – mondja a másik öreg – mert ezt már más katona is mondta.
– Aztán olyan görbe – mondja Péter – mint töszöm azt, az ujjam högye, mög az ujjam völgye. Aztán ha az ujjam högyire esik a sraknel, aztán ott van három embör, hát akkor legföljebb annak a három embörnek esik baja. De aki másik három embör az ujjam völgyibe van, annak nem esik baja.
– Né! mondják az öregek – hát milyen ez a mostani kitalálás. A mi időnkbe, amikor odalent voltunk, hire se volt ennek.
– Hát – mondja Péter – mindig uj ki-kitanulások vannak. Hanem aki gazdáé az a föld, az ugyan nem tudom, hogy a háboru után mit csinál vele. Mert ugy mög van csinálva az a gödör, hogy azt ugyan szét nem hordja, ha csak bele nem ágyuzik.
Egy öreg kiváncsi kérdezi:
– Azután azt mondják, hogy van olyan is ott a gödörbe, olyan masina, akit ugy hivnak, hogy fémszóró.
– Van – mondja Péter büszkén, de olyan büszkén, mint amikor a gazda a terített asztalnál a vendégeinek mondja, hogy: Van itt mindön. – Van – ismétli Péter –, van olyan is.
– Aztán milyen löhet az?
Ugylátszik, hogy Péter nem igen lehetett még fémszóró közelében vagy legalább is, hogy a titkaival nem teljesen ismerős. Azt mondja:
– Hát az olyan, hogy az nagyon furfangos. Az olyan, hogy aki nem tud hozzá, az semmit se tud hozzá. Hanem aki tud hozzá, az csak fölizéli, aztán akkor izél.
Egy öreg ember elgondolkozva mondja:
– Csakugyan ilyesvalamiféle löhet. Mert a multkor is egy katona éppen akkorátosan ilyennek mondta, mint a Pétör…