A vendéglő ajtaján bejön egy idősebb katona, itthonszolgáló iparos, alighanem patkolókovács, mert azonnal mondja neki egy ember, kapdosván a nyaka körül a legyek után:
– Nem hiába, hogy a kovácsokat itthonhagyták, de ugy nézöm, hogy már még a legyek lába is mög van patkolva.
A kovács után nagy szál muszka huzódik be az ajtón. Izmos, csontos ember, az állán kinőtt a kecskeszakáll. A feje nagy, szinte szögletes, a szeme kicsi, a nagy, erős ember minden mozdulata gyámoltalan, látszik rajta, hogy érzi, hogy fogoly. A gazdája pedig jó szívvel kinálja, mutatván kézzel is:
– Ülj le.
A fogoly int s azt mondja:
– Ne treba.
Hogy nem szabad.
De a kovács csak lenyomja a székre:
– Ülj már le, hiszen eleget álltunk eddig.
– Ejnye – mondja neki egy ember –, de nagy barátságban vagy a muszkáddal?
– Nem barátság ez. Ellenségök vagyunk. Én magyar katona, ez muszka katona. De ez jó embör. Ez olyan munkás, hogy párja nincsen. Ha ezt kiküldöm a vasutra vasért, aztán azt mondom neki: friskó, olyan hamar hazagyün a vassal, hogy más embör kocsin se gyünne olyan hirtelen haza. Ugy-e – szól hozzá –, te friskó embör vagy?
A fogoly egy kicsit mosolyog s ráhagyja:
– Friskó.
Mások mondják:
– Ez akkor ritka muszka. Mert biz az valamennyi lassan jár, mint az uraság ökre.
– Nem is muszka ez –, mondja a kovács. – Csak ugy kötéllel fogta a muszka katonának. Nem orosz ez, hanem tatár.
A fogoly felemeli a fejét, végigtekint az embereken, azután nézi a szines képeket a falon, az aradi tizenhármat, a negyvennyolcas Talpra magyart. Arra egy falu van rajzolva, azt nézi. Talán otthon a Krimben is ilyen vályogfalkeritéses falvaik vannak. Nyedgin kaukázusi történeteiben az ottvaló falvak egészen ugy vannak rajzolva, mintha magyar faluk volnának. Petőfi kék köpenyegén, Damjanich vérpiros atilláján akad meg a szeme. A gólyafészkeken, a jegenyefákon. Kis padok a házak előtt, a padlásablakon kidugva két cső véres kukorica. Mit gondolhat ilyenkor a szótalan tatár? A kezefejét végighuzza a homlokán.
A kovács egy kis pohár bort kér.
– Hát mért nem kettőt parancsolsz ki? A cimborának is.
A kovács legyint.
– Nem iszik ez. Török ennek a vallása. Tilos ennek a bor.
– Ajhaj, mese az – mondja egy öreg, egykori novibazári katona –, mikor mink lent voltunk, mind mögitta a török katona a bort. A rumot mög szódavizzel kezelték.
– Jaj – véli a kovács –, az más. De ez a fogoly nem ilyen. Ez hercegi vérbül származik. A másik muszka azt mondja, hogy ez a tatár otthun knyáz.
A knyáz szóra a fogoly megint felveti a szemét, de nem az emberekre, hanem a fali képekre. Az tetszik neki. A sok tarka szin, a kalpagok, az aranysujtás, a rézveret a kardokon. Ami régi. Tifliszben a vásárokon az emberek most is acélpáncélt hordanak, abban járják a fegyvertáncot, ha kedvük van hozzá.
A kovács odatolja a poharat a tatár elé:
– No. Kóstold mög.
A knyáz határozott kézmozdulattal tolja vissza a poharat az asztalon s keményen, mintha tanitómester volna valamely iskolában, mondja a fogolytartó gazdának:
– Ne treba. Nem szabad.
A kovács erőszakoskodik.
– Igyál hát, csak egy hörpintést. Kóstold meg, knyáz. – A knyáz szóra a tatár megint elmosolyodik és szeliden mondja:
– Ne treba, ne treba.
Egy ember odamegy hozzá s belenyul a zsebbe. A zsebből cigarettákat halász elő. Ritka madár ez is manapság, mint az arasztos szalonna. A tatár nézi, hogy mit akar a magyar? A magyar mondja neki:
– Tessék. No ne. Ne no.
Egyet kivesz a tenyérből.
– Még egyet. Jos jedán –, mondja neki a rác tudományokban bővelkedő férfiu.
Még egyet elvesz, szalutál a tányérsipka alul. Mondja neki a kovács:
– Mondd, hogy köszönöm. Ugy mondd, hogy: kö-szö-nöm.
A tatár a fejével integet, hogy nem mondja. Ne treba. Nem szabad. Hanem állandóan szalutál, mint Andersen meséiben az ólomkatona, aki, mikor fejjel lefelé szorult bele a csatorna kövei közé, ott is következetesen és kitartóan szalutált.
Közben mondja a kovács:
– Dolog van. Gyere tatár. Ma még negyven patkót föl köll verni.
A fogoly megy a gazdája után. Szalutál, mindig szalutál. Ahogy a ház előtt elhaladnak, az ablakokon keresztül belátszik, hogy a tatár katona még a háznak is szalutál. Jól bele van törve a muszka divatba. Azonban hát cigarettát kapott a knyáz s ez sok mindent megmagyaráz.
A dohány nagy ur.