Ha az európai nagyhatalmakról, a multból örökölt külügyi hivatalokkal és nemzeti politikával egyetemben, tekintetünket az Amerikai Egyesült-Államokra fordítjuk, amely 1776-ban tökéletesen elszakadt a nagyhatalmi rendszertől, rendkívül érdekes ellentétet látunk azoknak az erőknek a működésében, amelyek Európának az expanziv imperializmusát előidézték. A mechanikai forradalom Európához hasonlóan Amerikában is, az egész földrészt néhány napi távolságra zsugorította össze. Az Egyesült-Államoknak, a nagyhatalmakhoz hasonlóan, szintén voltak az egész világra kiterjedő pénzügyi és gazdasági érdekei; az indusztrializmus nagy arányokban fejlődött ki és szüksége volt tengerentúli piacokra; a hitnek ugyanazok a válságai, amelyek válságba döntötték az erkölcsi szolidaritást Európában, ismétlődtek az amerikai világban is. Népében élt a hazafias szellem épen úgy, mint bármely másikban. Miért hanyagolta el mégis a fegyverkezést és nem követett hódító politikát? Miért nem igyekezett a csillagokat és sávokat meglobogtatni Mexiko fölött és egy új indiai rendszert megteremteni Kínában e lobogó alatt? Amerika kényszerítette ki, hogy Japán megnyissa a kapuit. Miután ezt megcselekedte, tiltakozás nélkül hagyta, hogy a kelet-ázsiai hatalom európaiasodjék és félelmetessé növekedjék. Ez önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy Machiavelli, a modern külpolitikának az atyja, megforduljon a sírjában. Ha egy európai jellegű nagyhatalom lett volna az Egyesült-Államok helyén, Nagybritanniának véges-végig meg kellett volna erősíteni a kanadai határt, amely ma teljesen védtelen és nagy arzenált kellett volna berendeznie a Szent-Lőrinc folyó vidékén. Közép- és Dél-Amerikának megosztott erejű államai már régen le volnának igázva és az Egyesült-Államok hivatalnoki karának és uralkodó osztályának fegyelmező ellenőrzése alatt állanának. Állandó küzdelem folynék Ausztráliának és Új-Zélandnak elamerikaiasításáért és Amerika is osztályrészt követelne magának a tropikus Afrikából.

Különös véletlen folytán Roosevelt elnök személyében (1901–1908) Amerika is produkált egy, a német császárhoz hasonló nyughatatlan energiájú, nagy cselekedetekre sóvárgó, épen olyan duzzadó és szónokias, a világpolitikára kapható és fegyverkezésre hajlandó egyéniséget, akiben hitünk szerint meg lett volna a hajlandóság, hogy belesodorja az országot tengerentúli kalandokba.

Véleményünk szerint az Egyesült-Államoknak nagy önmérsékletét és tartózkodását másként megmagyarázni nem lehet, csakis az intézményeknek és hagyományoknak alapjukban eltérő voltával. Elsősorban az Egyesült-Államok kormányának nincsen európai rendszerű külügyi hivatala és diplomáciai testülete, nincsenek «szakértői», akik arra hivatottak, hogy megőrizzék az agressziv politikának a hagyományát. Az elnöknek nagy hatalma van ugyan, de ez alá van vetve a szenátus ellenőrzésének, amely viszont felelős az állami törvényhozó testületeknek és a népnek. Az országnak a külpolitikai viszonyai így nyilt és nyilvános ellenőrzés alatt állanak. Ilyen rendszer mellett a titkos szerződések lehetetlenek s az a körülmény, hogy a külhatalmak panaszkodnak az Egyesült-Államokkal való «megállapodásoknak» a bizonytalansága miatt, legjobban mutatja az ügyek kiváló állását. Az Egyesült-Államokban ilyenformán alkotmányszerűleg van lehetetlenné téve az olyanforma külpolitika, amely Európát oly hosszú időn keresztül a háború szegélyén tartotta.

Másodsorban az Egyesült-Államokban sohasem volt olyan szervezet vagy hagyomány, amely, hogy úgy mondjuk, nem asszimilálható hódításokra törekedett volna. Ahol nincs korona, ott korona-gyarmatok sem lehetnek. Az amerikai kontinensen való terjeszkedése közben, az új állam egészen különleges rendszert fejlesztett ki az új területek kezelése tekintetében, amely nagyszerűen volt alkalmazható a lakatlan vidékekre, de teljességgel alkalmatlan volt arra, hogy az idegen népektől lakott országokra szabadon alkalmazzák. Ez a rendszer arra a gondolatra volt alapítva, hogy az Egyesült-Államok államszerkezetében tartósan alárendeltségi állapotban levő népek nem lehetnek. Az asszimilálás rendes menetének első foka az, hogy a szövetségi kormány ellenőrzése alatt territorium alakul, máris jelentékeny önkormányzattal, szavazattal nem bíró delegátust küld a kongresszusba s mikor a terület rendeződik és benépesedik, a teljes államiságnak a rangjára emelkedik. Ez volt a fejlődésnek a menete az Uniónak az összes későbbi államaiban; az utolsó territoriumok, melyek az államiságnak a rangjára emelkedtek, Arizona és Új-Mexikó voltak 1910-ben. Alaszkának jéggel borított és vad területe egyszerűen azért maradt a politikai fejletlenség állapotában, mert nincsen elegendő népessége, hogy államilag szervezkedjék.

Mikor Németországnak és Nagybritanniának a hódításai a Csendes-oceánon azt a veszélyt idézték fel, hogy az Egyesült-Államok hajóhadát megfosztják a szénállomásaitól ezeken a vizeken, az Unio megszállta a Samoa-szigetek (1889) és a Sandwich-szigetek (1898) egy részét. Az Uniónak itt volt először dolga valóban alávetett népességgel. De az angol-indiai tisztviselőkhöz hasonló osztálynak a hiányában, akik a brit közvéleményt befolyásolják, az amerikaiak itt is a területi rendszernek az eljárását követték. A legnagyobb erőfeszítéssel igyekeztek Hawaii nevelési ügyét az amerikai színvonalra emelni, a territoriumok rendszere szerinti törvényhozást szerveztek, úgy hogy ezek a sötétbőrű szigetlakók minden valószínűség szerint arra vannak rendelve, hogy az Egyesült-Államok teljes jogú állampolgárai legyenek. (A kis Samoa-szigetek ügyeit egy amerikai tengerészeti parancsnok intézi.)

1895-ben viszály támadt az Egyesült-Államok és Nagybritannia között Venezuela ügyében s Cleveland elnök szilárdan ragaszkodott a Monroe doktrinához. Ekkor tette Olney a nagyfontosságú kijelentést: «Ma az Egyesült-Államok gyakorlatban szuverén az amerikai kontinensen és akarata törvény azokban az ügyekben, melyekre a beavatkozási jogot fenntartja magának». Ez a megtartott különböző pan-amerikai kongresszusokkal egyetemben egy szövetségen és kölcsönös támogatáson alapuló, teljesen nyilt külpolitikát teremtett egész Amerikában. A döntőbírósági szerződések kiterjednek az egész kontinensre s a jövő az államközi szervezetnek a fokozatos kifejlődésére, az angol nyelvű és spanyol nyelvű pax Americana megvalósulására utal, amelyben az előbbiek az idősebb testvérnek a szerepét töltik be. Valami olyasféle van alakulóban, amit birodalomnak nem nevezhetünk, ami messze túlmegy a brit birodalomnak nagy szövetségén, az alkotórészeknek tökéletes egyenrangúsága tekintetében.

A közös amerikai érdek gondolatának megfelelően az Unio 1898-ban beleavatkozott Cuba ügyeibe, amely éveken keresztül állandó felkelésnek az állapotában volt Spanyolország ellenében. A rövid háború Cuba, Porto-Rico és a Filippini-szigetek meghódításával végződött. Cuba ma önkormányzattal bíró szabad köztársaság. Porto-Riconak és a Filippini szigeteknek különleges kormányuk van ugyan, választáson alapuló alsóházzal és egy felső testülettel, melybe az Unio is küld ki tagokat. Nem valószínű, hogy akár Porto Rico, akár pedig a Filippini szigetek állam legyenek az Egyesült-Államokban. Sokkal valószínűbb, hogy szabad államok lesznek, kölcsönös megértésen alapuló szövetségben úgy az angol nyelvű, mint a latin Amerikával.

Úgy Cuba, mint Porto-Rico örömmel fogadták ügyeikbe az amerikai beavatkozást, de a Filippini-szigeteken nyomban a spanyol háború után erős törekvés nyilatkozott meg a teljes és rögtönös szabadságra és erős ellenállás jelentkezett az amerikai katonai igazgatással szemben. Az Egyesült-Államok politikája itt jutott legközelebb a nagyhatalmak rendszeréhez és eljárását ezen a ponton lehet leginkább kétségesnek tekinteni. Az Egyesült-Államokban nagy rokonszenv nyilatkozott meg a felkelők irányában. Roosevelt, a néhai elnök a következőket írja erről a kérdésről az önéletrajzában (1913.):

«A Filippini-szigeteket illetőleg az volt a nézetem, hogy önkormányzatra kell nevelnünk őket oly gyorsan, mint csak lehet s azután hagynunk kell, hogy szabadon határozzanak a sorsuk felől. Nem láttam célszerűnek meghatározni az időpontot, melynek beteltével megadjuk nekik a függetlenséget, mert nem hittem, hogy előre meg lehessen állapítani az időt, mikor érettek lesznek az önkormányzatra; igéret tétele esetén kötelességemnek éreztem volna annak a megtartását. Hivatalom elfoglalása után néhány hónapra elnyomtuk a Filippini-szigeteken az utolsó fegyveres ellenállást, amely nem volt tisztán sporadikus jellegű. Mihelyt a béke biztosítva volt, minden erőnket a szigeteknek fejlesztésére és a benszülöttek érdekeinek előmozdítására fordítottuk. Mindenütt iskolákat létesítettünk; utakat építettünk; pártatlan igazságszolgáltatásról gondoskodtunk; mindent megtettünk a földmívelés és ipar előmozdítására; állandóan növekvő számban alkalmaztunk benszülötteket a saját ügyeik intézésére és végül törvényhozó testületet létesítettünk… A szigeteket maguknak a filipinóknak az érdekében kormányoztuk és kormányozzuk. Ha megfelelő idő multával a filipinók úgy határoznak, hogy nem akarják ezt a kormányrendszert, biztos vagyok benne, hogy mi kivonulunk a szigetekről; de ha kivonulunk, – ezt szükségesnek látom határozottan kiemelni, – nem fogunk protektorátust tartani, még együttes protektorátust sem a szigetek fölött és semlegességi vagy más egyéb biztosítékot sem adunk és követelünk; röviden, mi teljesen szabadok akarunk lenni mindennemű felelősségtől az ő irányukban».8)

Ezek a nézetek nagyon eltérnek egy brit vagy francia külügyi vagy gyarmatügyi hivatalnoknak a nézeteitől. De nem térnek el nagyon erősen attól a szellemtől, amely létrehozta az önkormányzati gyarmatokat Kanadában, Dél-Afrikában és Ausztráliában és az előtérbe tolta a három ir önkormányzati törvényjavaslatot. Belevág a régi és jellegzetes angol hagyományba, amelyből a függetlenségi nyilatkozat is származott. Vitán kívül félredobja az alárendelt népeknek a gondolatát.

E helyütt nem akarunk a Panama-csatorna megépítését követő politikai komplikációkba belebocsájtkozni, mert azok nem vetnek új világot az amerikai világpolitikának a rendszerére. Panamának a története tisztán amerikai történet. Bizonyos azonban, hogy amint az Uniónak a politikai szerkezete új dolog a világban, úgy tökéletesen újak a határain kívül eső világgal való viszonylatai is.9)