Mesterkélhet az ember amennyit akar, de a természetet nem tudja kényszeríteni arra, hogy megváltoztassa törvényeit. Vagy magának kell dolgoznia; vagy másoknak az ő számára; és az utóbbi munka annyit rabol el mások boldogságából, mint amennyivel sajátját akarja fokozni az átlagon felül.

A pénz csupán általános eszköze annak, hogy az emberek egymás között munkájukat kicseréljék; úgy, hogy a nemzeti vagyon, amennyiben pénzen szerzett, nem egyéb mint csupán azon munka összege, amelyért az emberek egymást jutalmazzák és amelyet a nép közt forgalomban lévő pénz képvisel.

Azon dolognak, mely pénz gyanánt szerepeljen, magának is annyi munkába kellett kerülnie, hogy előállítsák, vagy hogy más ember kezébe juttassák, hogy ez a munka egyenlő legyen azon munkával, amelylyel az árút kellett megszerezni (természeti vagy műtermék útján). Mert, ha könnyebb volna azt az anyagot beszerezni, melyet pénznek neveznek, mint az árút, úgy több pénz özönlene a piaczra, mint amennyi árú eladó és mivel az eladónak több munkát kellene árújába befektetnie, mint a vevőnek, aki könnyebben szerzi meg a pénzt: ezért az árúkészítésbe fektetett munka és vele az ipar általában együtt hanyatlana és eltünne a keresetben való szorgalommal, amelynek pedig következménye a közgazdagság. Ezért nem tekinthetők pénznek a bankjegyek és állami utalványok, bár egyideig azt képviselik: mivel úgyszólván semmiféle munkába sem kerül az előállításuk és értékük pusztán azon a véleményen alapul, hogy az eddig sikerült készpénzzé való beváltás továbbra is sikerülni fog, ennek megfelelőleg értékük, oly esetleges fölfedezésnél, hogy nincs a könnyü és biztos forgalomra elegendő készpénz, hirtelen eltünik és kikerülhetlenné válik a fizetésképtelenség. Igy azoknak a munkája, akik Peru és Uj-Mexikóban arany és ezüstbányákat tárnak fel, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy mily gyakran sikertelen kísérlet az érczerek felkutatására irányult munka, valószinüleg még nagyobb, mint Európában az árúk előállítására felhasznált munka és mint vissza nem fizetett munka magától abbamaradna és ezzel ama országok csakhamar nyomorba sülyednének, ha Európa munkája, épp ezen anyagoktól izgatva, egyidejűleg fokozatosan nem nagyobbodnék, hogy amazoknál a bányászathoz való kedvet a fényűzés nékik felajánlott árúival folytonosan ébrentartsa: úgy, hogy mindig munka munka ellen kerül versenybe.

A politika az okosság oly faja, amely által valaki egy egész szabad népet a saját czéljaira felhasználni tud.

Jaj annak, aki más politikát ismer el, mint olyat, mely a jog törvényeit szentnek tartja. Még csak figyelmeztetésre sem kerülhet e dolog; mert, ha ilyenben uralkodók vagy alattvalók részesülnek már, úgy ez a leghaszontalanabb dolog a világon és részben a leghivatlanabb is.

Észak egy nagy uralkodója – azt mondják – czivilizálta nemzetét. Adta volna Isten, hogy erkölcsöt vitt volna bele; úgy azonban minden, amit tett a politikai jólétre irányult és erkölcsi romlásba vezetett.

Egy ember deszpotizmusa még sokkal elviselhetőbb, mint sokaké.

Az uralkodónak jól kell ismernie legfőbb képviselőként való működését és vallásos érzülettől áthatottnak kell lennie.

Ha majd alattvalók és uralkodók jól fogják ismerni azt, ami a derék jellemre vonatkozik, úgy jó kormány maguknak a jó uralkodóknak elhatározásából fog előállani, mivel az alattvalók annak megfelelők lesznek.

Az univerzális monarchia oly alkotmány, amelyben minden szabadságnak és vele (ami a következménye) minden becsületnek, ízlésnek és tudománynak meg kellene semmisülnie.

Vannak Európában hatalmak, melyek nagyra vannak jámborságukkal és míg a jogtalansággal úgy élnek, mint vízzel, azt akarják, hogy az igazhívőség kiválasztottjainak tartsák őket.

Ami iránt az államnak vallási dolgokban egyedül szabad érdeklődnie, az az, hogy annak tanítóit mire kell rátartania, hogy hasznos polgárai, jó katonái és általában hű alattvalói legyenek. Ha erre mint eszközt az igazhívőség dogmatikus vallástételeinek bevésését választja és ugyanily kegyszereket, úgy emellett nagyon rosszul járhat. Mert e dogmák elfogadása könnyű dolog és a legrosszabb embernek sokkal könnyebb, mint a jó embernek, azzal ellentétben azonban az érzület morális megjavulása hosszú és fáradságos munkába kerül, mivel azonban az embert arra tanították, hogy főleg a dogmák betartásától remélje üdvösségét, úgy nem kell éppen valami nagyon aggódnia, hogy kötelességét (bár óvatosan) megszegje, mivel kezében van a csalhatatlan eszköz arra, hogy az isteni igazságszolgáltatást kikerülje (csak éppen, hogy nem szabad elkésnie) minden titokban való igazhívősége és a kegyszerek esdeklő használata által; ha azonban az egyház tanai közvetlenül a moralitásra vonatkoznának, úgy egész máskép szólna lelkiismeretének ítélete: tudniillik, hogy amennyit elkövetett gonoszságaiból helyre nem hozhat, annyiért a jövendő bíró előtt felelnie kell és ezt a sorsot ki nem kerülheti semmiféle egyházi szer használatával, sem a félelem által kiszorított hittel, sem olyan imával. Melyikfajta vallás mellett biztosabb tehát az állam?

Meg kell engedni, hogy politikusaink olyanoknak veszik az embereket, aminők, nem mint ahogy a világ dolgaiban járatlan pedánsok vagy jóindulatú képzelgők álmodoznak, hogy minőknek kellene lenniök. De ehelyett, hogy aminők, azt kellene mondani: aminővé tettük őket jogtalan kényszer által, áruló, a kormány kezébe adott gonosz tervek által, tettük őket pedig ezzel nyakasokká és lázadásra hajlandókká; ahol aztán persze, ha a gyeplőt kissé elengedik, szomorú következmények mutatkoznak, amelyek ama okosnak vélt államférfiak jóslatát valóra váltják.

A praxis helyett, amivel bizonyos okos államférfiak a filozófussal szemben kérkednek, praktikákat használnak, amennyiben egész igyekezetük csupán arra irányul, hogy az éppen uralkodó erőszak szája íze szerint beszéljenek és hogy privát hasznukat szem elől ne tévesszék, a népet és lehetőleg az egész világot kiszolgáltassák; a valódi jogászok módja szerint (akiknek a jog a mesterségük és nem a törvény alapja), ha a politikába merészkednek. Mivel nem az a foglalkozásuk, hogy maga a törvényhozás felett okoskodjanak, hanem az, hogy a törvény mostani parancsait végrehajtsák, azért számukra mindig az lesz a legjobb alkotmány, amelyik éppen most megvan, mint törvény, és ha azt magasabb helyről megváltoztatják, úgy az a rákövetkező a legjobb; ahol aztán minden a maga gépies rendjén megy. Ez a minden helyzetben való feltalálás ügyessége azonban annyira elvakítja őket, hogy azt hiszik, hogy általában az államszervezet elveiről a jog fogalmai szerint (tehát a priori és nem tapasztalati úton) ítélni tudnak: amennyiben nagyra vannak azzal, hogy ismerik az embereket (ami persze várható is, mivel sokakkal van dolguk), de az emberről és arról, hogy az mivé alakítható, arról nincs helyes fogalmuk.