A tiszta észnek nem egy naturalistája (aki alatt azt értem, aki a metafizika dolgaiban minden tudomány nélkül dönteni mer), azt mondhatná, hogy ő azt, amit a Kritika oly nagy előkészülettel, vagy ha jobban tetszik, terjengős, pedáns pompával ad elő, azt ő józan eszének igazmondó szellemével már régen nemcsak gyanította, hanem tudta és belátta is: «azt ugyanis, hogy mi egész eszünkkel sohase juthatunk túl a tapasztalatok területén.» De mivel, ha észelveit lassankint kikérdezik, be kell vallania, hogy köztük sok olyan van, amelyet nem a tapasztalatból merített, amelyek tehát attól függetlenek és a priori érvényesek, hogyan és minő érvekkel akarja a dogmatikust és saját magát korlátozni, aki ezen fogalmakat és alapelveket minden lehető tapasztalaton túl használja, éppen azért, mert attól függetlenül ismerte fel? És ő maga, a józan ész ezen adeptusa, sem annyira biztos abban, hogy minden önhitt, olcsón szerzett bölcsesége daczára, észrevétlenül nem jut-e a tapasztalat tárgyain túl az agyrémek területére. Rendszerint mélyen bele is van bonyolódva, ámbár népszerű nyelvezetével, miután mindent csupán valószínűségnek, észszerű gyanításnak vagy analógiának tüntet fel, alaptalan igényeinek némi mázt ad.

Az empirista azt állítja, hogy a műveletlen értelem jobb, mint művelt ítélet.

Az úgynevezett józan ész veleszületett tudatlanság.

Van egy kényelmes mód arra, hogy minden belátás nélkül makacskodhassunk, ez pedig a közös emberi belátásra való hivatkozás. Valóban nagy adománya az égnek az ép (vagy mint újabban elnevezték, az egyszerű) emberi ész. De tettel kell bizonyítani, a gondolat és a beszéd megfontoltságával és észszerűségével, de nem azáltal, hogy, ha igazolásunkra semmiféle okos dologgal nem tudunk előhozakodni, ráhivatkozunk, mint valami orákulumra. Ha belátás és tudomány a fogyatékán van, akkor és nem előbb hivatkozni a közös emberi belátásra, ez az újabb idők egyik szubtilis találmánya, amely mellett a legüresebb fecsegő fölveheti a versenyt a legalaposabb fővel és tarthatja is vele. De, amíg a belátásnak egy kis maradéka is megvan, addig őrizkedni fogunk ezen utolsó menedékhez fordulni. És a világosságnál megtekintve ez a fellebbezés nem is egyéb, mint a tömeg ítéletére való hivatkozás; oly taps az, amely miatt a filozófus pirul, de a népszerű elménczkedő olyankor diadalt arat és büszkélkedik. Mégis azt kell gondolnom, hogy Hume-nak épp annyira volt józan esze, mint Beattie-nek és még azonfelül birtokában volt az, ami ennek bizonyosan nem és pedig kritikai ész, amely a józan észt korlátok közt tartja, hogy ne tévedjen el a spekulácziókban, vagy ha pusztán ezekről van szó, ne kívánjon dönteni, mert nem tud számot adni alapelvei felől; mert csakis így marad meg józan észnek. Véső és kalapács egész jól használható a gerenda megmunkálásához, de a rézmetszéshez tű szükséges. Igy a józan ész, épúgy használható, mint a spekulativ, de mindkettő a maga módja szerint: amaz, ha oly ítéletekről van szó, amelyeket közvetlenül a tapasztalatban alkalmaznak, emez pedig ha általában véve puszta fogalmakból kell ítélni, például a metafizikában, ahol az önmagát, gyakran a valósággal ellentétben, úgynevező józan ész semmikép sem ítélhet.

A metafizikának nem engedhető meg az általános emberi ész helyeslésére való hivatkozás; mert e tanú tekintélye csak mende-mondán alapul. Quodcumque ostendis mihi sic, incredulus odi.

Horat.