Az észnek minden munkájában bírálat alá kell vetnie magát és az ebbeli szabadságot semmiféle tilalommal sem csorbíthatja, anélkül, hogy magának ne ártana és ránézve hátrányos gyanúba ne keverednék. Semmisem annyira fontos itt a haszonra való tekintettel, semmisem oly szent, hogy ezen vizsgáló és szemlét tartó átkutatás alól, mely nem ismer semmiféle személyi tekintélyt, kivonhatná magát. Sőt ezen a szabadságon alapul az ész létezése, amelynek nincs diktátori tekintélye, hanem annak a kijelentése sohasem egyéb, mint szabad polgárok beleegyezése, akiknek mindegyike aggályait, sőt vétóját kell, hogy tartózkodás nélkül kifejezhesse.

A filozófiai belátás bővülését akadályozza az, hogy erkölcsi okokhoz, azaz czélokból való magyarázathoz fordulunk ott, ahol még gyanítható, hogy fizikai alapokok szükséges általánosabb törvényekkel kapcsolatban határozzák meg a következményt.

Immateriális alapelvekre való hivatkozás a rest filozófia menedéke, és ezért az ily módon való magyarázat is lehetőség szerint kerülendő, hogy a világ jelenségeinek azon alapjai, amelyek a puszta anyag mozgástörvényein nyugszanak és amelyek egyesegyedül az átérthetők, egész terjedelmükben ismertté váljanak.

Tegyük fel, hogy Isten néha és különös esetekben a természetet törvényeitől eltéríti: akkor sincs halvány fogalmunk sem arról és sohasem remélhetjük, hogy megismerünk egy oly törvényt, amely szerint Isten ily esetben cselekszik. Itt az ész, mintha meg volna bénulva, amennyiben azáltal, ismert törvények szerinti eljárásában feltartóztatott, de újat nem tanult és nem is remélheti, hogy valaha a világon ilyet tanul.

A tudatlanságnak a tudomány látszatát adó közönséges fogás az, hogy a rajongó azt kérdezi: ismeritek a mágneses erő valódi okát, vagy ismeritek az anyagot, amely az elektromos jelenségekben oly csodálatos hatást fejt ki? Azt hiszi, hogy alapos oka van arra, hogy oly dologba, amelyet véleménye szerint a legnagyobb természetbúvár belső mivoltára nézve époly kevéssé ismer, mint ő, lehető hatásaira vonatkozólag is épúgy beleszóljon. De az utóbbi csak oly hatásokat ismer el, amelyeket a kísérlet segélyével mindenkor szemünk elé állíthat, amennyiben a tárgyat teljesen hatalmába keríti, ezzel szemben az előbbi oly hatásokat szed össze, amelyek úgy a megfigyelő, mint a megfigyelt személynél teljesen a képzeletből eredhetnek és így valódi kísérletnek nem is vethetők alá. E helytelenség ellen nem lehet mást tenni, mint belenyugodni abba, hogy az állati mágnesség mágnesez és szervetlenít mindaddig, amíg az annak és a könnyen hívőknek tetszik, de a rendőrség figyelmébe kell ajánlani a dolgot, nehogy túlmerészen űzzék azt, egyébként pedig nekünk a természet kutatásának egyetlen útját kísérlet és megfigyelés által, amelyek a tárgy tulajdonságait külső érzékeinknek felismerhetőkké teszik, továbbra is követni kell. Hosszadalmas czáfolat itt az ész méltósága ellen való és nem is használ semmit, megvető hallgatás az őrület e fajtájával szemben jobban megfelel, amint egyébként is az ily események az életben csak rövid ideig tartanak, hogy aztán más balgaságnak adjanak helyet.

Senkitől sem veszem rosz néven, ha ahelyett, hogy a szellemlátókat a másik világ félpolgárainak tekintené, velük röviden és jól, mint kórházba valókkal végez és ezáltal magát minden további kutatás alól felmenti. De ha mindent ily álláspontról tekintünk, akkor a szellemvilág ilyfajta adeptusaival való bánásmód is kell, hogy a korábbitól nagyon különbözzék és ha előbb szükségesnek találták, hogy néha némelyeket közülök elégessenek, úgy most elég lesz, ha csak purgálják őket. A dolgok ilyetén állásánál nem is volna szükséges, hogy annak nagy feneket kerítsünk és megcsalt rajongók lázas agyában a metafizika segélyével titkokat keressünk. A rejtélyt csupán az éleseszű Hudibras tudta volna nékünk megoldani, mert az ő véleménye szerint: ha hipochondrikus szél tombol a belekben, úgy az irányán fordúl meg a dolog, ha lefelé megy f– lesz belőle, de ha felszáll, akkor tüneménnyé vagy szent sugallattá válik.

Van egy faja a lángeszű férfiaknak (helyesebben lángész majmoknak), amely a lángész czégére alatt betolakodott, a természet különösen kegyelt főinek a nyelvén szól, a fáradságos tanulást és kutatást kontárkodásnak minősíti, és azt állítja, hogy minden tudomány szellemét egy fogással ragadta meg, de kis adagokban sűrítve és erőteljesen képes adni belőle. Ez a faj, mint a kuruzslók és vásári kikiáltók faja a tudományos és erkölcsi műveltségben való haladásra nézve igen hátrányos, ha vallás-, államviszonylatok, és morálról a beavatotthoz vagy a hatalom birtokosához hasonlóan a bölcseség székhelyéről döntő hangon beszél és így szelleme szegénységét el tudja takarni. Ez ellen ismét mit lehet mást tenni, mint nevetni és szorgalommal, renddel és világossággal türelmesen továbbhaladni, anélkül, hogy ama szemfényvesztőkre ügyet vetne az ember?

Először az iskolának kell megadni a magáét, azután lehetünk arra is tekintettel, hogy a világ kedvére éljünk.

Aki nem iskolaszerűen, hanem «lángész» módjára filozofál, az oly módon gazdálkodik, amelynek a közeli csőd jósolható. A kritikai filozófia az az észgazdálkodás, amely először is a vagyoni állapotot vizsgálja meg, hogy megtudja, mily messzire mehet kiadásaiban és a simplex emberhez hasonlít azzal a szellemes fővel ellentétben, aki – mint egy bizonyos miniszter államháztartásával – oly módon dicsekszik, hogy: minél több az adóssága, annál gazdagabb.

Nem nagy művészet a közérthetőség, ha amellett minden mélyebb belátásról lemondanak.

Csak az adhat elő valamit népszerűen, aki azt alaposabban is előadhatná.

Hogy a valódi népszerüséget megtanuljuk, a régieket kell olvasnunk, például Cicero filozófiai iratait, Horatius, Vergilius költőket és így tovább; az újabbak közül Hume-ot, Shaftesburyt és másokat; férfiak, akik mindenike kiterjedt érintkezésben állott a művelt világgal, amely nélkül nem lehetünk népszerűek. Mert a valódi népszerűség sok gyakorlati világ- és emberismeretet követel, az emberek fogalmai, izlése és hajlamainak ismeretét, amelyekre az előadásnál, sőt még az illő, a népszerűséghez alkalmas kifejezések megválasztásánál is folytonosan tekintettel kell lenni.

A teóriák gyakran inkább a megértés megkönnyebbítésére, mint a természet jelenségeinek kiderítésére szolgálnak.

Gondolatok tartalom nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül vakok. Tehát ép oly szükséges fogalmainkat megérzékíteni (azaz tárgyukat a szemléletben mellérendelni), mint szemléleteinket számunkra értelmessé tenni (azaz fogalmak alá rendelni).

Az ész nem alkot, hanem csupán rendez fogalmakat.

A logika nem általános feltalálóművészet és nem az igazság orgánuma; nem algebra, amelynek segélyével rejtett igazságok volnának felfedezhetők.

Bár azt mondják: a technikát, vagyis a tudomány felépítésének módját elő kell adni az alkalmazott logikában. Ez azonban hiábavaló, sőt káros. Mert akkor elkezdenek építeni, mielőtt anyag volna, és megvan ugyan a forma, de hiányzik a tartalom.

A kísérletek eredménye nem felel meg mindig a gyanításnak. Ha azonban nem akarjuk teljesen a véletlenre bízni a kísérleteket, akkor kell, hogy a gyanítás legyen indítékuk.

Kétségtelenül igaz, hogy pusztán tapasztalati tapogatózás által, vezérelv nélkül, amelyet keresni kell, sohasem találnánk valami czélszerűt, mert rendszeresen tapasztalni csak annyit tesz, mint megfigyelni. Köszönöm a csupán empirikus utazó elbeszélését, különösen, ha abból összefüggő ismeret legyen, melyből az ész valamit alkosson egy elmélet czéljára. Rendszerint azt válaszolja ő, ha erre vonatkozólag kérdezik: észrevehettem volna ezt, ha tudtam volna, hogy efelől kérdezősködni fognak.

A természetkutatás nem vak tapogatózás az észrevételek után, amelyek töredékesen és véletlenül egymás mellé sorozhatók, hanem törvényekhez van kötve, amelyek szerint fel kell keresni azokat.

A természetkutatás nem a tapasztalat által, hanem annak számára történik.

A tapasztalatból nem származhat semmiféle tudomány. A tapasztalt ember (expertus), ha egyébként semmi más, úgy tudatlan, aki pórázra kötve jár, aki azokba a nyomokba lép, amelyeket számára más, vagy ő maga előző gyakorlatok után készített.

A természetbúvárok között némelyek (akik inkább spekulativ hajlamúak), az egyenlőtlenségnek szinte ellenségei és mindig a faj egységére vannak tekintettel, mások (inkább empirikus fők) a természetet oly sokféleségre igyekeznek osztani, hogy csaknem föl kellene adni a reményt, hogy tüneményeit általános elvek szerint ítéljük meg.

Vannak emberek, akik mindent ismernek, de semmitsem tudnak (mindennek a leírásáról van fogalmuk, de nincs belátásuk).

A pusztán polihisztor tudása cziklópszerű, amelynek egyik szeme hiányzik, – a filozófia szeme; és egy matematikus, történész, leíró természettudós, filológus és nyelveket ismerő cziklóp oly tudós, aki mindezekben a dolgokban nagy lehet, de minden filozófiát ezenfelül fölöslegesnek tart.

Az ismeret egysége nélkül minden tudás csak törmelék.

Azt állítom, hogy a természettudomány minden ágában csak annyi tulajdonképpeni tudomány található, amennyi matematika van benne.

A geometriában járatlan a természettudományban nem haladhat előre, azaz nem lehet filozófikus természetismerő.

Amidőn Galilei golyóit a ferde síkon általa választott nehézkedéssel gördítette le, vagy Torricelli a levegő nyomásával oly súlyt hordatott, amelyről előre meghatározta, hogy mily előtte ismert vízoszlop súlyával legyen egyenlő, vagy később Stahl fémeket mésszé és ezeket ismét fémekké változtatta azáltal, hogy azokból valamit elvont és visszaadott; ez minden természetbúvárnak szöget ütött a fejébe. Megértették, hogy az ész csak azt látja be, amit maga, saját terve szerint állított elő, hogy itéletei élén állandó törvények szerint alapelveknek kell állniok és a természetet kényszerítenie kell, hogy kérdéseire válaszoljon, nem pedig, hogy általa magát mintegy pórázon vezettesse; mert különben a véletlen, nem megelőző terv szerinti megfigyelések egyáltalán nem függnek össze szükséges törvényben, amelyet pedig az ész keres és amelyre szüksége van. Az észnek az alapelveivel, amelyek egyedül emelik törvényerőre a megegyező jelenségeket, az egyik kézben, és a kísérlettel, amelyet azok szerint kigondolt, a másikban, kell a természethez fordulnia, bár oly czélból, hogy az kioktassa őt, de nem mint tanítvány, aki mindent elmondat magának, amit a tanító akar, hanem mint kirendelt bíró, aki a tanukat azon kérdésekre készteti válaszolni, amiket ő feltesz. És így még a fizika is gondolkodásmódjának oly előnyös forradalmát lényegileg véve azon ötletnek köszönheti, hogy annak megfelelőleg, amit az ész maga fektet a természetbe, azt keresse benne (ne pedig ráfogja), amit tanulnia kell tőle és amiből magától semmit sem tudna. Csak ezáltal tért a természettudomány a tudomány biztos útjára, miután évszázadokon át nem volt egyéb, mint puszta tapogatózás.

Sok kérdéssel úgy vagyunk, mint a katekizmussal, amelyet gyermekkorunkban betéve tudtunk és amelyet érteni véltünk, amelyet azonban minél öregebbek és megfontoltabbak leszünk, annál kevésbbé értünk és ezért megérdemelnők, hogy még egyszer az iskolába küldjenek, hacsak találhatnánk valakit (magunkon kívül), aki jobban értené azt.

A természet a mi feladatunk, magyarázataink szövege.