(Vígjáték 3 felvonásban, írta Molière, fordította Berczik Árpád. A Nemzeti Színházban először adták 1894 május 11.-én.)

A nevezetesebb molièrei színdarabok közül bizonyára A képzelt beteg az, amely után a legkevesebb amatőr áhítozik. A nagy mesternek éppenséggel nem ez a legsikerültebb alkotása, ellenben nem igen van nagyobb dolga, mely a mai ízlést többször sértené, mint ez a táncos komédia, különösen ha tánc, mókák és komédiázás nélkül adják. A kritika Diafoirusai szépítsék a dolgot így vagy amúgy, annyi bizonyos, hogy Argan a mai néző előtt inkább szánalomraméltó, mint mulatságos. Bohózatnak hidegleléses, ijesztő és unalmas, vígjátéknak torz dolgokkal teli, „fantaisie“-nak felületes és összefüggéstelen ez az egész Képzelt beteg. A komédia anyaga sovány; a kompozició fáradtságra valló, hosszadalmasságokkal és ismétlésekkel teli; a szemernyi cselekvés példátlanul vontatott; az alaptónus kényszeredetten keserű. Ennek a keserűséggel teli nagy írónak ez a legsötétebb színezetű darabja; a szomorú clown, akinek semmi sem imponál, csak az ifjúság és az egészség, ebben az utolsó erőlködésében minduntalan arra gondol, hogy az ifjúsága s az egészsége elveszett, s mint egyéb festett mókázók, akik ijesztő soványságukkal vagy félbemaradtságukkal állnak ki a porondra, megröhögtetni a tömeget: mikor egyéb már nem érdekli, a bajával hozakodik elő, hogy mulattasson, hogy mesterségét mindvégig folytassa. S az álarca alól minduntalan kihallatszik az ünnepélyrendező nyögése: tessék mégis vigan lenni, tisztelt közönség. Ebben a hangulatban persze kissé zavarólag hatnak ránk az őrült kalamajkák. Meglepő a sok váratlan bukfencezés; s az elképpesztő ötletek tömege, az alakok őrült Vitus-tánca szinte érthetetlen volna előttünk, ha nem vennők észre, hogy mulattatónk túl akarja humorizálni felejthetetlen baját. Tessék azután a darabban gyönyörködni!

Mit ér a jellemzés igazsága s a szatíra ereje!… De nincs ok rá, hogy hosszabban értekezzünk A képzelt betegnek sok aprólékos jellességéről és egyetlen, de nagy hibájáról. Ugy látszik, amellett a vélemény mellett, amelyet érintettünk, legalább egyelőre, megállapodott a világ s A képzelt beteget nem igen adják már Párisban sem. Csak nagyritkán veszik elő a Françaisban vagy az Odéonban, ha Molière halálának évfordulójára jobb ötlet nem találkozik s ezt az ideig-óráig való megemlékezést is nem annyira a tulajdon értékének, mint inkább a véletlennek köszönheti A képzelt beteg, annak a véletlennek, amely úgy akarta, hogy Molière ennek a darabnak az előadása idején, a színpadon múljon ki. Ilyenkor persze a Françaisban vagy Odéonban az előadás érdekessége abból áll, hogy a produkció tökéletesen hasonlatos legyen amahhoz a történeti nevezetességű este mutatványához: a szöveget teljes épségében mondják, eljátsszák a közjátékokat, tánc, dal, móka mind éppen úgy járja, mint hajdanán. És csak így lehet értelme A képzelt beteg előadásának.