Az apám régen meghalt, az anyám öregen néha beszél fiatalságáról, a felejtés ködével eltünedező történeteiről. Egyszer a régi szüretekre emlékezett, amikor még nem volt filokszéra, a szőlőhegyek fröccsentek az édes musttól, apám csak későn tért haza, pincéről-pincére járt és megvette a termést, anyám elbeszélte, hogy valamelyik ilyen este apámat megtámadták. Egy pincében alkudozott, fizetett és meglátták a bugyelárisát, melyben sok pénz volt.

(Anyám nehezen beszél és amíg elmerülten a másik mondatát megtalálta, a szünet alatt kíváncsi izgalom kapta el képzeletemet.)

Az apám kiment a pincéből, késő este volt, indult már haza felé. Hegyoldalon, a szőlők között vezetett az útja, nagyon sötét volt már, egyszerre csak három ember az apám elé állott.

– Láttad a bugyellárisát?… szólt az egyik paraszt.

(Anyám fáradt arca megélénkült, a barázdák megszűkültek rajta, nehéz keze megfrissült és téveteg mozdulattal a levegőbe rajzolta a három ember útonállását. Szemem előtt állt az a sötét szüreti este.)

A három ember megszóllította az apámat és rákiáltottak:

– Pénzt vagy életet…

(Én láttam ezt a jelenetet. Láttam a sötét ég alatt megrettenni az apámat. Állt a város fölött, a csillagok halottas súgárzásában, messzibbről ideneszelt a hazatérő szüretelők ittassága, a némult levegőben, mint vastag kígyó csavarodott a pincék szaga, madár nem rebbent, diófa nem rezzent, elrémült magánosságban csak állt a három gonosz között az apám és szívét meglegyintette az otthonülő családjának illata…)

A három ember leteperte a földre az apámat.

(Gyönge kicsi emberke volt és rajta a csattogó, sietős csizmás parasztok… Szép kerek arcából, hogy felkönyörögtek a szemei, könyörgős szemeiből, hogy rimánkodott a pillantás a magasba, angyalhoz, Istenhez és forró, fáradt teste meggyúrtan a hideg talajon…)

A mellére térdepeltek és az egyik paraszt kést rántott elő.

(Az anyám ujjai beletépnek a levegőbe és az ósdi, jól őriző függönyök lehullanak…)

– A mellére térdepeltek és az egyik paraszt kést rántott elő…

(Mellkasában hogy szétömlött a szíve és szomorúság, imádkozás, vágy, fogadkozás hörgött a hörgésében… Cipelő szegény válla bizonyára rúgta a nyirkos földet, harcos, próbált karja lökte az aljas halált, gyávult lábai labdásan keresik a futást, ledőlt dereka síklik a kínok vesztőjében, ámuló feje forog a szőlőbokrok avarán, fulladt nyaka fújtat a húshurkok között és megbűvölt szeme előtt szabdal a bicska, mint íziglen bűnhődők fölött a Jehova bárdja…)

Az anyám elpihegi:

– Szüretelők jöttek és a rablók elfutottak…

Megmarkolt eszemről, pattanó idegeimről szörnyű súlyok görögnek le…

Mi volt ez?

Itt ülök vénülő anyám mellett, az apám tizenöt éve porlad a rákosi földben és én őszülő fejjel, fölnevelt értelemmel visszazárulok a gyermekhüvelybe, az iszonyat belégyökerez a szőlőbarázdába, apám régi alakja vergődik előttem s sikolt a gyerekszívem:

– Őlik az apámat.