A haláltalanság képzete a népek szellemében a legiszonyúbb büntetés gyanánt született meg. Ahasverus, a jeruzsálemi varga, átok gyanánt viseli az élet végtelenségét, mert elhajtotta háza elől az Üdvözítőt, ki ott golgotai útja közben meg akart pihenni. Más monda szerint a bolygó zsidó Kertafilos, Pilátus ajtónállója, ki Krisztust öklével ütötte meg. Most szerteszét jár a világon; minden száz esztendőben megbetegszik s megifjúl; nem tud meghalni. Ilyen alak a repűlő hollandi is, ki büntetésül arra van kárhoztatva, hogy örökké hányassék a tengeren s partot sohase érjen; sötét hajóján magánosan támaszkodik az árboczhoz s vészt és pusztúlást hirdet a hajósoknak, kik találkoznak vele. Istennel daczolt, mert esküvel fogadta, hogy a Jóreménység fokán, melytől viharok tartották távol, áthajózik, ha itéletnapig kellene is ismételnie próbáit. Az örök vadász pedig, a német monda szerint, lábbal tiport minden isteni és emberi jogot, hogy féktelen szenvedélyének áldozhasson; most élete végtelen végeig kell üldöznie a vadat, mely egyetlen öröme volt. Ki tagadhatja a tragikai fölfogásnak, mely e mondákban nyilatkozik s épen a haláltalanságban tetőzik, erejét és teljességét?