No de még hátra volt egy kérdés eldöntése: a kisérlethez alkalmas helyet kelle választani. Az observatorium ajánlata szerint a zenithre kell majd irányítani az ágyút; ámde a hold csak 0° és 28° szélességi fok között eső helyen jut a zenith-pontra, más szavakkal, elhajlási foka 28. Arról volt szó, hogy egészen pontosan meghatározzák a helyet, a hol a rengeteg Columbiadot önteni kell.

Midőn a Gun-club október 20-dikán közgyülést tartott, Barbicane elhozta a gyülésre Belltropp C.: «Az Egyesült-Államok» kitünő térképét. Ámde Maston J. T. anélkül, hogy időt engedett volna neki arra, hogy ezt a térképet kiteregesse, az ő szokott erőszakosságával szót kérvén, ilyeténképpen beszélt:

– Tiszteletre méltó társaim! A ma szőnyegre kerülendő tárgynak igazi nemzeti érdeke van, s azért alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy hazaszeretetünknek jó adag kifejezést adjunk.

A Gun-club tagjai egymásra meredtek, mert nem fogták fel észszel, hogy a szónok mire czéloz.

– Nincs önök között senki, a ki kevésre becsülné a dicsőséget és az Unionak jogában áll követelni azt, hogy a Gun-club rémítő ágyúját a maga kebelében rejtse. A jelen körülmények szerint tehát – – –

Derék, Maston, – szakítá félbe az elnök.

– Engedje meg, – folytatá a szónok, – hogy eszmémet kifejtsem. A jelen körülmények között olyan helyet kell választanunk, a mely az egyenlítőhöz közel fekszik, hogy a kisérlet a szükséges feltételek mellett történhessék…

– Sziveskedjék… mondá Barbicane.

– Követelem a szólásszabadságot, – veté oda Maston felingerülve, – én azt mondom, hogy annak a dicsőséggel teljes földnek, honnan a löveget felröpítjük, az Uniohoz kell tartoznia.

– Kétségen kívül! – válaszola nehány tag.

– Nos tehát, minthogy a mi birodalmunk olyan messzire nem terjed; és minthogy délről az oceán határt szab területünknek, melyen túl nem terjeszkedhetünk; és minthogy a 28-ik szélességi fokot az Egyesült-Államok határain túl kell keresnünk: ime kell-e ennél jogosultabb casus belli… és én követelem, hogy izenjünk Mexikónak háborút.

– Már azt nem! Nem! – kiáltozák minden felül.

– Nem?… viszonzá Maston… E gyülekezet kebelében mégis csak csodálkoznunk kell e szó miatt.

– De hallgasson meg…

– Soha!… soha!… kiáltott fel a tüzes szónok. Előbb vagy utóbb, de meg kell indítanunk ezt a háborút és én követelem hogy ez még ma megtörténjék.

– Maston! – szólott Barbicane és megrázta erősen az elnöki harangot, – megvonom öntől a szót.

Maston felelni akart, de nehány barátjának sikerült őt elhallgattatni.

– Egy véleményen vagyok az előttem szólóval, – kezdé Barbicane, – hogy e kisérletet csak az Unio területén szabad véghezvinnünk, ámde, ha türelmetlen barátomtól szóhoz juthattam volna, s ha ő a térképre egy pillantást vetett volna: belátta volna, hogy egyáltalában nincsen szükségünk arra, hogy szomszédunknak háborút izenjünk, mert az Egyesült-Államok nehány határvidéke éppen a 28°-dik fokig terjed, sőt azon még túl is. Nézzenek ide: Texasnak és Floridanak egész déli része rendelkezésünkre áll.

Az intermezzónak nem lett semmi következménye; no de azért Maston nem szivesen győződött meg. Elhatározták, hogy a Columbiadot Texas vagy Florida területén öntetik. Ennek a határozatnak példátlan vetélkedés lett a következménye a két tartomány városai között. A 28-dik szélességi fok az amerikai parton ketté szeli Florida félszigetét s azt csaknem két egyenlő részre osztja. Aztán a mexikói öböltől kezdve, mintegy ívnek a szelvénye az Alaboma, Mississippi és Louisiana partvidékét érintve lehasít Texasból egy darabot s tovább halad Mexikón, Sonoran és Ó-Kalifornián át a Csendes-tengerig. E szerint Texasnak és Floridának a 28-dik szélességi fok alatt fekvő déli részei feleltek meg az observatorium által kikötött feltételnek.

Florida déli részén egy jelentékeny város sincsen, csak erődítményekkel van megrakva a nyughatatlan indiánusok támadása ellen. Egyetlenegy városa: Tampa-Town tarthatott számot a választásra, alkalmatos fekvése miatt.

Bezzeg Texasban számosabb és jelentékenyebb városok vannak: Corpus-Christi a Nucces kerületben; a Rio-Brovo mellett fekvő összes városok: Laredo, Comilates, San-Ignatio, Webben: Roma, Rio-Grande-City, Starrban: Edinburg, Hidalgoban: Santa-Rita, El-Panda, Brownsville, Cameron Florida egyetlen városával szemben hatalmas szövetséget képeztek.

Azért, mihelyt a határozatot alighogy megtudták, Texasból és Floridából sietve jöttek Baltimoreba a küldöttségek és Barbicane elnököt, meg a Gun-club tekintélyesebb tagjait napról-napra rettenetes reklamácziókkal ostromolták. Amint hajdanában hét város versengett egymással Görögországban azért a dicsőségért, hogy Homeros születése helye, úgy fenyegetőzött most két egész állam, egymás ellen egy ágyú miatt.

E «vad testvéreket» látták azokban a napokban fegyveresen fel és alá járkálni Baltimore utczáin. Minden találkozásnál attól lehetett tartani, hogy összetűznek, a minek gonosz következményei lettek volna. Szerencsére értett hozzá az elnök, hogy okosan és ügyesen elhárítsa a veszedelmet. A különböző államok hirlapjai egymással versenyeztek a tüntetésekben. A «New-York-Herald» és a «Tribune» pártolták Texast, a «Times» és «American Review» ellenben Florida pártját fogták. A Gun-club tagjai már nem tudták, hogy melyikre hallgassanak.

Texas büszkén hozakodott elő 26 provinciájával, úgy állította fel ezeket, mint valami ágyú-üteget; Florida azonban azt felelte erre, hogy egy hatszorta kisebb államban 12 provincia mégis többet tehet.

Texas erősen büszke vala 330,000 lakosára; Florida ugyan szerényebben, de mégis azt állítja, hogy népesebb ő 56,000 lakosával. Azonkívül szemére lobbantotta Texasnak, hogy egy különös-fajta mocsárláza van, a melynek évről-évre akár jó, akár rossz az időjárás, nehány ezer ember áldozatul esik. És igaza volt ebben.

Texas azt felelte erre, hogy Florida ugyan a láz tekintetében nem vethet semmit a szemére, s ha több nem, de legalább oktalan cselekedet, ha egy más államra reá fogjuk, hogy egészségtelen, különösen, ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a fekete-hányás («Vomito negro») időszakilag fellép nálunk. És igaza volt ebben.

– Egyébiránt, – mondatá tovább Texas a New-York-Heralddal, – meg kell bizonyos hiányt bocsátanunk olyan államnak, a hol egész Amerikában a legjobb gyapot terem, a mely a legjobb hajó-talpfát szállítja, olyan pompás kőszénnel dicsekedik és vas-ércze 100% tiszta fémet tartalmaz.

Erre azt felelte az American Review hogy Florida földje nem olyan gazdag ugyan, de a legkitünőbb anyagot szolgáltatja a Columbiad mintájának megintésére, mert igen gazdag homokban és agyagban.

Hanem mielőtt valamely országban valamit önteni akarunk, be is kell oda előbb jutni, Florida közlekedése nehézkes, holott Texasnak van partvidéke és a Govelston öböl főleg tizennégy mérföld területű s a világ összes flottáit befogadhatná.

– Megengedjük, – mondák a Florida mellett kardoskodó ujságok, ugyancsak dicsekedhetnek olyan kikötővel, a mely a 29-dik szélességi fok alatt fekszik. Hát mi Espiritu-Santo öblünk nincs éppen a 28° alatt, Tampa-Tocon közvetlen közelében?

– Gyönyörű öböl! – veté oda Texas, – félig elborítja a föveny.

– Még fövenynyel telten is! – kiáltott fel Florida. Legalább ne higyjék rólam, hogy vadak hazája vagyok.

– Valóban? Hát a seminolak nem barangolják be sivatagjaitokat?

– No lám, hát a ti apachatok és comanchaijok czivilizálódtak?

Igy folyt a harcz nehány napig, midőn Florida más téren igyekezett ellenfele alól kihuzni a gyékényt. Egy reggel azzal állott elő a Times, hogy «minekutána a vállalat tetőtől-talpig amerikai, föltétlenül szükséges, hogy tetőtől-talpig amerikai földön létesüljön».

Erre aztán megbotránkozva kiáltá Texas: Amerikai! Hát mi nem vagyunk éppen úgy amerikaiak? Hát Texast és Floridát nem 1845-ben, még pedig egyszerre kebelezték be az Unioba?

– Mindenesetre, – felelé a Times, – de mi már 1820 óta tartozunk oda.

– Meghiszem azt, – hánytorgatta a Tribune, – minekutána 200 évig spanyolok vagy angolok valátok, öt millió dolláron eladtak titeket az Egyesült-Államoknak.

– Nos, mi van ebben? – felelték a floridabeliek, szégyenkeznünk kell talán e miatt? Hát Louisianat nem vették meg Napoleontól 16 millió dolláron.

– Szégyen, gyalázat! – kiáltozták Texas küldöttei. Egy nyomorúságos rongyföld, a minő Florida, még egybeveti magát Texassal, a melyet soha el nem adtak, a mely saját erejéből küzdötte ki függetlenségét, a mely 1836 márczius 2-dikán kiűzte a s.-mexikóiakat és S.-Houstonn Santa-Anna seregei felett San-Jancinto mellett aratott győzelme után, szövetséges köztársasággá változott! Végül olyan állammal, a mely önként csatlakozott az Uniohoz.

– Az ám, mert félt a mexikóiaktól, – veté oda Florida.

– Miért félt!… a mint ezt a fölötte élénk szót kimondák, a helyzet csaknem türhetetlenné vált. Már-már arra gondoltak, hogy Baltimore piacza véres dráma szinhelyévé lesz. Szükséges vala, hogy a következőkre felvigyázzanak.

Barbicane azt sem tudta, hol áll a feje. Levelek, röpiratok, nyilatkozatok, fenyegető levelek csak úgy özönlöttek a lakására. Melyiknek fogja pártját? Az illetőség, hozzáférhetőség és a szállítás könnyüségére való tekintetben mindkét állam teljesen egyforma vala. Politikai melléktekintetek nem határozhattak ebben a kérdésben.

Ez az ingadozás, ez a zavar már jó ideig tartott, Barbicane elhatározta, hogy nyilatkozik. Összegyüjtötte bajtársait s egy határozatot terjesztett elő, a mely – mint látni fogjuk – elég bölcs vala.

– «Mindannak érett megfontolása után, a mi a napokban Texas és Florida között történt, nyilvánvaló, hogy azok a torzsalkodások az előnyben részesítendő állam városai között is napirenden lesznek. A vetélkedés átmegy a nemről a fajra: államról a városokra. Ámde Texasnak tizenegy városa van egyenlően megfelelő a föltételeknek, s ezek mind vetélkedni fognak a vállalat dicsősége után, nekünk pedig a mellőzött városok ellenségeinkké válnak; – Floridának csak egy városa van. Tehát válaszszuk Floridát vagyis Tampa-Town-t.»

Mikor ezt a határozatot megtudták, Texas követei össze voltak zúzva. Leirhatatlan düh szállotta meg őket, s névszerint fenyegették a Gun-club több tagját. Baltimore hatóságának még csak egy eszköze volt ellenökben, alkalmazták azt. Külön vonatot rendeltek, a kazánt befűttették, a texasbelieket kit erőszakkal, kit szépszerével felültették és óránkint 30 mérföld gyorsasággal hazaszállították.

Ámde, ha még oly gyorsan röpítették is őket tova, mégis elég idejök akadt arra, hogy ellenségeiknek konczul oda dobjanak bucsuzóul egy-két gunyos, fenyegető szót. Arra a keskeny földnyelvre czélozva, mely Floridát két oldalról tenger által mosva képezi, – azt mondák, hogy az ágyúlövést nem állja az ki, s az első dörgésre kettészakad.

– Hadd szakadjon! – felelék a floridabeliek oly röviden és velősen, hogy még a spartaiak is büszkék lettek volna erre a feleletre.