Az első gyülés határozatai nagy feltünést keltettek. Egy némely félénk természetű ember megütődött azon, hogy 20,000 fontos löveget röpítenek a levegőbe. Kérdezgették, hogy volt-e valaha ágyú, mely ekkora tömegnek megfelelő kezdő-sebességet adhatott volna? A második ülés jegyzőkönyvének kellett erre a meggyőző feleletet megadnia.

Másnap este a bizottság tagjai ugyancsak sandwichs-hegyekkel és thea-oceánnal megrakott asztal körül telepedtek le. Mindjárt hozzá kezdtek a tanácskozáshoz, most már bevezetésre sem vala szükség.

– Kedves társaim, – mondá Barbicane, – most már az ágyú kérdésével kell foglalkoznunk: minő hosszú, alakú, szerkezetű és sulyú legyen. Meglehet, hogy ezt az ágyút rengeteg méretüvé kell öntenünk; ámde ha még oly nagy nehézségek állanak is utunkba, a mi ipari lángelménk könnyen diadalmoskodik. Hallgassanak tehát kegyesen reám és ne kiméljenek meg találó megjegyzéseiktől. Nem félek azoktól.

E kijelentést helyeslő morgással fogadták.

– Ne téveszszük szemünk elől, hogy tegnapi tanácskozásunk alkalmával meddig jutottunk; a feladat következő: egy 108 hüvelyk átmérőjü, 20,000 font sulyú üres golyónak másodperczenkint 12,000 yardnyi kezdő-sebességet kell adnunk.

– Valóban ez a feladatunk, – jegyzé meg Elphiston őrnagy.

– Ha tehát, – folytatá Barbicane, – egy löveg az ürbe röpíttetik, mi történik akkor? Három független erő hatásának vagyon kitéve: a környezet ellenállásának, a föld vonzásának és a benne levő röpítő-erőnek. Vizsgáljuk közelebből ezt a három erőt. A környezetnek vagyis a levegőnek ellenállása jelentéktelen lesz. A levegő tényleg 40 angol mérföldnyire terjed a föld felett. Tizenkétezer yardnyi kezdő-sebességnél ezt a távolságot 5 másodpercz alatt áthaladja a golyó. Vegyük most a föld vonzó erejét, vagyis a golyó nehézségét figyelembe. Tudjuk, hogy ez a vonzó erő a távolság négyzetével fordított arányban csökken. A fizika a következőkre tanít minket: ha egy magára hagyatott test a föld felületére esik, erre nézve az alap-mérték az első másodperczben 15 láb és ha ugyanez a test 257,542 mérföldről esik le – vagyis más szóval a holdnak a földtől való távolságából, úgy esésének első másodperczére egy félvonalnál nem több. Ez csaknem mozdulatlanság. Arról van tehát szó, hogy ezt az ellenállást nyomról-nyomra legyőzzük. Mi módon lehetséges ez? A ható erővel.

– Éppen ez a nehézség! – szólott közbe az őrnagy.

– Ugy van, ez a nehézség, – folytatá Barbicane, de mi le fogjuk győzni, mert az a ható erő, melyre nekünk szükségünk van, a golyó csövének hosszától és a felhasználandó lőpor mennyiségétől függ. No hát, foglalkozzunk ma az ágyú méreteivel. Jól meg kell jegyezni, hogy mi azt csaknem határtalan ellenálló képességgel akarjuk felruházni, mert nem csatározáshoz készül.

– Mindez oly világos, mint a nap fénye, – válaszolá a tábornok.

– Eddigelé, – mondá Barbicane, – a leghosszabb csövű ágyúk, a rengeteg Columbiadok, nem hosszabbak 25 lábnál, azért a mi Columbiadunknak olyan méreteket adunk, a mi csodálkozásra késztet egy némely embert.

– Meghiszem azt! – kiáltott fel Maston. – Én részemről ágyút kivánok, a mely legalább fél angol mérföld hosszú.

– Fél mérföld! – álmélkodának az őrnagy és a tábornok.

– Bizony, fél mérföld s még ez is felével rövidebb lesz a kelleténél.

– Ejnye, Maston, – szólott Morgan, – ön túloz.

– Nem, – viszonzá a vérmes természetű titkár, valóban nem tudom, miért vádol ön engem túlzással?

– Mert túl megy a határokon.

– Önök tudják, uraim, – veté oda Maston büszke tekintettel, – hogy egy tüzér éppen úgy nem mehet soha túl a határon, valamint egy golyó nem.

Mivelhogy a vitatkozás személyeskedéssé vált, közbeveté magát az elnök.

– Ne veszítsük el a nyugalmunkat. Uraim, legyünk megfontolók; okvetlenül hosszú csövű ágyút kell csináltatnunk, minthogy a cső hoszsza a löveg alatt összetömörült gáz feszítő erejét fokozza, ámde bizonyos határokon túlmennünk nem szabad.

– Egészen úgy van, – mondá az őrnagy.

– Minő szabályok érvényesülnek ily esetekben? Az ágyú rendszerint huszszor-huszonötször olyan hosszú, mint a golyónak átmérője és 235–240-szer olyan súlyos, mint a golyó.

– Ez nem elég kiáltott fel méltatlankodva Maston.

– Megengedem hogy nem elég, érdemes barátom, mert tényleg eszerint az arány szerint egy kilencz lábnyi átmérőjű és harminczezer font sulyú lövegnek 225 láb hosszú és 7.200,000, font sulyú ágyú felelne meg.

– Nevetséges! – kiáltott Maston. – Hiszen akkor válaszszunk egy pisztolyt, az is megteszi.

– Meghiszem azt, – viszonzá Barbicane. – Azért 900 láb hosszú ágyút szándékozom öntetni, tehát négyszer olyan hosszút.

A tábornok és őrnagy tettek ugyan egy-két ellenvetést, mindazonáltal a bizottság titkára melegen ajánlotta ez indítványt és egyhangulag elfogadták.

– Hát az ágyú-falak minő vastagok legyenek? – kérdé Elphiston.

– Hat lábnyiak, – felelé Barbicane.

– Remélem, nem gondolja, hogy ilyen tömeget lafettára helyezhetünk? – kérdé az őrnagy.

– Pedig milyen dicső dolog volna! mondá Maston.

– De nem volna lehetséges, – viszonzá Barbicane. Én úgy gondolom, hogy ezt az ágyút belesülyesztenők a földbe, kovácsolt vasból gyürüket vonnánk körüle és körülvennők kő- és mészfallal, hogy a körülötte levő szilárd talajnak ellenálló erejéből kivehetné a részét. Ha az ágyú készen van, belsejét gondosan kifurnók, kaliberét meghatároznók, hogy a golyó oldalfalai űrt ne hagyjanak; így aztán a lőpor nem megy veszendőbe és egész terjeszkedő ereje feszítő erővé változik.

– Éljen!… éljen! – kiáltott Maston, megvan az ágyúnk!

– Még nincsen, – viszonzá Barbicane, buzgólkodó barátját kezével türelemre intve.

– Ugyan miért nincs?

– Mert még nem állapítottuk meg az alakját. Ágyú legyen, kartács vagy mozsár?

– Ágyú! – mondá Morgan.

– Kartács! – indítványozá az őrnagy.

– Mozsár! – mennydörgött Maston.

És már azon a ponton voltak, hogy élénk vitatkozásba melegedjenek bele, kiki a maga kedves fegyvernemét dicsőítvén, midőn az elnök röviden elvágta a vita fonalát.

Barátim, – mondá, – mindnyájuk kivánságát teljesítem; a mi Columbiadunk mind a három tűzszerszámnak bir valamely alkotórészével. Ágyú lesz, mert lőpor-üregének éppen olyan átmérője lesz, mint a csövének; kartács is lesz, mert üres golyót fog röpíteni; mozsár is lesz, mert 90° szög alatt állítják fel és minden visszaható erő kizárásával a szilárd földbe megingathatlanul áll és a lövegre irányítja minden kiröpítő erejét.

– Elfogadjuk! Elfogadjuk! – viszonzák a bizottság tagjai.

– Még csak egy szerény megjegyzést koczkáztatok, mondá Elphiston, – a kartács-ágyú-mozsár vontcsövű lesz-e?

– Nem, – felelé Barbicane, – nem, nekünk rendkivül nagy kezdő-sebességre van szükségünk, s önök jól tudják, hogy a golyó a vontcsövű ágyúkból kisebb sebességgel lódul ki, mint a sima csövüekből.

– Helyes!

– Végre elkészült az ágyú, – ismétlé Maston.

– Még nem egészen, – felelé az elnök.

– Ugyan miért nem?

– Mert még nem tudjuk, hogy minő anyagból öntessük.

– Állapítsuk meg haladéktalanul!

– Éppen most akartam előállani egy indítványnyal.

A bizottság négy tagja egy-egy tuczat sandwichot nyelt el s reá öblített egy-egy üst theát, aztán kezdődött újra az értekezlet.

– Derék társaim, – kezdé Barbicane, – a mi ágyúnknak szerfölött tartósnak, rendkívül keménynek kell lennie, hogy a tűz meg ne olvaszsza, fel ne oldja, s a savak hatása alatt meg ne meszesedjék.

– Kétségen kívül ilyennek kell lennie, – viszonzá az őrnagy, – s minthogy nekünk igen tetemes érczre van szűkségünk, bizonyára nem lesz nehéz dolog a választás.

– Nos hát akkor én a mi Columbiadunk számára az eddig ismert legjobb öntvényt hozom javaslatba: száz rész rezet, tizenkét rész ónt és hat rész bronzot, – mondá Morgan.

– Barátaim, – szólott Barbicane, – megengedem, hogy ez a keverék kitünőnek bizonyult, de jelen esetben igen költséges és roppant nehéz volna az alkalmazásban. Azért úgy vélem, kitünő, de nem nagyon drága anyagot kell választanunk, pl. az öntött vasat. Nem gondolná, őrnagy?

– Tökéletesen igaza van, – viszonzá az őrnagy.

– Az öntött vas tényleg tízszer kevesebbe kerül, mint a bronz, könnyen önthető, a föld-formába egyszerűen beleömlik, gyorsan kezelhető; pénz- és időkimélet egyszerre. Azonkívül kitünő anyag; emlékszem, hogy a háború alatt Atlanta ostroma alkalmával öntött vasból készült ágyúkból öt percznyi szünetekkel ezer lövést tettek, a nélkül, hogy valami kár esett volna bennök.

– Mégis az öntött vas könnyen szétreped, – veté közbe Morgan.

– Igaz, de minő ellenálló ereje van; egyébiránt teszek róla, hogy a miénk szét ne repedjen.

– Hiszen egy derék embernek is szétrepedhet valamely gyártmánya, – jegyzé meg Maston jelentőséggel teljesen.

– Minden bizonynyal, – viszonzá Barbicane. – Kérném a mi érdemes titkárunkat, hogy egy öntött vasból gyártott ágyúnak a súlyát kiszámítani sziveskedjék, a mely 900 láb hosszú, belső átmérője 9 láb és 6 láb vastag falai vannak.

– Rögtön, – válaszolt Maston J. T.

És, mint a minap, csodálatos gyorsasággal felállította tételeit s egy percz mulva így szólott:

– Ennek az ágyúnak 68,040 tonna (68.040,000 kilogramm) súlya lesz.

– És mennyibe fog kerülni, ha fontját két centimesre becsüljük?

– 2.510,701 dollár (13 millió 608,000 franc).

Maston, az őrnagy és a tábornok aggodalmas arczczal tekintettek Barbicanera.

– Nos, uraim! – mondá az elnök, – ismétlem önöknek még egyszer azt, a mit tegnap kijelentettem, ne féljenek: milliókban nem lesz hiány.

Elnöküknek e megnyugtatására a bizottság feloszlatta a gyülést, minekutána a harmadik gyülésre a következő estét a jelölte ki.