Egy kis lány levele.

Édes, czukor angyal Joczókám!

Neked jó, de én most vizsgára készülök a többiekkel együtt és ez rém, ez borzasztó, ez undok, ez egy csöppet sem guszta, hiszen te ezt éppen olyan jól tudod, mint én, de neked már jó, mert te már tavaly végeztél és tudod, ez a legundokabb, ez az utolsó év az iskolában, az utolsó vizsga, mert a fejem már nincs az iskolában és még hallanom kell, mikor azt mondják: «nem leszünk szigoruak a vizsgán, de azért készüljenek, főleg az, a ki javitani akar az osztályzatán», mert csak az felel részben, a kinek rossz az osztályzata és az a vizsgán még javithat, részben az, a kinek a szülei eljönnek a vizsgára, hogy lássák az előmenetelt, pedig ez butaság, mert egész évben semmit se tanul az ember és a vizsgára bevág egy oldalt és ledarálja és még csak nem is ő drukkol, hanem a tanárnő és a szülei ugy se arra figyelnek, a mit mond, hogy a fizika jól van-e mondva, és hogy mi a különbség a konvex és konkáv üvegeknél a sugártörésben, mert például az én mamám mit tudjon erről, hiszen csak kétféle üveget tud, tudniillik azt, hogy van olyan üveg, a mi a rövidlátóknak való és olyan üveg, a mi a messzelátóknak való és a sugártörésről annyit tud, hogy az egyik a gyönge üveg, a másik pedig az erős üveg és ugyis nem a fizika lényegét figyeli a vizsgán, hanem a ruhán a csipkét és azt se az enyémet, mert azt ismeri, hanem a többi leányokét, és rendesen ilyenkor szokta megállapitani, hogy visszajött-e már a sonkaujjak divatja, vagy pedig fölül a puffos, hát bizony nincs sok értelme annak, hogy éppen az felel a vizsgán, a kinek a szülője ott van, mert az egész ugyis csak abból áll, hogy egy leány föláll felelni és akkor a szülők susognak és sisteregnek, vagy azt mondják: jaj de herczig, vagy azt mondják: jaj de ronda, vagy azt mondják: szegény kis leány, vagy azt mondják: undok kokett leány, vagy még mindenfélét mondanak, a mi nem tartozik ide, de jó, hogy ez eszembe jut, apropo, a mit én neked irni akarok az se tartozik ide, vagy jobban mondva, a mit eddig irtam, az nem tartozik oda ahhoz, a mit tulajdonképpen irni akarok, mert a szobaleányunkról van szó és a Jenő bátyámról, hiszen tudod, hogy jogász és az idén veszi az első egyetemet, a szobaleányt pedig szintén valószinüleg talán ismered, ez e Mili, a ki félév előtt jött hozzánk, de mikor jött, akkor még nagyon buta volt és slamposan öltözött, de azóta a mama annyit vesződött vele, hogy végre nagynehezen kitanult és jobban is öltözik, sőt egészen fess leány lett belőle, a kivel nem szégyen iskolába, jégre, zenedébe, vagy máshová kisértetni magamat, mert mindenhova ő kisér és ő jön értem is, nagyon kedves szobaleány, és már nem mulatunk rajta, mert már a zsidó vendégeket is be tudja jelenteni, pedig azelőtt a legborzasztóbb röhögés volt, mikor németnevü embereket jelentett be, de mondom, most már egészen fess és jól beszél és nem is slampos, hogy szégyen volna vele menni, de a legjobb a dologban, hogy a Jenő bátyámra mindig nézett, nézett, nézett, persze ezt se a papa nem vette észre, se a mama nem vette észre, és ebédnél, mikor négyen ülünk az asztalnál, a mama, papa, Jenő meg én, akkor ezt csak én veszem észre és megvallom neked, Joczókám, czukor angyal édes, hogy egész délután bőgtem, mikor először észrevettem, hogy mikor körülvitte a tálat az asztalnál és nagy zaj volt, mert vendégek voltak és azt hitték senki se veszi észre, a Mili ugy vitte a tálat, hogy a kezével végigsimitotta a Jenő bátyám szőke haját és a Jenő egy kicsit hátranyomta a fejét, hogy megmutassa ezzel a Milinek, hogy ő tudja, hogy ez nem véletlen volt, és akkor aztán, mikor a Mili körülment a tállal és szembekerült az asztal másik oldalán a Jenővel, akkor egymásra mosolyogtak és én letettem a villát, mert olyan érzésem volt, a mi szokott lenni, ha az ember megijed, mintha egy gyürü jött volna fel a gyomromból a torkomon és ott körülszoritotta volna a gégémet, ugy hogy azontul egy hus se ment le a torkomon, szóval elakadt az étvágyam és még valahogy kibirtam az ebéd végéig bőgés nélkül, de aztán bementem a szobámba, lefeküdtem a földre és belesirtam egy sarokba, a hová a Mili besöpörte a szemetet, előbb gondoltam, hogy boszuból megmondom a mamának, hogy ilyen rendetlenül takarit, de aztán nagyon elővette a fájdalom a szivemet és inkább belesirtam a sarokba ugy, a hogy volt, minden följelentés nélkűl, mert gondoltam: ez ugy is egy szegény leány, a ki kénytelen abból élni, hogy idegen embereknél pénzért takarit, és nem tehet tulajdonképpen magában arról, hogy szerelme őt egy olyan magaslat felé ragadja, mely örvényként választja el az ő társadalmi helyzetét Jenőtől, ki egy magasabb ranghoz tartozik, ámbár én nem vagyok henczegő és tudom, hogy mi középosztály vagyunk, mint ügyvédék, de azért valóban ugy kell venni, a hogy van, szoczializmus ide és demokraczismus oda, hogy a ki egy egyszerü és szegény becsületes cselédleány, az még sem emelheti szemét egy joghallgató felé, ki őt nem emelheti magához, részben mert a különbség örvényként és áthidalhatatlan ürként tátong közöttük, részben mert a papa nem tudja, hogy ő mint ügyvéd csak középosztály, hanem azt hiszi, hogy mint ügyvéd egy főbb rangosztály, például arisztokráczia, s ezért képesnek tartom őt, hogy Jenővel szemben egészen egy pofonig sülyedjen, ha éppen arról van szó, mert ugyis folyton őseiről beszél, kik régen jöttek be és vérükkel öntözték e földet, és mint harczosoknak a puha föld volt a párnájuk, mire a mama helyesen jegyezte meg, hogy a papa, mint ügyvéd még azt is kihuzta volna a fejük alól, de ez csak viczcz volt, a mi abból is látszott, hogy papa erre tényleg földhöz vágott egy tányért, no, most képzelheted, ilyen szigor és büszkeség mellett mi volna, ha ezen egyenlőtlen szerelmet megtudná, vagy pláne, ha rájönne arra, a mit én aztán láttam, tudniillik, ez nagyon érdekes, mert tudod, én attól fogva, hogy ezt észrevettem, nem birtam ama nő szemébe nézni, sőt utáltam, mikor elkisért valahová és egész testemben reszkettem, mikor otthon véletlenül láttam, hogy Jenővel egymásra néznek, tudod, ez olyan szivfacsaró, olyan lélekölő és ríkató dolog, hogy ezt csak az tudja, a kinek van bátyja és a ki rájön, hogy ezen bátyja a szobaleányba szerelmes, és hogy ezen szobaleány a bátyjába szerelmes, hiszen ez borzasztó, sőt később egyszer, hiába próbáltam elkerülni, egyszer kénytelen voltam keresztülmenni az előszobán, midőn azon nő megölelte Jenőt, ők nem látták, hogy én látom, de azért én láttam és ugy éreztem, mintha a villám beleütött volna a szivembe, de azért jóra fordult a dolog, mert ezen nő ezt mondta Jenőnek: «Jenőkém, vegye a vastagabb kabátot, mert nagyon fuj kint a szél és maga ugyis meg van hülve», tudod, és ugy ápolta, ugy vigyázott rá, szinte betakargatta a kabátba, hogy megszerettem és láttam, ez egy igazi szerelmes nő, a ki szerelme tárgyáért valóban meghalni is kész, és arisztokraczismus ide, mesaliansz oda, mégis csak az ember ember és ezen nő oly odaadóan szereti Jenő bátyámat, hogy én kénytelen vagyok őt belsőleg rokonomnak érezni és most már azóta nem tudtam utálni őt, bármint szerettem volna is, sőt, tudod, bementem a szobába és a sarokból kisöpörtem a szemetet, a hova ő besöpörte a szemetet, mert gondoltam, ezzel tartozom szegénynek, ha bátyámért meghalni is kész, tekintve azon ürt, mely örvényként tátong közöttük, azaz, hogy nőül nem veheti, még ha megreped is szive bánatában, mert atyám ezt nem engedné és én is meghalnék a szégyenpirban, mely e miatt szivemet facsarná, de mégis ugy gondoltam jobbnak, hogy ezentul én titokban pártoljam őt a háznál, a mit meg is tettem, de a mi utóbbi időben borzasztó nehéz dologgá lett, mert a leány elbizakodva abban, hogy Jenő bátyám őt imádja, egyre szemtelenebbül viselkedik és minél keservesebben sóhajt utána Jenő bátyám és este, mikor mindenki lefeküdt és ő az asztalt szedi le, minél izgatottabban susognak egymással, annál kevésbbé puczolja ki Jenő czipőjét, mert ugyis tudja, hogy Jenő nem mer szólni a mamának, és tudod, édes czukor angyal Joczókám, én kénytelen vagyok éjjel titokban fölkelni és sirva puczolom ki szegény Jenő czipőjét, a legnagyobb titokban, mert ezen nő, bár Jenőért, mint szerelmes nő meghalni kész, mint szobaleány nem hajlandó müködni és direkt kinozza a szegény fiut, igaz, hogy szerelméből kifolyólag, de viszont Jenő szereti őt és már most, ha én nem puczolnám éjjel a czipőjét, vagy a Milit dobná ki a mama, a mibe Jenő talán belehalna a fájdalomtól, vagy pedig Jenő piszkos czipőben járna, a mit szintén nem volnék képes elviselni, és tudod, most már ugy áll a dolog, hogy a Mili annyira szerelmes, hogy mindent elhanyagol, slamposan takarit, a teritésnél mindig elfelejt valamit és én kénytelen vagyok titokban utána takaritani, hogy a mama észre ne vegye, és az ebédnél odatenni azt, a mit ő elfelejtett, mert látom szegény Jenő szemében a szerelmet és tudom, hogy ezen nő nem tekinti az örvényt, mely ürként tátong közöttük, hanem meghüléstől félti, és méltányolni tudom, hogy a szerelmes nőnek fáj az olyan suvikszolás, mely az ideáljára vonatkozik, hát inkább én suvikszolok, védem a mamánál, takaritok helyette és eltussolom a szemetet, a mit besöpör az ágy alá és mindazt, a mit egyáltalán ugy takarit, hogy csak ott tisztogat, a hol a papok tánczolnak és képek mögött nem törül és divány alól nem söpör ki semmit, sőt mindent oda besöpör, és ezt szivesen teszem, mert tudom, hogy boldogságukat szolgálom ezzel, daczára, hogy Jenő ezt nem tudja, és a mióta érzelmei ilyenek, azóta felém se néz, szóba se áll velem, bakfisnak tart és lesajnál, de nem bánom, mert a testvérem és minek kell neki tudni, hogy én szenvedek az ő boldogságáért, mikor szivesen szenvedek érte, remélem, ebben igazat adsz nekem, drága, édes, czukor angyal Joczókám, mert tulajdonképpen ezen levelet azért irtam neked, hogy felelj rá és ird meg, vajjon helyesen cselekszem-e igy, mert én nem tudom megitélni, mert én kizárólag szivem szerint cselekszem, de te okos vagy és tudod, mi jó és mi nem jó, és mi félig jó, félig nem jó, azt hiszem, az én eljárásom ez utóbbihoz tartozik, tehát felelj és nyugtass meg és bocsáss meg csunya irásomért, de nagyon siettem, mellyel maradok téged 1000000000-szor csókoló hű, buta barátnőd

Olga.

U. i. Most látom, hogy elfelejtettem pontokat tenni és az egész levelem egy mondat. Kérlek, rakd fel a pontokat és javitsd ki a kis betüket nagy betükre a pontok után. És irj, czukor angyal.

Fenti.