1910 április.

Ma már hatalmas szervezet a Gyermekvédő Liga, de még talán maguk a liga vezérei se tudják, hogy ki volt az első gyermekvédő Pesten. A külső Józsefvárosban, Ferencvárosban minden kisiparos tudja. Valóságos legendakör szól róla. Ismert, kitünő úriember, most már nyugdíjban van, de akkoriban rendőrtanácsos volt és a toloncház igazgatója. Urs Nándornak hivták. Hatalmas, szélesvállú, zord arcú, nagyon félelmes ember volt, és amikor fényes egyenruhájában, zörgő karddal, villogó szemmel végigment az utcán, reszketett tőle mindenki, akinek volt oka a rendőrségtől félni. De azt mindenki tudta róla, hogy aranyszívűbb ember kevés hordja a rendőrtisztek uniformisát. Furcsán hangzik, de így van: valósággal imádták a tolvajok és betörők. Az ő idejében igazán humánus intézmény volt a toloncház, ahol leginkább az odakerült gyerekek iránt érdeklődött.

Az ő gyermekvédő akciója olyanformán kezdődött, hogy időről-időre szemlét tartott a toloncházba került züllött fiúk fölött. Kikérdezte, vallatta őket és amelyiknél azt látta, hogy még megmenthető az emberiség számára, arra rámordult:

– Gyere fel az irodámba.

A gyerek reszketve ment föl és ott Urs bácsi ismét rámordult:

– Akarsz tisztességes ember lenni?

– Hogyne akarnék.

– Megigéred nekem, hogy ember lesz belőled?

– Megigérem.

– Dolgozni fogsz, jól viseled magadat, tisztességes leszel, nem hozol szégyent rám.

– Megigérem.

– Akkor most eredj le, megfürösztenek, kifésülnek, rendes ruhába bujtatnak és eljösz velem, munkát szerzek neked.

Félóra mulva ismét jelentkezett a gyerek, tisztára mosva, új ruhában, mint egy kis herceg. A tanácsos felcsatolta a kardját, szemébe vágta sipkáját és elindult a gyerekkel a Józsefváros felé. Az emberek megnézték őket az utcán: az óriási és zord rendőrtisztet és a szegény kis gyereket. A legtöbbet kézenfogva vezette. Befordult vele a kis utcákba és a szemével mustrálta a kis pinceműhelyeket, ahol szegény asztalosok, lakatosok, kárpitosok dolgoznak. Az egyik műhelynél, amely a legbíztatóbbnak látszott, megállt a gyerekkel:

– Akarsz kárpitos lenni?

– Hogyne, nagyságos úr.

Erre lement vele a pincébe és ott az álmélkodó, nagyon megijedt mesternek elmondta, hogy ez egy jóravaló gyerek, akiből embert kell csinálni, mert ez keresztényi kötelesség. Ő ajánlja és majd el fog jönni, kérdezősködni utána. A szegény iparos rettenetesen meg volt tisztelve és felfogadta a fiút. A tanácsos elment büszkén, boldogan. Hetekig beszéltek a kis utcákban arról, hogy milyen fényes, kardos nagy úr hozta ide a fiút.

Azután mi történt? Rendszerint az történt, hogy a fiú szépen dolgozott két-három napig, akkor feltörte a mester fiókját, összeszedte az ezüstkanalakat és visszaszökött a tolvajok közé a Csikágóba vagy Erzsébetfalvára. De a derék öreg urat ez nem bántotta. Egy hét mulva egy másik utcában jelent meg egy másik fiúval. Aztán két hét mulva a Ferencvárosba vitt egyet. Azt mondta magában: az egyiknél majd csak sikerül. (Az igazságnak tartozom azzal, hogy sok esetben sikerült is ez a gyermekvédelem.) És fáradhatatlanul csinálta ezt az akciót, a maga lelkének örömére, nem iratta ki a lapokban, nem árulta el senkinek. Csakhogy aztán egy kis baj mégis lett a dologból. Mikor már ismerték a Ferencvárosban meg a Józsefvárosban mindenütt, az öreg úr egyszerűen rémévé vált a kisiparnak.

– Jézus Mária – mondták a kis utcákban, mikor befordult a sarkon, kezénél fogva egy szelid kis fiút – csak ide ne hozza!

Később pedig, mikor a csöndes, muskátlis kis józsefvárosi utcában megcsendült a kardja, a kis mesterek egyszerűen leeresztették a redőnyöket, elbujtak és vacogva várták, hogy elhaladjon a bezárt műhely előtt.

– Hála Istennek – mondták aztán – nem hozzánk jött.

Ott kuksoltak az ajtó mögött, a repedéseken néztek ki, gusztálták, hogy hová megy, kit ér a csapás. Végül aztán nem volt a kis utcákban rémületet okozóbb jelszó, mint az, amelyet egy-egy ijedten elrohanó asszony sivított végig a csöndes nyári délutánokon:

– Hamar, hamar bezárni, jön az Urs egy tisztességes gyerekkel!

Ezt egy szegény öreg józsefvárosi könyvkötő mondta el nekem, az ő lelkén szárad, ha túlzás is van benne. De neki is volt egy inasa Urs bácsitól. És azt hiszem, illett megemlékezni az első pesti gyermekvédőről, ma, amikor a gyermekvédelemből már kitünően meg is lehet élni. Ha nem csalódom, ő volt az egyetlen magyar gyermekvédő, aki ráfizetett.