1912 junius.

Abból a sok csendőrből, aki most Pesten a rendőrséget őrzi, mindenhova jut egy-kettő. Nem tudom, az enyém szabadnapos volt-e, vagy más címen járt az állatkertben, elég az hozzá, hogy ott láttam sétálni. Kakastollát lengette a szél, ő pedig ment egyik ketrectől a másikhoz, egy noteszkönyvvel a kezében. Mindenütt megállt, nézte egy ideig az állatot, aztán megnyalta a ceruzáját és írt valamit a noteszbe. Ment tovább. Ejnye – mondom magamban – ez mégis csak érdekes, ez a karhatalmi tényező, aki jegyzeteket csinál az állatkertben. Mentem utána. Bevallom, már akkor egy kicsit meg voltam hatva, mert sejtettem, hogy mit ír. A maláji medve barlangjánál mögéje álltam és belenéztem a noteszébe. Gyönyörű kalligráfiával ezt írta bele: «Maláji medve, kicsiny, csinos barna állat, szabadon látható.» Azzal ment tovább, a másik barlang felé.

Uraim, uraim, politikus uraim, ez mindenütt a világon tréfás eset volna, a párisi Jardin d’Acclimatationban épúgy, mint a berlini Zooban. Nálunk nem az, és engedjék meg, hogy egy nagy adag meghatottságot jelentsek be ez eset kapcsán. A karhatalom, amikor szerét tehette, elment művelődni az állatkertbe és jegyzeteket csinált. Képzeljétek el, hol az isten háta mögött állomásozik ez a jó fiú, és képzeljétek el, milyen szép lesz az, amikor majd hazatér, körülülik és ő előveszi a noteszt és felolvassa, hogy a maláji medve milyen kicsiny, csinos barna állat. Gondoljátok el, milyen Balkán az a politika, amiért ő szegény itt lakik most Pesten és milyen Európa az, amit ő csinált, mikor tanulni ment férfikorban, deresedő fejjel, az állatkertbe. Gondolkozzatok csak egy percig azon, hogy milyen messze volt ő ott a maláji medve ketrece előtt mindattól a montenegrói államtudománytól, amely Pestre rendelte, mily messze volt tőle kulturában, jóakaratban, bölcseségben, nyugalomban és az élet szépségében. Ha nem tudnám, hogy a kenyerét veszítheti ezért, megkérdeztem volna a nevét tőle és most kiírnám. De így otthagytam, egy kis örömmel a szívemben, egy kis reménnyel, egy kis boldogsággal, mert arra gondoltam, hogy mégis lesz itt valaha emberség, komolyság, becsület és munka, és lesz itt még egyszer sok, igen sok embernek ilyen naiv hite az élet szebb értékeiben, aminő hit ebben a noteszes csendőrben volt.