A «Les études contemporaines» sorozatában Párisban megjelent s a jelen korra vonatkozó kritikai és oknyomozó művek közt, úgy tárgyánál, valamint irányánál fogva egyik legbecsesebb kiadvány, a nagyhírű irodalomtörténész, æsthetikus, moralista és szociológus Faguet Emil «Le culte de l’incompétence» cím alatt közzétett kritikai, szociálpolitikai és erkölcs-bölcsészeti könyve, melyet «A kontárság kultusza» cím alatt a tisztelt olvasóközönség számára az 1912. évben megjelent 17-ik kiadás után magyarra fordítottam és magyarázó jegyzetekkel elláttam.
Faguet becses művének lefordítása és közzététele által kettős cél lebegett szemem előtt; először az, hogy megismertessem a tisztelt olvasóközönséggel azon uralkodó eszméket, amelyek mai napság a nagy francia köztársaság politikai, társadalmi és tudós köreit mozgatják, áthatják és foglalkoztatják, másodszor, hogy a becses könyvben foglalt fejtegetések, következtetések és leszűrt igazságok ne csak Franciaország, de hazánk számára is – egyrészről követendő például, másrészről pedig elrettentő tanulságul szolgáljanak. A tudós szerző a modern demokrácia túlkapásait, gyöngéit és fogyatkozásait és a demagogia veszélyeit és államromboló ténykedéseit ostorozza, azzal az itt-ott maró, de mindig finom gúnnyal, tanulságos példákkal és meggyőző okoskodással, mely az ő külön sajátsága s amelynek megkapó voltát még inkább fokozza a szerző hamisítatlan francia szellemtől és szellemességtől duzzadó, ragyogó stilusa, pompás előadása.
Midőn az antique-világ klasszikus írói tanításai- és előadásaival párhuzamba helyezi a modern politikai társadalombölcsészeti és egyéb jeles írók munkáiból vett találó idézeteit, mintegy szemünk elé tárja s majdnem kétségbevonhatatlanul bizonyítja be a modern demokrácia túlkapásai által okozott rombolásokat, az «értelmi és erkölcsi hivatottság» kiküszöbölése és a «kontárság kultuszának» minden téren való elterjedése és alkalmazása folytán.
Kétségtelen, hogy szerző itt-ott nagyon élénk színekkel fest és néha fokozott mértékben suhogtatja meg a humor és gúny ostorát, ámde mindezt egyedül azért alkalmazza és használja, hogy annál inkább szembeszökővé tegye állításainak, fejtegetéseinek és elveinek igazságát és annál inkább kimutassa úgy nemzete, valamint mindnyájunk előtt a helytelenül alkalmazott demokrácia túlzásait és a demagógia veszélyeit és káros következményeit. Faguet tehát nem a demokráciának, de a demokrácia túlkapásainak és a demagógiának ellensége. Ezen állításunk megerősítésére szolgáljon szerzőnek műve XI. fejezetében foglalt azon kijelentése, mely szerint a demokratikus népelem «különös szükségét» hangsúlyozva, annak úgy a társadalmi, valamint az állami életben mindenirányú érvényesülését követeli.
Akadnak néhányan, – de csak a felületesen ítélkezők között – akik Faguet irányát és javaslatait a reakció vádjával illetik s megtagadva művétől minden belső értéket, annak egyedüli értékét külső megjelenésében, fényes stílusában és a mindvégig lebilincselő, megkapó előadás varázsában találják. Nagy tévedés! A mű beltartalmát képező összes tételek és az általa felölelt és fejtegetett mindazon kérdések, melyek a kormányformák alapelveire, a hivatásos törvényhozókra, a demokrácia törvényeire, a kormányzat, bíráskodás körében és egyebütt fennforgó kontárságra, a közerkölcsökre, a hivatásszerű szokásokra s a bajok ellen megkísérelt orvosszerekre vonatkoznak, úgy az állami, valamint a társadalmi élet körében oly nagy jelentőségűek és oly nagy értékkel bírók, hogy azoknak kritikai méltatása, bölcsészeti és politikai szempontból való beható megvizsgálása s az ezekből eredő tanulságok megállapítása és levonása nemcsak mellőzhetetlenül szükséges, de amellett hasznos és háládatos feladatot képez s mindez a tudós szerzőnek – szerény ítéletem szerint – valóban elismerésre méltó módon sikerült.
A mű fordításánál arra törekedtem, hogy egyrészről lehetőleg megőrizzem és megközelítsem a szerző jellegzetes stílusát s amennyire lehet visszaadjam és megérthetővé tegyem szellemes szójátékait, megjegyzéseit, hasonlatait és mondásait, másrészről pedig, hogy érthető magyar nyelven tüntessem fel és jelezzem a mű szellemét és irányát s hűségesen tolmácsoljam a szerző gondolatait és fejtegetéseit. Mennyiben sikerült ez, annak megítélését a tisztelt olvasóközönség ítéletére bízom.
Budapest, 1913 október hó.