(Két kis lány beszélget. Az egyik tizenhárom éves, a másik csak tizenkettő. A tizenhárom éves most jött haza, miután egy évig intézetben volt. A tizenkét éves pedig elbeszéli neki mindazokat a dolgokat, a melyek ezidő alatt történtek.)

Az egyik: Na és a Lujza?

A másik: Az meghalt.

Az egyik: Azt tudom. Az írták nekem levélben.

A másik: Nahát.

Az egyik: Nahát. Nahát?

A másik: Hát meghalt. Öngyilkossági kisérletben halt meg. Megölte magát, meg is halt. Megölte magát egy öngyilkossággal.

Az egyik: Ezt nem írták nekem. Nekem azt írták, hogy meghalt és tüdőgyulladást kapott és azért hűlt meg, mert a patakba esett és meghűlt és meghalt, mert hideg volt a víz. És tüdőgyulladása volt.

A másik: Nahát.

Az egyik: Rém buta vagy. Hát mért követett el tüdőgyulladást?

A másik: Azt nem ő követte el. Azt kapta.

Az egyik: De azért kapta, mert elkövette és tudom, hogy ez valami titok, mert úgy nézel rám. Miért nem mondod meg. Mert titok?

A másik: Na és ha titok. Hádosztán? Hádosztán?

Az egyik: Most kéreted magadat, csakhogy kunyeráljak, hogy mondd el, mert titok. Hát ménem mondod el?

A másik: Hát elmondom.

Az egyik: Hát ménem akarod elmondani?

A másik: Mer nem akarom elmondani.

Az egyik: Hát nem mondod el?

A másik: Elmondom. De csak ha esküczcz.

(Most halk moraj következik. Körülnéznek, hogy nincs-e a közelben senki, mert az esküdözésért pofonokat szoktak kapni. Miután meggyőződtek arról, hogy senki se hallja, tiz-tizenöt suttogó istenbizony és úgyéljek és így folyjon ki a szemem és ne tanítson jövőre a Szelényi és egyéb rettenetes eskü hangzik el.)

Az egyik: Mos mondd.

A másik: Mos mondom. A Lujza direkt feküdt a vízbe.

Az egyik: Mért?

A másik: A Lajosért.

Az egyik: Mért?

A másik: Hát várjá, a míg végig mondom. Most ne mondj semmit közbe, mert ha jár a szád, akkor rögtön abbahagyás van és nincs tovább beszélés. Hát a Lajos is ott lakott a házba és ők összegyöttek és a folyosón és a szobába is, mer a Lajos mikor már kitanulta délután a latint, akkor átment a Lujzáékhoz és sakkoztak és csak úgy mondták, hogy sakkoznak, mer a Lujza olyan buta volt, mint te, nem is tudott sakkozni, csak lökdöste a figurákat s a Lajos mondta, hogy tanítja őtet sakkozni, de nem is voltak meg az összes babák és minden délután sakkoztak. Én már a másodikban tudtam sakkozni és a Lujza pedig már tizenkettő volt, még mindig nem tudott.

Az egyik: Hát ha nekem nem szabad közbebeszélni, mért beszélsz te közbe egészen mást, nem is a titkot?

A másik: Mindjárt abbahagyás van, ha még egy szót szólsz, abbahagyás gyön.

Az egyik: Hát mondd.

A másik: És így sakkoztak. És egyszer bemegy a Lujza anyja és éppen mikor sakkoznak, akkor megy be a Lujza anyja és a sakktábla ott fekszik fölrúgva és ott áll a Lujza a tükörnél és ki van bontva a haja, a szőke haja kibontva lóg, mint egy királyné, szétlógasztva a vállán, elől szétválasztva kétfelé, mint egy angyalnak és ott áll előtte a Lajos, oldalt előtte, nem egyenesen előtte és csókolja a Lujzát.

Az egyik: Jé.

A másik: És mondja neki folyton, szép vagy, mint e gyangyal, szép vagy, mint e gyangyal, szeretlek, szeretlek, tied leszek, senki másé, Ludovikára megyek, Ludovikára iratkozok, akkor nem kell egyetemet is várni. És a Lujza visszapuszilta és mondta neki: szép vagy, mint egy katona, mint egy lovaskatona, szép vagy, mint egy hivatalnok, te egy félisten vagy, te egy jogász vagy, te egy növendék vagy, pedig nem is növendék, hanem tanuló, mert a növendéknek kardja van, a tanulónak csak pattanás a pofáján. És így szerelmet valtak egymásnak, valtak, valtak és nem vették észre az anyát és valtak. Na és aztán… hádosztán… hát kapott szegény, meg a növendék is kapott, annak egy külön apja gyött verni és majd adok én neked szerelmet, meg ilyenféle ordenáréságok lettek mondva és a hogy a szülők szokták. De közbe a növendék ordított, hű maradok hozzád és a zangyal is ordított, most megvetsz, mer vernek, most lenézű, mert vernek és széttépték őket és a Lajost elvitték és nem bőgött, hogy mutassa a szerelmet.

Az egyik: Jé.

A másik: Akkor a Lujzát kivitték a város végire, ott lakik a nagyanyja egy kis házba, meg a nagyapja is abba a házba és lefogták és hívták a borbélyt, a közönséges férfiborbélyt és az egy nullás géppel levágta a haját egészen kopaszra, úgy, mint a zöcsémnek van, a hogy fiúknak szokták, kopaszra. Azt mondta a zanyja, e zazér van, máskor ne jusson eszedbe hajat kibontani fiúk előtt és itt maradsz nagyanyádnál, a míg meg nem nő a hajad olyan hosszúra, mint volt. És a Lujza tizenkét éves volt és most várni kellett volna még tizenkettőt, a míg megint olyan nagyra nő a haja és nekem mondta is, hogy a Lajos negyedikbe jár és négy év a Ludovika és egy év várás, az csak öt év és ő már kész lesz és öt meg hét az tizenkettő és neki még hét évig kell aztán várni és ezt nem éli túl. Naés akkor, mikor egyszer mikor nagyon esett a hó, a Lajos kiszökött hozzá és fütyült a kerítés alatt és erről ráismert, mert jelük volt és kiszaladt és elfelejtette, hogy nincs haja, vagy nem tudott hamar kendőt találni és a Lajos be akart csókolni a kerítésen és akkor meglátta, hogy nincs haja. És aztmondta neki: na, randa vagy.

Az egyik: Jé.

A másik: A Lujza akkor bőgni kezdett és kérdezte a Lajost: hát nem szeretsz és a Lajos mondta: randa vagy. Hádaszongya a hajamér szerettél. Aszongya a Lajos: nem, de így randa vagy. És mondta a Lajos: azér a szép lelkedér szerettelek, ezt mind a Lajostól tudjuk, mer el kellett neki mondani mindent, mikor a Lujza meghalt, még a törvényszéki rendőrség is kihallgatta, mondta neki: azér a szép szivedér, de így nem vagy szép. El is ment akkor a Lajos, mer a Lujza szegény mondta: hát ha nem tetszem, menj el, én itt szenvedek miattad és te csúfolsz, mer már nem szeretsz és a Lajos kaczérkodott vele és azt mondta: majd van más is, majd van más is. A Lujza is akart kaczérkodni, de nem bírt, mert szerette a Lajost. Kopasz, kopasz, kopasz, ezt kiabálta a Lajos és elszaladt, nem is ment vissza. Csak nézzél vissza, azt kiabálta a Lujza. De nem nézett vissza. Csak egyszer nézzél vissza. De nem. Megint mondta: csak intsél hátra a kezeddel. De nem. Még a Lajos azt is hallotta, hogy kiabált a konyhakert alól, mert a Lajos kint szaladt az úton és a Lujza bent szaladt utána a kertben. Akkor azt kiabálta utána a Lujza: hű maradok hozzád a túlvilágon, csak nézz vissza. De nem. Nem, nem és nem.

Az egyik: Jé.

A másik: A többit már a Lajos nem látta. A Lujza levetkőzött, hajolj ide a fejeddel, mer súgni akarom, hogyanra, tudod, egész meztelenre és belefeküdt a patakba. Pedig tél volt és esett a hó, de még nem fagyott vagy fagyott, de fölolvadt. És ott feküdt a patakban és sírt a patakban a kis kopasz feje kint feküdt a parton a konyhakertben, a hóban, de már késő volt, mikor bevitték, mer meghalt, meghűlt. A mama látta szegényt meztelenyen és aszonta, olyan sovány volt, mint egy kis rózsafa télen. Na és nincs tovább a titok.

Az egyik: Hát a Lajos?

A másik: A Lajosnak nem volt szabad a temetésre menni. De a Lajos nem bánta az egészet. Most ügyvéd lesz a Lajos, nem katonatiszt. Ő azt mondta, nem tehet róla, ő csak a haját mondta, hogy csúnya és ez mingyár olyan buta volt. És a Lajos most a Gizát mindig hazakiséri a tánczból. A fiúk mind ilyenek.