(Vasárnap délután, a Népligetben. A ringlispil forog. A ringlispilen lovak, medvék, tigrisek és szarvasok hátán ülnek a lányok. Egymás mellett van két szép szarvas, az egyik pej, a másik vasderes. Mind a kettő a száját tátja és ugrásra készen áll, úgy forog körbe az «én is úgy adtam oda» dallamára. Az egyiknek a hátán ül Marika, a másikén Julika. Egymásnak hajtják a fejüket. Forognak ők is körbe, élvezettel, boldogan. A nap süt. Por van. Sok zene, össze-vissza. Marika tizennyolcz éves, Julika tizenhét. Cselédek mind a ketten.)
Marika: Mer katonajaz megin más.
Julika: Katonajaz más?
Marika: Persze, hogy más. Huszárkatona, tüzérkatona, rongyos furvézerkatona és büdös baka.
Julika: És randa kalaaz a villamostul, az is katona?
Marika: Az nem katona. Az kalaaz.
Julika: Hát rendőr. Az se katona?
Marika: Rendőr, az nem katona. Konstábler, az nem katona. Az csak rendőr, vagy biztos, vagy konstábler, de soha életibe nem is vót katona, nem is lesz.
Julika: Pedig van kardja. Kalaaznak nincs kardja. A kinek kardja van, az katona.
Marika: Díszmagyarnak is van kardja, mégse katona. Miliszternek is van kardja, mikor a király elejbe megyen, azér mégse katona. Képviselőnek is van kardja, mégis asse katona.
Julika: Hát akkor csak ki a katona?
Marika: Huszárkatona, tüzérkatona, rongyos trénkatona és büdös baka. És tiszt, az is katona. Meg honvéd is katona.
Julika: Szanité az milyen?
Marika: Szanité is katona. Csak nem egészen. Félig csak. Szanité. Úgy mongyuk: ez itt katona, ez meg itt szanité.
Julika: Hát honnat tudom, hogy mellik a katona?
Marika: Ha kardja van, csak ha nem rendőr. Ha van kardja, katona. Ha rendőr, az nem katona, pedig van kardja. Így van.
Julika (felragyog): Hát a fináncz?
Marika: Az fináncz.
Julika: Annak puskája is van. Kardja is van. Az csak nem katona?
Marika: Az olyan, mint a szanité. A ki ződ, az csak félig katona. Félig fináncz. A szanité is ződ, csak világosabb ződ. A fináncz sötétződ.
Julika: Hát mos megin hogy tudom, mellik a katona? Kardja is van, puskája is van, ződ is, mégse katona.
Marika: Az enyim bordó.
Julika: Az huszár.
Marika: Maj megtanulod te is, ha soká lesző jezen a Pesten. A huszárt azt tudod.
Julika: Bordó.
Marika: Csak a nadrágja. A vártüzérnek stráfgya van. Barna kabát, az trénkatona, rongyos furvézer.
Julika: Hát mos megin hogy tudom, mellik a katona. A ki ződ, az nem katona? Hiszen a vadász is ződ.
Marika: Az szürke.
Marika: Az nem katona?
Julika: Puskája is van, kardja is van, csillaggya is van. Mégse katona. Hát mellik a katona? Mirű ismerem fő?
Marika: Csak egyrű.
Julika: Hát mirű?
Marika: Csakis egyrű.
Julika: Mirű?
Marika: Egyrű.
(Szünet. Julika elpityeredik.)
Marika: Minek bőgsz?
Julika: Minek csúfúsz. Kigúnyúsz. Mer itt vagy már egy esztendeje, én meg csak mos gyüttem. Hát honnat tudjam én a katonát. Ahelétt, hogy megmondanád, kigúnyúsz. Inkább mondd meg, ne csúfújj.
Marika: Hát nyisd kija füled. Csakis egyrű ismerszik meg, hogy mellik a katona. Ha szalutál. Errű az egyrű.
Julika: Akkor jó.
Marika: Hát tudtad?
Julika: Nem én. Csak mer a Hugó… a Hugó…
Julika: Hugó. Úgy hívják Hugó. Ez a neve.
Marika: Micsinyál?
Julika: Hugó.
(Keservesen sir.)
Marika: Már megen nyikorogsz. Minek bőgsz?
Julika: Minek gúnyúsz.
Marika: Nem gúnyullak én. De ha azt mondod, hogy Hugó, hát akkor muszáj nevetni. Hát hogy híjják?
Julika: Mos nem mondom.
Marika: Ha nem mondod, akkor nem katona.
Julika (szégyenlősen): Hát mondom.
Marika (ránéz).
Julika: Nem mondom.
(Bőg.)
Marika: Nem is katona. Bizonyosan póstás. Levélhordó.
Julika: Nem, nem. Hát mondom.
Marika (ránéz.)
Julika: De ne nézz rám. Aara nézz, akkor mondom.
Marika (arra néz.)
Julika: Hugó.
Marika: Micsinyál?
Julika: Hugó, Hugó, Hugó. Ez a becsületes neve. Hát a tiedet hogy híjják?
Marika: István.
Julika: Az szebb. De mer az huszár. Huszárt nem híhatják úgy, hogy Hugó. Huszár, az István. Az enyim az Hugó. Katonahugó.
Marika: Millen katona?
Julika: Piros.
Marika: A nadrággya?
Julika: Nem.
Marika: Kabáttya?
Julika: Nem.
Marika: Hát?
Julika: Sapkája.
(Nagy szünet.)
Marika: Hogy híjják?
Julika: Hugó.
Marika: Hordár az, fiam, ott győjjön rá a frász. Mingyá kellett volna tudnom. Hugó, az hordár. Piros sapka, az hordár. Se kardja, se puskája…
Julika (ragyogva): De szalutál. Te mondtad, egyrű ismerszik meg.
Marika: Nem is szalutál, mer köszön.
Julika: Czivilnek köszön, de katonának szalutál, nekem is szalutál.
Marika: De szám van a sapkáján.
Julika: Tüzérnek is van, még a gombján is. Azér, mer Hugó, azér lehet katona. Szalutál is, piros sapkája is van, köpik is.
Marika: Köpik?
Julika: Egész nap a sarkon áll a vártán és köpik. Szuronya nincs, de kése, az van. Katona, katona, katona.
Marika: Hordár az, fiam, ott győjjön rá a frász.
Julika: Katona, katona, katona, katona, katona. Te mondtad, mer szalutál.
Marika (sír): Győjjön rá…
Julika: Minek szidod?
Marika: Mer taval, mikor én erre a Pestre gyüttem, engem is becsapott egy illen hordár. Ne sírj fiam, én is azzal kezdtem. Esztendőre lesz huszár. Maj csak akad neked is. Hogy híjják?
Julika (sirva): Hordár.
Marika: A neve is hordár?
Julika: Nem. Csak a rangja. A neve… Hugó.
Marika (vigyorogva): Micsinyál?
(Julika hátbavágja Marikát és leugrik a ringlispilről, a mely már egészen lassan forog. Aztán elszalad, elvegyül a por, az emberek, a pereczek, a kendők, hinták közé. Sok zene szól, mindenfelé, össze-vissza. A nap vörösödik, lemenőben van. Hűvös szél jön az Üllői-úton.)