Egy Simon nevű ember vitte a keresztfát, amelyre Krisztust fel kellett feszíteni. Nem a maga jószántából cipelte Simon ezt a durva, nehéz ácsolmányt, kirendelték őtet erre a munkára. Ment Krisztus mellett, közel hozzá, a szűk hegyi ösvény szélén, tán sajnálta volna is Krisztust, ha ráért volna, de egészen elfoglalta a fáradtság és a bosszúság emiatt a terhes kirándulás miatt és figefájára gondolt, amelynek édes árnyékában ilyenkor délután szundikálni szokott. Térdei meg-megtörtek a teher alatt, a fél válla lenyomódott, meztelen nyakát szúrkálták a gyalulatlan fa szilánkjai. Melege is volt, a jobb karját egyszer-másszor felemelte, hogy lesöpörje a verítéket a homlokáról, Krisztus, aki némán s a messzi felhők felé tekintve haladt a két római katona előtt, egyszer csak figyelmes lett erre az emberre, látta, hogy izzad a kereszt alatt s milyen kedvetlen grimace-okat csinál, mikor a hátracsúszó terhet előbbre rukkoltatja a vállán.

Krisztus Simon mellé lépett, megérintette a vállát és végtelen tekintetének jóságos parancsával elkérte tőle a keresztet. Simon megállott, Krisztus a maga vállára emelte a keresztet, úgy ment tovább a göröngyös ösvényen. Ez az utolsó jó cselekedete nagyon jól esett a lelkének és jól esett neki ez a váratlan, utolsó teher is érzékeny, keskeny vállán, mert egész életében a szenvedést kereste és mindenfelől szomorú volt az ő lelke halálig, mint a Getsemáné kertjében mondotta volt tanítványai között.

Ment a kereszt alatt, isteni lelke szárnyalni kezdett és átalszárnyalta kevés földi életét. Krisztus mögött a római katonák lépései roppantak, a katonák gondolattalan és érzéstelen arccal kísérték Krisztust, ők sétáló sisakok meg dárdák voltak. A katonák után lármás férfiak, civakodó vének tolongtak, még hátrább néhány asszony siránkozott s szoknyáikba kiváncsi és gyáva gyerekek kapaszkodtak. Krisztus mind e népséget nem hallotta, gyötrelmei kimerülten elültek e szörnyű úton és gondolata békén és magosan szállott élete fölött. Elgondolta tanításait, csudáit, tanítványai orcáit képzelte maga elé, meg a rengeteg szenvedők orcáit, akik hozzá folyamodtak. Maga előtt látta csúszni-mászni, fetrengeni és jajveszékelni a bénákat, vakokat, nyavalyatörőseket és bélpoklosokat, elérezte megint velük szemben való iszonyodását és irgalmát és örömét, hogy meggyógyította őket. Elgondolta igazságos és kemény ítéleteit a gonoszok felett s megint érezte földöntúli bátorsága hullámzását, amellyel a kufárokat a templomból kikergette.

Eszébe jutott az Olajfák hegyére, Isten közelségébe való zarándoklása, ijedt kétségének órája és megrendült fohásza és kétségbeesett sírása a csendben, messzi vonulva a hű tanítványoktól. Majd egy dús és zajos csarnok képe merült fel emlékében: a kánai mennyegző, amelyen borával csodálkoztatta és ittasította meg a mulatozókat, látta a danoló násznépet, asztalukon a kövér halakat, duzzadt gyümölcsöket, látta a szép, erős asszonyokat, akik drága kenetektől illatoztak… és emlékezett útjairól a szép szőlőkre, cédrusligetekre, gránátfákra, ciprusokra, virágzó mandragórákra és híves szellőkre és minden jó ízekre és illatokra, nádra és fahéjra, nárdusra és sáfrányra, mirhára és áloesre. És egy pillanatig megdöbbent és dermedt fájdalommal gondolt az ember örömeire és mámoraira, amelyek felett az eget kereső tekintettel vándorolt el, mert Isten fia volt.

Krisztus mélyet sóhajtott, s megint az ige erejét és a menny boldogságát érezte a kereszt nyomása alatt. Délután három óra volt, a nap melegen sugárzott, fehér pillangók tétováztak a levegőben és Krisztus a völgyből csengő gyerekkacagást hallott. Nehezen fordította arra a fejét a kereszt miatt, a gyerekek mélyen és messzi voltak, s egymás nyakába ülve, vad lovascsatát játszottak. Nagyon belé voltak vidulva a játékba, észre se vették a Koponyák hegyére vonuló furcsa menetet. Éles, tiszta, boldog hangjaik felröppentek és áthasgatták a férfiak lármáját és a nők sírását. Krisztus megállott, a vállán ingadozott az otromba nagy kereszt, a keményen haladó római katonáknak is meg kellett állni Krisztus miatt, ezen megmérgesedtek, az egyik döfölni kezdte a dárda nyelével, hogy menjen már. Krisztus meg is indult, de csak botlott egyet, gyenge térde megtört és Krisztus a kereszttel lerogyott a göröngyökre.