Három ünnepélyes személy sétált Szent István napján, délfelé a margitszigeti nagy fürdő háta mögött, a virágágyak ösvényein. Egy öregedő úriember, régimódi sárga keménykalapban, négygombos zsakettben, hátul két nagy zsebleffentyűvel s bő pepitanadrágban, amelynek szárai gazdag gyűrődéssel omlanak a cipőkre, mint a tábornokok nadrágja. Az öregedő férfi cugos cipői sárga cipők, oh Istenem, finom és nemes és drága cugos sárga cipők, amilyeneket oly ritkán látok a nagyvilágban és amilyenekben a kisváros előkelő és felejthetetlen kedves urai sétáltak nyári vasárnap gyermekkoromban. A lágy és tiszta sárgacipős úr jobbján és balján egy-egy hölgy, az egyik nyugodt szürke selyemruhában, fekete kalappal, a másik tiszta feketében, a lábán is fekete szatincipő olyan alacsony sarokkal, amilyet Pesten csak a főpincérek hordanak. Sétálnak napernyőik után, amely szórakozottan lépeget előttük. A virágórához érnek, a szürke selyemruha megáll:

– Etelkám, ezt nézd már meg: virágóra.

– Hogy mondod kedvesem? – szól a fekete selyemruha.

– Virágóra – mondja a négygombos zsakett – igazi virágóra, Etelkám.

Megállanak, a fekete selyemruha lehajlik, a kis gyászkalap jobbra-balra inog, a fekete selyemruha felemelkedik:

– Virágóra, Istenem, én édes Istenem. Virágóra. Uram-istenem.

A négygombos zsakett kiveszi zsebóráját és visszateszi:

– És jár, pontosan. Öt percben fél tizenkettő.

A fekete selyemruha:

– Öt percben, az ám, ni. Valami ez. Istenem.

A szürke selyemruha:

– Nézzed már kedvesem, a számja mind csupa virág. Még a mutatója is.

A fekete selyemruha:

– Még a mutatója is… ó, ó.

A négygombos zsaket:

– A szerkezetjét valami villamossági társaság csinálta. Oda van írva ni.

A szürke selyemruha:

– Etelka, te… ejnye lelkem hát miért sírsz?

A négygombos zsaket:

– Sír? – Nézzed már, hát mi lelt lelkem?

A fekete selyemruha:

– Nem tudom, milyen boldogok vagytok ti, kedvesem, Pesten…

A szürke selyemruha:

– Eredj már, te gyermek, te… törüld meg a szemedet.

A négygombos zsaket:

– Ez nem boldogság, fiam, hidd el, nincs ebben semmi.

A szürke selyemruha:

– Ó, hisz ilyen nagy városban ezer ilyen csodát láthatsz.

A fekete selyemruha:

– Nem láttam én soha semmit, kedvesem. Hogy én sohse jutottam el Pestre…

A négygombos zsakett:

– Üljünk le arra a padra. Elfáradhattatok már.

A szürke selyemruha:

– Jó is lesz, úgy-e, Etelkám? Üljünk le.

A zsakett, meg a szürke selyemruha, meg a fekete selyemruha a padhoz sétálnak, leülnek. A fekete selyemruha a virágóra felé fordul:

– Hogy elfáradtam. Nem csuda, kedvesem, öt óra óta fenn vagyok. Akármilyen későn alszom el, öt órakor mindig felébredek. Óh Istenem. Most megmozdult a mutatója, láttad, kedves?

A szürke selyemruha:

– Ejnye, már megint sírsz!

A fekete selyemruha:

– Ötvenöt esztendős lettem…