A termelési rendszert jószágtermelő gépezetnek fogván fel, természetszerűleg jutottunk azon eredményhez, hogy a javak nyers anyagokból termeltetnek, a reájuk fordított munkával értéket, jelentőséget nyernek, amíg a fogyasztó kezéhez jutnak, mint kész termékek. A bennük megtestesült növekvő munkamennyiség a költségek és az ár folytonos emelkedésében nyer kifejezést, e költségek pedig magukban foglalják a termelési folyamatban beléjük ömlő költségek és feleslegek egész összegét.

Midőn arról szóltunk, mint nyelik el egyes anyagok és javak a fogyasztáshoz való áramlásukban állandóan a termelő erőket és költségeket, nem vettük figyelembe a fogyasztó ellenőrző szerepét, pedig a termelő erők alkalmazásának eredménye és czélja a fogyasztók szükségleteinek kielégítése.

Már láttuk, hogy a kicsinyben árúsító üzletek pénztárába befizetett pénz a termelés folyamatán felfelé haladva, mint a különböző termelési tényezők részére teljesített fizetés, állandóan ösztökél termelő tevékenység kifejtésére. E javak utáni kereslet, a fogyasztó akarata ellenőrzi és szabályozza az egész termelést. A termelési rendszer az ő javakkal való ellátásáért van. Számára a megvett javak nem termelési költségek, hanem hasznosságok raktára. A nyers anyagok és javak a termelés különböző fokozatain minden értéküket és jelentőségüket az emberi szükséglet kielégítésére végeredményben vett hasznosságukból nyerik. A gépet és más tőkeeszközöket ugyanúgy azon fogyasztási javak ruházzák fel hasznossággal, amelyek termelésére szolgálnak. E szempontból az egész termelési rendszer javak és eszközök berendezésének vehető, amelyek különbözőképp és különböző mértékben hasznosak.

A hasznosság ez értelemben nem belső, hanem Ruskin szerint való értelemben vett érték, amely elfogyasztása életbevágó szolgálatot nyujt, tehát tisztán annak a kielégítésnek mértéke, amelyet különböző minőségű javaknak a fogyasztók mindenkor tulajdonítanak, nem pedig az a kielégítés, amelyet tulajdonítaniok kellene nekik, ha valódi érdekeiket felismernék. Igy egy font értékű nyers szesz jelen tudományos vizsgálatunknál ugyanoly hasznosságúnak tekintendő, mint egy font értékű kenyér vagy jó könyv. A mindenkori szükségletek irányadók itt. De a puszta hasznosságok és azokat tartalmazó javak után való vágy nincs itt befolyással. Hogy e vágy hatékony legyen, vásárló erőben kell megnyilvánulnia. Szegény emberek javak után való ki nem elégített szükséglete és vágya sovány jövedelmük határán túl nem bír gazdasági jelentőséggel, bárha nagy társadalmi jelentősége lehet és csak a jövedelem felhasználásában kifejezésre jutó hasznosság jöhet figyelembe. Egyéni és kollektiv jövedelmek felhasználása vehető tehát a termelési rendszer végleges szabályozójának.

Az üzem vizsgálatánál azon eredményre jutottunk, hogy a különböző iparágakat és üzemeket haszonra törekvő üzletemberek szervezték. Most át kell látnunk, hogy e szervezők és vezetők maguk a fogyasztó közönség eszközei vagy ügyvivői. Mert azokat az üzletembereket, akik tőke és munka után való keresletükkel meghatározzák, hogy e termelő erők mily arányban oszoljanak meg az iparágak között, viszont az a számítás irányítja, mily termékmennyiséget képesek hasznotadó áron értékesíteni. Igy végeredményben a vevők meglevő és várt kereslete állapítja meg, mennyi különböző fajta termelő erő emésztessék fel a különböző iparágakban.

A termelés rendje és zavara tehát főleg a javak utáni kereslet útján ható fogyasztók akaratának tulajdonítandó. A fogyasztó különböző keresletei sürgősségében és jelentőségében kell keresnünk a különböző iparágak nagyságának és a beléjük fektetett termelő erő arányának különbségét.

A fogyasztó szabályozását legegyszerűbben Robinson Crusoe esetén értjük meg. Hogyan használná fel idejét az, akinek minden szükségletét a maga munkájával kell kielégíteni? Főszükségletei: étel, ruha, kunyhó, néhány eszköz és fegyver. Ha az éghajlat mérsékelt, bizonyos minimális táplálék a legelső szükséglete. Tegyük fel, hogy átlag két órai idő vadászatra és táplálék elkészítésére megadja e mennyiséget. Ha változatosabb vagy több táplálékot kiván meg és nem elégszik meg gyümölcs-szedéssel, a vad elejtésével és megmível egy kis földet, hogy termeljen, ez naponta még egy-két órát vesz igénybe. De noha valami ruházat kevésbbé nyomós szükséglet, mint a két órai munka árán elnyerhető táplálék, épp oly kivánatos lehet, mint egy harmadik órai munkával és még kivánatosabb, mint négy órai munkával elnyerhető élelem. Igy választania kell ruha és élelem között harmadik és negyedik munkaórája felhasználásával. Az éppen szükséges ruhát napi egy órai munkával készítheti el vagy javíthatja meg, bárha két óraival, rossz időjárás vagy ruhája váratlan megrongálódása esetére még egyet készíthetne. Ámde a kunyhó majdnem oly szükséges, mint az első ruha és szükségesebb, mint még egy. Igy elhatározhatja, hogy csak a harmadik órát szenteli ruhakészítésre, a negyediket kunyhóépítésre. De egy lakályos kunyhó fölépítése többet igényel napi egy óránál. Ötödik óráját is ennek fogja-e szentelni? De eszközökre, fegyverekre is szüksége van. Már itt is tekintetbe jönnek-e vagy csak hatodik órája felhasználásánál, miután két órát szentelt kunyhó építésnek? De az élelem-többlet beszerzése, amelynek beszerzését a ruházkodás és lakás kedvéért elhalasztotta, itt újból igényt tart idejére. Nyilván választania kell e három között ötödik órája felhasználásánál, a kunyhót javítja-e, fejszét készít vagy élelmet szerez-e be? Természetesen a valóságban a problema bonyolultabb. Számos fajta élelem versenyez egymással idejéért és munkaerejéért. Ha bizonyos mennyiségű gyümölcsöt már beszerzett, bárha többre is szert tehetne, inkább fog vadászni vagy halászni. Igy van egyéb szükségleteivel is, nemcsak szekerczére van szüksége, de kapára, ijjra, kalapácsra is, ezek is igényt emelnek idejére. Ha megfontolt gazdasági elv alapján fog dönteni, aszerint, ahogyan legjobban felhasználhatja munkaidejét, nem fog élelmet szerezni akkor is, mikor már éhsége kielégítésére eleget szerzett, bárha többet is megkivánna; erősebben fog azonban jelentkezni ruházkodási szükséglete. Igy lesz minden más szükségletével is, mérlegelni fogja őket, hogy munkaidejét a leghasznosabban használja fel. Amennyire lehet, felhagy valamely munkával, mihelyt a további termelés kevésbbé kivánatos, mint más, amelyre szintén időt szentelhet. Ezen addig munkálkodik, amíg az ilyen szükségletet előállítja és egy harmadik szükséglete erősebb, mint a második fokozottabb mérvű kielégítése. Igy amennyire csak a legjobban osztja be idejét, látjuk, hogy munkája utolsó negyedórája, amelyet élelmiszer beszerzésére fordít, nem kevésbbé hasznosan használtatott fel, mint a ruhájára, kunyhójára, eszközeire fordított utolsó negyedóra! Mert ha feltesszük, hogy az élelemnek szentelt negyedóra nagyobb hasznosságot termelt, mint a kunyhóépítésnek szentelt, idejét fecsérelné. Amennyire világosan legjobb érdekeit követi, úgy fogja elrendezni különböző foglalatoskodásait, hogy minegyikük termékeinek utolsó része egyenlőképp hasznos vagy élvezetet nyujtó legyen.

Tegyük fel, hogy mások jönnek és letelepednek Crusoe szigetén és hogy magának jövedelmet szerezhet kivánatos háztelkek bérbe- vagy eladásával. E jövedelemből elégíti ki szükségleteit akkép, hogy másokat különböző javak termelésére szorít, amelyekre szüksége van. Ugyanúgy fogja felhasználni jövedelmét, mint munkaidejét felhasználta, amikor még maga dolgozott. Ahelyett, hogy bizonyos időt fordítana különböző táplálék, ruhák, ház előállítására, éppen annyi pénzt fog ezekre fordítani. Részben táplálékra, részben ruhákra, részben házra fordítja majd. Bárha táplálékából a legelső rész igen nagy használati értékkel bir, a legelső létszükséglet kielégítésére szolgálván, az utolsó rész épp oly értékkel fog birni, mint a ruhájára, lakásra vagy bármely más szükségletére fordított utolsó rész. Mondjuk, hogy évente 10 fontot költ kenyérre, bárha az első 5 fonttal vett kenyér reá nézve igen nagy hasznosságú, az utolsó fonttal vettet könnyen nélkülözhetné és sem nagyobb, sem kisebb használati értékkel nem bir, mint a tizedik fontért vett ruházat vagy az ötödik fonton vett szivarka. Az utolsó fonton vett ruha, szivarka, kenyér, egyenlő hasznosságú, amennyiben megfontoltan költekezik, mert ha feltesszük, hogy az utolsó fontért vett kenyér hasznosabb, mint az utolsó szivarkák, oktalanul és nem gazdaságosan jár el, ha nem költ többet kenyérre és kevesebbet dohányzásra.

Amennyiben tehát az ember gazdaságosan úgy használja fel jövedelmét, hogy a felhasználással a legnagyobb hasznosságot érje el, mindenfajta jószág legutolsó vagy legkisebb része egyforma hasznosságú. Bárha heti kenyérkészletének fontosságát többre tartja a maga egészében, mint heti teakészletéét és ezt a dohányénál, a kenyérre fordított utolsó shillingje – fel kell, hogy tegyük – ugyanoly mértékben elégíti ki, mint a teára vagy dohányra fordított utolsó shilling.

És ami az egyén kiadására áll, áll egy egész közület sokkal bonyolultabb kiadásaira is. A közület tagjainak összjövedelme részben különböző táplálékokra, ruházatra és más elemi szükségletre vagy kényelemre, részben ártalmas vagy ártatlan fényüzésekre fordíttatik. Bárha nyilvánvaló, hogy a táplálékra és szükségletekre fordított összegek első fele nagyobb hasznosságra fordíttatott, mint a fényüzésekre fordítotté, mégis igaz marad, hogy a kenyér, hus vagy más szükséglet, utolsó vagy legkevésbbé hasznos része épp annyira vagy oly kevéssé hasznos, mint bármely fényüzés utolsó része. Az a tény, hogy ha a kenyér utolsó része a nélkülözőkhöz jutna, nagyobb hasznossággal birna, közömbös. Az eladott kenyérkészlet utolsó része a gazdag családoknál a cselédek asztalán kallódik el és nem nyujt több hasznosságot, mint az utolsó skatulya szivar vagy üveg pezsgő, amelyet ugyane családok fogyasztanak el.

Ha tehát figyelembe vesszük az ország valódi jövedelmét a kenyér, hal, hus, szárnyas, ruha, butor, lakás, ékszer stb. készletet, amelyet a termelő gépezet évente előállít, azt találjuk, hogy ezen javak legkevésbbé hasznos részei – a fogyasztásnál ugyanazon hasznosságot vagy kielégítést adják. Ezen egyensúly annak folytán szükséges, mert a fogyasztók állandóan összehasonlítják és mérlegelik kivánataik tárgyait, amikor a rendelkezésükre álló pénz utolsó részét adják ki. Amint tehát minden egyén e legtöbbet úgy éri el pénzével, ha oly arányban vásárol, hogy a vett javak utolsó részei egyformán hasznosak legyenek reá nézve, ugyanúgy áll ez az egyének csoportjainál.

Fel fog merülni az az ellenvetés, hogy a különböző osztályok között a jövedelmek igen egyenlőtlenül oszolván meg, a köz szempontjából pazarlás fog beállni. Mert a kenyér, fehérnemű, szék, hús, amely a gazdag legkevésbbé hasznos kiadását képezi, és így a legkisebb hasznosságú, nagy hasznosságú lehetne, ha a szegények vehetnék meg és fogyaszthatnák el. E kritika a jövedelemeloszlással szemben elég helyes, de a tényleges jövedelem-eloszláson alapuló hasznossági vizsgálat helyességét nem érinti. Vizsgálván a befolyást, amelyet a tényleges vevő a termelésre gyakorol a javak utáni keresletével, fontos, hogy felismerjük a hasznosság kiegyenlítődését minden készlet alapjában, mint a termelés szabályozásának eszközét.

A társadalomra, vagy egyénre a kiadás e nivelláló folyamatában nincs titokzatosság. Egyszerüen «gazdaságosság», azaz a pénz vagy tevékenység legelőnyösebb felhasználása. Minden gyermek, akinek egy shillingje van és két pennyért csokoládét vesz, három pennyért czélba lő, hat pennyt mozgószinházra költ, egy pennyért élczlapot vesz, elvégzi a határhasznok vagy kielégülések összehasonlításának e funkczióját. Ami a kiadás nagyobb részét illeti, az eljárás nem is megfontolt, hanem ösztönszerü. Ha valakinek évi 500 font jövedelme van, nem problema előtte, hogyan költsön el 450-et. De hogy az utolsó 50 fontból mennyit költsön utazásra, szinházra, könyvre, adakozásra, megtakarításra, egyéni berendezkedés és gondos megfontolás tárgya lesz. Két ember nem költi el egyformán az 500 fontból fenmaradó 50 fontot: senki nem költi el egyformán két éven át. Ugy van az egész társadalomban, mint az egyénnél. A nemzet, a személy jövedelmének legnagyobb része szükségszerüleg vagy szokásból bizonyos megállapított kiadásokra fordíttatik egy fogyasztási standard fentartására. Csak a legutolsó rész vagy bármely jövedelemszaporulat lesz a tárgya az általunk leírt felosztási eljárásnak. Ez nagy fontosságot és jelentőséget ad a termelés irányításánál a jövedelem utolsó vagy «határ»-részeinek. Uj fényüzési czikk bevezetése, egy fogyasztó osztálynál új izlésre ösztökélés, nyilván a tőke és munka folyamán azon termelésekre irányítja, amelyek e czikkek előállításához kellenek. A gazdagok fölös jövedelmének hirtelenül automobilok után való irányulása az előállító iparágakba nagymennyiségű tőkét és munkát vitt, a gummiipart felvirágoztatta, a kocsigyártásnak és más fényüző iparágaknak ártott. Igy van a társadalom minden osztályával: új fogyasztási czikkek: kabarék, görkorcsolyapályák, olcsó olajnyomatok, czukrozott gyümölcs, banan, népies pipere-czikkek, előbb mint alkalmi szükségletek, majd mint szokás törtek utat a munkásosztályok bizonyos rétegeinek kiadásában, fontos közvetlen és közvetett kihatással a termelő iparágakra vagy azon czikkeket termelőkre, amelyeket kiszorítottak.

Hajlandóak lennénk azon megállapításra jutni, hogy a termelés irányító erői az izlés vagy értékelés ezen változásaiban rejlenek, melyek a jövedelem utolsó részeinek kiadását irányítják. És helyesen kell nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, mint a gazdasági fejlődés irányítóinak és eszközeinek. De tévedés a termelés változásának specziális okait vagy meghatározóit látni bennük. Mert akkor két fontos körülményt hagyunk figyelmen kivül. Az automobil utáni új szükségletről beszélve, feltételeztük, hogy gazdag fogyasztók új izléséből ered. De az új találmányok és a termelésnél való megtakarítások, melyek olcsóbb árakon jó kocsikat vittek a piaczra, idézték elő és tették hatékonnyá az új keresletet. És a legtöbb esetben, amikor csak valamely czikkre fordított kiadás hirtelen megnő, javítások és olcsóbb termelés idézte elő az új keresletet. Szóval a kereslet és kinálat kölcsönösen hatnak egymásra. Kocsik nagy, olcsó kinálata a keresletre kiterjesztőleg hat, a kiterjesztett kereslet a kinálatra hat kiterjesztőleg és árcsökkentőleg. Igy van majdnem minden gazdasági változásnál. Ugyanaz a gazdaságosság, ugyanaz az egyensúly felé való állandó törekvés uralja a termelést, mint a fogyasztást. Az új vagy még le nem foglalt tőke és munka és hasznosság folyama azon iparágakra irányul, amelyekben a kereslet valami újabb megnövekedése felemelte a kamatlábat, a hasznot és béreket valamivel más iparágak rendes szinvonala fölé és addig tart e folyamat, amíg a termékek megnövelt kinálata az iparágakban a rendes szinvonalra szállította le a kamatot, béreket, hasznot. Az így a kérdéses iparágakban előidézett nagyobb kinálat és áresés előidézi a fogyasztóknál e termékek utáni nagyobb keresletet és használatukat kiterjeszti a fogyasztó közönség más osztályaira, amíg a fogyasztó közönségnél a hasznosság vagy kielégítés új egyensúlyt ér el. E zavarok és elrendeződések állandóan tartanak, úgy a termelési költségeknél új találmányok és javítások folytán, mint izlés változása és szükségletek növekedése vagy esése folytán a fogyasztási hasznosságban.

Hasonlókép fontos egy más körülmény is. Ha megfigyelünk egymással csövekkel összekötött víztartályokat, a változások a felszin emelkedésében vagy esésében mutatkoznak. Ha egyik tartályba még öntünk vizet, látni fogjuk, hogy mindegyikben emelkedik a felszin, amíg csak egyenlő magasságban el nem helyezkedett. De bárha megfigyelés és megállapítás szempontjából legjobb lenne a felszinek megfigyelésére szorítkoznunk, helytelenül következtetnénk, hogy e változásokat előidéző okok a víz felszinén levő vízrészekkel vannak különös összefüggésben. Mert könnyen vezethetünk az első medencze fenekére és nem a felszinére vizet és a tartályokat összekötő csövek, amelyek az elhelyezkedést előidézik, a fenéken is lehetnek. Igy ipari változásoknál úgy a fogyasztás, mint a termelés terén a közvetlen erőknek nem kell a határoknál hatniuk; a termelő erő legkevésbbé hatékony részeinél vagy a fogyasztó legkevésbbé fontos szükségleteinél is hathatnak. A termelésnél az iparág vagy iparágak minden reprezentativ üzemében eszközölt új megtakarítások, tüzelői anyag megtakarítás, vagy melléktermék értékesítése az egész termelésnél emelvén a határhasznot, az új tőke és munka eloszlását szabályozza, úgy hogy amennyire csak szabad a verseny, a különböző iparágaknál a haszonban biztosít valamely egyensúlyt. Igy a közfogyasztásnál a változást megindító ok nem egy divattá váló új izlés előidézésében vagy elterjedésében rejtőzhet, hanem a közönség nagy részénél a volt fogyasztási szinvonal változásában, pl. az alkohol-élvezet általános csökkenésében vagy pedig az évenkénti tengerparti nyaralásnak a nagy társadalmi osztályoknál felismert értékké válásában.

A határnál beálló változások, a kiadás vagy a termelő erő legcsekélyebbre értékelt részeinek új elrendeződése inkább eszközei a változások feltüntetésének, mint indító okai. Igen fontos, hogy a gazdaságtan tanulmányozói világosan felismerjék, miként változtatják meg a termelés szervezetét a termelési módoknak és a fogyasztók értékelésének vagy izlésének folytonos változásai. A kereslet és kinálat részéről jövő ezen erők az ú. n. piaczon találkoznak és a piaczi árban egyenlítődnek ki ellentéteik. Piaczi ár az az ár, amely a kereslet és kinálat arányát kiegyenlíti, azaz minden kinált jószágot vevőhöz juttat. Vegyük pl. a marhapiaczot, ahol a bikák kerülnek eladásra. Egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy az érdekelt felek tudják, hogy minden bika egyforma és egy fajta. Néhány eladónak készpénzre van sürgős szüksége és kész volna olcsón, pl. kb. 5 fontért adni el bikát. Néhány vevő jobb vagyoni viszonyoknak örvend, mint a többi és inkább akarván venni, 12 fontot is adna, csakhogy bikát vehessen. Nézzük, hogy áll a piacz a különböző árak mellett a venni és eladni kész felek száma szempontjából.

Ha az alkú 5 fontnál veszi kezdetét, csak két bika kerül eladásra, és 12 vevő van, mind kész ez árat megfizetni, esetleg többet is. A piaczi ár nyilván nem lehet 5 font, mert ez ár mellett 10 vevő nem jutna bikához és hogy ezt megakadályozza, többet ajánl fel. Először 6 fontot. De ez áron csak 3 bikát lehetne venni és 12-en lennének hajlandóak megvenni. Ezek egymásra liczitálva az árat emelnék. 7–8 fontnál ugyanezek a nehézségek. Bárha a kinált bikák és a vásárlók száma közeledik egymáshoz, amíg csak egygyel több vevő is van, mint a hány bika, ez attól tartva, hogy nem vásárolhat, többet fog kinálni és így emeli az árat. Amint a vevőknek az eladókénál nagyobb száma az árat 9 fontra hajtotta fel, 7 eladó és 7 vevő akad ez ár mellett, azaz a kereslet és kinálat kiegyenlítődik. Emelkedhetik-e még az ár? Nem, mert 10 fontnál már 9 eladó és 6 vevő lenne és az eladók versenye lenyomná az árat 9 fontra, mint ahogy a vevők versenye ide felemelte. Tehát 9 font az egyetlen lehetséges piaczi ár, mert az egyedüli ár, amelynél a venni és eladni készek száma egyenlő. Amíg a kinálatot a kereslet meghaladja, az ár emelkedik, amíg a keresletet a kinálat múlja felül – esik. A piaczi ár ott lesz, ahol kereslet és kinálat kiegyenlítődik.

Ez minden piaczról áll, ahol alkudozással vesznek vagy adnak el valamit. Ahol a kereslet és kinálat folytonos, mint a legtöbb nagybani és kicsinybeni búza, gyapjú vagy más termékek, értékpapirok, vagy kenyér, hal, czipő, festék vagy más használati czikk piaczán, nem a kereslet vagy kinálat határozott mennyisége határozza meg az árat, hanem a kereslet és kinálat mértéke. Londonban a búza piaczi ára mindenkor pl. 25 font azon tény folytán, mert ez ár mellett a piaczon felajánlott búza mértéke egyenlő azon mértékkel, amelyben molnárok és más vevők veszik. Ahol a piacz változó, kereslet és kinálat inkább bizonyos időtartamban lemért folyamatok, mint bizonyos időben vett és eladott határozott mennyiségek, mint pl. a marha-piacz fenti példájánál.

Ha a Midland vasúti részvény 65 fontnyi állandó áron kel el, azt jelenti ez, hogy egy időben ezen ár mellett felajánlott részvények száma ugyanakkora maradt, mint a megvettekké.

Az árváltozások mindig a kereslet és kinálat mértékei egyensúlyának felbomlását jelentik.

Amíg az eladók egy piaczon ugyanoly mértékben adhatják el árúikat, mint eddig, nem szállítják le és haszonnal nem emelhetik áraikat.

Ha leszállítják, vagy azért teszik, mert az eladásban hanyatlás állott be, vagy mert készletük megnövekedett és az árleszállítással akarják elérni a keresletet, amely megnövelt kinálatukat fedezi. Ha emelik áraikat, vagy azért van, mert a vevők többet vesznek, vagy nagyobb mennyiségben, így készletük gyorsabban fogy, vagy mert nem kapnak oly áron készletet, mint előzőleg. Igy az áremelkedésnek közvetlen oka mindig vagy a kinálat csökkenése, vagy a kereslet növekedése: az árhanyatlás oka mindig a kereslet csökkenése vagy a kinálat emelkedése.

Amikor csak kereslet és kinálat között az egyensúly így megbomlik, az ár mindaddig emelkedik vagy esik, amíg egy olyan újabb szinvonalat el nem ér, amelynél a kettő kiegyenlítődik. E kiegyenlítődés természetszerű tendenczia. Mert ha a kinálat növelése áresést idéz elő, maga az esés a vevők számának vagy a keresletnek növelését idézi elő. Hasonlóképp, ha a kinálat csökkenése áremelkedést idéz elő, az áremelkedés a vevők számát csökkenti. Különböző czikkeknél ez irányzat ereje különböző. Egyes esetekben csekély áremelkedés vagy esés jelentékeny befolyással van a keresletre. Ez az általános szabály a fényüzési czikkeknél, amelyek nem valami erős szükségletet elégítenek ki vagy az olyan czikkeknél, amelyek könnyen megfelelően pótolhatók. Szükségleti tárgyaknál, vagy nehezen pótolhatóaknál az ár csekély emelkedése vagy csökkenése kevéssé befolyásolja a keresletet. Előbbi esetben a kereslet ruganyossága csekély, utóbbiban nagy. A szeszárak emelkedése a szeszadók felemelése folytán a szeszkeresletet nagy mértékben csökkentette. Megfelelő búzaáremelkedés nem idézne elő megfelelő csökkenést a keresletben. Sőt nem is áll be esetleg csökkenés, a munkások osztályát egészében véve. Mert a kenyér áremelkedése folytán kevesebb húst vagy más táplálékot vesznek, hogy főtápszerük fogyasztását fentartsák. 10–20 százalékos áremelkedés vagy esés hatása valamely czikknél számos körülménytől függ és különböző osztályoknál és jövedelmeknél különböző.

Ahol a kereslet idézi elő az árváltozást, hasonló a hatás a kinálatnál. Egyes esetekben növekvő eladás a javak gazdaságosabb termelését vonja maga után, úgy hogy az áremelkedés csekély lesz és csak ideiglenes, csakhamar új egyensúly állván elő kereslet és kinálat között az alacsonyabb ár mellett. Más esetekben a növekvő eladás a kinálatot csak tekintélyes áremeléssel serkenti, mint ahol a nagyobb szükséglet fedezésére rosszabb föld vagy drágább munka jön alkalmazásba. Amint a kinálat könnyen vagy nehezebben reagál az áremelkedésre, ruganyosnak, vagy merevnek nevezzük.

Minden fontos gazdasági esemény, amely az árakat befolyásolja, a kereslet vagy kinálat mechanizmusa útján hat. Rossz termés, új aranybánya, háború, gyors népszaporulat, villamos erőt olcsóbbá tevő találmány, mértékletességi mozgalom, néha ideiglenesen, néha állandóbban befolyásolja az árakat. Mindenesetre azonban a modus operandi a piaczokon a kereslet és kinálat viszonyának változására vezethető vissza.

A legtöbb piacz árai más muló esetleges okok behatása alatt is fluktuálnak. De ezen kis ingadozások mellett vagy kinyomozhatók azok a nagy és állandó változások, amelyek a termelési és fogyasztási módok fontosabb változásaiból fakadnak. E normális, maradandó árváltozások egyrészt a rendes termelési költségeknek, másrészt a fogyasztás hasznosságának emelkedéséből vagy eséséből erednek vagy abban jutnak kifejezésre.

A termelési költségek emelkednek vagy esnek vagy 1. a költségekre befolyással levő termelési mód megváltozása, 2. vagy az ezeket terhelő feleslegek emelkedése vagy esése folytán.

1. A termelési módok változása alá sorozandó: a) a termelési eljárásoknak a fizika, kémia stb. haladása következtében való tökéletesbbülése, amely az ipari forradalom egyik főjellemvonása; b) az üzem és vállalat szervezésének javulása úgy termelő, mint kereskedelmi vonatkozásban; c) a munkások nagyobb ügyessége, ereje, műveltsége, jellemessége.

2. A «fölösleget» érintő befolyások alatt értendő: a) természeti javak felfedezése vagy kiaknázása, vagy ily források kimerülése, amely a nyers anyagot csökkenti és így nagyobb felesleg áll elő a szükségleti czikkek termelésénél; b) valamely országban vagy iparban a tőke-folyam növekvése vagy esése, amely emeli vagy csökkenti a termelési költségeket. A tőke ez áramlását számtalan, a jövedelem nagyságával és megoszlásával, a vagyonbiztonsággal, előrelátással, prosperálással és más a megtakarítást és beruházást érintő feltételekkel összefüggő ok befolyásolja; c) a munkafolyam növekvése vagy csökkenése egyes államokba vagy iparágakba, amit a népesedés, forgalmi értesülési könnyebbségek határoznak meg és amely a munkamegosztást és a termelés munkaköltségeit befolyásolja.

Mindezek a termelési költségeket érintő okok az árakra hatnak a kinálat bővítésével vagy csökkentésével. Egyes általános jellegüek az ország vagy a föld legtöbb iparágát befolyásolják – bárha különböző mértékben, mint pl. a hajtóerő előállításának javítása. Mások specziálisabb jellegüek, csak egyes iparágakat emelnek, vagy csökkentenek, vagy pedig egyes czikkek termelési költségeit apasztják és befolyásolják más termékekhez való cserearányukat.

Ezen kinálatra a termelési költségek útján ható erőknek megfelelőleg viszont a hasznosság utján a keresletre más erők hatnak.

1. A fogyasztási módokban állandóan számos nagy változás megy végbe, pl. a javak különböző módon való felhasználásánál. Tüzelő anyagot megtakarító rostély, táplálkozási, ruházkodási szokásokban beálló változás, könyvek, szórakozás nagyobb értékelése és ezer más változás számos czikk keresletét növeli vagy csökkenti. Uj izlések és vágyak állandóan küzdenek a régiek ellen és elfogadásukkal a fogyasztás és kiadás számos más változást is szenved. A szesz csökkent használata pl. kisebb húsfogyasztással járhat, a tejtermékek és növények többrebecsülésével.

2. Ily változásoktól eltekintve az izlésben és szokásokban, egy nemzet vagy osztály jövedelmének változása a különböző termékekre fordított kiadások terén jár változással. A munkások jövedelmének emelkedése a pihenő szórakozások nagyobb értékelésével járt. A vagyonos osztály növekedése az automobilkeresletet és más költséges fényüzést növelte.

Ily erők hatnak a termelési rend minden pontján a keresletre és kinálatra, hogy a folytonos árváltozásokat előidézzék.

Ha a fogyasztót úgy vesszük, mint aki szükségleteivel és izlésével fentartja és irányítja a termelő erők ezen kiterjedt rendjét, látni fogjuk, hogy a fogyasztó akarata mindenütt a kereslet útján hat, először a használati czikkekre és azután a különböző termelő folyamatokra és eszközökre, melyekkel létesül.

Ha másrészt az üzletembernek, a termelőnek az álláspontját nézzük, a termelési rend ugyanazon szervezetét és működését anyag- és energiagyüjtő folyamatnak látjuk, amelyet különböző termelési tényezők (föld, munka, tőke) együttműködő csoportjai fejtenek ki az üzleti szellem vezetése alatt és amely piaczra vihető kész termékek és szolgálatok mennyiségeinek előállítására irányul.