Másfélszáz évvel ezelőtt egy Észak-Amerikába kivándorolt angol csoport Ontario tartomány legdélibb részére hatolt, ahol egy folyó által szelt termékeny völgyben megtelepedett, a partokon fakunyhó sorokat emelt, amelyek népes és virágos városokká fejlődtek. A folyó északi részén volt a legjobb legelő nagy része és a közeli halmokról lerohanó patak e részt a famegmunkálásra alkalmassá tette. De a déli részen termékenyebb búzaföldek voltak, gyümölcsöt, veteményeket jobban lehetett termelni. Mindkét részen a halmok védelme alatt specziális czélokra alkalmas földek voltak, amelyeket egyes letelepülők kiválasztottak és más éghajlati, fekvési, talajbeli előnyök megfelelő termelésekre és iparokra vezettek. Néhány kovács, ács, takács, szabó, czipész telepedett le ott, ahol neki előnyös volt vagy családi összeköttetései voltak – a folyó északi vagy déli részén. Más településektől távol e falu a környező farmokkal, fatelepekkel stb. lényegileg önálló termelő közületet alkotott. A folyón híd volt és azon a személyek és javak szabadon közlekedhettek; a piaczi berendezkedések lehetővé tették, hogy a talaji és fekvési különös előnyök, egyes mesteremberek vagy kézművesek különös képességei a legteljesebben kihasználtassanak az egyén és a fogyasztóközönség legnagyobb előnyére, amelynek módjában állott, hogy megvegye, amit ezek eladásra kinálnak. Ez a szabad csere alapján álló munkamegosztás gazdaságosságának egyszerü példája. Nyilván előnyös volt a folyó bármely partján lakóknak, hogy a legszorosabb érintkezés és a legszabadabb kereskedelmi forgalom legyen a hidon át. Aki azt indítványozta volna, hogy a hidat le kell bontani vagy a személyeket és javakat azon meg kell vámolni abból a czélból, hogy mindegyik rész a saját szükségleteiről gondoskodhassék, ha ez lehetséges, – azt őrültnek tartották volna.

És most az történt, hogy a forradalom a köztársaság megalakulására vezetvén, Canada és az Egyesült-Államok megállapították a maguk határait és e falut kettéválasztó folyó vétetett határnak. Tényleg kettévágták a falut. Az északi oldal lakói kanadai polgárok maradtak, Ontario törvényeinek engedelmeskedvén, annak adózván tovább is, a déli rész lakói az Egyesült-Államok polgáraivá lettek. Időmultán a politikai megkülönböztetés a lakók két részének érzelmeit is befolyásolhatta egymás irányában és a társadalmi érintkezést csökkenthette. De ez azt a munkamegosztást és szabad cserét, amely azelőtt előnyös volt, kevésbbé előnyössé tehette? Kevésbbé volna káros, mint azelőtt, a híd lerombolása vagy a folyón túl piaczot kereső árú megvámolása? Keresztül lenne vihető épp úgy, mint azelőtt a gazdasági közület ketté törése, a folyamat vévén válaszvonalnak. De épp oly nyilvánvaló, hogy akinek eladni valója volna, csak a félpiacz állana rendelkezésére és amire szüksége volna, annak kinálata is felére csökkenne. Lehetséges, hogy a lakók minden szükségletüket a folyó innenső részén lakó szomszédaikkal elláttathatnák, de nyilván elveszítik a másik oldal természetes előnyeiből vagy az ott lakók különös képességeiből nyert részüket és a piacz megszorítása azon árúknál, melyek előállításánál ők vannak előnyben, megfosztaná őket saját termelésük eredményének egy részétől. Nyilván minden lakó veszít úgy eladói, mint vevői minőségében az előbb megvolt szabad forgalom bármily akadályozása folytán.

A politikai szétválás a termelés gazdaságosságát nem érinti. Azelőtt előnyös volt, hogy az északi részen lakók teljesen szabadon szerezhettek birtokot vagy üzhettek ipart a déli részen, ha ott jobb alkalom kinálkozott, mint a saját részükön. A mozgás e szabadságával nyilván az egész terület jobban fejlődött, ami mindenki javára szolgált. Ugyanígy volt, ha egy gazdag farmer a déli részről pénzt takarított meg és úgy látta, hogy jobban használhatja, ha az északi részen állít fel fürészmalmot, mintha hasonló vállalatba fogna a déli részen; nyilván minden lakó érdekeit sértené, ha tőkéje leghasznosabb használatában akadályozva volna. Mert mindannyian többet nyernének a fűrészmalom olcsóbb fáján, mint a megtakarított pénz bármely más felhasználásánál, habár az ő folyam partjukon történnék is az. Ily körülmények között a munka és tőke szabad folyásába minden beavatkozás épp oly káros, mint a piacz szabadságának korlátozása.

Mindkét part lakóira nézve nyilvánvalóan öngyilkosságot jelentene egy olyan települési törvény, a mely a növekvő népességet a saját partján tartaná vissza, vagy a fa vagy gépek vagy más tőke kivitelét akadályozná, vagy vámmal gátolná oly javak behozatalát, amelyek a másik parton olcsóbban termelhetők.

Ha az északi rész lakói félreértett hazafiasságból ily kizárási politikát fogadnának el, a délieket megkárosíthatnák. De némileg nagyobb mértékben károsítanák meg önmagukat, mert a vámszedés, a csempészet megakadályozásának, a vámvédelmi politika szervezésének költségei őket terhelnék. Feltéve, hogy elég őrültek e gazdasági szétválás megkísérlésére, a déliek helyesen járnának-e el, ha az őket ért sérelemre a kizárási politika utánzásával felelnének? Miért akadályozzák az északiak tőkéjét, hogy átjőjjön és természetes kincseik kifejtését előmozdítsa, vagy miért akadályozzák az északi munkát, hogy a tőke ez előnyös munkálkodását elősegítse? Miért akadályoznák polgáraikat, hogy azokat a jobb és olcsóbb termékeket, melyeket az észak még mindig kinál, beszerezzék? Az észak rossz példájának követése, polgáraik sérelmének megkétszerezése és saját maguknak ugyanoly igazgatási költségekkel terhelése.

Amíg az egész falu Ontarióba tartozott, egész nyilvánvaló volt, hogy a legteljesebb együttműködés a munkamegosztás, szabad piacz, tőke és munka szabad mozgása útján a közület jólétére vezet. Lehet, hogy a talaj és más természeti viszonyok sokkal kedvezőbbek általában délen, mint északon, és hogy következőleg a fiatal munkaerő és új tőke e rész kifejlesztését és népesítését szolgálta főleg. De teljesen nyilvánvaló, hogy az északi rész polgárai ezáltal nem károsultak, hanem csak javukra vált és ha valami bohó érzelem visszatartotta volna az ifjú munkaerőt és takarékosságot, hogy a folyón túl hasznosabb alkalmazást keressen, érzékenyen károsodtak volna. E nyilvánvaló gazdaságosságot nem fordíthatta fel és nem is változtathatta meg az a tisztán politikai esemény, amely e kis termelő közületet két politikai községgé választotta szét. Ami jó üzlet volt azelőtt, most is az és az emberek és javak szabad mozgásának minden politikai akadályozása nyilván sérelmes az üzleti érdekekre. Mert, ha az emberek és javak szabad mozgásának megszorítása az egyik részre előnyös, akkor épp úgy állíthatnók, hogy a további megszorítás az észak két, a patak által elválasztott részénél, hasznos volna legalább is észak egyik részének és ez a felosztási politika odáig vihető, hogy minden utcza és minden család független termelő közületté lesz.

E példa elég arra, hogy a nemzetek termelési és kereskedelmi viszonyainak egyszerü és egészséges teoriáját levonjuk. Ami a határfalu e két része egymásnak, az a két állam, amelyekhez tartoznak, az Egyesült-Államok és Canada egymásnak. Ha a tőke és munka és termékek szabad forgalma a megosztott falu mindkét részére előnyös, akkor a két nemzetnek is az. És ami áll Canadáról és az Egyesült-Államokról, más nemzetekre is áll, akár van közös határuk, akár nincs Minden ország lakói minden más országgal való legszabadabb érintkezéssel nyernek, mert így szerezhetnek legtöbb javat, így használhatják fel legteljesebben és leghatékonyabban a természeti kincseket vagy szerzett képességeket és osztozkodnak ugyanazon előnyökben, amelyekben más országok lakói részesülnek.

A modern termelési élet főfolyamai ez igazság egyre növekvő felismerését hozzák magukkal. A modern termelésben és vagyonban óriási része van a tőke, munka és javak állandó növekvő folyékonyságának.

Helyi piacz és munkapiacz helyébe nagyobb területü piaczok lépnek: az egész országra kiterjed a modern iparvárosok munkafelszivása; a beruházás modern technikája a tőkét könyebben viszi át a nemzeti iparágak mindegyikébe. De ez a folyamat nem szorítkozik egy ország vagy nemzet határai közé. A letünt nemzedék legjellemzőbb vonása, a gazdasági nemzetköziség elterjedése a tőkét, munkát, javakat az egész világon szétosztotta és éppoly jellemző a vásárló erők növekedése, és evvel a föld kincseinek helyesebb kifejlesztése s a föld lakosai között előnyösebb módon való felosztása. Nagybritannia polgárai új megtakarításának körülbelül fele hasznosabb alkalmazást talál más államokban és Franczia-, Németország, Hollandia és más fejlett iparos nemzetek új tőkéje hasonló hajlamot mutat a külföldön való elhelyeződésre. E tőke nagy része vasutakba és más fejlesztő művekbe van befektetve, amelyek által Délamerikában és egyebütt nagy földterületek és népek lettek hozzáférhetőek a világ élelmiszerrel, nyers anyagokkal való ellátása czéljaira és ipari termékek piaczaiúl. Sok tőke idegen állami vagy községi kölcsönre fordíttatott és miután hátramaradt államok elsőrendü szükségletei fedezetet nyertek, a külföldi tőke belkereskedelmükbe folyt. E tőke beözönlésével párhuzamosan ment végbe a munka folyása a jobban kiaknázott, kevésbbé termékeny országokból a kevésbbé kiaknázottakba, termékenyebbekbe. Amint előrelátható volt, a tőke és munka forgalma általán egy irányú, minden európai államból Észak- és Délamerikába folyása tevén ki a gazdasági nemzetközi forgalom legnagyobb részét. Nem kevésbbé jelentőségteljes az üzleti képesség megfelelő eloszlása, vállalkozók, mérnökök, bankárok, kereskedők, gyárvezetők, ültetvényesek minél nagyobb számban oszolván szét a termelő világban. A közös czél és eredmény a világ egy szinvonalra emelése volt, az utak, városok szervezése s ellátása a főiparágak tekintetében, sőt a kormányzat és üzleti élet eljárásai tisztességességének és hatékonyságának egy szinvonal felé szorítása.

A külkereskedelem jelenlegi növekedése és e fejlődés növekvő fontossága minden államban a most tárgyalt külföldi beruházásokkal és bevándorlással szorosan összefüggő képét adják a gazdasági nemzetköziségnek. Bárha Nagybritannia és néhány szarázföldi állam e téren a többit megelőzi, a világ minden államának lakói, a venni és eladni kivánt javak tekintetében mind jobban függnek más államok lakóitól. Minden évben mind nagyobb jószágmennyiségek folynak keresztül a nemzeti határokon és a külföldi piaczon keresnek vevőket.

A javak javakkal való felcserélésének rendes folyamatán kivül a czélzott tőkeforgalom nagy beviteli és kiviteli kereskedelemmel jár. A külföldön elhelyezett tőke javak alakjában megy ki, mert nincs pénzünk, hogy azt küldjünk és mert nem a pénzt, hanem a pénz értékének megfelelő jószágokat kivánják a külföldi kölcsönkeresők. Igy a külföldi tőkeberuházás nagy részét teszi kivitelünknek, brit gépek, sinek, gépezet és más gyártmányok külföldön való eladásával járván, melyek vagy a kölcsönkeresők országába, vagy máshova küldetnek. A tőke kamatainak fizetése és esetleg visszafizetése behozatallal történik. E fizetések is főleg javak alakjában történnek. Nagybritannia külkereskedelmének igen nagy része és néhány más állam is a tőke kiözönlésében és viszontkamat fizetésében áll.

De ettől eltekintve, a javak növekvő cseréje megy végbe a csere rendes folyamatában oly államok között, melyek természeti javai és termelései különböznek és amelyek így jutnak a legolcsóbban a nép szükségleteihez.

A termelő erőknek és termékeiknek a nemzeti határokon át való forgalma minél nagyobb mértékben történik és fontos politikai és gazdasági kihatásokkal jár. Tiszta üzleti érdekek kötelékeivel szorosabban füzi egymáshoz különböző politikai közületek tagjait. Az a meglepő tény, hogy Nagybritannia egész jövedelmének egy tizedénél nem kevesebbet a tengerentúli beruházások kamatai fejében szed be, nem válik jelentéktelenebbé annak folytán, hogy a vagyonos osztály igen kis része élvezi e jövedelem nagy részét. Mert az azt jelenti, hogy a gazdasági Anglia ¹/₁₀-e az angolok által birt tulajdon értelmében véve, e szigeteken kivül fekszik, a földgolyó lakható részeinek különböző pontjain. Ez azon idegen államok békéjében, rendjében, fejlődésében való nagyfokú érdekeltséget jelent, amelyet azon angogolok éreznek, akiknek ott birtokuk van és onnét jövedelmet húznak. Ha meggondoljuk, hogy a különböző nemzetek tagjainak ezen birtokkereszteződése növekvőben van mindenütt és amint az értesülés, könnyü forgalom és a kormányzás biztonsága fokozódik, nő ez és benne kell a nemzetköziség leghatalmasabb anyagi tényezőjét keresnünk. És miután közvetlen hatásában az államokat ismertebbekké és hozzáférhetőbbekké teszi egymás számára, nyilván a rendes kereskedelem nagyobb és rendszeresebb folyamatának medrét vájja ki.

E nagy irányzat a termelés elnemzetköziesedése felé nem hat akadálytalanul. Valódi vagy képzelt politikai érdekek sok ország kormányát az országok közötti szabad személy és jószágforgalom akadályozására birják. Részint társadalmi, részint gazdasági tekintetek sok államot a bevándorlás megszorítására és tilalmára birtak, hogy milétét és jellegét szabályozzák. Ez mint igen jelentékeny akadály hatott közre az ázsiai munkaerőnek az Egyesült-Államokba és a mi önkormányzatu gyarmatainkba folyásánál és kisebb mértékben az európai bevándorlásnál. E politikát részben a munkás osztályok elhatázása indokolta, hogy alacsonyabb szinvonalhoz szokott új jövevények versenyével szemben bér- és életszinvonalukat megakadályozzák. Bárha a nemzetgazdák kimutatják, hogy ily bevándorlók beengedésének rendesen nem a nemzeti munkaerő félretolása a következménye, hanem annak magasabb alkalmazásba emelése és hogy az olyan gyarmatok, mint Britt-Columbia és Északi-Queensland gazdag forrásainak korai kifejlesztése lehetetlen alacsonyabb fajok kizárása mellett, ez érvek rendesen nem hatnak. Politikai és erkölcsi érvekkel igazolják e megszorító politikát, hogy nehéz dolog a teljesen más faju és szokásu nagyszámu idegen asszimilálása és jó polgárrá átformálása. Ezen és más okoknál fogva jelentékeny akadályokat gördítettek a munka szabad áramlása elé, amely pedig a világtermelést fokozná.

A legtöbb modern állam, részben jövedelmi czélokból, részben mert honi termelőknek kivánja a honi piaczot fentartani és az országot amennyire csak lehet gazdaságilag függetleníteni, a külföldi javak szabad behozatalát megszorítja. Egyeseket ki akar zárni, másokat mennyiséget csökkentő, árt emelő vámokkal terhelni. A modern termelési viszonyok mellett megnyilvánuló tendenczia időszakonkénti elárasztására a piacznak a legtöbb nemzet részére nehézzé tette azt, hogy termékeinek piaczot találjon és azon feltevésre vezette, hogy ha piaczaikat, amennyire lehet, maguknak tartják fent, nemzeti ipara piaczát növeli. De ezt nem érhetik el. Mert az ország összvagyona vagy összpiacza növelésének nem alkalmas módja a forgalom szabadságának korlátozása. Ellenkezőleg, minden korlátozás csökkenti az átlagos termelékenységet és a tőke és munka díjazását a védett területen, amint ketté osztott falunknál láttuk. Csak ha egy időben csak egy iparágat veszünk, vagy egy időközben egy országgal való kereskedelmet vagy egy rövid időszak iparát, vagy valami más izolált és megtévesztő vizsgálatot alkalmazunk, csak akkor tüntethető fel egy nemzetre előnyös gazdasági politikának a védő politika. Egyes előnyben részesített osztály vagy termelési ág mások költségén nyerhet, de a nemzet vagyona a maga egészében csökken. E gazdasági szemléletet háttérbe szoríthatja természetesen más szemlélet, mint a nemzeti védelem, vagy a foglalkozások változatossága. De jó, ha világosan megértjük, hogy a védvámmal nyert minden katonai vagy más czélt az anyagiakkal kell megfizetni.

Erősen zavarja a fogalmakat az a szokás, hogy a nemzeteket kereskedő testületeknek veszik és a bevitel és kivitel adatait úgy tüntetik fel, mint nemzeti mérleget, mely a nemzetek vételét és eladását tünteti fel. A nemzetek nem kereskedő czégek. Németország, Nagybritannia, az Egyesült Államok nem egymással kereskednek és nem versenyeznek egymással a más nemzeteknek való eladásnál. Egyes angol czégek vagy személyek vesznek német czégektől, vagy eladnak azoknak és fordítva. Német czégek versenyeznek angolokkal Angliában és Németországban más czégektől való rendelésekért, de a német czégek egymással való és az angol czégek egymással való versenye sokkal élesebb és állandóbb, mint a különböző nemzetek czégei között való verseny. A Kent grófsági komlótermelők jobban félnek a Sussex grófságéitól, mint a német vagy franczia versenytől és többet nyernének azoknak a megelőzés útján kirekesztésével.

E «nemzeti» kereskedelem hamis fogalmát kiegészíti egy más hasonlóan hamis fogalom, hogy az u. n. nemzetközi kereskedelmi műveleteknél a különböző nemzetek érdekei ütköznek. E tévedés a kereskedelem azon téves fogalmából ered, amely az eladásra a vételnél nagyobb súlyt helyez. Minthogy üzletemberek egymásal versenyeznek a piaczon, helytelenül arra következtetnek, hogy a forgalom érdekellentétekből áll. De ez nyilván helytelen. Termelési rendünk elemzése szerint lényegében nem egyéb együtt működésnél, a verseny csak az együtt működés folyamatának eszköze. Az üzem vételi oldalának izolálásával vehető csak a kereskedelem lényegében ellenségesnek, mert a kereskedelem nem vételben vagy eladásban, hanem mind a kettőben áll; javak cseréjében áll, mely egyes javak vétele, mások eladása. Ha egy angol czég egy némettől vesz, kényszeríti azt angol javak vagy más külföldi javak vételére, melyeket különben nem venne. Hogy ez pontosan mikép megy végbe, nem érdekel bennünket, de nyilvánvaló, hogy miután a pénz jelentékenyebb mennyiségben nem megy egyik országból a másikba át, az egy országból jövő javak fizetése ellenkező irányú javakban vétetik fel. Miután egyaránt nyer mindenki, ha jól ad el vagy jól vesz, az nyer legtöbbet, aki mindkét téren a legnagyobb és legszabadabb piaczhoz juthat. És miután a nemzet egyének bizonyos számából áll, akiknek érdeke így a világpiaczon való szabad vételben és eladásban áll, nemzeti szempontból is az igazi gazdasági politika ez a politika. Az az állam tehát, amely megakadályozza polgárait, hogy a külföldön oly szabadon vehessen és adhasson, mint otthon, azok gazdasági jólétének árt, a nemzet átlagos vagyonát csökkentvén.

A vámokat, kereskedelmi szerződéseket és más kereskedelmi politikát, melylyel az államok saját alattvalóik forgalmát szabályozzák külföldiekével, – mégis nagy fontosságuaknak tartják. Ha jelentékeny is befolyásuk egyes államokkal való bevitelre és kivitelre, nem hasonlíthatjuk az általunk leírt elnemzetköziesedési tendencziához kihatásukban. A beruházók, kereskedők, bérmunkások igazi érdeke a tőke és munka lehető legszabadabb folyása, a javak legszabadabb cseréje irányában fekszik és a különböző államok gazdasági érintkezéseinek nagysága és változatossága egyre nő.

A bevitel tekintetében egy szempont fontos; olykor azt állítjuk, hogy a beviteli vámok nem tekinthetők forgalmi akadályoknak, hanem eszközök, melyek utján a külföldiek a közjövedelemnek megadóztathatóak. Külföldi javakat úgy fognak behozni, mint azelőtt, a vám nem emeli az árakat, hanem a külföldi termelők, szállítók, kereskedők hasznából jön levonásba. E következtetés érvénye próbára tehető a költségek és nem termelékeny felesleg megkülönböztetésére vezetett általános adótörvénynyel. Tisztán a különböző javak megadóztatása hatásának kérdése. Vajjon a javak külföldi vagy honi termék-e, az közömbös. Ha a javak oly verseny mellett termeltetnek, hogy az árak csak a rendes termelési költségeket fedik, a termelők nem viselhetik a vámot. Mert a termelést gátolja, a javakkal való ellátást csökkenti, az árakat emeli, a fogyasztóra hárítván a terheket. Ez ugyanígy áll a honi, mint a külföldi javakra. Ha mégis az az eset, hogy a behozott javak oly áron kelnek el, amely a szükséges költségeken felül való felesleget tartalmaz, a külföldi fizetheti a vámot. Ha saját kormánya elmulasztotta megelőzőleg megadóztatni a felesleget, ezt az idegen kormány behozatali vám formájában teheti meg. De csak ily kivételes esetben birható fizetésre a külföldi.