Filax féltékeny szivében annyi mindenféle ellentétes érzelem torlódott össze, hogy összezavarodott az esze is. Első gondolata az volt, hogy csuffá teszi a rendőrfőnököt: nekimegy a pókhasának és megdögönyözi. Nem származhatik abból semminemü veszedelem, mert hiszen sulyos visszaélést követett el az ipse: csókkal megvesztegette magát.
Ámde hamarosan meggondolta a dolgot: ezzel az eljárással az ő Bódija alatt vágná a fát… Márcsak inkább megalkuszik valahogy Csigolyánéval… Egy pokoli ötlete kerekedett… Elárulja Bódinak a szivtelen asszony hütlenségét. Igaz, hogy maga tanácsolta neki, de az mindegy. A ki célt akar érni a szerelem terén, ne válogassa meg az eszközöket.
Berontott Csigolyánéhoz.
– Téns asszony!
– No!
– Tudja-e, hogy a markomban van?
A hamis menyecske csipőjére tette kezét.
– Ugy kisodorintom, hogy a lába se éri a földet!
– Én meg, – vágta vissza Filax kajánul, – elárulom az urfinak.
– Micsodát!…
– Megmondom neki, hogy megvesztegette a rendőrfőnököt.
De már ez sok volt Csigolyánénak.
– Erre, amarra, hát nem maga kényszeritett rá?! A ki angyala van magának, mindjárt kikaparom a szemét…
Filax óriási fölénye érzetében pimaszkodni kezdett.
– Magát pedig elcsapja a Bódika… Azt hiszi kérem, hogy egy olyan ur, mint ő, mutyizni fog egy cseh pimaszszal? Attul orra foghagymás!
Csigolyáné nekivágott Filaxnak és előljáróban belemarkolt a fürtös hajába.
Bánta is Filax. Sőt. Fölsrófolta fantáziáját és egyszerüen szerelmi viszonya bevezetésének minősitette megtépásztatását.
– Óh, ténsasszony, – rebegte, – én vagyok a halandók legboldogabbika!
– Hát ha ilyen a gusztusa, itt van magának egy pof is, – mondta Csigolyáné és menten beváltotta igéretét.
Filax uszott a gyönyörben. A pofot – vélte egész helyesen, – a csóktól már csak két lépés választja el. Az egyiket neki kell megtennie, a másikat szerelme tárgyának.
Nohát, ő megteszi a magáét, ha belehal is.
– Téns asszony, – jelentette ki megátalkodott határozottsággal, – ha nem csókol meg rögvest, még ebben az áldott órában leleplezem.
A fene menyecske egész zavarba jött ettől az égbekiáltó szemtelenségtől.
– Ilyet még nem hallottam! – kiáltott föl. – Most kapta a pofontot és csókra van gusztusa!
– Óh! – sóhajtott föl a jelleméből kivetkőzött filozopter, – oh, ténsasszony, maga ahhoz nem ért: a haragos asszony csókjánál nincs a világon édesebb dolog…
Határozottan perverz jellem volt ez a Filax. Valamelyik görög ükapjától örökölhette a természetét, különben honnan tudta volna, hogy mi a jó. Még a klasszikusok sem irták meg, legföljebb Horacius ad e tekintetben némi fölvilágositást…
Filax, a jámbor, naiv Filax, egy negyedórával a pof után olyan hetykén járkált a szerelem labirintusában, mint akár Napoleon dicsőséges ezredei között egy nyert csata után…
… Csigolyánétól nem egy, de – három csókot kapott.
Baj az, hogy nincs rózsa tövis nélkül: a harmadik csókon rajtavesztett a szerencsétlen Filax. Bódi rajtacsipte ugyanis.
Csigolyáné sirvafakadt és azt állitotta, hogy tévedés forog fönn. Filax elájult és meg akart halni. Bódi csak ennyit mondott:
– Megbosszulom a hagymakoszorut.
És rohant Beritolához…
Csigolyáné föllocsolta az ájult Filaxot, aztán maga ájult el.
Ha egy olyan kemény kötésü ténsasszony, mint Csigolyáné, elájul, az nem kicsi dolog. Az becsületes elájulás.
Hiába dörzsölte Filax ecettel, tormaszeszszel, a kétségbeesett menyecske még csak nem is rángatózott tőle.
Filax sirt és orvosért szaladt. Az orvos se ért semmit. Azt mondta, hogy ilyen makacs ájuláson csak a természet segit. Rá kell bizni.
Bódi, az igazat megvallva, nem igen bánta a dolgot, mert unta már a Csigolyáné hüséges ragaszkodását, de viszont nem esett a feje lágyára, hogy ki ne aknázza a kedvező helyzetet. Maga elé citálta Filaxot és ráncbaszedte szemöldökét.
– Alávaló csábitó! – dörögte a képébe. – Igy hálálja meg az apám jóságát?! Szeretőt tart magának és vele fizetteti? Hát kicsoda maga?
– Jaj!…
– Semmi jaj… Most már vagy leteszi a vizsgálatot helyettem, vagy kicsapatom a levéltárnokságból.
– Leteszem a vizsgálatot, csak ne tessen szólni…
– De kitüntetéssel ám, különben…
– Ne tessen félni, bevágom még a jegyzeteket is…
Bódi akaratlanul elnevette magát. Barackot nyomott a Filax fejére, aztán engesztelésül megölelte a bünbe esett férfiut.
– Akkor, – mondta, – kvitt a tapló, Filaxkám, szervusz.
– Hogy értsem? – dadogta a filozopter boldogan.
– Hát ugy, – válaszolt Bódi, – hogy ezentul per te-s-tu cimborák leszünk.
Filax fülig pirult.
– Én – egy ilyen nagyurral?…
– Letetted az exament, ur vagy magad is.
– Agyonüt a tekintetes ur…
– Semmi okoskodás… a pajtásom vagy és jösz velem a Beleznayba.
A jámbor filozopter szörnyen megijedt…
– Az istenért, ne csábitson el…
– Micsoda? Még te beszélsz csábitásról?!
Filax belátta, hogy a történtek után ehhez csakugyan nincs joga. Szorongó szivvel követte tanitványát a Beleznayba a fenegverekek közé. Eleinte csak foghegygyel szítta a pezsgőt, később azonban rájött az ízére és egész passzióval itta. Éjfélkor már billiárdozni is tudott, sőt reggel felé már kárt is csinált: egy jámbor bugrisnak beverte a pincsét. Egyszóval, urrá vedlett egy tanulmányos éjszaka alatt.
A fiuk gyönyörködve nézték szárnyra kerekedését.
– Jó pipa! – jegyezte meg Szinay Jancsi.
– Vigyázzatok fiuk, – mondta a sógor jóshangon, – egy hónap mulva mindnyájunkat az asztal alá fog inni.
Filax büszkén emelgette fejét.
– Micsoda? – vágta ki merészen, – asztal alá iszlak én benneteket ma is.
Hát ez nyilt provokálás volt. A fiuk nem térhettek ki előle. Hajrá, megkezdődött a nagy versenyivás.
Mi türés-tagadás, Filax belebukott. Fényes nappal egy talicskán tolták haza. A böhöncök gyászdalokat énekeltek felette. Csigolyáné hűségesen ápolta és korhelylevest főzött neki.
Ezentul nem kellett Filaxnak a kávé, azt mondta: