Egy héttel eme nevezetes események után Boldizsár ur fölpakkoltatta Bódit, az amnesztiát kapott Filaxot és Csigolyánét, „az uti gazdasszonyt“ s ment be velük Pestre. Ő maga külön kocsin utazott Csigolyáné miatt.

Az utazás vigan ment végbe, Bódi és Csigolyáné a hátulsó ülésen ültek; Filaxnak a nyála folyt.

Pesten nagy nehézségek tornyosultak Boldizsár ur elé. Bonyodalmas sor a kvártélykeresés is, de még bonyodalmasabb a professzorokkal való értekezés sora.

A kvártélynak olyannak kellett lennie, hogy Bódi zavartalanul üzhesse benne tanulmányait; a professzorokkal pedig szőrmentén kellett bánni, hogy fölvegyék Bódit az almamaterba. Lejárván ugyanis a beiratkozás törvényes ideje, kivételes favorért kellett volna Boldizsár urnak könyörögnie. Az pedig fene félszeg egy dolog. Hogy holmi professzorral szemben megalázza magát egy fenesi Fenessy!

Nohát azt nem is cselekedte meg Boldizsár ur, más módot eszelt ki. Magához hivatta Stiller Mártont, a rektort, a traktérba, hogy egy ezerforintos alapitványt akar kanyaritani a szegénysorsu diákok számára.

Stiller ur természetesen megérkezett husz perc alatt, nem is egyedül: egy irnokkal és egy nótáriussal. És negyven perc alatt nyélbe lett ütve az alapitvány-levél.

Ilyenformán Stiller volt az, a ki hajlongott és Boldizsár ur, a ki diktált: a Fenessy-dignitáson nem esett semmiféle laesio.

Mire a Bódi dolgára került a sor, már olyan lágy volt Stiller, hogy rá lehetett volna kenni kenyérre vaj helyett.

Boldizsár ur rá is kente minden teketória nélkül.

– No professzorkám, – mondta, – én megtettem a magamét, most már magán a sor.

– Kérem, domine spectabile ac illustrissime, – hajlongott a rektor, – quoad rektori potestasom ac integritásom engedi: állok szolgálatára.

– Ne cifrázza, lelkem, hanem irjon egy dokumentumot, hogy fölvette a fiamat a jogászok közé.

Stillert szigoru szabályok láncolták a földhöz és egyetemhez, hát nem csuda, hogy megijedt a vakmerő kéréstől. Hogy igy, hogy ugy, ő azt nem teheti, mert kitekeri a nyakát az illetékes forum: a helytartótanács.

– Akkor – jelentette ki Boldizsár ur keményen, – visszaszivom az alapitványt, széttépem az okmányt.

Ez imponált. Stiller megijedt és megirta a fölvételi bizonyitványt sajátkezüleg. Erre Boldizsár ur kiszurta neki az ezer forintját és két üveg aszut nyomott a markába, hogy azt is adja oda a szegény diákoknak. S ezzel végérvényesen megpecsételtetett a Bódi fölvétele.

Mehetett Boldizsár ur kvártélyt keresni.

E célból mindenekelőtt elküldte Filaxot egyenesen a főpolgármesterhez, azzal a kérelemmel, hogy bocsássanak a rendelkezésére valami hajduforma embert, a ki kalauzolná őt, hogy el ne tévedjen a sok girbe-gurba utca sorain.

Filax meghozta a városi baktert és Boldizsár ur azonmód utnak indult vele. Megnéztek vagy husz kvártélyt, de a gondos apa tetszését egy sem nyerte meg. Egyik a földszinten volt (ki lehetett ugrani az ablakon); a másikkal szemközt hamis menyecske kandikált ki az ablakon (nem hagyta volna tanulni a Bódit); a harmadiknak meg éppen a kiadója volt huncut menyecske; a negyedik nem volt elég rangos; az ötödik messzire esett az egyetemtől és így tovább.

Késő estére végre mégis megtalálta Boldizsár ur az igazit is.

Az Egyetem-utca sarkán terpeszkedett egy nagy emeletes sárga ház: a Varhanek Ferenc tulajdona.

Varhanek Ferenc hangszergyáros volt, a felesége hegedümüvésznő, de igen csunya. Olyan mint egy házi szifon-üveg: három gömb, a melyek közül a legalsó hat akkora volt, mint a legfelső. Hát ilyen szifonnal enyelegni már a térfogati viszonyok miatt sem lehetett.

De nem ez volt a ház legnagyobb előnye. Hanem az, hogy tiz órakor belakatolta a hegedüművésznő a ház kapuját és reggeli öt óráig az angyaloknak se nyitotta volna ki. Ez a házi törvény döntött. Boldizsár úr kibérelte az elsőemeleti saroklakást: három szobát és konyhát, hogy Csigolyánénak és Filaxnak is jusson külön szoba. Aztán kifiizette a kifizetendőket, Filaxnál kétszáz forintot hagyott (a Bódi nélkülözhetetlen kiadásainak fedezésére), Csigolyánénál százat a konyhára. Azzal megtartotta az utolsó prédikációt. Filaxot leszidta a sárga földig, hogy jól vigyázzon a fiára. Csigolyánénak megparancsolta, hogy spóroljon a hussal, Bódinak megigérte, hogy fölakasztja, ha ismét kicsapatja magát. Végül fölpakkolt Boldizsár úr, alig várta, hogy a lába a hintóban legyen…

… Bódinak, eltünvén atyja batárja a sarkon, ez volt Filaxhoz az első szava:

– Ide azzal a kétszáz forinttal, Filax, mert szomjas vagyok! – Filax megrémült.

– Az Istenért, Bódika, ne kivánja a halálomat! Azt a pénzt a nélkülözhetetlen kiadásokra kaptam, abból szivarra csak hat máriás dukál.

– Hászen, – magyarázta Bódi, – nem is szivarra kell nekem a pénz, hanem a legnélkülözhetetlenebbre: cigányra és borra. Esküszöm, hogy semmit a világon nem nélkülözök annyira.

– Ha megtudja Csigolyáné, megirja a papának és…

– Azt bízza rám, – szakitotta félbe Bódi, – kipumpolom én az ő száz forintját is, hogy ne kompromittálhassa magát.

– Jaj, miből élünk akkor!?

– Kontóból, szerencsétlen! Hát miből élne egy Fenessy?

– Nem, inkább felkötöm magamat…

De biz ő nem kötötte föl magát, ellenkezőleg, addig-addig dolgozta Bódi, mig megpuhult végre s ha nem is az egész kétszáz forintot, de százat kiizzadt neki.

Bódi ezzel a száz forinttal ment egyenesen a sógorhoz…

Hogy ki volt a sógor? – Egy fogalom. Az ősjogász fogalma. De inkarnálva volt. Ismerte egész Pest. Csibay Lacinak hítták. Bódi Fenesen ismerkedett meg vele, távoli atyjafia volt.

Még csak dél vala, midőn Bódi berontott a sógorhoz, tehát ágyban találta természetesen.

– Szervusz, sógor!

– Te vagy az, sógor?

– Én, sógor. Tegnap jöttem fel Pestre jogásznak.

– Tyhü, akkor még megvan a tandijpénzed!…

– Az nincs meg, de van egyéb pénzem.

– Vivát, sógor!… Szőke-e, vagy barna?

– Barnám, az van, de murizni szeretnék.

– Akkor éljen a Komló és gróf Beleznay!

… És csaptak estére olyan murit, hogy reggelre nem maradt ép tükör se a Komlóban, se a Beleznayban. De még pincérnő se.

Bódi ugy kitüntette magát ez alkalommal, hogy jogászpajtásai a sógor inditványára azonmód megtették böhöncnek, a mi egy elsőéves jogászra nézve nagy megtiszteltetés, mert mint olyant csak a gólya cim illette meg.

No de meg is hálálta Bódi cimborái jóindulatát. A muri végén (miután egyik sem tudott a lábán állani) hazaexpediálta valamennyit. Kivéve Szinay Jancsit, a ki olyan gömbölyü volt, hogy végérvényesen belekapaszkodni nem lehetett. Ám még Jancsit sem hagyta Bódi egészen cserben: föltolta valahogy egy billiárdasztalra és betakarta szépen a kasszirfrajla alsószoknyájával. Csak aztán ment haza…

Filax, mint egy őrült, hajadonfőt járkálva várta a Varhanek-udvaron. Csigolyáné korhelylevest főzött neki, a minek a jutalma el nem maradt. Csak aztán, rebus bene gestis, feküdt le a derék fiu.

Filax Argusként őrködött álma fölött. Elnem mozdult mellőle, hanem kapta a római jogot és kimagolta belőle a servitusokat.