A második Gyurkovics-lányt Ellának hívták, fél fejjel magasabb és jóval kacérabb volt a nénikéjénél. Mikor az édesanyja fölhozta Budapestre, a fiatal urak esküdöztek, hogy Ella a legcsinosabb Gyurkovics-lány, akit életükben láttak, de ezt utóbb minden ujonnan föltünő Gyurkovics-lányról is elmondták.

Ella különben bámulatos biztossággal mozgott az aszfalton és a parketten, ami azt bizonyítja, hogy a nénje útmutatása nyomán alapos, teoretikus ismeretekkel fölfegyverkezve lépett a világba. Mindjárt első este, amikor öt órán át vacsoráltak a Hungáriában, erőpróbának meghódította a cigánybandát, még pedig olyan alaposan, hogy a primás ezentúl, bálban és vendéglőben egyaránt, folyton az Ella nótáit húzta.

A fiatal urakon megint erőt vett a Gyurkovics-láz és úgy látszott, hogy Ellán áll, melyikükre nézve fog a láz végzetes krizissel járni. Ella Gábor Endrének kedvezett leginkább és e taktikai hibájának, melyet édesanyja utóbb még gyakran lobbantott a szemére, köszönhette, hogy a család két hét mulva házassági ajánlat nélkül utazott vissza a hazájába.

Gábor Endre, akinek Ella szörnyen megtetszett, elég csinos és igen rendes fiatalember volt. Sőt a Gyurkovicsok szempontjából éppen az volt a hibája, hogy nagyon is rendes volt. Olyan fiatalember, aki a pincér számláját ellenőrzi, aki a szupécsárdás alatt sem veszti el az eszét és pezsgős fővel is tud gondolkozni, már magában véve gyanus jelenség.

– Azt hiszem, ez a Gábor Endre pénzt keres, – mondta Gyurkovicsné ő nagysága. – Talán jó is volna, ha szélnek eresztenéd és nem rontanád vele a többi dolgodat?

Ella dehogy is eresztette szélnek Gábor Endrét. Ha rajta állott volna, más leánnyal nem is hagyta volna táncolni, szerette volna, ha az utcán, a jégen is egyre maga mellett látja. Ha rajta állott volna, legszivesebben zsinóron vezette volna Gábor Endrét, mint otthon az okos ujfundlandi kutyáját, aki megfélemlítette a komorságával és akit mégis szeretett a hűségeért.

Megesett az a hallatlan eset, hogy a második Gyurkovics-lány, talán a szupécsárdások, talán ama pár csepp pezsgő hatása alatt, amit esténkint megivott, ha a poharát összekoccintotta a Gábor Endre poharával, elvesztette az eszét.

És mialatt Ella önfeledten és csillogó szemmel figyelt Gábor Endrére, Gyurkovicsné pedig aggódva figyelt Ellára, a fiatal ember fejében kelletlen gondolatok jártak.

– Nem lehet ebbe a familiába beleházasodni, hiszen ezek elpusztítanák magát Rotschildot is! Mondjuk, hogy van egy milliójuk, – pedig nincs annyi, – ők meg lehetnek vagy tizen… Az anyjuk még fiatal asszony, hát adhat egy-egy gyereknek ötven-hatvanezer forintot… Ez annyi, mint két-háromezer forint évi jövedelem…

Gábor a kezébe vette Ella legyezőjét.

– Nagyon csinos legyező! Szeretnék ilyesmit a hugomnak venni… Nagyon drága?

– Egy cseppet sem! Ha akarja, rendelek egyet nyolcvan forintért…

A fiatalember az ajkába harapott.

– Nyolcvan forint, – gondolta magában, – a havi fizetésemnek a harmadrésze!

Az egyik Gyurkovics-fiu éppen javában veszekedett a pincérrel. Monopolt rendelt és a pincér budafoki Monopolt hozott neki.

– Hát kocsis vagyok én, hogy magyar pezsgőt igyam? – méltatlankodott a fiatal ember.

– Nem lehet ebbe a pénzpusztító familiába beleházasodni, – konstatálta magában Gábor Endre.

A napok teltek, a dohánytermés ára elfogyott és Gyurkovicsék csomagoláshoz láttak. Ellát, akin a szerelmes süldőleány összes szimptomái mutatkoztak, nagyon elbúsította a válás gondolata. Egy vigasztalása volt még: az a búcsú-piknik, amit Gábor Endre kompániája rendezett Gyurkovicsék tiszteletére.

Úgy látszott a pikniken, mintha Ella udvarlója sajnálná az eddig tanusított ellentállást. Egyre a leány mellett volt, minden szavából kiérzett a válás miatt való bánkódása, vacsoránál pedig annyira belemelegedett az udvarlásba, hogy Ella végére sem ért a várakozásteljes pirulásnak.

Hanem aztán történt valami, valami jelentéktelen ostobaság, ami Endrét megint lehütötte. Úgy volt, hogy a cigányprimás kótába öntve érzelmeit, nótát szerzett az Ella tiszteletére, amelyet A bunyevác hercegnő nótájá-nak keresztelt el. A verse arról szólt, hogy valahol a bács-tamási faluvégen fényes csillag van az égen, – ami ugyan sem természeti tüneménynek, sem nótának nem új, de egy-egy fogékony bácskai szivet még mindig meg tud annyira indítani, hogy akár virradásig elzokog rajta.

Ella nem zokogott ugyan, csak fájdalmas mosollyal és behunyt szemmel hallgatta a nótáját, aztán odafordult a képviselő-bátyjához:

– Milán, hallod, adhatnál vagy három tízest.

– Minek neked a pénz?

– A cigánynak adnám.

– Az az én dolgom.

Nem adott. Ella egy percig gondolkozott, aztán levett a karjáról egy csinos, gyémántos aranykarikát és odadobta a cigány tányérjára. A képviselő bosszankodott is, nevetett is, aztán kiváltotta a huga ékszerét harminc forinttal.

Gábor Endre pedig begombolta a frakkját.

– Kötni való bolond volnék, ha ebbe a familiába beleházasodnám, – dünnyögte magában.

Azzal otthagyta a megszeppent Ellát és élet-halálra udvarolni kezdett egy asszonynak, akinek a nevét elfelejtettem.

Gyurkovicsék másnap hazautaztak. Ella édesanyja azt a lesújtó tapasztalást vitte magával, hogy a második leánya, a bunyevác hercegnő, akinek a farsangolásához oly vérmes reményeket fűzött, nem vált be a társaságba.

Vagy nyolc hónap telt el a nevezetes farsang óta. Az idő erősen őszre járt, és Gábor Endre, Horkay Ferenc barátja meghívására, lement a Délvidékre fürjvadászatra.

Egypár napig vadászgattak már, amikor Horkay szóba hozta Gyurkovicsékat, akik a szomszéd községben laktak.

– Tulajdonképpen meg kellene őket látogatnod… A télen sokat találkoztál velük Budapesten…

Megállapodtak egy közös kirándulásban, Gábor Endre azonban már előbb, egyedül is eljutott a Gyurkovicsék házába. Úgy esett, hogy délig bejárták a tarlókat, puskával a hónuk alatt, délben elvesztették egymást szem elől. Gábor a kocsikat kereste és fáradt vizslájával toronyirányában baktatott előre, mígnem egyszerre a szomszéd község határában találta magát. Valaki elmagyarázta neki, hogy az a nagy, régi ház a falu végén a Gyurkovicséké.

– Elég jó ismerősük vagyok, hogy egy tányér levest kérhessek tőlük, – gondolta magában a vadász és azzal betért a ház udvarába.

A ház külseje nem árulta el lakóinak mágnásos kedvteléseit. Gábor el sem akarta hinni, hogy itt lakik a bunyevác hercegnő. A nagy, csendes udvar homokjában gyöngytyúkok kaparásztak, a kerítés tele volt aggatva dézsával és tejes köcsöggel.

Gábor a folyosón nem talált egy eleven lelket sem. Nem mert benyitni a lakásba, félt, hogy pongyolában találná érni a lustálkodó princesszeket és a cselédház felé tartott.

E cselédház előtti nagy eperfa árnyékában éppen nagymosás járta. Egész raj vászoncseléd pletykázva szapulta a fehér ruhát, a mángorló a ház eresze alatt állott, a vasalást is ott végezték, a himzett mellü férfi-ingeket, amelyeknek a vasalása tudvalevőleg különös lelkiismeretességet és szakértelmet kiván, különválogatták és Ella kisasszony vasalójára bízták. Mert a bunyevác hercegnő is ott állott, fehérbabos kendővel a fején, könyökig meztelen karokkal, a nyakán behajtott háziruhában és a melegtől kipirult arccal fújta a vasaló parazsát…

Ahogy meglátta a vadászt és ráismert, elsikoltotta magát és a papucsait útközben elhagyva, berohant a házba. A mosásban segédkező vászoncselédek közül kettő-három, mindannyi Gyurkovics-lány, kevés gondolkozás után követte nénje példáját. Csak a hamisítatlan parasztlányok folytatták nagy hidegvérrel a munkájukat.

Mikor Gábor utóbb számon kérte Horkaytól ezt a különös dolgot, az egykedvüen vállat vont.

– Mit akarsz? Gyurkovicsnénak annyi a gyereke, hogy jut belőle az egész gazdaságba, a fiúk künn járnak a földeken, a leányok pedig a konyhában, az istállóban, a pincében. Ők takarítanak, főznek, mosnak, a vásárra való tejbe is ők töltik a vizet, a borpancsolást is ők végzik…

– Ha láttad volna őket Budapesten!

Gyurkovicsék különben nagyon megszeppentek, amikor Gábor hirtelen megjelent a házukban. Hiszen várták a látogatását, de csak egypár nap mulva. Addig még rendbe hozhatták volna a ház tájékát, egypár bérest pedig a régi libériákba öltöztettek volna. Hanem most már le voltak leplezve, – ennek az embernek, aki a mosogató teknő előtt látta őket, nem imponálhattak többet a budapesti farsangon…

Ella kisasszony ennélfogva kissé elcsodálkozott, amikor Gábor Endre, a fürj-évad alatt, többször is betért a házukba.

Egy nap a fiatalember megint betoppant és a granáriomban találta a leányt. Kötéssel a kezében felügyelt a munkásokra és nagy kendővel a fején védekezett a kavargó por ellen. Most már nem futott el Gábor elől, letett már arról a reményről, hogy imponálhasson neki. A fiatalember letelepedett melléje egy zabos zsákra, a leány meg a vállára csusztatta a kendőjét.

Beszélgettek egy kicsit, közömbös dolgokról.

– Tudja, Ella, mikor magával a pesti pikniken táncoltam, nem sejtettem volna, hogy még így is lássam…

A leány az ajkába harapott, aztán hirtelen elhatározással, merészen a fiatalember szemébe nézett.

– Magának az mindegy lehet. A pikniken éppen oly kevéssé tetszettem magának, mint a granáriumban tetszem.

– Téved! A pikniken is tetszett, de a granáriumban is tetszik.

– De a pikniken mégis jobban tetszettem?

– Megint téved! Így szivesebben látom!

– Ugyan?

A leány hirtelenül végig nézett magán, aztán behuzta erős talpu bőrcipőjét a perkálruha alá.

A béresgazda zsákokért jött és Ella, kulcsaival csörömpölve fölmászott az emeletre. Mire visszajött, szokott merész mosolyával azt kérdezte Gábor Endrétől:

– Mondja, miért tetszem most jobban?

– Mert most már azt merem remélni, hogy szerényebb sorsu férj mellett…

Nem fejezte be. Ella később halkan mondta:

– Attól függne minden, hogy ki az a férj…

– És ha én volnék?

Ellát megint a gabona-mérleghez szólították. Előbb azonban gyorsan azt mondta:

– Beszéljen az édesmamával.

Gábor Endre még aznap beszélt az édesmamával. Gyurkovicsné azt mondta a leányának:

– Mindig mondtam, hogy a férfiaknak imponálni kell. Csak azt nem tudtam, hogy úriembernek háziassággal is lehet imponálni.

Egypár hónap mulva a váci-utcai kirakatokban megbámulták a Gyurkovics Ella kelengyéjét, a hímzett zsebkendőket és a csipkés pongyolákat.

A farsangon pedig már fölhozhatták Budapestre a harmadik Gyurkovics-leányt, aki még csinosabb volt a két nénjénél és kinek a történetét szintén elmondom.