Szegény beteg ember vagyok, a betegségem neve: morbus hurtzolcodici. Leri az ábrázatomról; orvostanárok ötven lépésről, kapásból diagnosztizálják. Mindamellett bemegyek a Derék Iparoshoz s köszönök a Derék Iparosnak. Ő is azonnal nem köszön vissza.

Én: Van szerencsém.

A Derék Iparos: Tudom.

Én: Hogyan méltóztatja tudni?

A D. I.: Ugy, hogy aki az én üzletembe téved, annak valóban szerencséje van. Mert betévedhetne egy csirkefogóhoz, aki a mesterségét nem gyakorolja tisztességesen. Ahelyett azonban hozzám téved. Én vagyok a Derék Iparos.

Én: Örvendek.

A D. I.: Örvendhet is.

Én: Örvendek, hogy örvendhetek.

A D. I.: Annak is örvendhet.

Én: Térjek a tárgyra?

A D. I.: Végnmejner.

Én: Akkor térek.

A D. I.: Csak bátran. Ne nézze a köztünk fenforgó különbséget. Ne gondoljon arra, hogy Én a Derék Iparos vagyok, aki bevezettem az ön őseit Egyiptomba, a rabszolgaság házába s hogy ön csak egy… micsoda ön?

Én: Ez meg ez vagyok.

A D. I.: Na nem baj, azért élhet. Szeretem az irókat. Psilandertől már több jó dolgot olvastam is.

Én: Psilander nem…

A D. I.: Nana. Psilander igen!

Én: Kérem, kérem…

A D. I.: Villanyzsinórt akarsz szereltetni?

Én: Ténydolog.

A D. I.: Hol lax?

Én: Váczi-ut 18.

A D. I.: Váczi-körut? Nem rossz hely.

Én: Nem Váczi-körut, csak Váczi-ut.

A D. I.: Hát persze, hogy ut. Ut. Hogy igy összecserélem! Ott leszek, mindjárt ott leszek, sőt már ott is vagyok. A Váczi-köruton.

Én: Uton.

A D. I.: Uton, uton. Körutat mondtam? Ejnye, hogy téved az ember. Megyek is már a Váczi-körutra.

*

Itt véget ér első találkozásom a Derék Iparossal. Visszavonulok lakosztályaimba, melyek teljesen zsinórtalanok. Egészen egyszerüek, mint a magyar mándli, vagy a frakk. Nincs rajtuk zsinór. Várom a Derék Iparost, aki nem jöhet, mert mostanában mindenki költözik, tehát nagyon sok a dolog. De azért, bizonyos idő elmultával jelentkezem nála. Nagyon szivélyesen fogad. Ajtóval kinál meg.

*

Ő: Tegye bolonddá az öregapját. Megyek a Váczi-körut tizennyolc alá és kérdem, hogy itt lakik-e a Psilander, az iró? Hát lakik? Nem lakik.

Én: Kérlek szépen, hiszen mondtam, hogy Psilander nem egy iró és hogy én nem vagyok Psilander és hogy Psilander nem lakik a Váczi-köruton, hanem én a Váczi-uton lakom. Tizennyolc. Zsinórok.

Ő: Értem, ne magyarázza uraságod. Nem estem én a fejem lágyára. Tizennyolc zsinór kell a váczi-köruti lakásodra. Megvan. Menj haza és nézd meg. Már meg is van. De máskor ne mondj be hamis adatokat, ne mondd, hogy Psilander Váczon lakik a zsinórpadláson, mondd meg, hogy te a Váczi-köruton lakol a Psilander házában. Ezt azután nem téveszthetem el. Azt a házat már ismerem. Ott már leszereltem egy felszerelést. De ha te egy felszerelést akarsz leszereltetni, az öt koronával drágább. Nincs baj, légy nyugodt. Váczi zsinórokat akarsz a köruton keresztülhuzatni? Jójójó. A többit tudom.

*

Hazamegyek és nyugodt vagyok. Mégis jó, ha az ember a Derék Iparos kezébe tette le a sorsát! A Derék Iparos megjelenik. Isten tudja hogyan találta meg a lakásomat, de tény, hogy itt van. Kurta, fehér szoknyában fogadom, pici rózsacsokorral a kezemben. Megcsipi a szobalány állát, de ahogy jobban odanézek, látom, hogy a feleségem vállát csipte meg.

– Megcsipett – mondja a nő.

Uriember vagyok, tehát tudom a kötelességemet. Megvakarom a megcsipett helyet.

A Derék Iparos már szögeket ver az ajtóba.

– Szögek? – rebegem én.

– Szögek az ajtóban – feleli ő. – Nagyon jól hangzik. Ugyanugy mint: Sikolyok az éjszakában, vagy: Szerelmek az alagutban.

– De talán nem muszáj szögeket és éppen az ajtóba… Palizander-ajtó… fehér lakk… nyolcvan korona darabja… én fizettem… nem a háziur.

– Nyugalom, a szögek kihuzva lesznek.

– De lyuk marad.

– Csakis lyuk. Semmi egyéb. Köpj a szemem közé, ha más marad, mint lyuk. De az aztán marad. Ahány szöget verek az ajtóba, annyi lyuk marad benne. De vegyük fel az elbeszélés fonalát. Hozd be édesanyád delén-szoknyáját.

– Jól hallom?

– Jól. A delén-szoknyán vannak azok a zsinórok, amiket itt nagyon jól alkalmazhatunk. Majd meglátod, milyen csinos lesz.

*

A Derék Iparos lefejti a zsinórt és dolgozgat. A létrát az iróasztalomra állitotta. Én ülök az iróasztal mellett (élni muszáj), ő a létrán áll és dalol. Torkaszakadtából, agyamrepedtéből. Igy munkálkodunk egy darabig.

– Te – hagyja félben ő a dalt.

– Parancsol? – kérdem én.

– Nem tud maga irni ugy, hogy ne szuszogjon?

– Szuszogok?

– Szuszogsz és zavarsz vele. Eltévesztem a ritmust.

– A kalapácsolásban?

– Nem. A dalolásban. Ne szuszogj. Én nem bánom, ha irsz, de ne végy közben lélekzetet.

Csend.

Lélekzetfojtva hallgatom a Derék Iparost. Népdalokat dall.

– Hallod-e Psilander – mondja egy kis idő mulva.

– Kérlek alásan.

– Tud a te feleséged zongorázni?

– Azt hiszem.

– Akkor jöjjön be és zongorázzon. Ma, ugy látszik, nem vagyok diszponálva, nem jól dalolok kiséret nélkül.

A nő leül a zongorához.

– Sajó kutyám – mondja a Derék Iparos és már dolgozza is a dalt. Megtudom, hogy az ő Sajó kutyája jaj de mélyen aluszik s igy nem láthatta az ő rózsáját valahol.

A Derék Iparos leejti a kalapácsot odafönn. A fejem nagyot koppan idelenn. Szisszenet, részemről. A Derék Iparos lejőn a létráról:

– Abbahagyom máma. Először undorodom a vértől és nem nézhetem, hogy pont ideülsz alám a véres fejeddel. Másodszor, hogy ti polgári elemek hogyan házasodtok?! Hallod, hogyan zongorázik ez a nő? Nem, édesem, hogy ti nekem az idegeimre menjetek, azt azért mégse muszáj nekem csakugy szó nélkül lenyelni. Vannak még birák Berlinben.

Veszi a kabátomat és megy.

– És a zsinór? – lehelem én.

– Na, jobb lett volna, ha nem emlegeted. Nem szégyeled magad? Milyen ruhákba járatod az anyádat? Leveszem a zsinórt a delén-szoknyáról. Hát nincs benne vezeték-drót! Gyere el holnap délelőtt az ipartestületbe és hozz egy botot magaddal. Majd rádveretek huszonötöt hatóság elleni erőszak miatt. De a pénzt is hozd el.

Kimegy az ajtón és a lépcsőről visszakiabál:

– Te! Psilander! Hogy te milyen marhaságokat irtál össze ott az iróasztalon! Bléd vagy te, tisztára bléd.