Uccai jelenet.

Megyek a kutyával az uccán. Én megyek, ő szalad, furcsán harangozva a lábaival. Vidám kutya, semmi baja, semmi gondja, semmi fejtörése. A részeg ember jön; szembe. Nem is jön, lódul. Egyik oldalról a másikra. A kutya megáll előtte és ráugat. A részeg ember meghökken, fékez. Egyensulyt keres. Megáll. És igy szól:

– Ó, kutya!

És édesen mosolyog.

A kutya ugat. Az ember beszél:

– Kis kutya, picike kutya… hát mért?… mondd, miért? Vagy talán azt hiszed, hogy…? Nincs rá ok, nincs rá alap… Esküszöm. Teljesen, teljességgel. Az könnyü, ugatni az könnyü. Ugatni mindenki… Te is, én is… aki akar. Ugat. Ugathat. Ja, de nem ugy… nem olyan egyszerü. Hol a megokolás? Az. Hol? Ha körülnézünk, mi? Mert nézzünk körül, jobbra, balra, előre, hátra, kelet és nyugat… Na igen. Akkor? Mi ez? Ugatás. Bele a levegőbe. Szép is volna… Hova jutnánk?… Barátom, meg kell hallgatni az embert… Nem igaz?

Leguggol és meg akarja simogatni a kutyát. Megsimogatja mellette a levegőt, de azért barátságosan és jósággal, mintha valóban a kutya volna. A kutya oldalról ugat, az ember a simogatás alá beszél:

– Ez jól esik, he? Ha hizelgek, ugy-e?… Nem azért, mintha… Á. Dehogy. Nem szoktam. Egyenes ember vagyok… Mint a tenyerem. Nádszál. De rászolgáltam-e? Az a kérdés. Anélkül nem lehet… Mert a ruha sáros? Hohó! Az még nem minden, édesem. Édesem. Bizony, édesem. És a jogcim, ha szabad érdeklődnöm? És a bizonyitékok? Na, látod. Igy állunk evvel a dologgal.

A guggolásban megbillen és a hátuljára csüccsen. A kutya rávakkant, az ember folytatja:

– Tessék csak. Tessék leülni. Helyet foglalni. Bátran. Stercinger nem az az ember. A király is ideülhet. Tartom szerencsémnek. De az ugatás egészen más. Hogyan? És ki mondta, hogy…? Van-e megbizás?… fölhatalmazás?… Tetszik látni. Nincs… Se égen, se földön… Vagyis nincs. És ha nincs, hát nincs. És akkor ki van zárva… Még nem fordult elő… Szabad? Hjáj, de ez nem elég. Persze. De azér’ még nem muszáj. Éppen Stercingert. Ki az? A legutolsó? Dolgozik a pénzér’… Lopja?… Nana! Ezt nem kell mondani! Figyelmeztetem. Törvény van… Megvédi.

A részeg ember mögött egy fa van, annak dül a háta, a feje lejjebb konyul. A kutya már csak nézi, de az ember még beszél.

– Megtiltom. Kikérem. És mindig? Valahányszor? Jön és ugat. Hol vagyunk? Uri ember? Az nem teszi, barátom, kedves barátom. Inkább a nyelvét, azt… leharapja… de egy rossz szó, annyi se… Érzékenységről szó sincs… Azonban. Katona viselt embert? Itt a katonakönyv, ha parancsolja. Megmutatom… meg… micsoda beszéd… meg.

A zsebe felé igyekszik a kezével és ezzel oldalt nyomja magát, hanyatt esik és ugy marad, a kalapja lenyilik a fejéről, a keze keresztben áll a mellén, a szeme becsuklódik, a szája kitárul.

Alszik csendesen.

A kutya közelebb megy hozzá, megszagolja trüsszent egyet. Rossz szaga van.