(Az emberek ültek az orfeum földszintjén és várták a nagy Asta fölléptét. És beszélgettek egymással erről a nagy eseményről.)

– Maguk is itt vannak, né?

– Eljöttünk magunknak, mert mi is meg akarjuk nézni, mit tud ez a nő. Azt mondják, hogy nagyon sovány legyen, olyan mint, egy bot, és hogy csak a csont meg a bőr. De a szeme olyan nagy legyen, mint egy maceszgombóc, és a szája olyan széles, mint a Duna Orsovánál.

– Én nem tudom, én csak a moziba láttam. Ott nagyon megfelelő volt. Különösen a lelki izéket tudja kihozni. Ha ez egyszer elkezd haldokolni a lepedőn, akkor a nézőtéren szem nem marad szárazon. Ezt olvastam is róla a mi lapunkba.

– Mindig más ez a nő.

– Ehe. És mindig egyforma.

– Igen, mindig más és mindig egyforma, éppen ez a müvészet. A Ráhel is…

– Rasel, daz iszt némlih francézis…

– Jó; a Ráhel – én már csak igy mondom – az lett volna ilyen nagy. De én nem tudom, mert én a Ráhelt nem láttam.

– Pszt, már kezdik.

– Még nem, most még csak vetitenek. Mit is jálszik ez az Asta?

– Valami mime-drámát.

– Nem mimo?

– Nem hiszem. Tegnap is láttam egy meszenzserbojt, arra is az volt irva: Mime-kavasz. Hát biztosan ez is mime lesz.

– És ki a fene irja ezeket a mime-dolgokat?

– A többieket mind a Rejchard irja, az most ezekbe a legjobb, de az Astának bizonyos Ürben Gad dolgozik, Gad Orbán, olvastam a lapba. Egyuttal a férje is legyen.

– Pszt, most igazán kezdik.

– Mi-i? Ez volna az Asta?

– Persze.

– De hiszen férfiruha van rajta!

– Ez nem férfiruha, ez egy pijeró-kosztüm.

– Pijeró, pijeró, mi az, hogy pijeró?

– Az egy külföldi bolondság. Minden ilyen mime-ügyben van egy pijeró. Az annyit tesz: Péterke.

– Hogy jön az ide? Péterke. Őtet Astának hijják, az is elég furcsa név, de mégse Péterke. És ilyen sovány Péterke!

– Hiszen mondtam, hogy olyan, mint egy bot.

– Bot!? Hol van egy ilyen vékony bot? És milyen fekete. És ha ennyire sovány, mért nem töm egy kicsit? Nem mondok sokat, de a legszükségesebbet. Egy kis ikrát tömjön magának, hiszen egy csöpp ikrája nincs a lábon.

– Az nem is kell; a müvészet nem az ikrában van.

– A dánoknál. De nálam legyen egy müvésznőnek ikrája. Hogy jövök én ahhoz, hogy drukkoljak, hogy eltörik a lába, mert nincs rajta ikra? És mit csavargatja magát, mit vonaglik? Mért nem mondja meg, hogy mit akar?

– Éppen az a mime benne! Egész este egy szót se fognak beszélni.

– Hallatlan!

– Hát hallani bizony nem lehet. Ahol mime van, ott pijeró van, és ahol pijeró van, ott nincs egy kukk se. Csak egy nagy fehér krézli van a nyakon és meszelés az arcon.

– De kérem, ez egy félrevezetés. Én azér jöttem, hogy halljam ezt az Astát. Némaságot már pont eleget hallottam tőle a moziban. De ott legalább nem volt pijeró, hanem szoknyát viselt és szépen játszott és mindig volt értelme.

– Ennek is van, csak figyelni kell. Most például a pijeró szereti a pijerettet…

– A pijerettet?

– Azt; az is mindég van, mikor pijeró van.

– De akkor miért játszszák el éppen most?

– Hogyhogy? Eztet nem értem.

– Ugy hogy ha maga már tudja is, hogy mi van a pijeróval és ha ezt már mindenki régen tudja, akkor mit akarnak evvel itt?

– Hogy az Asta fellépjen.

– Nézze, nézze, most kitátotta a száját. Óriási? Tényleg óriási.

– Na látja, ugy-e hogy…

– Mit ugy-e hogy? Én már a moziba elhittem, hogy nagy szája van, én nem vagyok vizsgálóbiró, hogy kiszálljak a szinhelyre és meggyőződjek, hogy valami igaz-e? Én látni akartam, hogy’ tud beszélni avval a nagy szájával.

– Megjegyzem, hogy az én feleségemnek is van ilyen nagy szája.

– És az se tud beszélni vele?

– Nem tud? Ojojoj! De mennyire tud!

– Akkor a maga felesége annyival nagyobb müvésznő.

– Tudja, hogy én nem megyek arra. Inkább vennék a feleségemnek egy ilyen pijeró-kosztümöt, krézlivel fönn és két pipaszárral lent, ha tudnám, hogy akkor ugy hallgatna, mint ezek itt.

– Most vége! Most a pijeró meghal.

– Akkor már nem beszél, ha eddig nem beszélt. Mit tapsol, mint egy őrült?

– Mert nekem azér mégis nagyon tetszett. Tudja Isten, van benne valami.

– De hiszen oda se nézett.

– Lehherlih. Azért mégis van benne valami. Azt azér megérzi az ember.

– Ahá, most itt a lámpa előtt látom az Astát. Nem is olyan nagyon sovány és ki ez a szőke ur?

– Ez az Orbán, az ura. Ez irta a darabot.

– Hühühü!

– Mit nevet?

– Ahogy ezt a darabot irni kellett! Mit kell irni egy olyan darabon, amit halak játszanak el, viz alatt, fekete ruhában?

(Csend van, a produkciónak vége.)

– Azért ezt az Orbánt mégis sajnálom. Szép fiatal fiu és néma.

– Megbolondult?

– Nem. Biztosan néma. Ilyen némajátékokat csak egy igazi néma tud ilyen jól megirni. Talán még süketnéma is. Szegény! De legalább sokat keres vele. Bizonyisten gunálom neki.