Ki űlsz az égben a vihar
felett,
Én istenem hallgass meg
engemet.
Hozzád megy szívem és ajkam
dadog,
Hazámért reszketek, magyar
vagyok.
A népekkel ha haragod
vagyon,
A magyarra ne haragudj
nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne
keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és
szeresd.
Szeresd, vigyázz rá istenem,
atyám,
El ne vesszen a sötét
éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják,
mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat
kenyér,
Hogy nem szokott senkit se
bántani,
Lassú dallal szeretne
szántani.
Édes istenem te tudod
magad,
A bárány nála nem
ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily
becses,
Milyen takaros, mily
kellemetes.
Te látod életét minden
tanyán,
Te tudod hogy beszél: édes
anyám.
Te tudod barna kenyerünk
ízét,
Te tudod a Tisza szőke
vizét.
Te tudod, hogy itt milyen
szívesen
Hempereg a csikó a
fűvesen.
Tudod a nyáj kolompját ha
megyen,
Édes szőllőnket tudod a
hegyen.
S keserű könnyeink tudod,
Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk
csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk
mindenér
S hisszük, hogy lesz még
szőllő, lágy kenyér.
Oh keljetek a magyart
védeni,
Ti istennek fényes
cselédei:
Uradnak mondd el forró, drága
Nap,
Hogy kedveled te
délibábodat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta
Hold,
Hogy szebb tükröd a földön
sohse volt.
Csillagok, értünk
könyörögjetek,
Kis házak ablakába
reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs
ragyog…
Könyörögjetek értünk,
csillagok!