De szeretnék én itt nem
lenni,
Jaj, de szeretnék menni,
menni
Azokkal, akik már
meghalnak.
Mennyien hullnak, tűnnek,
szöknek,
De mehetnék
kísérőjöknek,
Utitársuknak
földöntúlra.
Igy vágytam, a kapuban
állva,
Mindig bemenni boldog
bálba,
Ahonnan fény jött, bőgő
búgott.
Kívül a keritésen
járva
Igy vágytam a
tenniszpályára,
Hol futkostak tiszta
fehérben.
A tengerpartot árván
róva,
Igy vágytam szállni a
hajóra,
Amely lassú kéjutra
fűtött.
Igy vágytam
falkavadászatra,
Hol kürttel indúlnak
vágtatva
S eltűnnek hajnali
homályban.
Dűlnek, vesznek, illannak,
halnak,
Usznak, szállnak, halkan
nyargalnak
Túl járnak ezen a
világon.
Ó, férfiak, fiúk,
legények,
Hol vagytok, várjatok,
elérlek…
Ugy húz utánatok a
szívem.
Másik világ füvén
vidúlni,
Köztetek lelkendezve
múlni
Előre, édes
támolygásban.
Hol minden vár, ami
valótlan,
Hol minden szép és minden
jól van,
És cseng, zeng az igazi
élet.
S kitérnek az arany
bárányok
S ott vár az úton, kit
imádok,
Virágfelhők alatt,
árnyékban.
Nyitja karját
angyal-szerelmem,
Csók és sikoly
között lehelem
Boldog szívemre zárva:
Végre.