(Igaz történet.)

Előrebocsátom azon figyelmeztetést, hogy a ki hajlandóságot érez ideges rohamokra, az ne olvassa végig ezt a történetet, mert ennek a kimenetele olyan drasztikus, hogy azt soha senki el nem fogja felejteni, mint a hogy én nem bírtam az emlékezetemből kiirtani, pedig már negyven év folyt le azóta.

Igenis: éppen negyven esztendeje annak. Anno «Haynau.»

1849. október elején volt.

A magyar szabadságharcz tábora le volt már fegyverezve; de még állt Komárom vára és benne harminczezernyi vitéz honvéd sereg, Klapka vezénylete alatt.

Hirlap nem volt: – egy sem volt. Hanem azért a hír járt – a maga lábán. Táviró sem volt, vasút sem volt. Telefon – az volt: ágyú. Ez az igazi távbeszélő.

Senki sem akart megnyugodni abban a gondolatban, hogy már mindennek vége.

Jön a török az Alduna felől nagy sereggel.

Jönnek Ázsiából a honn maradt ős-magyarok, hét vezérrel, hétezer sátorral újra elfoglalni Attila örökét.

Jön Palmerston az angol flottával; jön Napoleon a franczia sereggel: nem engedik, hogy Magyarországot elfoglalja a muszka.

Ezeket a híreket természetesen Budán is meghallották.

Azaz, hogy bocsánat, Buda nem volt. Az egy romhalmaz volt. Pestből is hiányzott az egész Dunasor. Nemcsak az új palotasor, hanem a mi mögötte van: redut, angol királynő és a többi.

Tehát a Neugebäudet akartam mondani. Ott volt az új hatalom szeme s füle.

Zsandárok már voltak.

A Gellérthegyen még semmi czitadella nem volt: hanem egy őrház volt felállítva, a honnan éjjel-nappal meg lehetett látni, hogy mi történik odaalant. A zsandárok folyton czirkáltak az utczákon, az erdei útakon s hordták a rapportot a rendőrségre.

A Svábhegyen az «óránál» is volt egy rendőrállomás, aztán meg a «hét ház»-nál.

Egyszer csak hozzák hírűl a zsandárok a rendőrfőnöknek, hogy a svábhegyi erdők között fölöttébb gyanús tünemények észlelhetők.

Éjjel tíz órakor (októberben akkor már éjjel van) több nap egymás után rögtön keletkező fény támad a hegyek között, mely több ízben irányt változtat. Egyszer a Sashegy felé villan, máskor a Kakukhegy felé: el-eltűnik, meg újra kilobban. Ez valami titkos jeladás.

Az őrjárat odasiet a fény eredetéhez; de mire odaér, már akkor nem talál ott semmit.

Itt valami összeesküvés készül.

Bizonyosan a Károlyi-palotát akarják levegőbe robbantani, a hol Haynau lakik. A mult éjek egyikén megtörtént, hogy az összes érdemrendeit elrabolták éjszaka a bezárt palotából, a mit két fegyveres katona őriz.

Az elővigyázati intézkedések azonnal megtétettek.

A czirkáló őrjáratok száma megszaporíttatott, egy előörsi állomás az «Adliczer»-nél lett felállítva.

Csakhogy az összeesküvőknek mindezekről nagyon jól kellett értesülve lenniök; mert a bekövetkező éjszakán már nem a Svábhegyen mutatkozott a rejtélyes változó fény, hanem a Zugligetben a «Vajdabércz» alatt. Mire odasiettek, már nem volt ott.

A titkos kémkedés útján ki lett puhatolva, hogy a Svábhegyen guerillák járnak, s a Mártonhegyen egy ó-kútban kétszáz mázsa lőpor van elhelyezve.

Az az ó-kút ott volt Rajacsics uramnak az orbánhegyi telkén. A kutat megtalálták; de a lőpor már akkor nem volt ott. Rajacsics uram ott volt: de ő nem látott semmit: ő éjjel aludni szokott. Csak a jó «patriarkális» neve mentette meg, hogy komoly helyre nem került.

Az azután következő éjjel pedig a titokteljes fény épen az orránál fogva hurczolta a zsandárokat: egész le a «Farkas-völgybe». Mikor már azt hitték, hogy utólérik, hirtelen eltűnt, s negyedóra mulva már a hátuk mögött villant ki megint.

Ez egy rendszeres komplot.

Ezzel szemben magát az üldözést is rendszeresíteni kell.

Minden ház, minden szőlőkunyhó meg lett rakva őrökkel: a kik el voltak látva tremolázó sípokkal: be lett tanítva a sípjeladás különböző jelentése, hogy egyszerre minden oldalról előrohanhassanak, s a czernirozott merénylőnek minden visszavonulási útját elállhassák.

S mikor aztán már a Svábhegy tökéletesen blokirozva volt, akkor egyszer csak a rendes órában, kilencz és tíz között, ott látják kivillanni a rejtélyes világosságot a Sashegy sziklái alatt. Tehát kívül a czernirozási vonalon: a Gellérthegy közvetlen közelében. Világos a szándék! A várost szándékoznak megrohanni!

Mire rohamléptekben minden oldalról odasiettek: már akkor megint nem volt ott se híre, se hamva emberi lénynek.

Kezdett a dolog kisértetessé válni.

Ekkor az a furfangos gondolatja támadt a rendőrség főnökének, hogy hátha lesből lehetne megejteni a veszedelmes vadat?

A Gellérthegy meg a Sashegy sziklái között vannak holmi odúk, melyekben két fegyveres férfi meghúzhatja magát. A többiek azalatt a közel levő villában állhatnak résen, s az első jeladásra előrohanhatnak.

A vakmerő összeesküvőknek bizonyosan a jövő éjjel ugyanarra a helyre kell jönniök.

Igen helyes volt a kombináczió!

Az előintézkedések a legnagyobb óvatossággal lettek végrehajtva.

Mindenki a maga helyén volt.

Már annyit megtudott a rendőrség, hogy a mult éjjel egy középtermetű férfi settenkedett e tájon, a kinek a kezében valami hosszúnyelű zászlóforma volt. Az oldalán pedig egy nagy czilindert vitt, szíjra kötve. Ez bizonyosan az a robbanó petárda, a mivel a merényletet végre akarják hajtani.

Ezen az estén valamivel tovább kellett várni; mert a hold már későn ment le, s a fényjeladás rendesen holdnyugta után szokott bekövetkezni.

Szép csendes őszi éjszaka volt, úgy hogy a denevérek czinczogását is meg lehetett hallani röptükben. A sziklaodúban elrejtett két zsandár lélekzését visszafojtva hallgatózott. Egyszer, a sziklára tett fül közeledő léptek hangját kezdi észlelni.

Itt jön végre!

Még néhány szívdobogtató percz, s a csillagfénynél láthatóvá lesz a közeledő férfialak. Karbonári köpenyeg a vállán, fején kalábriai széles karimáju kalap, kezében valami hosszúnyelű zászlóforma.

Ide jön egyenesen!

Megáll. Köpenyét félvállra veti, s baljával egy tolvajlámpát tart a feje fölé, mely vakító fényt vet egy irányban. Fejét figyelmesen forgatja jobbra-balra, mintha várna valamire.

Majd hirtelen nagyokat legyint azzal a hosszúnyelű zászlóformával.

Ez bizonyosan a jeladás az összeesküvő társaknak.

Ott van az oldalán az a bizonyos ércz czilinder is.

Most egyszerre felhangzik a sípjeladás, a zsandárok előrohannak rejtekeikből.

– Add meg magad! Hasztalan minden ellenállás!

– Mi tetszik az uraknak? – kérdi egész hidegvérrel a megtámadott.

– Mit jár ön itt, késő éjjel, tolvajlámpással?

– Én itt éjszakai fogásra járok.

(Németül még merészebben hangzik az: «zum nächtlichen Fang.»)

– Ahá! Zum nächtlichen Fang! S még nem is igyekszik eltagadni! Mi van abban a czilinderben ott az oldalán?

– Tessék megnézni.

– Ide vele!

– De óvatosan tessék felnyitni a tetejét!

– Hogy fel ne robbanjon, úgy-e?

– Nem. Hanem hogy a lepkék ki ne repüljenek belőle.

A kit a vitéz zsandárok akkora stratégiai készülettel szerencsésen elfogtak, az a derék tudós Frivaldszky természetbúvár volt, a ki tudományos buzgalmában éjjeli sphynxekre és halálfejes pillékre vadászni járt ki a svábhegyi kastélyából. Az a zászló egy lepkefogó volt; a czilinder a rovargyüjtő doboz, s a tolvajlámpa a lepkecsábító fény.

Hanem erről az esetről nem vettek fel protokollumot.